| |||||
| |||||
Name
The Surah takes its name Ad-Duha from the very first word.
Period of Revelation
Its subject matter clearly indicates that it belongs to the earliest period at Makkah. Traditions also show that the revelations were suspended for a time, which caused the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) to be deeply distressed and grieved. On this account he felt very anxious that perhaps he had committed some error because of which his Lord had become angry with him and had forsaken him. Thereupon he was given the consolation that revelation had not been stopped because of some displeasure but this was necessitated by the same expediency as underlies the peace and stillness of the night after the bright day, as if to say: “If you had continuously been exposed to the intensely bright light of Revelation (Wahi) your nerves could not have endured it. Therefore, an interval was given in order to afford you peace and tranquility.” This state was experienced by the Holy Prophet in the initial stage of the Prophethood when he was not yet accustomed to hear the intensity of Revelation. On this basis, observance of a pause in between was necessary. This we have already explained in the introduction to Surah Al Muddaththir; and in Surah Al-Muzzammil also we have explained what great burden of the coming down of Revelation he had to bear. Later, when the Holy Prophet developed the power to bear this burden, there was no longer any need for long gaps.
| |||||
Elnevezés
Az ad-Dhuha (pirkadat) a legelső szó.
A kinyilatkoztatás ideje
A téma egyértelműen mutatja, hogy a legkorábbi Mekkai Szúrák közé tartozik. A Hadiszok azt igazolják, hogy egy időre elmaradtak a kinyilatkoztatások, ami a Prófétát (béke reá) aggodalommal és szomorúsággal töltötte el. Azt hitte, talán hibát követett el, amiért az Úr megharagudott rá és elhagyta őt. Megerősítést kapott, mely biztosította arról, hogy nem valamiféle vele kapcsolatos elégedetlenség miatt szakadtak meg a kinyilatkoztatások. Ahogy éjjelnek kell következni a nappal után, itt is hasonlóan nyugalmi időszakra van szükség: „Ha folyamatosan ki lennél téve a kinyilatkoztatások (Wahi) vakító fényének, idegeid nem bírnák.” Ezt a szakaszt kellett türelemmel megélnie a Prófétának, aki még ekkor nem volt hozzászokva a kinyilatkoztatás terheihez. Allah ebben a nyugalmi időszakban felkészítette őt a későbbi nagy megterhelésre. Ugyanezt a magyarázatot fűztük az Al-Muddaththir Szúrához is, ill. az Al-Muzammil Szúra előszavában jeleztük, hogy milyen nagy terhet jelentettek a Kinyilatkoztatások, melyeket bírni kellett. Később, amikor a Próféta megfelelő képességeket alakított ki, már nem volt szükség további szünetekre.
| |||||||||||||||||||
In the name of God, Most Gracious, Most Merciful
A Mindenható és Könyörületes Allah nevében
1. A Pirkadatra [1],
2. Az Éjre, mikor lecsendesül,
3. Urad nem hagyott el és nem is elégedetlen [2].
4. Mert a Túlvilág jobb lesz neked, mint a jelen.
5. Nemsoká Urad megadja neked azt, mi megelégít.
6. Tán nem árvaként lelt rád és hajlékot adott [3]?
7. Mikor rád talált bolyongtál és Ő vezetett [4].
8. Mikor rád talált szűkölködtél, saját lábadra állított [5].
9. Ezért az árvát, hát ne sanyargasd [6],
10. Aki kéréssel (fordul hozzád), ne utasítsd el [7],
11. És Urad bőkezűségét, hát hirdesd!
| |||||
[1] We are not to imagine that the stillness or quiescence of the night is wasted, or means stagnation in our spiritual life. The stillness may seem lonely, but we are not alone, nor forsaken by Allah. Nor is such preparation, without immediate visible results, a sign of Allah’s displeasure.
[1] Nem fogjuk fel, hogy az éj csöndje, ha beáll, ez időkiesés, stagnálás, vagy van valami haszna ennek spirituális életünkben. A csönd magányt sugall, de nem vagyunk egyedül. Allah nem hagyott el. Annak sincs semmi jele, hogy elégedetlen lenne, és ezért nem törődik velünk.
[2] As usual, there is the particular assurance to the Holy Prophet, and the general assurance to mankind: see the Introduction to this Surah. The early years of the Prophet’s ministry might well have seemed blank. After inspiration there were days and periods of waiting. A sense of loneliness might well have weighed on his mind. His own tribe of the Quraysh jeered at him, taunted and threatened him, and slandered and persecuted him as well as those who believe in him. But his faith was never shaken.
[2] Itt elsősorban a Próféta kap biztosítékot, másodsorban az emberiség, hogy Allah nem hagyott el minket, Lásd a Szúra bevezetőjét. A Küldetés első időszakában a Kinyilatkoztatások nem érkeztek folyamatosan. Egy pár Áya, vagy Szúra után napokig nem történt semmi. A Próféta ekkor önmagába fordult és magában kereste a hibát. Quraish, saját törzse gúny tárgyává tette, kinevette, fenyegette, rágalmakat szórt fejére. Mindenkivel így bántak, aki követte őt. Ennek ellenére sohasem vesztette el a hitét.
[3] Judge the future from the past. Allah has been good to you in your past experience: trust to His goodness in the future also. Three facts are taken from the holy Prophet’s outer life by way of illustration.
There is the case of the orphan, literally and figuratively. Our holy Prophet was himself an orphan. His father Abdullah died young before the child was born, leaving a little property. The Prophet’s mother Amina was in ailing health, and he was chiefly brought up by his nurse Halima, His mother herself died when he was only six years old. His aged grandfather Abd al Muttalib treated him as his own son, but died two years later. Therefore his uncle Abu Talib treated him as his own son. He was thus an orphan in more senses than one, and yet the love he received from each one of these persons was greater than ordinary parental love. Each one of us is an orphan in some sense or another, and yet someone’s love and shelter come to us by the grace of Allah. In the spiritual world there is no father or mother: our very first sustenance and shelter must come from the grace of Allah.
[3] A jövőt a múltból lehet megítélni. Allah jó volt hozzád múltadban, tehát a jövőben is bízhatsz Benne. Illusztrációként három részletet vesz ki a Próféta életéből.
A Próféta árvaként nőtt fel. Apja, Abdalla még születése előtt meghalt, kis örökséget hagyva hátra. Anyja, Amina beteges volt, ezért dajkája, Halima viselte gondját. Amikor a Próféta hat éves volt, anyját is elvesztette. Ezt követően nagyapja, Abd al Muttalib saját fiaként nevelte, de két évre rá ő is meghalt. Így került nagybátyjához, Abu Talibhoz, aki saját fiaként szerette. Így a Próféta árvaként nem élte meg az anyai, apai szeretetet, de részesült családja többi tagjának szeretetében, ami számára az élet egyik mozgatóerejét adta. Általános értelemben mindnyájan árvák vagyunk. Az élet ezt produkálja. Spirituális értelemben pedig sosem vagyunk árvák, ha tudjuk, hogy Allah szerető gondoskodása mindig velünk van.
[4] The holy Prophet was born in the midst of the idolatry and polytheism of Makkah, in a family which was the custodian of this false worship. He wandered in quest of Unity and found it by the guidance of Allah.
[4] A Próféta a Politeizmus kultuszának kellős közepén született Mekkában, egy olyan családban, amely a bálványimádás legfőbb őre volt. Bolyongott elveszettségében, mert az Egyistenhitet kereste, de végül Allah rátalált.
[5] The holy Prophet inherited not much wealth and was poor. The true, pure, and sincere love of Khadija not only raised him above want, but made him independent of worldly needs in his later life, enabling him to devote his whole time to the service of Allah.
[5] A Próféta nem sok vagyont örökölt, amivel az életbe léphetett. Khadidzsa (első felesége) igaz, őszinte szeretete, közös munkájuk, nem csak kiemelte a szűkölködésből, hanem elég forrást biztosított számára ahhoz, hogy ne szoruljon senkire és csak Allahnak szentelje minden idejét.
[6] The Prophet treated all orphans with tender affection and respect, setting an example to his contemporaries, who frequently took advantage of the helpless position of orphans, and in any case looked upon them as subordinate creatures to be repressed and kept in their place.
[6] A Próféta nagy tisztelettel és odaadással kezelte az árvák ügyét, ellentétben kortársaival, akik a védtelen helyzetnek kitett embereket kihasználták. Úgy tekintettek rájuk, mint alacsonyabb rendű lényekre, akiket nem engedtek kiszabadulni sanyarú helyzetükből.
[7] Charity is of no moral value without sympathy and love. Nor is it charity to give to idle sturdy professional beggars, for show or to get rid of them. They are mere parasites on society. Every petition should be examined and judged on its merits.
[7] A jótékonykodásnak nem lehet erkölcsi értéke, ha nem áll mögötte együttérzés és szeretet. Az nem jótékonyság, ha tétlen, semmirekellő, életerős embereknek juttatunk, akik abból élnek, hogy kéregetnek. Ők a társadalom élősködői. Minden egyes kérelmet, beadványt, személyt, kérést el kell bírálni annak érdeme szerint és csak utána szabad lépni.
