| |||||
| |||||
Name
The Surah takes its name from the word al-A`la in the very first verse.
Period of Revelation
The subject matter shows that this too is one of the earliest Surahs to be revealed, and the words: “We shall enable you to recite, then you shall never forget” of verse 6 also indicate that it was sent down in the period when the Holy Messenger (upon whom he Allah’s peace) was not yet fully accustomed to receive Revelation and at the time Revelation came down he feared lest he should forget its words.
If this verse is read along with verse 114 of Surah Ta Ha and verses 16-19 of Al-Qiyamah and the three verses are also considered with regard to their styles and contexts, the sequence of events seems to be that first in this Surah the Holy Prophet (upon whom be peace) was reassured to the effect: “Do not at all worry: We shall enable you to recite this Word, then you shall not forget it.” Then after a lapse of time, on another occasion, when the Surah Al-Qiyamah was being revealed, the Holy Prophet involuntarily began to rehearse the words of the Revelation. Thereupon it was said: “O Prophet do not move your tongue to remember this Revelation hastily. It is for Us to have it remembered and read. Therefore when We are reciting it, listen to its recital carefully. Again, it is for Us to explain its meaning.”
Last of all, on the occasion of the revelation of Surah Ta Ha, the Holy Prophet on account of human weakness, again became afraid lest his memory should fail to preserve some portion of the 113 verses which were continuously revealed at that time, and therefore, he began to memorize them. Thereupon, it was said: “And see that you do not hasten to recite the Quran before its revelation is completed to you.” After this, it never so happened that he felt any such danger, for apart form these three places, there is no other place in the Quran where there might be a reference to this matter.
| |||||
Elnevezés
Az első verssorban lévő szó, ami a Monoteizmusra utal, az Al-Ala, a Magasságos.
A kinyilatkoztatás ideje
A téma jelzi, hogy korai Mekkai Szúráról van szó. Erre utal: „Mi képessé teszünk téged a recitálásra (hirdetésre) úgy, hogy azt soha nem fogod elfelejteni.” Ez a 6. verse a Szúrának, ami abban az időszakban nyilatkoztatott ki, amikor a Prófétának (béke reá) még nem volt gyakorlata revelációk fogadásában és félő volt, hogy a sugallt kinyilatkoztatások szavait elfelejti. Ha ezt a verset együtt olvassuk és értelmezzük a Ta Ha: 114, illetve az Al-Qiyama (Feltámadás) 16-19. verseivel, bámulatos dolgot látunk. Mindhárom arra utal, hogy korai időszakról lehet szó, mert e három alkalommal hangzik el a Koránon belül instrukció a Próféta számára, hogy miként recitáljon, adjon elő, lassítson, stb.: „Ne aggódj. Mi képessé teszünk arra, hogy recitáld a szavakat és te nem fogod azt elfeledni.” Egy idő múlva, amikor az Al-Qiyama Szúra megszületett, a Próféta önkéntelenül gyorsabban recitált a kelleténél és a következő szavakat kapta: „Ó Próféta! Ne forgasd nyelved, hogy legyen időd tudatosítani a kinyilatkoztatást. Az szolgál Minket, ha azt megjegyzik és recitálják. Ezért, ha Mi recitáljuk azt, hallgasd és figyeld meg jól. Ismétlem: Minket az szolgál, ha elmagyarázzák az értelmét.”
Végül a Ta Ha Szúra születésekor emberi gyengeség miatt, hiszen a Próféta (béke reá) is csak ember, a 113. vers egy részét elfelejtette a kinyilatkoztatás ideje alatt. Memorizálnia kezdett. Ekkor született a következő vers: „Figyelj, hogy ne siess, mikor a Koránt recitálod, mielőtt még a teljes Áya nem száll le rád.” Ezt követően soha többet nem fordult elő, hogy a Prófétát (béke reá) instrukciókkal kellett volna ellátni. E három hely és alkalom volt az.
| |||||||||||||||||||
In the name of God, Most Gracious, Most Merciful
A Mindenható és Könyörületes Allah nevében
1. Dicsőítsd Urad, a Magasságos nevét,
2. Ki teremtett és elrendezett [1],
3. Ki elrendelt és vezetett [2],
4. Ki a legelőt előhozza [3],
5. Majd száraz tarlóvá teszi.
6. Mi meg fogunk tanítani az (Üzenet) hirdetésére, hogy el ne felejtsd [4],
7. Csak, mit Allah akar. Ő tudja mi az, mi megnyilvánul, s mi rejtett.
8. Könnyűvé tesszük neked a sima utat.
9. Ezért figyelmeztess, ha a figyelmeztetés használ [5].
10. Az merít a figyelmeztetésből, ki féli (Allahot),
11. Elkerüli azt az áldatlan,
12. Ki a Nagy Tűzbe véttetik,
13. Majd nem hal meg azon, de nem is él.
14. Boldogulnak, kik tisztán tartják magukat,
15. Uruk nevét dicsérik és imádkoznak.
16. Mi több! Ti az Evilágot jobban kedvelitek,
17. De a Túlvilág jobb és maradandóbb.
18. Mert bizony, ez van a legkorábbi lapokon,-
19. Ábrahám és Mózes lapjain [6].
| |||||
[1] The story of Creation is wonderful and continuous. There are several processes which we contemplate in glorifying Allah’s name. First, He brings us into being. Secondly, He endows us with forms and faculties exactly suited to what is expected of us, and to the environments in which our life will be cast, giving to everything due order and proportion.
[1] A teremtés története csodálatos és véget nem érő. Számos folyamata van, amin elmélkedhetünk, és Allah nevét dicsőíthetjük. Először is életre hoz miket. Másodszor, felruház formával, szervezettel, majd képességekkel, melyek pontosan illeszkednek elvárásainkba és a környezetbe, ahova az élet vet minket. Ehhez Allah pontosan annyi adottságot, hajlamot, készséget mér ki nekünk, amennyire szükségünk van.
[2] Thirdly, He has ordained laws and decrees, by which we can develop ourselves and fit ourselves into His whole scheme of evolution for all His Creation. He has measured exactly the needs of all, and given us instincts and physical predispositions which fit into His decrees. Fourthly, He gives us guidance, so that we are not the sport of mechanical laws. Our reason and our will are exercised, that we may reach the higher destiny of man.
[2] Harmadszor, elrendelte a törvényeket, szabályokat, melyekkel önmagunkat illeszthetjük az Ő teremtésének Evolúciós rendjébe. Mindennek szükségletet szabott és pontosan annyit is adott. Ösztönnel, hajlamokkal látott el, melyek az Ő szabályozásába illeszkednek.
Negyedszer, Útmutatást ad, így csak akkor vagyunk kitéve veszélynek, ha azt nem tartjuk be. Próbának vagyunk kitéve, hogy az emberi sors magasabb. méltóbb szintjére érhessünk.
[3] Fifthly, after maturity comes decay. But even in that decay, as when green pasture turns to stubble, we subserve other ends.
[3] Ötödször, az érés után jön az öregedés és elmúlás. De ahogy a zöld legelő is száraz tarló lesz, egy új folyamat veszi kezdetét.
[4] The particular occasion was an assurance to the Prophet, that though he was unlettered, the Message given to him would be preserved in his heart and in the hearts of men. The more general sense is that mankind, having once seized great spiritual truths, will hold fast to them,
[4] Ebben a versben a Próféta biztosítékot kap arra, hogy írástudatlansága ellenére mind az ő, mind a hívők szíve magába fogja fogadni és zárni a kinyilatkoztatásokat. Általános megközelítésben, pedig az embereknek meg kell ragadniuk az alkalmat, ha ilyen hatalmas spirituális Igazság ér el hozzájuk.
[5] This is not so strong as the Biblical phrase, “Cast not pearls before swine” (Matthew 7:6). The cases where admonition does produce spiritual profit and where it does not, are mentioned below in verses 10 and 11-13 respectively. Allah’s Message should be proclaimed to all: but particular and personal admonitions are also due to those who attend and in whose hearts is the fear of Allah; in the case of those who run away from it and dishonour it, such particular and personal admonition is useless.
[5] Ez kevésbé erős, de hasonló, mint a Bibliai: „Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.” (Máté 7:6). A 10-13 versek azt mutatják, hogy milyen esetekben nem használ a figyelmeztetés. Allah Üzenete mindenkinek szól, ezért kötelességünk eljuttatni, akihez csak tudjuk, de emellett személyre szabottan is oda kell figyelni, külön gondot kell fordítani azokra, akik szíve hajlandóságot mutat az Igazság befogadására. Akik elutasítják, és távol maradnak, számukra nem használ semmilyen figyelmeztetés.
[6] No Book of Abraham has come down to us. But the Old Testament recognises that Abraham was a prophet (Genezis 20:7).
The original Revelation of Moses, of which the Present Pentateuch is a surviving recension. See Appendix after 6. Surah Al-Anaam. The present Gospels do not come under the definition of the “earliest- Books. Nor could they be called “Books of Jesus’: they were written not by him, but about him, and long after his earthly life.
[6] Ábrahámnak nem volt Könyve, de az Ótestamentum elismeri Ábrahámot Prófétának (Teremtés 20:7).
A Mózesnek lebocsátott Kinyilatkozhatások mai recenziója a Mózes Öt Könyve. Lásd a Függeléket a 6. Szúra (Al-Anaam, Jószágok) után. Az Evangéliumok jelen formáiban nem értendők a „legkorábbi lapok” körébe. Jézus Könyve nem létezik, tehát általa közreadott Írás nincs. Olyan van, amit Róla írtak, de az jóval földi élete után született.
