| |||||
| |||||
Name
This Surah takes its name from v. 46-47 in which mention of A’araf occurs.
Period of Revelation
A study of its contents clearly shows that the period of its revelation is about the same as that of Al-An’am, the last year of the Holy Prophet’s life at Makkah, but it cannot be asserted with certainty which of these two was sent down earlier. As both have the same historical background the reader should keep in view the preface to Al-An’am.
Topics of Discussion
The principal subject of this surah is “invitation to the Divine Message sent down to Muhammad” (Allah’s peace be upon him). This is because the Messenger had spent a long time in admonishing the people of Makkah without any tangible effect on them. Nay, they had turned a deaf ear to his message and become so obdurate and antagonistic that, in accordance with the Divine Design, the Messenger was going to be commanded to leave them and turn to other people. That is why they are being admonished to accept the Message but, at the same time, they are being warned in strong terms of the consequences that followed the wrong attitude of the former people towards their Messengers. Now that the Holy Prophet was going to migrate from Makkah the concluding portion of the address has been directed towards the people of the Book with whom he was going to come into contact. This meant that the time of migration was coming near and the “invitation” was going to be extended to mankind in general, and was not to be confined to his own people in particular as before.
During the course of the address to the Jews, the consequences of their hypocritical conduct towards Prophethood have also been pointed out clearly, for they professed to believe in Prophet Moses but in practice opposed his teachings.
At the end of the Surah, some instructions have been given to the Holy Prophet and his followers for carrying out the work of the propagation of Islam with wisdom. The most important of these is that they should show patience and exercise restraint in answer to the provocations of their opponents.
Topics and their Interconnection
In this passage, the people have been invited to follow the Message sent down to them through Muhammad (Allah’s peace be upon him) and warned of the consequences of its rejection. 1 – 10
The story of Adam has been related with a view to warning his descendants against the evil devices of Satan who is ever ready to mislead them as he did in the case of Adam and Eve. 11 – 25
This passage contains some Divine instructions, and contrasts these with Satan’s instructions, and depicts a graphic picture of the results and the consequences of the two. 26 – 53
As the Message has been sent down by Allah (Who is the Creator of the heavens and the earth and everything in them), it should be followed, for it is like the rain He sends down to give life to the dead earth. 54 – 58
Events from the lives of some well-known Prophets – Noah, Hud, Salih, Lot, Shu`aib, Moses (Allah’s peace be upon them all) — have been related to show the consequences of the rejection of the Message, and the addressees of Prophet Muhammad (Allah’s peace be upon him) have been admonished to accept and follow the Message in order to escape perdition. 59 – 171
As the Covenant with the Israelites was mentioned at the end of the preceding passage, the whole mankind has been reminded very appropriately of the Covenant that was made at the time of the appointment of Adam as the Vicegerent of Allah so that all of his descendants should remember it and accept and follow the Message that was delivered by the Holy Prophet. 172 – 174
The example of the one who had the knowledge of the Message but discarded it, has been cited as a warning to those who were treating the Message as false; they have been exhorted to use their faculties to recognize the Message; otherwise Hell would be there abode. 175 – 179
In this concluding portion of the Surah, some deviations of those who do not use their faculties properly to understand the Message have been dealt with and they have been admonished, reproved and warned of the serious consequences of their antagonistic attitude towards the Message of the Holy Prophet. 180 – 198
In conclusion, instructions have been given to the Holy Prophet, and through him to his followers, about the attitude they should adopt towards those who reject the Message and deviate from it. 199 – 206
| |||||
Sayyid Abul Ala Maududi – Tafhim al-Qur’an – A Korán Jelentése c. munkája nyomán
Elnevezés
A Szúra neve a 46-47. versben hangzik el.
Kinyilatkoztatás ideje
A tartalom azt mutatja, hogy közel ugyanabban az időben nyilatkoztathatott ki, mint az Al-Anaam Szúra, tehát a Próféta utolsó Mekkában töltött évében, azonban nem dönthető el, hogy melyik a korábbi. Mivel mindkettőnek ugyanaz a történelmi háttere, ezért az Al-Anaam Szúra előszavában olvasottak itt is érvényesek.
Tárgyalt témák
A Szúra fő gondolata: „Felhívás a Mohammed (béke reá) számára kinyilatkoztatott Isteni Üzenetre.” A Próféta sok időt töltött el hatástalanul azzal, hogy Mekkában tanította, intette az ott lakókat. Süket fülekre talált az üzenet, majd durva ellenségeskedéssel fordultak felé, ami az Isteni Tervvel összhangban arra ösztönözte a Prófétát, hogy elhagyja ezt a helyet és más népnek terjessze az igét. Ezért találunk a versekben főleg intéseket, figyelmeztetéseket az elutasításra és a korábbi nemzedékek rossz hozzáállásának következményeire. Mivel küszöbön állt a Próféta Mekkából való menekülése, sok vers foglalkozik az Írás Népével, akikkel kapcsolatba fog kerülni. Medinai küldetése közeledett, ami egyben az üzenet világivá szélesedését, általánossá válását is jelentette.
Megtaláljuk a Zsidókhoz intézett figyelmeztetéseket és a Hipokriták Próféciához való hozzáállásának következményeivel foglalkozó intéseket. A Zsidók Mózest tartották Prófétájuknak, de tanításait nem gyakorolták.
A Szúra végén instrukciók hangzanak el a Próféta és követői számára az Iszlám bölcs terjesztésével kapcsolatban. A legfontosabb a türelem, önuralom, az ellenzők provokációinak elviselésére.
Tárgykörök és összekapcsolódásaik
Az emberek figyelmeztetése a Mohammednek (béke reá) leküldött Üzenet követésére és figyelem felhívása az elutasítás következményeire. 1-10
Ádám és utódainak története a Sátánnal, a példabeszéd mai aktualitása, Sátán csábításának és tévútra vezetésének felfedezése a mában. 11-25
Isteni instrukciók és ezek összevetése a Sátán instrukcióival 26-53
Az Allah által leküldött Üzenet olyan, mint a halott földre leküldött eső, amivel ott életet teremt. 54-58
A korábbi Próféták, Noé, Hud, Salih, Lót, Shu’aib, Mózes (béke reájuk) földi fogadtatása, elutasításuk és annak következményei. Ezek összekapcsolása Mohammed (béke reá) üzenetének elutasításával és annak várható következményeivel. 59-171
Az Istennel kötött Szövetség, melyet Izrael megszegett, csak Izraelre hatott ki. A büntetés is csak Izraelt érintette. Isten Ádámmal kötött szövetsége más, mert az az egész emberiséget érinti, beleértve minket. Ádám Szövetségszegésének következménye az, hogy Iblisz jelen van életünkben. 172-174
Figyelmeztetés azoknak, akik az Üzenetet félreértelmezik és hamisan adják tovább. 175-179
Vannak, akik tudásukat nem használják megfelelően, szembeszállnak az Üzenettel. Ennek következményeiről látunk példákat. 180-198
Helyes magatartási formák ajánlása a Prófétának és követőinek azokkal szemben, akik ellenségesek. 199-206
| |||||||||||||||||||
In the name of God, Most Gracious, Most Merciful
A Mindenható és Könyörületes Allah nevében
1.Alif, Lam, Mim, Sad.
2.A Könyv kinyilatkoztatott neked, hát ne legyen kebledben afelől szorongás, hogy figyelmeztethess általa és emlékeztesd a hívőket. [1]
3.Kövessétek, mi kinyilatkoztatott nektek Uratoktól és ne kövessetek Rajta kívül oltalmazókat. Kevesen vannak, kik magukba szállnak.
4.Hány települést pusztítottunk el (bűneik miatt)? Eljött hozzájuk haragunk, míg ők éjjeli, vagy nappali nyugvásukat töltötték. [2]
5.Nem kiáltoztak mást, midőn eljött hozzájuk haragunk, csak mondták: „Mi bűnösök voltunk!”
6.Akkor majd megkérdezzük azokat, akikhez küldve volt (az Útmutatás) és megkérdezzük a Prófétákat. [3]
7.Mi elbeszéljük nekik (saját történeteiket) tudással, mert Mi nem hiányoztunk (sehonnan).
8.A megmérettetés ezen a Napon Igaz. Aki megmérettetéskor nehéznek (bizonyul), ezek ők, akik boldogulnak.
9.Aki megmérettetéskor könnyűnek (bizonyul), ezek ők, kik elvesztették magukat, miáltal Áyáinkat megrontották.
10.Mi elhelyeztünk titeket a Földön, megtettük nektek azon a megélhetést, kevés az, mit megköszöntök!
11.Megteremtettünk titeket, majd képre formáltunk titeket, majd mondtuk az Angyaloknak: „Boruljatok le Ádámnak és ők leborultak, csak Iblisz nem volt a leborulók közt. [4]”
13.Mondta (Allah): „El innen! Nem teheted meg azt, hogy öntelt légy, távozz innen, te a lealacsonyultak közt vagy!”
14.Mondta: „Adj nekem haladékot, míg fel nem támasztatnak.”
15.Mondta (Allah): „A haladékot kapottak közt vagy.”
16.Mondta: „Miáltal félreállítottál, én lesben állva várok rájuk a Te Egyenes Ösvényeden.”
17.„Majd eljövök hozzájuk elölről, hátulról, jobbjukról, baljukról és nem fogod legtöbbjüket hálásnak találni.”
18.Mondta (Allah): „Távozz innen szégyenteljesen, száműzöttként. Mert bizony, akik téged követnek közülük, megtöltöm veletek, mindahányatokkal a Poklot!”
21.Majd mindkettőjüknek esküt tett: „Én a ti tanácsadótok vagyok.”
22.Ármánnyal bukást hozott rájuk. Amikor megkóstolták a fát, rájuk tört szégyenérzetük és a Kertek leveleiből öltöttek össze magukra valót. Szólította őket Uruk: „Nem tiltottam-e meg nektek ezt a fát és mondtam, hogy a Sátán nektek nyilvánvaló ellenségetek?”
23.Mondták: „Urunk! Elkárhoztuk önmagunkat. Ha nem bocsájtasz meg, és nem kegyelmezel nekünk, a vesztesek közt leszünk.”
24.Mondta (Allah): „Szálljatok le, egyik a másikának ellensége! A Földön lesz nektek egy ideig lakhelyetek és gondviselésetek.”
26. Ó, Ádám gyermekei! Lebocsátottuk nektek az öltözéket, hogy elfedje szégyenkezéseteket, s hogy ékesség legyen. De az őrizkedés öltözéke, az jobb. Ezek Allah Áyái, hátha tán magukba szállnak. [9]
27. Ó, Ádám gyermekei! Ne kísértsen meg titeket a Sátán, mint ahogy távozásra késztette ősszüleiteket az Égi Kertből. Letépte róluk öltözéküket, hogy ráébressze őket szégyenükre. Ő és a saját fajtája látnak titeket onnan, ahonnan ti nem láthatjátok őket. Mi megtettük a Sátánokat oltalmazókul azoknak, akik nem hisznek.
28. Amikor becstelenséget tesznek, mondják: „Ezen találtuk atyáinkat, és Allah is ezt parancsolta.” Mondd: „Mert bizony, Allah nem parancsol becstelenséget. Olyat mondotok-e Allahra, amit nem tudtok?
29. Mondd: „Uram megparancsolta az Igazságosságot, s hogy álljatok fel, szembenézve (Vele) minden imahelyen, fohászkodjatok Hozzá, elhivatottá téve magatokat Előtte a vallás iránt. Ahogy elindított titeket, úgy tértek meg. [10]
30. Néhányat Ő vezet, de néhány kiérdemli az eltévedést, mert a Sátánokat vették oltalmazókul Allahon kívül és azt tartották magukról, hogy jó úton vannak vezetve.
31. Ó, Ádám gyermekei! Vegyétek magatokra ékességeiteket minden imahelyen, egyetek, igyatok, és ne pazaroljatok. Ő nem szereti a pazarlókat.
32.Mondd: „Ki tiltotta meg Allah ékességeit, mit szolgálóinak hozott elő, s az üdvös gondviselést? Mondd: „Ezek, azokat illetik az Evilágon, akik hisznek, (és) eltökéltek a Feltámadás Napjában.” Ekképpen részletezzük az Áyákat azoknak, kik tudnak. [11]
33.Mondd: „Uram megtiltotta a ledérséget, annak látszatát és valóját, a vétkeket, az igaztalan túlkapást. (Megtiltotta), hogy társat állítsatok Allahnak, minek nem rendeltetett hatalom, s hogy azt mondjátok Allahról, amit nem tudtok.”
34.Minden népnek kijelölt ideje van. Amikor eljön idejük, egy órát sem késlekedhetnek, s nem is siettethetik.
35.Ó, Ádám gyermekei! Eljönnek hozzátok a Próféták közületek, hogy elbeszéljék nektek az Én Áyáimat. Aki őrizkedik és jócselekedetű, nem kell félniük és nem kell bánkódniuk.
36.De akik meghazudtolják Áyáinkat, s gőggel fordulnak felé, ezek ők, a Pokol gazdái, amiben ők mindörökkön lesznek.
37.Ki bűnösebb annál, mint aki kieszeli Allahra a hazug szót, vagy meghazudtolja Áyáit? Ezek maguk ellen hívják részüket a Könyvből. Mígnem eljönnek küldötteink (Angyalaink), hogy lelküket magukhoz vegyék, mondják: „Hol vannak azok, amikhez fohászkodtatok Allahon kívül?” Mondják: „Letérítettek minket” és maguk ellen tesznek vallomást, mert tagadók voltak.
38.Mondja: „Térjetek be a Pokolba, az emberek és Dzsinnek népei közé, akik előttetek múltak el.” Ahányszor egy csapat betér, elátkozza nővérét (sajátjait), míg egymás nyomába nem érnek. Mondják utójuk eleiknek: „Urunk! Ezek eltérítettek minket, duplán bocsásd rájuk a Pokol kínját!” Mondja: „Mindenkinek dupla jár!” De ők ezt nem tudják. [12]
39.Eleik mondják utóiknak: „Nincs felettünk kiváltságotok, hát ízleljétek meg a büntetést azáltal, mit elnyertetek.”
Akik meghazudtolják Áyáinkat, gőggel kezelik azt, nem nyílnak meg számukra az Ég kapui és nem térnek be az Égi Kertbe, míg a teve át nem bújik a tű fokán. Ekképpen adunk viszonzást a bűnözőknek.
41.Nekik a Pokol a nyugvóhely, fölöttük (is az) a takaró. Ekképpen büntetjük a bűnösöket.
42.Kik hisznek és jókat cselekszenek, hát nem rójuk fel a léleknek, csak azt, mit elbír. Ezek ők, az Égi Kert gazdái, melyben ők mindörökkön örökké.
44.Az Égi Kert követői szólítják a Pokol követőit: „Azt találtuk, amit Urunk ígért nekünk, valóban. Ti is azt találtátok-e, amit Uratok ígért, valóban?” Mondták: „Igen. Majd felkiált egy kikiáltó közülük: mert bizony, Allah átka a bűnösökre!”
45.Azok, kik akadályoznak Allah útján és tekervényessé kívánják azt tenni, ők a Túlvilágon hitetlenek.
46.Kettejük közt ott lesz a lepel. A Magaslatokon emberek lesznek, kik mindenkit felismernek jegyeikről. Az Égi Kert követőit szólítják: „Béke veletek!” Nem térnek be oda, de nagyon vágyják. [14]
47.Mikor tekintetüket a Pokol követői felé fordítják, mondják: Urunk! Ne tégy minket együvé a bűnösök népével!”
48.A Magaslatok gazdái szólítják az embereket, akiket jegyeikről felismernek, mondják: „Miben segített titeket az, amit felhalmoztatok, és hogy gőgösködtetek?”
49.„Ezek nem azok tán, kikre (úgy) esküdtetek, hogy ne érdemeljék ki Allah kegyelmét?” Térjetek be az Égi Kertbe, ne legyen rajtatok félelem, s ne is bánkódjatok.
50.Szólítják a Pokol követői az Égi Kert követőit: „Öntsetek ránk vizet, vagy mit Allah adott nektek a gondviselésből.” Mondják: „Allah megtiltotta azt a hitetleneknek.”-
51.„Akik vallásukat nevetség és játék tárgyává tették, s elcsábította őket az Evilági élet.” A Napon elfelejtjük őket, ahogy ők is elfelejtették e Napjuk találkozóját és megtagadták Áyáinkat.
52.Elküldtük hozzájuk a Könyvet, mit tudással értelmeztünk. Útmutatás és Kegyelem a hívők népének.
53.Másra várnak-e, mint annak beteljesülésére? A Napon eljön a beteljesülés! Azok, kik megfeledkeztek erről azelőtt, mondják: „Eljöttek a Próféták Urunktól az Igazzal. Vannak-e nekünk közbenjáróink, akik közbenjárnak érdekünkben? Vagy vissza tudnának küldeni? Akkor másképp cselekednénk, mint ahogy cselekedtünk.” Elveszejtették önmagukat és letérítette őket az, mit kieszeltek.
54.Uratok az, Ki megteremtette az Egeket és a Földet hat nap alatt, majd elhelyezkedett a Trónon. Az Éj ráborítja leplét a Nappalra, azok egymást váltakozásra késztetik. Az Ő parancsának alárendeltjei a Nap, a Hold és a Csillagok. Csak Övé a Teremtés és a parancsolás. Legyen Dicső Allah, a Világok Ura. [15]
55.Fohászkodjatok Uratokhoz alázattal és rejtve. Ő nem szereti a törvénysértőket.
56.Ne rontsatok a Földön annak rendbetétele után. Fohászkodjatok Hozzá félve, vágyakozva. Mert bizony, Allah kegyelme közel van a jótét lelkeknek. [16]
57.Ő az, Ki elküldi a szellőket, akár az örömhír hordozóit az Ő kegyelme előtt. Amikor az súlyos felhőkbe kap, elvezetjük azt a halott településhez, majd lebocsátunk abból vizet, előhozva általa minden gyümölcsöt. Ekképpen támasztjuk fel a halottat, hátha tán emlékeztek. [17]
58.A jó településnek növényei Allah engedelmével (gazdagon) teremnek. A rossz nem terem mást, mint silányt. Ekképpen értelmezzük az Áyákat a hálásak népének.
59.Elküldtük Noét az ő népéhez, s mondta: „Ó nép! Imádkozzatok Allahhoz. Nincs nektek más Isten Rajta kívül. Féltelek titeket a hatalmas Nap szenvedésétől. [18]
60.Népének főnökei mondták: „Mi téged nyilvánvaló eltévelyedésben látunk.”
61.Mondta: „Ó nép! Nem tévedtem el, hanem a Világok Urának Prófétája vagyok!”
62.„Továbbítom nektek Uram Üzenetét. Tanácsot adni vagyok nektek és tudom Allahtól azt, amit ti nem tudtok.”
63.„Csodálkoztok-e, hogy Emlékeztető jött el Uratoktól egy embernek közületek, hogy figyelmeztessen titeket az őrizkedésre, hátha tán kegyelmet nyertek?”
64.De meghazudtolták őt. Megmenekítettük őt és azokat, akik vele voltak a Bárkán. Vízbe fojtottuk azokat, kik meghazudtolták Áyáinkat. Ők vak nép voltak!
65.(Elküldtük) Aádhoz fivérét, Hudot. Mondta: „Ó nép! Imádkozzatok Allahhoz, nincs nektek más Isten Rajta kívül, hát nem őrizkedtek [19]?”
66.Mondták a törzsfők, kik tagadtak népéből: „Úgy látjuk félkegyelműségben vagy és azt véljük, hogy a hazudozók közül (jöttél).”
67.Mondta: „Ó nép! Nincs bennem téboly, hanem Próféta vagyok a Világok Urától.”
68. „Továbbítom nektek Uram Üzenetét. Én a ti hű tanácsadótok vagyok.”
69.„Csodálkoztok-e, hogy Emlékeztető jött el Uratoktól egy embernek közületek, hogy figyelmeztessen titeket? Emlékezzetek, hogy Ő megtett titeket helytartókká Noé után és magassá tette meg teremtéseteket. Emlékezzetek Allah bőkezűségére, hátha tán boldogultok!”
70.Mondták: „Azért jöttél-e hozzánk, hogy Allahhoz imádkozzunk Egyedül és felhagyjunk azzal, mit atyáink szolgáltak? Hozd el nekünk azt, mivel fenyegetsz minket, ha igazat szólsz!”
71.Mondta: „Rátok hull Uratoktól az iszonyat és düh. Talán azokkal a nevekkel érveltek velem, miket ti és atyáitok adtatok (a bálványoknak), miknek Allah nem bocsátott le hatalmat? Várjatok hát, én is veletek várok!”
72.Majd megmenekítettük őt és azokat, kik vele voltak a Mi kegyelmünk által. Elvágtuk gyökereit azoknak, kik meghazudtolták Áyáinkat és nem voltak hívők.
73.(Elküldtük) Thamudhoz fivérüket, Szalihot. Mondta: „Ó nép! Imádkozzatok Uratokhoz, nincs nektek más Isten Rajta kívül. Eljött hozzátok a bizonyság Uratoktól! Ez Allah tevetehene, bizonyság nektek. Hagyjátok azt (szabadon) legelni a Földön, ne ártsatok neki, különben Allah fájdalmas büntetéssel sújt le rátok. [20]”
74. „Emlékezzetek, mikor helytartókká tett meg titeket Aád után, elszállásolt titeket a Földön, annak síkjain palotákat emeltek, hegyeibe otthonokat vájtok. Hát emlékezzetek Allah bőkezűségére és ne alattomoskodjatok a Földön megrontókként.”
75.A törzsfők, kik gőgösködtek népéből így szóltak azokhoz, kik erőtlenek voltak, de volt, ki hitt közöttük: „Tudjátok-e, hogy Szalih Próféta, az ő Urától?” Mondták: „Mi hiszünk abban, amivel küldték.”
76.Mondták, kik gőgösködtek: „Mi tagadjuk azt, amiben ti hisztek.”
77.Átvágták a tevetehén inát (megbénították) és gúnyt űztek Uruk parancsolásából. Mondták: „Ó Szalih! Hozd el nekünk azt, amivel fenyegettél, ha a Próféták közül vagy [21]!”
78.Majd földindulás zúdult le rájuk és a reggel őket otthonaikban kiterítve találta.
79.(Szalih) elfordult tőlük, s mondta: „Ó nép! Én továbbítottam számotokra Uram üzenetét és tanácsot adtam nektek, de ti nem szeretitek a tanácsadókat!”
80.(Elküldtük) Lótot, s mondta népének: „Oly ledérséget hoztok-e el, mit előttetek még senki sem követett el a teremtmények közül [22]?”
81.„Asszony nélküli vágyat hoztok el a férfiaknak, mi több, ti feslett nép vagytok!”
82.Nem volt más válasza népének, csak mit mondtak: „Űzzétek el őket településetekből, mert ők a nép, akik megtisztítanak.”
83.De Mi megmenekítettük őt és háza népét, kivéve asszonyát, aki hátramaradt.
84.És Mi (kénköves) esőt zúdítottunk rájuk. Nézd, mi lett beteljesedése a bűnösöknek!
85.(Elküldtük) Mediánhoz fivérüket, Shu’eybet. Mondta: „Ó nép! Imádkozzatok Allahhoz, mert nektek nincs más Isten rajta kívül. Eljött hozzátok a bizonyság Uratoktól! Legyetek igazságosak, ha mértek, mázsáltok, és ne sikkasszátok el az emberektől dolgaikat. Ne rontsatok a Földön, annak rendbetétele után. Ez jobb nektek, ha hívők vagytok. [23]
86.„Ne lapuljatok meg minden ösvényen, fenyegetve és akadályozva Allah útján azt, ki hisz Benne, s hogy tekervényessé tegyétek azt. Emlékezzetek, mikor kevesen voltatok, Ő megsokszorozott titeket, hát nézzétek mi volt büntetése a megrontóknak [24]!”
87.„Ha van köztetek egy csapat, ki hisz abban, amivel küldve vagyok és egy másik csapat nem hiszi, akkor legyetek türelemmel, míg Allah nem ítél köztünk, mert Ő a Legjobb Ítélő. [25]
88.Mondták a törzsfők, kik gőgösködtek népéből: „Ó Shu’eyb! Elűzünk téged és azokat, kik veled hisznek a mi településünkből, hacsak vissza nem tértek a mi felekezetünkbe. Mondta: „Még akkor is, ha az gyűlöletes is számunkra?”
89.„Akkor mi Allahra kieszelnénk a hazug szót, ha visszatérnék felekezetetekre, miután kimenekített minket Allah abból. Nem tehetjük meg, hogy visszatérjünk oda, csak ha Allah, a mi Urunk akarná. A mi Urunk tudása mindent átölel. Allahra hagyatkozunk. Urunk! Tárd fel köztünk és népünk közt az Igazat, mert Te vagy a Legjobb Feltáró!”
90.A törzsfők, kik tagadtak népéből mondták: „Ha követitek Shu’eybet, akkor bizony elvesztek. [26]”
91.Lesújtott rájuk a földindulás és a reggel őket házaikban kiterítve találta. [27]
92.Akik meghazudtolták Shu’eybet, mintha nem is lettek volna (soha a házakban). Akik meghazudtolták Shu’eybet, lettek a vesztesek.
93.(Shu’eyb) elfordult tőlük, s mondta: „Ó nép! Továbbítottam nektek Uram Üzenetét és tanácsot adtam nektek. Hogy bánkódjak a hitetlenek népéért [28]?”
94.Nem küldünk Prófétákat a településekre, csak ha gyötrelemmel és ártással sújtjuk annak népét, hátha tán meghunyászkodnak.
95.Majd a balsorsot jóra váltottuk, míg bőségben gyarapodtak és mondják: „Apáinkra rátört az ártás és a bőség.” Majd váratlanuk lesújtottunk rájuk és ők ezt nem érezték.
96.Ha a település népe hitt és őrizkedett volna, rájuk nyitottuk volna az Ég és Föld áldásait, de hazudtak és azáltal sújtottunk le rájuk, amit elnyertek.
97.Biztonságban érezte-e magát a település népe, amikor elért hozzájuk haragunk az éjjel, míg ők aludtak?
98.Vagy biztonságban érezte-e magát a település népe, amikor elért hozzájuk haragunk nappal, míg ők játszadoztak?
99.Biztonságban érezték magukat Allah szándékától? Nem érzi magát biztonságban Allah szándékától, csak a vesztesek népe [29]!
100.Nem Útmutatás-e (mindez) azoknak, kik a Föld örökébe lépnek annak népe után? (Vagy) ha Mi azt akarnánk, őket is büntetnénk vétkeik miatt, pecsétet helyeznénk szíveikre és nem hallanának?
101.Ezek voltak a települések, kiknek híreit elbeszéljük neked (ó Mohammed). Eljöttek hozzájuk Prófétáik a bizonyságokkal. Nem hinnének abban, amit azelőtt meghazudtoltak. Ekképpen tesz pecsétet Allah azok szíveire, kik tagadnak.
102.Legtöbbjüket nem találtuk (hű) szövetségesnek, hanem legtöbbjüket züllöttnek találtuk.
103.Majd utánuk elküldtük Mózest Áyáinkkal a Fáraóhoz és főembereihez, de szembeszegültek azzal. Nézd mi büntetése a megrontóknak!
104.Mózes szólt: „Ó Fáraó! Én Próféta vagyok a Világok Urától. [30]”
107.Majd elhajította botját (Mózes) és az valóságos kígyóvá lett. [33]
108.Előhúzta kezét és az fehér lett a nézőknek. [34]
109.A Fáraó főemberei így szóltak: „Ez bizony, nagy tudású mágus!”
110.El akar titeket űzni földetekről, miként rendelkeztek hát [35]?
111.Mondták: „Tedd félre őt és fivérét és küldess a városokba toborzókat,-
112. Hozzanak el minden nagy tudású mágust!”
113.Eljöttek a mágusok a Fáraóhoz, mondták: „Jutalom jár nekünk, ha mi leszünk a nyertesek [36]”
114.Mondta: „Igen! És ti a közelembe kerültök.”
115.Mondták: „Ó Mózes! Vagy hajíts te (elsőnek), vagy mi leszünk azok, kik hajítanak.”
116.Mondta (Mózes): „Hajítsatok (elsőnek).” Mikor hajítottak, elkápráztatták az emberek szemét és félelmet keltettek bennük. Hatalmas mágiát hoztak el. [37]
117.Sugallatot bocsátottunk Mózesre: „Hajítsd el botodat!” És az elnyelte ámításaikat.
118.Megesett az Igazság és lehullott a lepel arról, amit tettek. [38]
119.Győzelmet arattak ott felettük és azok lekicsinylettekké lettek.
120.Levetették magukat a mágusok, s (földre) borultak.
121.Mondták: „Hiszünk a Világok Urában!”
122.„Mózes és Áron Urában.”
123.A Fáraó így szólt: „Hisztek-e Benne, mielőtt még én megengedném nektek? Ez egy ármány, mit ti szőttetek a városban, hogy kivezessétek abból népét, de majd megtudjátok [39]!
124.„Én bizony, levágatom kezeiteket és lábaitokat egymással szembeni oldalon, majd keresztre feszítetlek titeket mind!”
125.Mondták: „Mi Urunkhoz térünk meg.”
126.„Te csak azért állsz bosszút rajtunk, mert hiszünk Urunk Áyáiban, mik eljöttek hozzánk! Urunk! Tölts belénk állhatatosságot és Muszlimként (Benned megbékéltként) vedd Magadhoz lelkünket. [40]
128.Mondta Mózes az ő népének: „Keressetek menedéket Allahban és legyetek állhatatosak. A Föld Allahé! Annak örökíti azt át, akinek Ő akarja szolgálói közül. Őrizkedőké a beteljesülés!”
130.Évekig sújtottuk (szárazsággal) Fáraó nemzetségét, s termények hiányával, hátha tán magukba szállnak.
131.Mikor eljött hozzájuk a jó, mondták: „Ez jár nekünk!” Ha balsors sújtott le rájuk, Mózesnek (az ő ómenjének) tudták azt be, és akik vele voltak! Hanem az ő valós (ómenjük) Allahnál van, de legtöbbjük nem tudja [43]!
132.Mondták: „Bármilyen bizonyságot hoznál is el nekünk, hogy elkápráztass minket általa, akkor sem hinnénk!”
133.Elküldtük rájuk a dögvészt, sáskákat, tetveket, békákat és a vért. Bizonyságok, mik részletezettek, de ők gőgösködtek, és bűnös nép lettek. [44]
134.Mikor csapás sújtott le rájuk, mondták: „Ó Mózes! Hívd Uradat hozzánk, miáltal bírod az Ő ígéretét. Ha leveszed rólunk a csapást, hinni fogunk neked és elküldjük veled Izrael fiait.”
135.Mindannyiszor, ha levettük róluk a csapást egy időre, mi nekik kiszabatott, újból egyezséget szegtek.
136.Bosszút álltunk rajtuk, majd tengerbe fojtottuk őket, mert meghazudtolták Áyáinkat és nem vettek arról tudomást. [45]
137.Örökébe léptettünk egy népet, akik kivetettek voltak, a Föld Napkeletének és Napnyugatának, melyet Mi megáldottunk. Beteljesedett Urad szép szava Izrael fiainak, miáltal állhatatosak voltak. Romba döntöttük művét Fáraónak és népének, mindent, mit maguknak emeltek. [46]
138.Átszeltük Izrael fiaival a tengert. Elérkeztek egy néphez, akik átengedték magukat bálványaik szolgálatának. Mondták: „Ó Mózes! Tegyél meg nekünk (olyan) isteneket, amilyenek az ő isteneik. Mondta: „Tudatlan nép vagytok [47]!”
139.Ez csupán egy kődarab, aminek (kultuszát) gyakorolják és hiábavaló az, amit tesznek.
140.Mondta: „Más Istenre vágytok-e, mint Allahra, mikor Ő kiváltságban részesített titeket a teremtmények fölött?”
141.(Emlékezzetek), mikor megmenekítettünk titeket a Fáraó nemzetségétől, akik gyötrelmes szenvedéssel rontottak rátok, megölték fiaitokat, magukévá tették asszonyaitokat, ebben volt a hatalmas próbatétel Uratoktól.
144.Mondta (Allah): „Ó Mózes! Kiválasztottalak téged az emberek fölé Üzeneteimmel, Szavaimmal. Vedd magadhoz, amit neked adok és légy hálás.”
145.Megírtunk neki minden dolgot a táblákra, intéseket és mindennek értelmezését. (Mondta): „Tartsd meg ezt erősen és rendeld el népednek, hogy ők is tartsák meg, ahogy csak tudják. Meg fogom mutatni nektek a züllöttek otthonát.”
146.Eltérítem Áyáimtól azokat, kik gőggel járnak a földön, igaztalanul. Még ha látnak is minden bizonyságot, nem hisznek azokban. Még ha látják is a helyes utat, nem veszik azt útjuknak. Ha (pedig) látják a téves utat, akkor azt veszik útjuknak. Ez hát, miáltal ők meghazudtolták Áyáinkat és semmibe vették azt. [50]
147.Akik meghazudtolták Áyáinkat és a Túlvilági találkozót, összeomlottak tetteik. Érdemelnek-e mást, mint amit tettek?
148.Mózes népe az ő távollétében, ékességeikből borjú testet formált, mi alacsony volt. Nem látták-e hogy az nem beszél hozzájuk és nem vezeti őket az úton? Ezt vették magukhoz és elkárhoztak. [51]
149.Mikor kiesett kezeikből és látták, hogy eltévedtek, mondták: „Ha nem kegyelmez meg nekünk Urunk és nem bocsájt meg, akkor a vesztesek közt leszünk.”
151.Mondta: „Uram! Bocsáss meg nekem és fivéremnek, vezess be minket kegyelmedbe. Te vagy a Kegyelmesek Legkegyelmesebbje. [53]”
152.Akik a borjút vették, kivívták Uruk haragját. Megalázottság jussuk az Evilágon. Ekképpen jutalmazzuk a hazugokat.
153.Akik teszik a rosszat, majd ezután megbánják és hisznek, Urad ezután valóban Megbocsájtó, Kegyelmes.
154.Mikor a düh elszállt Mózesről, magához vette a táblákat, miken ott volt az Írás Útmutatásként és Kegyelemként azoknak, kik félik Urukat.
155.Kiválasztott Mózes az ő népéből hetven férfit arra a helyre, ahol Mi találkoztunk vele. Mikor megrengett alattuk a Föld, mondta: „Uram! Ha akartad volna, elpusztítottad volna őket azelőtt, és engem is. Elpusztítasz-e minket azért, amit a félkegyelműek tettek közülünk? Ez csupán a Te próbatételed, mivel azt téríted el, akit Te akarsz, és azt vezeted, akit Te akarsz. Te vagy Oltalmazónk, hát bocsájts meg nekünk, kegyelmezz nekünk, Te vagy a Legjobb, Ki Megbocsájt. [54]”
156.„Írd meg nekünk ezen a világon a szépet, ahogy Túlvilágon is. Hozzád visz utunk.” Mondta: „Arra sújtok le büntetésemmel, akire akarok, de kegyelmem mindenre kiterjed. Ezt írom meg (rendelem) azoknak, kik őrizkednek, kötelező alamizsnát adnak, s akik Áyáinkban hisznek,”-
159.Mózes népéből vannak, kik jó úton haladnak az Igazzal és elrendelik az Igazságot.
160.Felosztottuk őket tizenkét törzsre, nemzetségre. Sugallatot küldtünk Mózesnek, mikor népe inni kért tőle: „Csapj botoddal a sziklára!” Majd kifakadt abból tizenkét forrás. Minden nemzet megtudta ivóhelyét. A fellegekkel árnyékot vetettünk rájuk, lebocsátottuk nékik a mannát és fürjeket, (mondván): „Egyétek, mi üdvös, abból a gondviselésből, mit nektek nyújtottunk.” Nem Minket vittek bűnbe, hanem magukat kárhozták el. [57]
161.Mondva volt nekik: „Lakjatok ebben a faluban és egyetek ott azt, amit akartok. Szóljatok alázattal és leborulva térjetek be a kapun. Megbocsájtjuk nektek rossztéteményeiteket és gyarapítjuk a jótét lelkeket.”
162.Akik bűnbe estek közöttük megváltoztatták a szót, ami mondva volt nekik. Gyötrelmet küldtünk rájuk az Égből, miáltal bűnbe estek.
163.Kérdezd őket a faluról, ami a tenger mellé esett, akik megszegték a szombatot. Eljöttek halaik szombatjukon, fickándozva. Szombat múltával (meg) nem jöttek. Ekképpen tettük próbára őket, miáltal züllöttek voltak. [58]
164.Néhányan közülük mondták: „Miért intitek a népet, kiket Allah elpusztít, vagy szörnyű szenvedéssel sújtja őket?” Mondták (a hirdetők): „Hogy eleget tegyünk Urunknak, hátha tán őrizkednek.”
165.Mikor elfelejtették azt, mire emlékeztetve voltak, megmenekítettük azokat, kik véget vetettek a rossznak, és gyötrelmes büntetéssel sújtottunk le azokra, kik bűnbe estek azáltal, mit megsértettek.
166.Mikor azzal hivalkodtak, minek véget kellet volna vetniük, mondtuk nekik: „Legyetek majmok, kitaszítottak!”
167.Kihirdette Urad, hogy ellenük küldi a Feltámadás Napján azokat, kik rájuk mérik a szörnyű büntetést. Mert bizony, Urad Gyors Ítélő. Ő a Megbocsájtó, a Kegyelmes. [59]
168.Nemzetekre szabdaltuk őket a Földön. Köztük, kik jók és köztük ki ennek ellentéte. Próbára tettük őket a jókkal és balsorsokkal, hátha tán megtérnek. [60]
169.Nyomukba lépett utánuk az, ki jött. Megörökölték a Könyvet, de ők csak a (földi) hívságok kínálatát vették magukhoz és mondják: „Bocsánatban részesülünk majd.” Ha még egyszer ennyi hívság akadna útjukba, arra is rávetnék magukat. Nem vették-e tőlük a Könyv Szövetségét, s hogy ne szóljanak Allahról mást, mint Igazat? És ők tanulmányozzák, mi abban (Könyvben) van. A Túlvilág Otthona jobb azoknak, kik őrizkednek, tán nem éritek fel?
170.Akik a Könyvbe kapaszkodnak és megtartják az imát, hát Mi nem vesztegetjük el a jótevők bérét.
171.Mikor megráztuk a Hegyet felettük, mintha az kupola lett volna. Azt vélték, hogy rájuk szakad (majd mondtuk): „Tartsátok meg erősen, mit adtunk nektek és emlékezzetek arra, ami benne van, hátha tán őrizkedtek.”
172.Mikor Urad, Ádám gyermekeinek ágyékából megtette sarjaikat, vallomásra bírta őket saját magukra (mondván): „Nem én vagyok tán a ti Uratok?” Mondták: „De igen! Valljuk!” Nehogy mondhassátok a Feltámadás Napján: „Ezt mi figyelmen kívül hagytuk [61]!”
173.Vagy tán mondjátok: „Atyáink bálványokat állítottak azelőtt és mi sarjak vagyunk utánuk: elpusztítasz-e minket azért, amit a meghasonlottak tettek?”
174.Ekképpen részletezzük az Áyákat, hátha tán visszatérnek.
175.Olvasd nekik hírét annak, kinek megadtuk Áyáinkat, de kivedlett belőle, majd a Sátán üldözőbe vette és eltévelyedett. [62]
176.Ha akartuk volna, kiemeltük volna őt azokkal (az Áyákkal), de ő a földhöz tapadt és vágyait követte. Példája, akár a kutya: ha rátámadsz, kiölti nyelvét, és ha otthagyod, (akkor is) kiölti nyelvét. Ez olyan, mint a nép, akik meghazudtolták Áyáinkat. Beszéld hát el a történeteket, hátha tán elgondolkodnak. [63]
177.Gyalázat példája a népnek, kik meghazudtolták Áyáinkat és elkárhozták önmagukat.
178.Akit Allah vezet, az a helyes úton vezetett. Akit eltérít, ezek ők, a vesztesek.
179.Sok Dzsinnt és embert juttattunk Pokolra, kiknek (olyan) szívei voltak, mikkel nem értettek, szemeik, mikkel nem láttak, s füleik, mikkel nem hallottak. Ők olyanok, mint a jószág, mi több! Még annál is tévelyedettebbek. Ezek ők, a semmibe vevők.
180.Allahnak vannak a leggyönyörűbb nevei, hát szólítsátok Őt általuk. Kerüljétek el azokat, kik káromolják az Ő neveit. Megkapják viszonzásukat azért, mit tettek. [64]
181.Azok köz, kiket teremtettünk vannak, kik Igazra vezetnek (másokat) és azzal ítélnek.
182.Akik meghazudtolják Áyáinkat, egyre jobban rajtuk leszünk úgy, hogy ne tudják.
183.Haladékot adok nekik, de kelepcém szilárd.
184.Vagy nem gondolkodnak el? Társukban nem téboly lakozik. Hanem, ő csupán valóságos figyelmeztető [65]!
185.Vagy nem látnak semmit abból, amit Allah teremtett az Egek és a Föld Mindenhatóságában? S (nem látják-e) hogy meglehet, terminusuk közeleg? Mely Üzenetben hisznek ezután?
186.Akit Allah letérít, nincs annak nincs vezetője. S Ő hagyja őket csökönyösségükben, vakon.
188.Mondd: „Nem tehetek magamnak se hasznot, se kárt, csak mit Allah akar. Ha ismerném a Láthatatlant, megszaporítanám a jót és nem érintene rossz. Én csupán figyelmeztető és örömhír hordozó vagyok a népnek, kik hisznek.”
190.Mikor Ő megadja nekik a jóravaló (gyereket), bálványokat állítanak azért, mit kaptak. Legyen Magasságos Allah attól, mit Hozzá állítanak. [68]
191.Olyan társat állítanak-e (Allahnak), mik nem teremtenek semmit és maguk is teremtmények?
192.Nem képesek arra, hogy pártjukat fogják és magukon sem tudnak segíteni!
193.Ha Útmutatásra szólítod őket, nem követnek titeket. Mindegy számotokra, hogy hívjátok-e őket, vagy hallgattok!
194.Akiket szólíttok Allahon kívül, szolgák, mint amilyenek ti vagytok. Szólítsátok őket és hadd válaszoljanak nektek, ha igazak vagytok!
195.Van-e nekik lábuk, mivel járnak, vagy van-e kezük, mivel fognak? Van-e szemük, mivel látnak, vagy van-e fölük, mivel hallanak? Mondd: „Szólítsátok bálványaitokat, majd kötözzetek meg, ne várjatok [69]”
196.Oltalmazóm Allah, Aki kinyilatkoztatta a Könyvet. Ő Magára veszi a jótéteményűek sorsát.
197.Azok, kiket szólíttok Allahon kívül, nem képesek pártotokat fogni és magukon sem segíthetnek.
198.Ha a helyes útra szólítod őket, nem hallanak. Úgy látod őket (ó Mohammed), mintha téged néznének, de azok nem látnak.
199.Tedd magadévá a megbocsájtást, rendeld el a jót és fordulj el a tudatlanoktól.
200.Ha suttog hozzád a Sátán csábítással, keress menedéket Allahban, mert Ő a Meghallgató, a Mindentudó.
201.Azok, kik őrizkednek, ha megérinti őket a Sátánok raja, (Allahra) emlékeznek, s lám! Meglátják Őt.
202.(Gonosz) testvéreik alámerítik őket a szennybe, majd nem hagyják abba.
204.Ha olvassák a Koránt, hallgassátok azt és mélyedjetek el, hátha tán kegyelmet nyertek.
205.Emlékezz Uradra magadban alázattal, hódolattal, elkerülve a hangos szót, reggel és este. Ne légy semmibe vevő.
206.Akik Urad közelében vannak, nem dacolnak Hozzá fohászkodni, Őt magasztalni és Neki leborulni. [71]
| |||||
(See 7:104)
In order to get some idea of the comparative chronology of Egypt and Israel, we must first consider what data we have for Egyptian chronology. Israel’s surviving records date from a time many centuries later than Israel’s contact with Egypt. On the other hand, Egypt’s records in monuments, inscriptions, tombs, etc., are rich absolutely reliable as far as they go. Of the surviving civilizations, Egypt and China go back furthest in time with historical material. Egypt has more interest for us, because geographically it was centrally situated, and it influenced and was influenced by almost every important cultural movement in Asia, Europe, and Africa, nothing happened in Mediterranean history that had not some points of contact with Egypt. The first broad division in Egyptian chronology is between the pre-Dynastic and the Dynastic periods. The pre Dynastic period is all prehistory. But recent researches have shown a great deal of light on the culture of that period, and we know many more details about the arts and tools of that period in Egypt than we do for the corresponding periods of prehistory in other countries. With the first Egyptian Dynasty of rulers begins the Dynastic period.
What were the Egyptian Dynasties, and why is so much prominence given to them in Egyptian chronology? The reason is that though we can form a graphic idea of the sequence of events and in many cases of the details of events, arts, and crafts, manners and customs, cults and ceremonies, and social and economic conditions in the dynastic period, we are not yet able, except for occasional and isolated glimpses, to give any accurate figures of early dates to connect them with our chronology B.C. On the other hand, we have abundant materials to justify us in placing certain events or personages or ideas in some division of the Dynastic scheme. We can say that such and such ideas held sway under the 18th Dynasty or that such and such invasion, outwards or inwards, took place at the close of the 14th Dynasty. The Dynastic scheme rests mainly on the lists and fragments preserved from the writings of one Manetho, on Egyptian priest and annalist, who lived under Ptolemy I and Ptolemy II (B.C. 313-246), the inheritors of the Egyptian portion of Alexander’s Empire. For his Egyptian history in Greek he had access to Egyptian records. His scheme of Dynasties therefore supplies a rough chronological framework into which can be fitted our ever-increasing detailed knowledge derived from Egyptian monuments, tombs, and excavations. His first Dynasty begins with the unification of Upper and Lower Egypt, but its actual date B.C. has been placed at between such wide margins as 5500 B.C. and 3300 B.C.
The two Egypts may be considered distinct ethnical and perhaps geographical divisions, which tend to assimilate when they are united politically, but whose physical characteristics are different, as also their outlook when there is political division. Lower Egypt looks to the Mediterranean, and its population is mixed, containing almost all the Mediterranean and Arab elements, while Upper Egypt looks to interior Africa (Nubia, Sudan, Abyssinia, etc.), and its population tends to have more and more African characteristics. The whole of Egypt has had a ribbon development, the population and cultivation being confined to the banks of the Nile. Without the Nile Egypt would be just a desert forming a link in the long chain of tropical and subtropical deserts stretching from the Sahara, the Libyan desert, the Arabian deserts, through the Persian, Baluchistan, Sindh, and Rajputana deserts, to the Turki and Gobi deserts in central Asia. But Upper Egypt is purely a long irregular line along the banks of the Nile, while Lower Egypt has the broad fan-link delta in which the many mouths of the Nile run into a very irregular coastline extending over about 200 miles. Lower Egypt had (and has) much marshland, and its low-lying configuration was subject to many physical changes, in the same way as invasions and foreign immigrations gave its population a less stable character. Its cities as Sais and Tanis (Zoan), were also less stable in character, and Memphis (near the site of modern Cairo) has to be just above the Delta. On the other hand the Capitals in Upper Egypt, such as Thebes (or N0), with their magnificent temples and tombs were safe above Nile waters in the highest inundations until the modern dam of Aswan was built many miles above them.
Even after the union of the two Egypts, the king wore a double crown. The boundary between Upper and Lower Egypt was never clearly defined, because in spite of frequent interruptions in the unity of the country, the identification of Egypt with the Nile made the unity of Egypt a political and economic necessity, the present boundary of Lower Egypt is just south of Cairo, making Lower Egypt include just the Delta. The tract between Cairo and Assyut is sometimes called Middle Egypt and is distinguished from the rest of Upper Egypt, which is higher up the river. There being such wide variations in the estimate of ancient dates by component authorities, the only practicable course is to refer ancient events to Dynasties according to Manetho’s scheme. In the later dates it is sometimes possible to express a date in approximate figures B.C., but such figures are uncertain, whereas the sequence of Dynasties may be taken to be a stable fact in Egyptian history. Although some of Manetho’s material, when it can be tested, has proved to be inaccurate. But we have only Manetho secondhand. The inaccuracies may be due not to Manetho but to his transmitters.
Thirty-nine such Dynasties are reckoned, and they may be grouped into Periods as follows:
The Old Kingdom, Dynasties I to VII, including the first three Dynasties, with a new orientation in Egyptian Art, and b. Dynasties IV VI, the Pyramid Period, during which the Great Pyramid and the second and third Pyramids of Ghizeh were built. The capital now came to Lower Egypt, to the site of Memphis, near modern Cairo.
1. The Middle Kingdom, Dynasties IX to XVII. In Dynasties IX and X the centre of gravity moved from Memphis in Lower Egypt to Middle Egypt. In the XIIth Dynasty many of the great monuments of and near Thebes (Karnak, Luxor, etc.), were constructed. Perhaps the movement higher up the river was necessitated by foreign invasions in Lower Egypt. Dynasties XV to XVII are called the Hyksos Period, when a Syrian Dynasty was established in Lower Egypt, with a sort of lordship over the native Dynasties of Upper Egypt, and international connections in other Mediterranean countries.
2. The New Empire, Dynasties XVIII to XX, crowded with events. The dates now begin to be more definite: the period may be placed about 1580 B.C. and about 1200 B.C. the foreign Hyksos were driven out; the empire was extended to Syria and Nubia; perhaps even the Euphrates was reached. Some of the most wonderful works of Egyptian art date from this period.
3. The Dynasties of the Delta. Dynasties XXI to XXXI, including a Dynasty at Sais (on one of the western branches of the Deltaic Nile). But Assyrian and Persian invasions were now weakening the power of Egypt. The dates now became more certain. The XXIst Dynasty was roughly about 1100 B.C. the XXVIIth Dynasty was ended by the invasion of the Persian under Cambyses in 525 B.C. the Persians held sway (with Egyptian local dynasties under them) until the XXXIst Dynasty, when the last Pharaoh fled to Ethiopia about 340 B.C.
4. The Egyptian Dynasties have now ended, we are in firm history: the Macedonian Period after Alexander’s conquest, 332 B.C., and the Dynasty of the Ptolemies 323 B.C. to 30 B.C.; and the Roman Period 30 B.C. to 639 A.C. after which the Arab and Turkish conquests evolved modern Egypt and Muslim Egyptian civilization.
Having cleared the chronological background, we are now in a position to examine the data about Israel’s stay in Egypt in order to see if we can get some idea of the time in Egyptian history when the contact took place. We saw that Dynasties XV to XVII were concerned with the Hyksos (or Shepherd) kings. They were foreigners from Asia, but it is not quite clear exactly what race they belonged to. Josephus supposed that they were Israelites, but that theory is untenable. It has been conjectured that they were Phoenicians, or Amalekites, or Hittites. In any case they were Semites. They founded a city called Zoan (Tanis) on one of the eastern branches of the Deltaic Nile, and were in close communication with the Hittite city of Hebron in the south of Palestine. That would be their own city, but their capital would probably by the same as the old Egyptian capital at Memphis when they were well-established. They were credited with having invented the Semitic alphabet of 22 letters, which (through the Phoenicians) is the the parent of all modern alphabets. Their invention probably helped in the process of converting old Egyptian Hieroglyphics from picture-writing to phonetic writing.
As the Hyksos had close relations with Hebron in Palestine, and Abraham and Israel had settled in the Palestine country, a nexus would be established, by which the first Israelites would be attracted to Zoan in Egypt. It must also be remembered that southern Palestine was a poor country and subject to frequent famines, while Deltaic Egypt was well-watered by the Nile, and suffered famines only on the rare occasions when the Nile failed to inundate. The attraction of Egypt for the famine-stricken lands of the neighborhood would therefore be strong. And this is proved in the story of Joseph and his brethren. Can we form even a rough idea of the dates of the Hyksos occupation? At the latest the Hyksos period ended about 1600 B.C. Renan is therefore probably not far wrong when he places the Hyksos occupation about 2000 B.C. Possibly a date between 2000 B.C. and 1600 B.C. may be nearer the mark. If we suppose Joseph to have been the Wazir of one of the Hyksos Pharaohs in the Delta, there is no great violence of probabilities in the suggestion, as Joseph and the Hyksos would be of kindred races. In that case Joseph’s date would fall somewhere between the 19th and 17th century B.C.
No reference to Joseph or Moses has been found in Egyptian records. The solitary reference to Israel (Ysraer, rI) in stele of Mer-en-Ptah or Mineptah (about 1225 B.C.) seems to refer to Israel in Palestine rather than to Israel in Egypt. At this we need not wonder, as the Pharaoh who honored Joseph was, strictly speaking, only a foreigner. When the reaction against the Hyksos took place and the Hyksos were overthrown, the Egyptian would not probably be anxious to remember the interrupted period or to preserve its memory. The Pharaoh who “knew not Joseph” looked upon Israelites as contemptible slaves, nor worthy of a thought except when they revolted, and then only as a despised race fit to be punished and kept in its place. It may be noticed, however, that the land of Goshen in which Israel dwelt and multiplied between the time of Joseph and the time of the Exodus, was a frontier tract of Egypt in the neighborhood of the Hyksos city of Zoan in the Delta.
In seeking the approximate date of Moses, we must again look to the probabilities of Egyptian history. It was formerly the received opinion that Rameses II (say about 1250 B.C.) was the Pharaoh who oppressed Israel in Egypt, and that the exodus may have taken place under his immediate successor Mineptah (say about 1225 B.C.). The vigorous policy of Rameses II and the spirit of his time would be consistent with this view. But this date is almost certainly too late. There are indications pointing to the Israelites having already been settled in Cannan by this time. The Hyksos were turned out by the XVIIIth Dynasty, which established the New Empire in the 16th century B.C. Thothmes I (Tethmosis I, about 1540 B.C.) is more likely, in the first flush of his nationalist campaign, to have oppressed the Israelites and led to the exodus. His date fits in better. And his character also accords with the description in sacred history. He centralized the monarchy and made it a military autocracy. Militarism went with the lust of war and foreign conquest. He carried his arms as far as the Euphrates. Slaves, plunder, and foreign tribute made Egypt opulent and arrogant, and he added many monuments to Thebes. We can imagine him in his splendid Court, scarcely paying any attention to Mosses, and viewing all his complaints with an amusement mingled with contempt and impatience. But retribution was to come in Allah’s good time. The men who followed Allah’s message- Israel in the time of Solomon (a little after 1000 B.C.), and more completely, the Muslim in the time of ‘Umar and his successors-became lords of the East and the West (Quran 7:137), and ancient Egypt’s were eventually buried in the sands. It was this same Pharaoh, Thothmes I, who took for his partner on the Throne his daughter Hatshepshut. If Thothmes was the Pharaoh in Moses’ story, we may suppose that it was this same celebrated strong-minded lady, pharaoh’s daughter, who found the child Moses (Exod, 2:10), and brought him to her mother to be adopted into the family (Quran 28:9). Like her father, she was a great supporter of the national cults. Moses was nurtured in the palace, and learned all the wisdom of the Egyptians, then reputed to be the wisest of nations. With their own wisdom he foiled them. Thus in Allah’s Plan the enemies of Allah and the enemies of Israel (Quran 20:39) were the very ones who were used as instruments for the purpose of Allah and the salvation of Israel.
| |||||
(See 7:123)
Allah’s Plan works silently but surely among all nations and at all times. In the most fantastic forms of religion appear gleams of His Light of Unity, calls to Islam, i.e. man’s submission of his will to the Will of Allah. From that point of view, the religious history of Egypt from the most ancient times to the present day is most interesting, as is indeed the religious history of any country for which we have records of thought and development. That of India touches us dearly, but it is not directly relevant in a translation and exposition of the Quran. The religious history of Israel is just an earlier chapter of the history of Islam, and our doctors and commentators have written in great detail about it.
Our people know very little of ancient Egypt and have shown little interest in it. It is a healthy sign that modern Egypt is showing much interest in it, and I hope that it will in time recognize in it a valuable unfoldment of religious ideas leading up to Islam. The field of Egyptology is vast and is being extended everyday by the diligent researches of archaeologists and scholars. I do not propose to write an essay on Egyptian religion. But I wish to put forward a few considerations to show how Allah’s Plan and Will worked steadily, in Egypt as elsewhere. The eternal light of Unity and Islam shines in many ways, and its rays give light to the spiritual aspiration of mankind in the darkest periods. With a gifted and artistic people like the Egyptians, their religious sense was led, in spite of many rebuffs, gradually to a purer and purer conception of man’s eternal destiny, until Muhammad’s Message was preached to them in the very language in which it was originally preached in Arabia. And that language, Arabic, became and is now the language of the Egyptian people themselves.
In the pre-Dynastic Egypt, there must already have been a great deal of development in the religious conceptions which afterwards showed such vitality to Dynastic Egypt. The Old Kingdom, including the Pyramid Period, shows that the Egyptian mind was obsessed with the certainty of life after death. It was also impressed with ideas of grandeur, order, and precision in the universe-ideas which found eloquent expression in the grand conceptions and mathematical symmetry and simplicity of its architecture. Its massive dignity and repose are also reflected in the faces and poses of the figures in Egyptian statuary and painting. The unending expanse and the mystery of the desert seem to have acted on the Egyptian mind like a soporific and made it less active in mundane affairs and less practical in speculation than that of some other races of similar gifts. What mysteries are typified in the proportions of the Pyramids and their internal galleries and mysterious chambers, we shall probably never know with certainty. But a haunting sense of death and of the other world seems to oppress us in its atmosphere, as it does in the grim senses of the “Book of the Dead”. As Prof. T.E. Peet remarks (Cambridge Ancient History, vol I, p. 354), “the Egyptian mind closely associated together men, gods, and the dead as merely three species of a single genus.” Each of these is considered was subject to an irresistible force called Hike or Heka: hence the force of Magic, Incantations to the Dead, and Rites and Formularies in daily life.
The Middle Kingdom brings us face to face with fresh ideas. We have no data with which to appraise the influence of foreign cults and foreign ideas during the period. But knowing, as we do, how Egypt acted as a magnet to the world at large and how many points of contact the Euphrates valley civilizations and the Nile valley civilizations had with each other, we may well suppose a broadening of Egyptian culture and civilization in consequence. The Hyksos may have been Egyptianised in Egypt, but they could not have failed in their turn to contribute Syrian as Semitic ideas to Egypt. Among these were Monotheism, a patriarchal organization of society, and an impatience of priestly or caste denomination. These must have contrasted strangely with the chaotic Pantheon of countless deities.
The New Empire was the flowering period of Egyptian genius and requires special consideration. The crudities of the old pre Dynastic chaotic Pantheon had been in process of attrition through the centuries. Local gods tended to be absorbed into general gods. Some sort of rationalism and spiritualization had been going on throughout the Dynastic period. A process of systemization and unification was now consciously undertaken. The primitive worship of animals had gradually been transformed into a system of animal gods, with human bodies and animal heads. The human bodies represented the anthropomorphic tendencies, while the animal heads became types of qualities. For example, – Anubis, with the dog emblem, was the doorkeeper, the messenger, the custodian of the dead. – Apis, or Hapis, the sacred bull of Memphis, symbolized the renewal of life, he was identified with Osiris; there were great rejoicing when a new Apis (a black bull calf) was found, and great mourning and costly burial when one died. – Thoth, the god of wisdom and magic, was symbolized by an ibis, that stately, mute, mysterious bird of passage in the Nile valley. In addition to the symbolism of animals, there was the worship of the great phenomena of nature, the Nile, the giver of agricultural bounties to Egypt, and the sun, which, as the god Ra, became the supreme god in Egypt. Then there was the myth of Osiris the good, who came to the earth for the benefit of mankind, was killed by the magic of Set, the power of evil, and reign as the judge of the dead in the lower world. His faithful wife Isis and his falcon-eyed son Horus figure in the mysteries. It is possible that the Osiris myth itself arose from a myth of the Nile, or the sun. There was a gradual perception of Monotheism, a realization that Allah is One and above names. But the picturesque forms, festivals, and representations remained, and as the priests of all grades enjoyed special privileges and monopolized knowledge and learning, the people remained ignorant. They were exploited and practically enslaved. It was in the midst of such conditions that Moses came. He came to rescue his own people from the bondage of Egypt, a task which he performed. But it must not be forgotten that his mission was also addressed to the king of Egypt, and to the people of Egypt. Here also he sowed the seed, although he did not reap the fruit. The king, the Pharaoh, was almost looked upon as a god, and looked upon himself as a god. He had to be humbled, and he was humbled. But Allah’s purpose is not merely to humble. It is also to lead from darkness to light. If the particular Pharaoh was too hard hearted to respond, his descendant in the fifth or sixth generation made a public confession of the One True God, as we shall see presently. What of the people?
The wise men of Egypt, who were confronted with Moses, repented of their deceit, and saw the light by the Grace of Allah, according to the Quranic narrative. Though they were threatened and perhaps martyred, their fate must have opened the eyes of the people and prepared them for the remarkable religious revolution which we shall now proceed to describe. The Pharaoh of the Exodus was probably Thothmes I (about 1540 B.C.). The Pharaoh Amenophis IV (about 1350 B.C.) adopted the worship of the One Supreme God as the State religion. He had been a high priest of the Sungod at Heliopolis, but had begun to look upon the multiplicity of gods in the Egyptian Pantheon as a blot on Egyptian religion. His original name had been Ahmen-hotep (“Ammon is satisfied”) as being devoted to Ammon the great god of the State religion at Thebes. He changed the name to Akhan-Aton (“Pious to Aton”) and worshipped the Supreme God under the name of Aton. He abandoned the city of Thebes as being devoted to Ammon and founded a new city near the site of what is now Tel al Amarna, between Thebes and Memphis, and dedicated it to Aton the Supreme God. The clay tablets discovered at Tel al Amarna in 1887 throw much light on the relations of Egypt with her tributaries in Syria. The alphabet on the tablets is the Cuneiform of Assyria: the language is Semitic, and closely akin to Hebrew. Unfortunately the religious revolution of Amennophis IV did not last. The city was only inhabited twenty years. His second son-in-law and successor, Tutankh Aton, carried out a counter-revolution. He went back from Aton to the cult of Ammon. The recent finds from his tombs show what exquisite skill the artists and artisans of Egypt had been attained. The pure religion remained established on the throne only for two generations but we need not suppose it was rooted out of the minds of the people.
The later Dynasties, XXI to XXXI, saw the decay of Egypt as a Power. The Assyrian and Persian invasions ultimately extinguished the freedom of Egypt. With the coming of Alexander the Great (332 B.C.) and the foundation of the city of Alexandria, a new era dawned on the culture of Egypt. It mingled with Greek and other thought, and became cosmopolitan in nature. Already in the time of Herodotus, the sensitive Greek mind had been impressed with the mystery and wisdom of Egypt. It now made the soil of Egypt cosmopolitan in religion, culture, and philosophy. The Ptolemaic dynasty held a broadly tolerant attitude, and even imported the rites of Serapis from the Black Sea and assimilated him to Apis the Bull of Memphis. The new cult of Serapis widely over the East, and later, when Egypt came under the Roman Empire (30 B. C.), into the very heart of the Empire. The Serapion in Alexandria, with its famous library, became for a few centuries the true intellectual center of the world. The very unfavorable picture drawn of Egyptian religion in Lytton’s Last Days of Pompeii must be referred to the somewhat hybrid cult of Isis as practiced in foreign lands rather than to Egyptian religion generally. What course real Egyptian religion took in this period we have no means of judging accurately. In the light of earlier and later events we may suppose that the steady honest industrious Egyptian peasantry and people went on pursuing the even tenor of their career with the same mystic longing for a practical religion which was preparing them for purer forms of worship and a juster distribution of the fruits of labour.
Alexandria in the first centuries of the Christian era was resounding with the shouts of every kind of philosophy and the teaching of every kind of religious sect, from East and West, North and South, but mainly from the East, which was ever been a nursery of religious ideas. A special quarter was assigned to the Jews in the city. It became the true center of Hellenised Judaism, and may claim Josephus among its disciples. Neo-Pythagoreanism, Neo-Platonism, Gnosticism, and Manichaeism found a home there Mithraism, which was so widely spread in the Roman Empire, especially in the army, in the first three centuries A.C., was probably represented on its philosophic side in Alexandria. Its intermixture of races, creeds, philosophies, and religions, produced an atmosphere of chaos, which was not cleared until the advent of Islam. But from a religious point of view our greatest interest in Egypt in the first seven centuries of the Christian era is in the development of Christianity itself. It is difficult to say even when exactly Christianity began to displace the older Egyptian cults. But when Christianity was well-established, we find Egypt one of its most important centers. But the new Christianity which was evolved out of the ruins of the Christ’s simple teaching had four distinct attitudes towards organization, speculative doctrine, asceticism and mysticism.
1. The native Egyptians or Coptic Church was contemplative, ascetic, and mystical. Monasticism became so rampant that it seriously affected the growth of population and degraded the position of women. 2. The Alexandrian school developed on Greek lines-political, ambitious, speculative, philosophical, and liable to break up into numerous sects and heresies, each party trying to dominate and put down the others as heretical by the strong arm of the law. 3. The Bishop of Rome, when the seat of the Empire was transferred to Constantinople in 330, gradually developed political power in Italy. He inherited the Roman genius for organization, and the invasion of the Germanic tribes gave him an opportunity not only of extending the Roman Catholic Church over the whole of Central and Western Europe, but of establishing the Church as superior to the state when the Papacy became an established political power. 4. The Orthodox Eastern Church , and all the sects which it fought in the East, tended ultimately to vanish before the advance of Islam. Had it not been for the vast Slav territories over which it obtained sway, in and around Russia and afterwards in Siberia, the Orthodox Eastern Church would have been reduced to a negligible position.
Before the Roman Catholic Church parted from the Orthodox Eastern Church, the united Church fought with and suppressed many so-called “heresies”, some of which represented the view of primitive Christianity, and the scene of many of these doctrinal fights was in Egypt. The one that interests us most is Aryanism. Arius was an Alexandrian Presbyter early in the fourth century A.C. and fought hard for the doctrine of Unity, the simple conception of the Eternal God, as against all the hair splitting and irrational distinctions in the nature and persons of the Godhead, which finally crystallized in the doctrine of the Trinity, propounded and maintained with much personal acrimony by Athanasius. Athanasius himself was born in Alexandria and became Bishop of Alexandria. He may be counted as the father of Orthodoxy (as now understood by Christianity) and the real systematiser of the doctrine of the Trinity-“three in one and one in three.” Up to the third century A.C. the Unitarians had been in the majority in the Christian Church, though subtle metaphysicians had started dispute as to the meanings of “God becoming man.” The Logos or the Word, the Power of Allah, whether the Father and the Son were of the same substance or of similar substance, whether the Son could be said to have been created by the Father, and numerous questions of that kind. They do not interest us now, but they rent the Christians world into many jarring sects until the mission of our Holy Prophet dissipated the mists and reestablished the doctrine of Unity on a firm and rational basis.
The Christian Churches in the East, as well as the Germanic nations which came later into the fold, adhered to Unity although not in the pure form which was made clear in the Holy Quran. The issue was joined between Arius and Athanasius, and the first General Council on the Christian Church that of Nicaea (in Bithynia) in 325, decided against Arius and Unitarianism. The controversy, however, still continued to rage until 381, when the Council of Constantinople, called by the Emperor Theodosius the Great, confirmed the Nicene doctrine of the Trinity and declared it to be the only Orthodox one. Though controversies, protests, and persecutions continued long afterwards, we may take that date as the date of the fall of Christianity. Even in Western Christianity, as late as 496, Clovis, the Frankish king, was the only Christian sovereign sophisticated enough to follow the subtle doctrine of the Trinity. The others were brought into line by political power later. The Christian creed became narrower and narrower, less and less rational, more and more inclined in use earthly weapons to suppress the eternal truth of Allah. In 415 the Jews were expelled from Alexandria. In the same year and in the same city the beautiful, modest, eloquent philosopher and mathematicians, Hypatia, was murdered-an outrage against both rationalism and the intellectual and religious position of woman in human society. The murder was a particularly brutal one. She was dragged from her chariot in the streets, stripped naked, and suffered a lingering death in a Christian Church. Her body was then cut to pieces and burned. The worst features of the crime was the complicity of the Patriarch of Alexander, who was not only the chief religious dignitary of the Orthodox Church in Egypt but the de facto repository of political power. Meanwhile the native Christian community-the Coptic Church-which had all along clung to the Monophysite doctrine, a corrupt form of Unitarianism, was out of the pale, and its members were held down as a depressed class by their Orthodox brethren.
The social conditions produced an amount of discontent, for which the redress came only with the advent of Islam. It was for this reason that the Copts and the inhabitants of Egypt generally welcomed the forces of Islam under ‘Amr as deliverers in 639 A.C. the power was taken over by the victorious army of Islam from Cyrus (called Muqawqas in Arabic through the Coptic), the Patriarch of Alexandria, but it was used by the army of deliverance to enlarge the liberties of the Egyptians, to admit them into the universal brotherhood of Islam, and to improve the resources of the country for the benefit of the people. Except a negligible remnant of conservatives, the Egyptians as a nation accepted the religion, the language, and the institutions of the Arabs and embarked on a new course of history, which it is necessary to follow further in this note. It should be remarked, however, that what happened in Egypt happened generally in western Asia. The jarring sectarian irrational religious gave place before the triumphant religion of Unity and Brotherhood, and the Byzantine Empire receded and receded until it was swept out of existence.
The feeble efforts made by the Emperor Leo the Isaurian in 726-731 to restrict the use of images were a reflection of the puritanical zeal of Islam. But they did not succeed in the area of his authority, and they completely alienated the Papacy from the Eastern Orthodox Church. The Bishop of Rome had been consolidating his power, and in the person of Gregory I (590-604) had already assumed the control of Italy and was seeking the aid and support of the Barbarian invaders who eventually became the pillars of the Papacy. The final and open rupture between the Orthodox Eastern Church and the Roman Catholic Church took place in 1054, but the earlier dates are remarkable. After the birth of the Holy Prophet of Islam the disruption of the Orthodox Christian Church (which had now become an anachronism) began.
When Islam was making its triumphant march in the 8th century after Christ, the original (Greek) Church began to take some steps to puts its own house in order. But it had lost its mission, and the new Islamic people took its place. The Western Church has since worked on definitely new lines, and its offshoots among the Protestant Church have consciously or unconsciously, been influenced by the broad principles of Islam.
What the course of future religion may be and how Allah will unfold His All-Wise Plan is not given to us mortals to know. In the Islamic Brotherhood many changes have taken place and are taking place. Egypt, in spite of her many vicissitudes in the Islamic period, is in the intellectual forefront among the Arabic speaking nations of Islam. We pray that her people may be guided, through their educational, cultural, and religious channels, to work with a new spirit for the progress of Islam and the glory of Allah.
| |||||
(7:104)
Amennyiben összehasonlító történeti egybevetést akarunk tenni Egyiptom és Izrael között, ismernünk kell azokat az időket, melyeket az egyiptomi történelem pontosan számon tart. Izrael feljegyzései Egyiptomról sokkal későbbi századokban keletkeztek, mint Egyiptom és Izrael valóságos kapcsolata. Egyiptom feljegyzéseit Izraellel kapcsolatban, kőoszlopokon, szobrokon, síremlékeken találjuk bevésve. A ma is élő civilizációk közül Egyiptom és Kína tud legtávolabbra visszatekinteni történelmében. Egyiptom számunkra fontosabb, mert földrajzi szempontból központi elhelyezkedésű, befolyásolta Ázsia, Afrika, Európa majdnem minden kulturális hullámát, ugyanakkor maga is ezek befolyása alá került. Nem történhetett semmi a Mediterrán medencéjének történelmében Egyiptomi vonatkozások nélkül. Az Egyiptomi időszámítás kezdete durván a pre- Dinasztikus és Dinasztikus korokba nyúlik vissza, ahol a pre- Dinasztikus jóformán történelem előtti idő. Kutatások fényt derítettek arra, hogy ez a korszak is bővelkedett kulturális vívmányokban, ma már ismerjük művészetét, szerszám használatát. Több ismerettel rendelkezünk minderről, mint bármely más ország tekintetében ugyanerről az időről. Az első dinasztiák megjelenésével kezdetét vette a Dinasztikus időszak.
Kik voltak az első dinasztiák és miért tulajdonítanak ezeknek olyan nagy jelentőséget az Egyiptomi kronológiában? Az ok, hogy bármennyire is sokat tudunk a Dinasztikus időszak eseményeinek egymás utániságáról, történetekről, művészetről, öltözködési szokásokról, kultuszokról, szertartásokról, társadalmi és gazdasági helyzetről, nem vagyunk képesek – kevés kivételtől eltekintve – ezeket saját időszámítás előtti kronológiánkhoz rendelni. Csupán egy Dinasztia nevével jelzett korszakhoz tudunk eseményeket, tárgyi emlékeket rendelni. Ennek megfelelően, bizonyos kultuszok, vagy inváziók pl. a 18-ik dinasztia korához köthetők, de ennek pontos időbeni egybeesését nem ismerjük. A Dinasztikus felosztás Manetho iratainak fennmaradt részleteiből ismert, aki egy Egyiptomi pap és évkönyvíró volt első és második Ptolemaiosz idején (i.e. 313-246). A Ptolemaioszok örökölték Nagy Sándor Birodalmából Egyiptomot. Az ő görög nyelvű feljegyzése volt az első összekötő kapocs az Óegyiptomi történésekhez. Az ő Dinasztia felosztása adja meg azt a vázat, amibe az egyre bővülő ismeretanyagokat bele tudjuk helyezni, melyek szoborfeliratok, síremlékek és ásatások feltárásából származnak. Az első dinasztia a Felső és Alsó Egyiptom egyesítésével vette kezdetét, amit durván kalkulálva az i.e. 5500 és i.e. 3300 közé tehetünk.
A két Egyiptomot etnikai és talán földrajzi megosztottság is elválasztotta egymástól, melyek feloldódtak egymásban az egyesüléskor. Alsó Egyiptom a Mediterrán medence, lakóssága keveredett, magába olvasztotta a helyi népek minden jellegzetességét. Felső Egyiptom Afrika bejárata, túlnyomóan afrikai jellemzőkkel. Innen vezetett átjáró Núbia, Szudán, Abesszínia, stb. felé. Egész Egyiptomra jellemző volt a Nílus part menti vidékekre épülő életmód. Nílus nélkül egész Egyiptom, eltérő klímaviszonyokkal rendelkező sivatagi sávokból állna csupán, melyek kiterjednek a Szaharára, Líbiai sivatagra, Arábiai sivatagra, ami tovább nyúlik a Perzsa, Beludzsisztáni, Szindh, Radzsputana sivatagok felé, innen pedig kapcsolódik Ázsia Góbi sivatagjához. Felső Egyiptomot egy szabálytalan vonal írja körül, mely követi a Nílus partját. Ezzel szemben Alsó Egyiptom a Nílus deltája miatt tágas területen terjeszkedik, ahol a Nílus vízhozamától függően a partvonal évszakoktól függően változott és ez az ingadozás néhol elérte a 300 km-es partsáv változást. Alsó Egyiptomban sok volt a mocsár, mély fekvése gyakori fizikai változásoknak volt kitéve. Inváziók és külső migrációk miatt lakósságának nem alakult ki a stabil karaktere. Nagyobb városai, Sais, Tanis (Zoan) gyakran cseréltek gazdát, ezzel jelleget. Memphis (a modern Kairóhoz közel) akkoriban a Delta tőszomszédságába esett. Felső Egyiptom városai, pl. Théba, ezzel szemben biztonságban voltak a Nílus vizétől, ezért hatalmas emlékművek, síremlékek, templomok otthonaivá válhattak. Ez a helyzet megváltozott az Asszuáni gát felépítésével.
A két Egyiptom egyesülését követően a királyok dupla koronát viseltek.
Felső és Alsó Egyiptom között soha nem határozták meg pontosan határt, mert az ország politikai egységének gyakori megszakítása ellenére, Egyiptom valódi egységét a Nílus teremtette meg. Hozzávetőleg Alsó Egyiptom a mai Kairótól délre kezdődik és a Deltáig tart. A Kairó –Assiut közti területet néha Közép Egyiptom néven is említik és megkülönböztetik Felső Egyiptomtól. Mivel a régi dátum meghatározások széles skálán ingadoznak a különböző szerzők műveiben, ezért biztosabb, ha Manetho felosztását választjuk és a Dinasztiák rendje szerint haladunk. A későbbi időszakokban megnevezhetnénk, kalkulált időszámítás előtti időket, de ezek az adatok bizonytalanok, míg a Dinasztiák tényszerűek, és stabil alapot nyújtanak az Egyiptomi történelmi hozzárendelésekhez. Még így is előfordul, hogy Manetho adatai pontatlanok. ez adódhat az ő eseti pontatlanságából, vagy azéból, aki őt referenciaként használta.
Harminckilenc dinasztiát tartunk számon, melyek az alábbi csoportokba oszthatók:
Óbirodalom Dinasztiái. I-VIII Dinasztia, melyből az első három megvetette az új Egyiptomi művészetek alapját, a IV-V pedig hozzákezdett a piramis építkezésekhez. Ekkor épült a három piramis Gizában. Ekkor a főváros Memphis volt Alsó Egyiptomban, közel a mai Kairóhoz.
1. Közép Birodalom, a IX-XVII Dinasztiák kora. A IX és X Dinasztia idején a központ Memphisből áttevődött Közép Egyiptomba. A XII. Dinasztia alatt hatalmas emlékművek épültek Théba közelében (Karnak, Luxor, stb.). Az Alsó Egyiptomot ért küldő támadások tették szükségessé az áttelepülést a Nílus egy felsőbb szakaszára. A XV-XVII. Dinasztiák jelenítették meg a Hyksos periódust, amikor egy Szír Dinasztia uralkodott Alsó Egyiptomon, akik kiterjesztették hatalmukat a helyi Felső Egyiptomi Dinasztiákra és a Mediterrán más régióira.
2. Új Birodalom, XVII-XX. Dinasztiák, eseményekben dús időszak. A dátumok ekkorra már jobban beazonosíthatók. Kb. az i.e. 1580 és i.e. 1200 közé datálható. Az idegen Hyksos Dinasztiát elűzték, a birodalom Szíriától Núbiáig ért, talán az Eufráteszt is érintette. Az Egyiptomi művészet szempontjából nagyon termékeny időszak.
3. A Delta Dinasztiái, XXI-XXXI beleértve Sais Dinasztiát (a Nílus Delta nyugati ága mentén). Asszír és Perzsa támadások érik ekkor Egyiptomot. Ezek dátumai már bizonyossággal megállapíthatók. A XXI. Dinasztia az i.e. 1100, a XXVII. pedig az i.e.525-re esik, amikor a Perzsák Kambüszész vezérletével inváziót intéztek és megingatták a helyi Dinasztiák hatalmát, míg a XXXI. Dinasztia utolsó fáraója Abesszíniába menekült i.e.340-ben.
4. Az Egyiptomi Dinasztiák kora ezzel véget ért. Elérkeztünk Nagy Sándor hódításainak idejére, i.e.332 és a Ptolemaioszok Dinasztiájának korszakába, i.e. 323-30, majd ezt váltotta a Római Birodalom i.e. 30- i.sz.639. Ezt követte az Arab és Török hódítások kora, ami kialakította a modern Egyiptomot és az Egyiptomi Muszlim civilizációt.
A kronológia tisztázása után azonosítani tudjuk azt az időszakot, amikor Izrael Egyiptomban éltek, látjuk az Egyiptomi történelem erre eső szakaszát, amikor az érintkezés köztük létrejött. Ismertettük, hogy a XV-XVII. Dinasztiák, a Hyksosok kora volt, akiket Pásztor Királyok néven is ismerünk. Idegenekként kerültek ide Ázsiából, de nem világos egyelőre, hogy ott melyik etnikumból származtak. Josephus Flavius feltételezte, hogy Izraeliták voltak, de ez az elmélet nem tartható. Sejthető, hogy Föníciaiak, Amalekiták, vagy Hettiták. Mindenesetre Szemiták voltak. Ők alapították Zoan (Tanis) városát a Nílus Delta keleti vidékén és szoros kommunikációt folytattak a Hettita Hebronnal, dél Palesztinában. Ez volt ugyan saját városuk, de fővárosuk az Egyiptomi központ, Memphis lehetett akkor, amikor hatalmuk csúcsán voltak. Sémi ábécét használtak 22 betűvel, ami a Föníciaiak közvetítésével terjedt és lett a modern ábécék egyik őse. Írásuk szerepet játszott abban, hogy az Egyiptomi Hieroglifákat és képírást felváltotta a fonetikus írás.
Mivel a Hyksosok szoros kapcsolatban álltak Palesztinában Hebronnal, ahol Ábrahám élt és Izrael letelepedett annak idején, ezen a szálon összefüggést találunk az Izraeliták erre a korra eső betelepedésével Zoanba, Egyiptomba. Említést érdemel, hogy dél Palesztina szegény ország volt, gyakran ütötte fel a fejét éhínség, míg a Nílus Deltát a Nílus gazdagsággal látta el. Itt csak akkor fordult elő éhezés, ha valami miatt elmaradt a Nílus áradása. Ezért Egyiptom vonzása a szomszédos éhínség sújtotta területeken erős volt. Bizonyítékát láthatjuk ennek József és testvéreinek történetében. El tudjuk-e helyezni időben a Hyksosok uralmát? Az utolsó Hyksos fáraó uralma kb. i.e. 1600-ban ért véget. Nem vagyunk messze az igazságtól, ha a Hyksosok bejövetelét az i.e.2000 környékére helyezzük. Így uralmuk az i.e. 2000- i.e. 1600 közé esik. Ha Könyvbeli ismereteink alapján tudjuk, hogy József volt az egyik Hyksos fáraó Számadója a Deltában, akkor ez nagy valószínűséggel megtörténhetett, hiszen József és a Hyksosok sémiták voltak. Ebben az esetben József története az i.e. 19-17-ik század közé esik.
Józsefre és Mózesre vonatkozó Egyiptomi bizonyítékról nincs tudomásunk. Az egyedüli utalás egy sírkő felirat (Ysraer) Mere-en-Ptah, vagy Minepath sírján az i.e.1225-ből, ami valószínű, hogy a Palesztinában levő Izraeliekre és nem az Egyiptomban levőkre utal. Nem csoda, hogy az a Hyksos Fáraó, aki megtisztelte Józsefet, az Egyiptomiak szemében idegen volt. Amikor a Hyksos uralom véget ért és elűzték őket, az Egyiptomiak nem akartak emlékezni rájuk és nem szándékoztak megőrizni őket emlékezetükben. Az őket felváltó Dinasztia viselkedése teljesen más volt. Amikor jött az új fáraó, aki „nem ismerte Józsefet” az Izraelitákra megvetendő rabszolganépként tekintett, akikkel nem volt érdemes foglalkozni, csak ha lázadtak. Innen indult Izrael megalázása. Goshen földje, ahol Izrael élt és sokasodott József és az Exodus ideje között, a Hyksosok városa, Zoan szomszédságában van a Deltában.
Mózesre vonatkozóan újból az Egyiptomi történelmi események adhatnak támpontot. Egy korábban megerősített elmélet szerint II. Ramszesz i.e. 1250 körül volt az a fáraó, aki Egyiptomban elnyomta Izraelt. Az Exodus az őt közvetlenül felváltó Mineptah i.e. 1225 fáraó uralkodása alatt történhetett. Ramszesz zsarnoki viselkedése és a kor szelleme megerősíti ezt az elméletet. De ennek a kornak az ideje túl későre esik. Vannak ugyanis olyan bizonyítékok, melyek arra utalnak, hogy Izrael erre az időre már letelepedett Kánaánban. A Hyksosokat a XVIII. dinasztia űzte el, ami megalapította az Újkori Birodalmat az i.e. 16-ik században. I. Thotmes (I. Tethmosis kb. i.e. 1540) úgy tűnik, a nacionalista hatalomra kerülésétől felhevülve (hiszen Egyiptomiak kerültek újból a Hyksosok helyére), kiváltója lehetett Izrael elnyomásának és az Exodusnak. Az ő korszakának időbeli elhelyezkedése jobban illeszkedik Izrael történetéhez. A fáraó karaktere is megfelel a leírásoknak. Központosította uralmát és katonai autokráciát tartott fenn. Számos csatát vívott és expanziós politikát folytatott. Seregeivel a legtávolabbi vidékeken is hadat viselt, eljutott egészen az Eufráteszig. Rabszolgák, zsákmány, idegen hűbér adta meg Egyiptom akkori zsarnoki jellegét, aminek számos bizonyítékát látjuk Thébában. Elképzelhetjük őt, ahogy pazar Udvarában félvállról veszi Mózest, unottan, lekezelően és türelmetlenül legyint panaszaira, kéréseire. De Allah büntetése jó időben jött. Az emberek, akik Allah üzenetét követték, Salamon (i.e. 1000 után), majd a Muszlim időszakban Omar és utódai, Kelet és Nyugat urai lettek (Korán 7:17), homokba temetve találták az ősi Egyiptomot. I. Thothmes fáraó volt ugyancsak, aki saját lányával, Hatshepshut-tal osztotta meg a trónt. Ha Thothmes volt a fáraó Mózes történetében, akkor feltételezhetjük, hogy ez volt az az erős kiállású hölgy, a fáraó lánya, aki megtalálta Mózest (Exodus 2:10) és anyjához vitte, majd adoptálták a családba (Korán 28:9). Ahogy atyja, a lány is támogatta, művelte az Egyiptomi kultuszt. Mózes köztük nőhetett fel, elsajátíthatta az Egyiptomiak bölcsességét, majd ezt a bölcsességet fordíthatta ellenük. Így Allah Tervében azok, aki Allah ellenségei és Izrael ellenségei (Korán 20:39), eszközökké váltak Allah kezében. Eszközként szolgálták Allah céljait és Izrael megmenekülését.
| |||||
(Lásd 7:123)
Allah terve csöndben, de biztosan működik minden nemzet életében mindenkor. A vallások legfantasztikusabb formáiban megcsillan az Ő Egységes Világossága és Iszlámra hív, azaz hív, hogy vessük alá magunkat Akaratának és Tervének. Vallási szempontból Egyiptom a legősibb kezdetektől kezdve napjainkig a hitek és kultuszok széles tárházát vonultatta fel. Talán még Indiát is megemlíthetnénk ebben a sorban, de Korán szempontjából nem annyira releváns, mint Egyiptom. Izrael vallástörténete hozzátartozik az Iszlám korai szakaszának történelméhez, ennek bőséges irodalmát kommentátoraink, hittudósaink részletesen feltárták.
Muszlim kutatók kevéssé járják körül az ókori Egyiptomot, nem tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget. Örömteli azonban, hogy a modern Egyiptom rengeteget fektet a feltárásokba és az eredmények sokakban késztetést keltenek, hogy felismerjék azokat az értékes örökségeket, összefüggéseket melyek elvezetnek az Iszlámhoz. Az Egyiptológia hatalmas tudomány és minden nap új anyagokkal bővül, melyek kutatók, régészek, tudósok keze munkája során állnak elő. Nem célom esszét írni az Egyiptomi vallásokról, csupán pár megfontolást szeretnék közre adni, hogy bemutassam Allah Tervét és Akaratát, ami kitartóan működik Egyiptomban és bárhol máshol. Az Egység Örök Világossága és az Iszlám sok úton és helyen ragyog fel, sugarai világosságot gyújtanak az emberek spirituális szándékaihoz még a legsötétebb korszakokban is. Még olyannyira tehetséges és művészi hajlamokkal megáldott emberek, mint az Egyiptomiak is, sok irányban tévelyegtek a vallások tengerében, melyek egyre szegényesebb koncepciókkal álltak elő az emberi méltóságról, míg Mohammed (béke reá) üzenete elért hozzájuk ugyanazon a nyelven, ahogy Arábiában beszéltek. És ez az arab nyelv lett és maradt Egyiptom hivatalos nyelve a mai napig.
A pre- Dinasztikus korban a vallási koncepciók változatos fejlődésen mentek keresztül, ami mutatta a Egyiptom vitalitását. Az Óbirodalom gondolkodásában, beleértve a Piramisok korszakát, a halál utáni élet megszállottan jelen volt. Lenyűgöző az a magasztosság, rendszer, precizitás a világi felfogásokban, művelt tudományokban, melynek eklatáns példája a matematikai szimmetria és egyszerűség alkalmazása az építészetben. Nem csak az épületek, hanem az emberek arca is méltóságot és nyugalmat áraszt, akik műemlékekről, sírokról, falfelületekről néznek le ránk. A sivatag végtelen kiterjedése és titokzatossága rányomta bélyegét az Egyiptomi gondolkodásra, zsongító hatása elterelte a gondolatokat az evilági dolgokról, ami más népek esetében nem volt ennyire kifejezett. Hogy mi az a misztérium, ami a Piramisok arányait, belső galériáit, kamráit övezi, talán soha nem tudjuk meg. A halált megidéző érzések, a másvilág atmoszférája átsugárzik az emlékeken, melynek kitűnő példája a „Halottak Könyve.” Prof. T. E. Peet megjegyzi (Cambridge, Ancient History, I kötet, 354.o.), „Az Egyiptomi szellem szorosan társul az emberi, isteni és halotti attribútumokkal és ez a három egy népben olvad össze.” Ezek közül minden egyes attribútum önmagában is ellenállhatatlan erő, ami Hike, vagy Hika nevet kapott. A mágia, ráolvasás a halottra, rituálék, a mindennapi élet formaságai voltak.
A Közép Birodalom új gondolatokat vet fel. Nincs adat arra, mely specifikus idegen kultikus hatás érvényesült ebben az időben. Az viszont tudható, hogy Egyiptom mágnesként hatott az egész akkor ismert világra és hány ponton kapcsolódott az Eufrátesz völgyének civilizációja a Nílus völgyéhez, aminek egymásra hatásából az Egyiptomi kultúra és civilizáció mindezek eredőjeként jelent meg. A Hyksosok Egyiptomizálódtak ugyan, de folyamatosan átültették a Szír és Sémi ideákat az Egyiptomiba. Ezek között szerepelt a Monoteizmus és a patriarchális berendezkedésű társadalom. Ezek élesen elváltak a Panteon kaotikus istenségeitől.
Az Új Birodalom az Egyiptomi lélek virágkorát hozta. A régi Dinasztiák által Panteonba felhalmozott istenek, az évszázadok folyamán jelentőségüket vesztették. A helyi istenek főistenekbe olvadtak. Racionalizálódott az a spirituális felfogás, ami a Dinasztikus korok sajátja volt. Rendszerezés és egységesítés vette kezdetét a hitéletben. Az állatokhoz intézett imát felváltotta az állat istenek rendszere, ahol a test emberé, a fej állaté volt. Az emberi test már behozta az antropomorf tendenciát, az állati fej, pedig a tulajdonságot emelte ki. Pl. Anubis, kutya fejjel, volt a kapu őre, a küldött, a halott őre. Apis, vagy Hapis Memphis szent bikája, az élet megújulásának szimbóluma, ami Oziriszhez volt köthető. Nagy öröm és ünnep volt, ha Apis, (fekete bikaborjú) született és meggyászolták, ha elpusztult. Thoth, a bölcsesség és mágia istene, amit Íbisz, a Nílus völgyének néma, titokzatos madara szimbolizál. Az állatokhoz kötődő szimbolizmus mellett, gyakorlattá vált a természeti jelenségekhez, a Nílushoz intézett ima, hiszen ez a folyó biztosította Egyiptom mezőgazdaságának alapját. A napot Ra isten jelenítette meg, ami Egyiptom főistene lett. Ozirisz a jó megtestesítője, aki azért jött, hogy az emberek támogatója legyen. Őt Set, a gonosz ölte meg varázslattal, majd Ozirisz a halottak fölött bíráskodott az Alvilágban. Hűséges felesége Ízisz és sólyomfejű fia Hórusz alakjai gyakran előbukkannak. Lehet, hogy az Ozirisz mítosz maga is a Nílus és nap mítoszából emelkedett ki. Fokozatosan észlelhetővé vált a Monoteizmus, annak felfogása, hogy Isten csak Egy, Aki minden többi név felett áll. A képszerű megjelenítés, ünnepek, tulajdonságok formákba öntése megmaradt. A tudás privilégiuma a papok kizárólagos hatalmába került, míg a köznép tudatlan maradt. Teljesen ki voltak szolgáltatva, gyakorlatilag rabszolgák voltak. Ilyen körülmények között élt Mózes. Eljött, hogy eleget tegyen küldetésének és megszabadítsa népét az Egyiptomi szolgaság alól. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a küldetés a fáraónak és Egyiptom népének is szólt. Mózes elvetett egy magot, melynek termését nem ő aratta le. Egyiptom királyára, a fáraóra istenként tekintettek és ő magát is annak tartotta. Mózesnek alázatosnak kellett lennie, az is volt, de Allahnak nem áll céljában az olyan alázat, ami zsarnokot szolgál. Ennél fontosabb a sötétségből világosságba vezetés. Ugyan a fáraó túl keményszívű volt saját korában, az ő ötödik, vagy hatodik nemzedékbeli leszármazottai már nyílt esküt tettek az Egy Igaz Istenre, ahogy azt látni is fogjuk.
A Korán elbeszélésében Egyiptom bölcsei, akik Mózessel kerültek összeütközésbe, megbánták szemfényvesztéseiket, mágiájukat, amikor megtapasztalták Allah kegyét. Megfélemlítésük és valószínű feláldozásuk, ami végzetükhöz vezetett, felnyitotta az emberek szemét és tekintélyes változásokat indított el, ami vallási forradalomhoz vezetett. Az Exodus fáraója minden valószínűség szerint I Thothmes (kb. i.e. 1540).
IV. Amennophis fáraó (kb. i.e. 1350) rendelte el az egyistenhitet, mint hivatalos államvallást. Eredetileg a Napisten főpapja volt Héliopoliszban, aki a Panteonban egyre sokasodó istenségekre, mint Egyiptom vallásán esett szégyenfoltra tekintett. Eredeti neve Ahmen-hotep („Ammon a megelégedett”), aki magát Ammon, a Thébai államvallás főistenének szolgálatába ajánlotta. Nevét Akhan-Atonra (Atonhoz hű) változtatta és Aton főistenre váltott. Ugyan Ammonnak ajánlotta magát, mégis elhagyta Thébát. Új városra talált a mai Tel al Amarna közelében, Théba és Memphis között, amit Aton szolgálatába rendelt. A Tel al Amarnában 1887-ben talált agyagtáblák fényt derítettek Egyiptom és Szír adófizetőik kapcsolatára. A táblákon levő írás Asszír ékírás, sémi nyelv, ami a héberrel közeli rokonságban volt. IV. Amennophis vallási forradalma sajnos nem volt hosszú életű. A várost csak húsz évig lakták. Második unokaöccse és utóda Tutankh Aton, ellenforradalmat hajtott végre. Atonról visszatért az Ammon kultuszra. A síremlékében talált leletek az Egyiptomi művészek kifinomult és tökéletes munkáiról tanúskodnak. Az egyistenhit két generáción keresztül maradt trónon, de nem szabad arra gondolnunk, hogy az emberi akarat miatt alakult így.
A későbbi Dinasztiák XXI-XXXI, Egyiptom hanyatló szakaszát uralták. Az Asszír és Perzsa inváziók véget vetettek Egyiptom szabad létének. Nagy Sándor (i.e. 332) eljövetele és Alexandria megalapítása új korszak kezdetét jelentette. Ekkor keveredett a görög, más egyéb gondolatvilággal, végül kozmopolita természetű együttélés alakult ki. Hérodotosz idejére az érzékeny görög felfogásra rányomta bélyegét Egyiptom bölcsessége. Egyiptom talaja kozmopolita volt vallási, kulturális és filozófiai értelemben is. A Ptolemaiosz Dinasztiára jellemző volt a toleráns hozzáállás, így a Fekete tenger melléki Serapus import-rituálé asszimilálódhatott Apis, Memphis Bikájának kultuszába. Serapus új kultusza egész keleten elterjedt, később, a Római Birodalom alatt (i.e.30), pedig a Birodalom szívében is népszerű volt. Az Alexandriában létesült Serapion, hatalmas könyvtárával, évszázadokon keresztül a világ meghatározó intellektuális központja lett. Lytton „Pompei utolsó napjai” c. munkájában nem fest kedvező képet Egyiptom vallási életéről, ami inkább azt az Ízisz kultuszt írja le, ami Egyiptomon kívül volt, ezért nem sok köze van a valós Egyiptomi helyzethez. Nincs jogunk bírálatot mondani Egyiptom vallási gyakorlata felett. A korábbi és későbbi események fényében feltételezhetjük, hogy a szorgos Egyiptomi föld- és kézművesek folytatták ugyan a misztikumok követését, de már egy sokkal gyakorlatiasabb formában. Ahogy vágytak a munkájuk utáni járandóság igazságos elosztására, a hitélet is ebbe az irányba egyszerűsödött és tisztult.
Az első évszázadban, a Keresztény korszakban, Alexandria visszhangzott a filozófiai irányzatok, tanítások, vallások minden formájának vitáitól. Itt találkozott Kelet és Nyugat, Észak és Dél, de főleg Kelet, ami a vallási gondolatok melegágya volt. A Zsidók a város egy teljes negyedét lakták. Ez a későbbiekben a Judaizmus hellenizált központjává vált és olyan név emelkedett ki tanítványai közül, mint Josephus. Az első három évszázadban itt talált otthonra a Neo-Pitagórizmus, Neo-Platonizmus, Gnoszticizmus és Manichaeizmus, akár a Mithraizmus, ami A Római Birodalom egész területén, különösen a hadseregben terjedt el. Etnikailag a város vegyes képet mutatott és ez jellemezte hitvilágát, filozófiáit, vallásait is. A légkör egészen az Iszlám megjelenéséig kaotikus volt, ezt követően letisztult. Számunkra vallási szempontból az első hét évszázad, ezen belül a Kereszténység korszaka, a Keresztény gondolkodás Egyiptomban elindult fejlődése játszik kiemelt szerepet. Azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Kereszténység elsöpörte a régi Egyiptomi kultúrát. Azt viszont látjuk, hogy amikor a Kereszténység megszilárdult, akkor Egyiptom, annak egy kiemelt bástyája lett. De az új Keresztényi gondolat, ami Krisztus egyszerű tanításainak romjain indult fejlődésnek, négy különböző irányt vett a szervezeti, spekulatív doktrína, aszketizmus és miszticizmus elveinek alapján.
1. Egyiptom őshonos lakói, így a Kopt Egyház maga is elmélkedő, aszketikus és misztikus volt. A szerzetesség szerteágazó válfajai befolyást gyakoroltak a társadalomra, leértékelt helyet engedve a nőknek.
2. Az Alexandriai iskola görög alapokon nyugodott, ambiciózus, spekulatív, filozófiai megközelítéseket alkalmazott, de számos szektára bomlott. Minden ág a másikon akart dominálni, vagy azt eretnekség alá vonni.
3. Amikor a Keresztény Egyház 330-ban Konstantinápolyba helyezte székhelyét, Róma püspöke fokozatosan növelte hatalmát Itáliában. Örökölte a szervezés Római géniuszát. Kapóra jött a Germán törzsek beáramlása, ami nem csak arra teremtett lehetőséget, hogy a Római Katolikus Egyházat kiterjessze Közép és Nyugat Európára, hanem arra is, hogy a Pápaságot az Állam fölé emelje, így az a legfelső politikai hatalom lett.
4. Az Ortodox Keleti Egyház és annak keleten előforduló összes szektái az Iszlám előtti korban gyenge lábakon álltak. Ha a tágas orosz térségek, majd Szibéria szláv lakóssága nem tért volna meg tömegesen, akkor elhanyagolható méretűvé csökkent volna.
Mielőtt a Római katolikus és a Keleti Ortodox Egyházak szétváltak volna, az „Egyesült Egyház” számos „eretnek” gondolattal vette fel a harcot. A doktrínák közti összecsapásoknak Egyiptom volt a színhelye. Minket ezek közül az Arianizmus érint. Arius Alexandriai presbiter volt a negyedik században. A doktrína egységesítéséért folytatott harcot, aminek központjában az Örök Isten állt a hajmeresztő, irracionális, természeti és megszemélyesített istenségekkel szemben. Ennek ellenpólusaként született egy másik koncepció, a Szentháromság doktrínája, ami mellett Athanasius érvelt. Athanasius szintén Alexandriában született és a város püspökeként szolgált. Ő volt a Szentháromság, „a három az egyben” tanának rendszerbe állítója. A harmadik századig az Unitárius szemlélet többségben volt a Keresztény Egyházon belül. Metafizikai szinten rengeteg témában alakult vita, mint pl. Isten emberré válása, Isten hatalma, vajon az Atya és a Fiú egyazon anyag, vagy csak hasonló anyag, vajon a Fiú számára mennyire volt tudatos az, hogy ő az Atya teremtménye és számos hasonló mélységű kérdés merült fel. Mindez rengeteg szekta kialakulásához vezetett, ami további köddel homályosította el az alapeszmét. Ez a köd az Iszlám megjelenésével oszlott el, ami a Monoteizmus doktrínáját szilárd, racionális bázisra helyezte.
A Keleti Keresztény Egyházak és a Germán népcsoportok, az egyistenhit nem legegyszerűbb, Koránban törvényesített felfogását tették magukévá. Arius és Athanasius közti vita, végül a Keresztény Egyház Zsinatán 325-ben Nikaiaban Athanás javára dőlt, ahol elvetették Ariust és az Unitárius felfogást. A vita azonban tovább folytatódott 381-ig, amikor a Konstantinápolyi Tanács, melyet Nagy Theodosius császár hívott össze, megerősítette a Nikaiai Zsinat Szentháromság tanát és az Ortodoxiában is törvényesítette. A viták, tiltakozások, üldöztetések még ezek után is hosszan folytatódtak, de a 325-ös és 381-es dátumot a Kereszténység végének tekinthetjük. A nyugati Kereszténységben még 496-ban is csak Clovis, a Frank király volt az egyetlen, aki szuverén módon követte a Szentháromság tanát. A többieket politikai eszközökkel bírták rá később. A Keresztény tanítás egyre szűkebb lett, kevésbé racionális és egyre több földi fegyvert használt Isten Égi Igazságának bizonyításárra. 415-ben a Zsidókat elűzték Alexandriából. Ugyanabban az évben és városban Hypatiát, a szerény, de nagy tudású, ékesszóló filozófus és matematikus nőt meggyilkolták. Ez a merénylet a racionalizmus, valamint a nők intellektuális és vallási szerepvállalása ellen is szólt. A gyilkosság brutális volt. Hintójából az utcára vonszolták, letépték ruháit és meztelenül egy Keresztény Templomban kínozták halálra. Holttestét darabokra vágták és elégették. Talán a legszégyenletesebb az, hogy Alexander Pátriárka, aki nem csak az Ortodox Egyház elöljárója, hanem Egyiptom de facto politikai hatalma is, bűnrészes volt, a gyilkosságban. A helyi Kopt Keresztény közösség, ami a Monofizita tanokhoz, az Unitárius felfogás egy korrupt változatához ragaszkodott, megosztottá lett, követői egymás ellen fordultak.
Elégedetlenség és zűrzavar kerekedett, ami az Iszlám eljöveteléig tartott. A koptok és általában Egyiptom lakói üdvözölték ’Amr Inb Aaszt, aki 639-ben tette lábát az Iszlám nevében Egyiptom földjére. Seregével győzelmet aratott Cyrus, Alexandria Pátriárkája felett. Egyiptom lakói a Muszlim seregeket felszabadítójukként fogadták és a sok évszázadnyi káosz után tömegesen tértek be az Iszlám által felkínált Testvériségbe. Elenyésző konzervatív kisebbségtől eltekintve Egyiptom, mint nép elfogadta az Iszlámot, az arab nyelvet és az Iszlám intézményeit. Ami Egyiptomban megtörtént, az ismétlődött meg Nyugat Ázsiában is. A szekták kaotikus zűrzavarát váltotta fel ott is az Iszlám Testvériség Egysége, ami végül Bizánc és Konstantinápoly vesztéhez vezetett.
Leo Isaurian császár (726-731) még tett pár elhaló kísérletet egy olyan puritán Keresztényi világkép rekonstruálására, amit az Iszlám sugárzott, de hatalma idején nem koronázta tetteit siker. A Pápaság intézménye és a Keleti Ortodox Egyház közötti elidegenedés megállíthatatlan volt. Róma püspöke megszilárdította hatalmát és I. Gergely pápa (590-604) személyében teljes hatalmat gyakorolt Itália felett. Hatalmának megerősödésében nagy szerepet játszottak a Barbár támadók, akik a Pápaság oszlopai lettek, hiszen ők adták azt az ellenségképet, akikkel szemben csak a Pápaság intézménye vehette fel a harcot. A végső és nyílt szakításra 1054-ben került sor a keleti és nyugati Keresztény egyház között. Ez csupán egy formális dátum, az igazi, lényeget érintő dátumok a korábban ismertetettek voltak.
Az Iszlám megjelenésével az Ortodox Keresztény Egyház szakadozni kezdett. Az Iszlám nyolcadik századi győzelmi menetelésével a Görög Ortodoxia nekilátott rendet teremteni házon belül. Küldetésüket nem kísérte siker. A Nyugati Egyházon belül szintén elindult a rend iránti vágy és új mozgalom, a Protestantizmus vette kezdetét, ami az Iszlámmal megegyező értékekre építette tanításait.
Milyen irányt vesznek az Egyházak és ebben Allah Terve mit rejt számunkra, azt halandó nem tudhatja. Az Iszlám Testvériségen belül is minden változik. Egyiptom az arabul beszélő Muszlim nemzetek intellektuális bázisa, ezért imádkozunk, hogy mindig jó úton legyen, hiszen oktatási, kulturális és vallási szempontból rengeteget tehet ez az ország az Iszlám jövője és Allah dicsősége érdekében.
| |||||
[1] The meaning is that the Prophet is consoled for all the difficulties which he encountered in his mission. We are in Mecca juts before his migration to Medina when Muslims were persecuted.
[1] A Próféta vigasztalást kapott küldetése véghezviteléhez. Mekkában vagyunk, a Medinai menekülés előtt, amikor a Muszlimok élete elviselhetetlenné vált.
[2] The spiritual story of man begins with a prelude. Think of the towns and nations ruined by their iniquity. Allah gave them many opportunities, and sent them warners and teachers. But they arrogantly went on in their evil ways, till some dreadful calamity came and wiped out their traces. In a warm climate the disturbance in the heat of the midday rest is even more than the disturbance at night. It was when the catastrophe came that the people realized their sins, but it was too late.
[2] Az elgondolkodtatáshoz vezetnek fel ezek az események. Gondolj a népekre, akiknek saját romlottságuk okozta végzetét. Allah lehetőséget adott nekik, küldött hozzájuk figyelmeztetőket, tanítókat, de ők önfejűen folytatták bűnös üzelmeiket, míg lesújtott rájuk balsorsuk és nyomuk sem maradt. Forró éghajlatú vidékeken nem csak éjjel, hanem a legelviselhetetlenebb koradélutáni órákban is pihenőre vonulnak az emberek. A csapás akkor jön, amikor az ember a legnagyobb biztonságban és nyugalomban érzi magát.
[3] This scene shows a heavenly court where Allah is the Judge and both Prophets and people are asked.The Judge knows all, even more than the parties can tell.
[3] Egy égi bíróság jelenete rajzolódik ki, ahol Allah a bíró, a Prófétákat és az embereket pedig kérdezik tetteikről. A bíró mindent tud, még annál is többet, mint amit a kérdezett személyek tudnak.
[4] It was after Adam (as standing for all mankind) had been so taught that the angels were asked to prostrate to him, for, by Allah’s grace, his status had actually been raised higher. Note the transition from “you” (plural) in the first clause to “Adam” in the second clause: Adam and mankind are synonymous: the plural is reverted to in 7:14, 7:16-18.
[4] Az Angyaloknak le kellett borulni Ádám előtt (aki az embereket jeleníti meg), ezzel jelezve azt, hogy státuszát Allah magasabbra emeli. Megfigyelhető, hogy a vers többes szám második személyben szól nektek, embereknek, majd Ádámhoz fordul. Ezzel jelzi, hogy ami Ádám számára elhangzik, az valójában az emberekhez szól. Ádám és az emberiség szinonimák, egymást váltva jelennek meg az üzenetekben. (7:14, 7:16-18)
[5] Allah had not merely made man’s body from clay, but had given him spiritual form, – in other words, had taught him the nature of things and raised him above the angels. This spiritual existence distinguishes us from other Creations. If we lose this feature we remain like beings. If we wake up and develop our spiritual attitude, we are again back to the level what Allah wanted at the beginning of the Creation.
[5] Allah az embert nem csupán agyagból teremtette, hanem spirituális formába is öntötte. Más szóval, megtanította őt a természet összefüggéseire és az Angyalok fölé emelte. Ez a spirituális létforma különböztet meg minket más Teremtménytől. Ha elveszítjük ezt a tulajdonságot, olyanok leszünk, mint a többi lény. Ha felébresztjük magunkban és fejlesztjük a spirituális attitűdöt, akkor visszakerülünk arra a szintre, ahova Allah akart minket helyezni a Teremtés kezdetén.
[6] Now the story turns to man. He was placed in the Garden of innocence and bliss, but it was Allah’s Plan to give him a limited faculty of choice. All that he was forbidden to do was to approach the Tree, but he succumbed to Satan’s suggestions. It means that man turns often towards issue which is forbidden for him.
[6] Az ember felé fordul, aki a paradicsomban ártatlanul, boldogan élt, de Allah korlátok közt ugyan, de esélyt adott neki. Mindent lehetett, csak egyet nem: a fához nem közeledhetett, de végül elbukott a Sátán csábítása miatt. Ez azt is jelenti, hogy az emberek gyakran fordulnak tiltott dolgok irányába.
[7] The transition from the name “Iblis” to the name “Satan” is similar to that in 2:36. Our first parents as created by Allah (and this applies to all of us) were innocent in matters material as well as spiritual. They knew no evil. But the faculty of choice, which was given to them and which raised them above the angels, also implied that they had the capacity of evil, which by the training of their own will, they were to reject. They were warned of the danger. When they fell, they realized the evil. They were (and we are) still given the chance, in this life on a lower plane, to make good and recover the lost status of innocence and bliss.
[7] Az Iblisz névről hirtelen Sátánra váltott, ahogy a 2:36-ban. Ősszüleinket Allah (ahogy minket is), ártatlannak, esetlennek teremtette, akik sem az anyagi, sem a világi dolgokról nem tudtak. Nem ismerték a bűnt. A lehetőség az Angyalok fölé kerüléshez, magában rejtette a bűn elkövetésének esélyét, amit saját belső tulajdonságaik fejlesztésével el kellett volna kerülniük. Figyelmeztetve voltak a veszélyre. Csak akkor vették mindezt tudomásul, amikor már elbuktak. Még egy esélyt kaptak (ahogy mi is nap, mint nap), hogy az evilágon visszaállítsák az ártatlan boldogság státuszát.
[8] This whole passage about Adam with the passage in 2:30-39, and with other passages in subsequent Surahs. In places the words are precisely the same, and yet the whole argument is different. In each case it exactly fits the context. In Surah 2, the argument was about the origin of man. Here the argument is a prelude to his history on earth, and so it continues logically in the next section to address the Children of Adam, and goes on afterwards with the story of the various prophets that came to guide mankind. Truth is one, but its apt presentment in words shows a different facet in different contexts.
[8] A 2:30-39-ben elkezdődött az Ádám jelenet, itt folytatódott és a későbbi Szúrákban visszatér. A Korán újabb csodája, hogy mindenhol ugyanazokat a szavakat használja, de a jelentés más és más. Minden alkalommal tökéletesen illeszkedik az érvanyag a tartalomhoz. A második Szúrában az ember teremtéséről volt szó. Itt az ember földi léte előtti történetét olvashattuk, ami logikusan felvezeti a következő Szúrák mondanivalóját Ádám gyermekeiről. Azok pedig becsatlakoznak az emberekhez elküldött Próféták sorsába. Az Igazság Egy, de a szóhasználattal, szövegkörnyezettel, változik az Egy igazság megközelítése.
[9] Spiritually, Allah created man “bare and alone” (6:94): the soul in its naked purity and beauty knew no shame because it knew no guilt: after it was touched by guilt and soiled by evil, its thoughts and deeds became its clothing and adornments, good or bad, honest or meretricious, according to the inner motives, which gave them colour. So in the case of the body: it is pure and beautiful, as long as it is not defiled by misuse: its clothing and ornaments may be good or meretricious, according to the motives in the mind and character: if good, they are the symbols of purity and beauty: but the best clothing and ornament we could have comes from righteousness, which covers the nakedness of sin, and adorns us with virtues.
[9] Allah az embert „meztelenül és magányosan” (6:94) teremtette. A lélek, a maga meztelen tisztaságában és szépségében nem szégyelli magát, mert nem ismeri a bűnt. Csak azt követően költözik a gondolkodásba az öltözék és ékesség, miután az értelmet megérintette a bűn és a gonosz rontó ereje. A bűn felismerése váltja ki elfedésének szükségét. Az öltözék is saját belső értékítéletünkből változhat, hiszen karakterünk elhatározásán múlik, mivel fedjük magunkat. Minden ruhadarabunk ránk vall, szimbolizálják jellemünket, jó és rossz tulajdonságainkat, erényünket, vagy hivalkodásunkat. A legjobb öltözék és dísz, nem ruhadarab, hanem a jócselekedet, ami elfedi a lelki mezítelenséget és valós erényt mutat.
[10] Our devotion should be sincere, not as in other men’s sight, but by presenting our whole selves, heart and soul, to Allah. Even so, it may not be enough; for the sight of our heart and soul may be faulty. We should call upon Allah to give us the light, by which our sincerity may commend itself to Him as true sincerity “as in His sight”
[10] Kiállásunknak, eltökéltségünknek komolynak kell lennie. Nem más ember szemében kell látszanunk, hanem Allahnak. De még sok esetben ez sem elég. Szívünk és lelkünk lehet, hogy hibásnak ítél minket. Ekkor Allahot kell kérnünk, hogy adjon világosságot. Ezzel kifelé mutatott komolyságunk valós tartalommal telítődik és nem csak a külvilág számára, hanem Felé is komolyak leszünk.
[11] Asceticism often means the negation of art and beauty, it has no necessary sanctity attached to it. The beautiful and good things of life are really meant for, and should be the privilege of those with faith in Allah. Our Faith in Allah’s wisdom is unshaken and we know that among the attractions there are a lot of deceptions which have to be rejected but there are some which can be considered as rewards. Among the two categories is the man who has faith and takes decision.
[11] Aszketizmus alatt gyakran a művészet és szépség nélkülözése értendő. Ez fölösleges és értelmetlen megtartóztatás, ami nem tükrözi Allah akaratát. A szép és jó dolgok hozzá tartoznak az élethez, melyek Allah kiváltságaiba illeszthetők. Hitünk Allah bölcsességében töretlen és tudjuk, hogy a vonzások között rengeteg a csábítás, aminek kihívását el kell vetni és van olyan is, ami jár. A kettő között van maga az ember a hittel, aki dönt.
[12] The earlier generations committed a double crime: – their own sins, – the bad example they set for those that followed. We are responsible not only for our own misdeeds, but for those which our example and our teaching to our juniors may induce them to commit. Further, the later generations have to answer for two things: – their own sins, and – their failure to learn from the past, from the experiences of those who preceded them. They should have an advantage in this respect, being “in the foremost files of Time,” but they did not learn. Thus there was nothing to choose between the earlier and later generations in the matter of guilt. But how few people understand this! In 6:160, we were told that good was rewarded tenfold, but evil was punished according to its guilt, in perfect justice. This verse is in no way inconsistent with it. Two crimes must have a double penalty.
[12] A korábbi generációk bűne kettős:
1. Saját bűnük.
2 Rossz példával jártak elöl. Ezért mi nem csak saját bűneink miatt vagyunk felelősek, hanem a példával is, amit az utánunk jövők számára mutatunk. Az utódok is két szempontból tehetők felelőssé:
1. Elkövetik-e elődeik bűnét? Ha elkövetik, akkor azért.
2. Továbbá azért, mert nem tanultak elődeik példáiból. Az előttünk lezajlódó történelem, nem egyszerű mesekönyv, hanem példák sora, amiből le kell vonnunk a következtetéseket a ma számára. Ha ugyanazokat a hibákat követjük el, mint elődeink, akkor nincs semmit a szemükre vetnünk és ugyanaz a büntetés jár ki nekünk, mint nekik. A 6:60-ban olvashattuk, hogy a jóért tízszeres viszonzás jár, a rosszért hasonló rossz, amit elkövettünk. Ez a vers nem ütközik az előző mondanivalójával. Itt nem dupla büntetésről, hanem két külön bűn elkövetéséről van szó, amiért két külön büntetés jár.
[13] A man who may have suffered or been disappointed may have a lurking sense of injury it the back of his mind, which may spoil his enjoyment on account of past memory intruding in the midst of felicity.In such cases memory itself is pain. Even sorrow is intensified by memory. But that is in this our imperfect life. In the perfect felicity of the righteous, all such feelings will be blotted out. No “heartaches” then and no memories of them! The clouds of the past will have dissolved in glorious light, and no past happiness will be comparable with the perfect happiness which will have then been attained. Nor will any sense of envy or shortcoming be possible in that perfect bliss.
[13] Aki szenvedett, csalódott, tudata alatt sérülést, bántódást hordoz, ami megrontja életének élvezetes perceit. Ebben az esetben az emlékezés fájdalommal jár. Az emlékezés a bánatot is felerősítheti. Ha az életben terheket hordunk, akkor azt a tudat cipeli. Egy jótét, tiszta életvezetés mellett, még ha vannak is terhek, azok eloszlanak, ködbe vesznek. Nincs szívfájdalom és depressziót hozó emlék. A múlt felhői dicsőséges fényben oldódnak fel és a múlt örömeit felülírja a tökéletes öröm, amit nem lehet az előzőekkel összehasonlítani. Nem törheti meg ezt a boldogságot irigység, vagy balszerencse.
[14] This is a difficult passage, and Commentators have interpreted it in different ways. Three distinct schools of thought may be discerned in the interpretation. 1. One school thinks that the men on the Heights are angels, or such men of exalted spiritual dignity (e.g., the great prophets), as will be able to know the souls at sight as regards their real worth: the Heights will be their exalted stations, from which they will welcome the righteous with a salutation of peace, even before the righteous have entered heaven; the salutation of peace being itself an assurance of salvation to those whom they salute. 2. Another school of thought thinks that the men on the Heights are such souls as are not decidedly on the side of merit or decidedly on the side of sin, but evenly balanced on a partition between heaven and hell. Their case is yet to be decided, but their salutation to the righteous is a wistful salutation, because they hope for Allah’s Mercy. 3. The third line of interpretation, with which I agree, is close to the first, with this exception, that the partition and the Heights are figurative. The higher souls will rejoice at the approaching salvation of the righteous.
[14] A magyarázók különböző módon kommentálják ezt a verset. 1. Az egyik iskola szerint a Magaslatokon levő emberek, Angyalok, vagy emelkedett spiritualitással megáldott emberek, mint pl. Próféták, akik felismerik a lelkeket azok jegyeiről, értékeiről. A Magaslatok lesznek az ő dicső helyeik, ahonnan békeüdvözléssel köszönthetik a jótét embereket, még mielőtt azok a Mennyországba beérkeznének. A köszöntés maga is biztosítéka üdvözülésüknek. 2. Egy másik iskola szerint a Magaslatok emberei nem egyértelműen sorolhatók az érdemek, vagy bűnök oldalára. Ők a mérleg nyelve, a Mennyország és a Pokol között. A jóravalók felé intézett köszöntésük csupán reményt sugall számukra az üdvözüléshez, Allah kegyelmének elnyeréséhez. 3. A harmadik elmélet, amellyel én is egyetértek, az elsőhöz áll közel, azzal a különbséggel, hogy az emberek szétosztása és a Magaslatok jelképes. A magasabb lelkületűek örvendeznek a jóravalók üdvözülésének.
[15] A sublime verse, comparable to the Throne Verse 2:255. The Creation in six Days is of course metaphorical. In 45:14, “the Days of Allah” refer not so much to time as to the growth in us of a spiritual sense, a sense of sin and a sense of Allah’s Mercy. In 22:47, we are told that a Day in the sight of Allah is like a thousand years of our reckoning, and in 70:4, the comparison is with 50,000 of our years. In the history of our material earth, we may reckon six great epochs of evolution. The significance of the figure six will be discussed in connection with 41:9-12, where the, matter is referred to in more detail.
[15] A Trónvershez (2:255) hasonlóan alapvető aya. A Teremtés hat napja metafora. A 45:4-ben „Allah Napjai” nem az idővel, hanem spirituális lényünk fejlődésével foglalkozik. A 22:47-ben pedig azt olvashatjuk, hogy egy nap Allahnál annyi, mint ezer év a mi számításunk szerint. A 70:4-ben pedig egy nap Allahnál ötvenezer év. Az anyagi világ evolúciója mai ismereteink szerint is hat szakaszban zajlódott le. A hatos szám jelentőségét a 41:9-12-ben ismertetjük részletesebben.
[16] “Do no mischief on the earth, after it hath been set in order”, or don’t spoil it. This sentence can be the logo of any organization dealing with environmental protection. It says that Allah has set everything in order by His Creation. So please don’t spoil it. We have to discover His Creation in order to use it properly.
[16] „Ne rontsatok a Földön, annak rendbetétele után”. Ez a mondat akár egy környezetvédelemmel foglalkozó szervezet logója is lehetne. Allah mindent rendbetett a Teremtéssel. Ezért ne tegyük azt tönkre. Fel kell fedeznünk az Ő Teremtését, hogy mindent rendeltetésszerűen tudjunk használni.
[17] The Parable is complete in its triple significance. 1. In the physical world the winds go like heralds of glad tidings; they are the advance guard, behind which is coming the great army of winds driving heavily laden clouds before it; the wise Providence of Allah is their General, who directs them towards a parched land, on which the clouds deliver their gladdening showers of mercy, which convert the dead land into a living, fertile, and beautiful land bearing a rich harvest. 2. In the spiritual world, the winds are the great motive forces in the mind of man, or in the world around him, that bring the clouds or instruments of Allah’s Mercy, which descend and fertilize souls hitherto spiritually dead. 3. If we can see or experience such things in our life here below, can we doubt the resurrection?
[17] A példabeszéd három megközelítést jelöl. 1. A fizikai valóban a szellők úgy fújnak, mintha örömhírt hordoznák. Ők az előőrs, ami után a szelek erős hada következik, melyek súlyos felhőket tolnak maguk előtt. Tábornokuk, a Bölcs Allah, Ki a kietlen föld fölé vezérli azokat, ahol a felhők életet adó kegyet, esőt permeteznek a tájra. A halott fölből így lesz termékeny, élő és életet adó táj. 2. A spirituális világban a szellők az értelem legerősebb motiváló tényezői, melyek Allah kegyének eszközeit elérhetővé teszik. Ezzel válhat a lélek, annak halála után újból élővé, termékennyé. 3. Ha mindez a mi szemünk előtt lezajlódik saját életünkben, akkor hogy lehet kétségünk a feltámadás felől?
[18] The story of Noah in greater detail will be found in 11:25-48. Here the scheme is to tell briefly the stories of some of the Prophets between Noah and Moses, and lead up thus to a lesson for the contemporaries of the Prophet Muhammad himself. When Noah attacked the wickedness of his generation, he was laughed at for a madman, for he mentioned the Great Day to come in the Hereafter. Allah’s retribution came soon afterwards-the great Flood, in which his unbelieving people were drowned, but he and those who believed in him and came, into the Ark were saved.
[18] Noé részletes története a 11:25-48-ban következik. Itt egy rövid felvezetést találunk, mely a Prófétákat ismerteti Noé és Mózes között. Ez majd a későbbiekben elvezet Mohammedhez (béke reá) is. Amikor Noé saját népét kérdőre vonta gonoszságaik miatt, kinevették és félkegyelműnek tartották. Megjövendölte számukra a Nagy Napot a Túlvilágon. Allah ezután elégtételt vett, özönvizet zúdítva a világra, amiben a hitetlenek megfulladtak, de Noé és azok, akik vele voltak a Bárkában, megmenekültek.
[19] The ‘Ad people, with their prophet Hud, are mentioned in many places. See especially 26:123-140, and 46:21-26. Their story belongs to Arabian tradition. Their eponymous ancestor ‘Ad was fourth in generation from Noah, having been a son of ‘Aus, the son of Aram, the son of Sam, the son of Noah. They occupied a large tract of country in Southern Arabia, extending from Umman at the mouth of the Arabian Gulf to Hadhramaut and Yemen at the southern end of the Red Sea. The people were tall in stature and were great builders. Probably the long, winding tracts of sands (ahqaf) in their dominions (46:21) were irrigated with canals. They forsook the true God, and oppressed their people. A three years famine visited them, but yet they took no warning. At length a terrible blast of wind destroyed them and their land, but a remnant, known as the second ‘Ad or the Thamud (see below) were saved, and afterwards suffered a similar fate for their sins. The tomb of the Prophet Hud (qabr Nabi Hud) is still traditionally shown in Hadhramaut, latitude 16 N, and longitude 49 1/2 E’, about 90 miles north of Mukalla. There are ruins and inscriptions in the neighbourhood.
[19] Aád és Hud sok helyen kap említést. Pl. 26:123-140 és 46:21-26. Történetük az Arábiai hagyomány része. Névadó ősük Aád volt, aki Noétól számítva a negyedik generációban született Aus-tól, akinek atyja Aram, az ő atyja Sam, aki pedig Noé fia. Dél Arábia nagy részét belakták, a mai Ammántól, az Arab Öböltől, egészen Hadhramutig Jemenig, A Vörös tenger déli partvidékéig. Aád népe magas termetű volt. Híres építőmesterek voltak. Valószínű, hogy a hosszú széldűnéket csatornákkal öntözték (Ahqaf) az ő fennhatóságuk alatt (46:21). Elhagyták az Igaz Istent és elnyomták embereiket. Három évig tartó éhínség tört rájuk, de ezt semmibe vették. Majd hatalmas szélvihar pusztította el nagy részüket. Akik megmaradtak, második Aád, vagy Thamud (nemsokára következik) nemzedékéhez tartoztak. Ők ugyancsak megszenvedtek bűneikért. Hud Próféta sírja ma is megtalálható Hadhramutban (szélesség 16 N, hosszúság 49 ½ E) kb. 130 km-re Mukallától. Ezen a környéken számos felirat és rom tanúskodik róluk.
[20] The Thamud people were the successors to the culture and civilization of the ‘Ad people, for whom see 7:65 above. They were cousins to the ‘Ad, apparently a younger branch of the same race. Their story also belongs to Arabian tradition, according to which their eponymous ancestor Thamud was a son of ‘Abir (a brother of Aram), the son of Sam, the son of Noah. Their scat was in the north-west corner of Arabia (Arabia Petraea), between Madinah and Syria. It included both rocky country (hijr, 15:80), and the spacious fertile valley (Wadi). When the holy Prophet in the 9th year of the Hijrah led his expedition to Tabuk (about 400 miles north of Madinah) against the Roman forces, on a reported Roman invasion from Syria, he and his men came across the archaeological remains of the Thamud. The recently excavated rock city of Petra, near Maan, may go back to the Thamud, though its architecture has many features connecting it with Egyptian and Graeco-Roman culture overlaying what is called by European writers Nabataean Culture. Who were the Nabataeans? They were an old Arab tribe which played a considerable part in history after they came into conflict with Antigonus I in 312 B.C. Their capital was Petra, but they extended their territory right up to the Euphrates. In 85 B.C. they were lords of Damascus under their king Haritha (Aretas of Roman history). For some time they were allies of the Roman Empire and held the Red Sea littoral. The Emperor Trajan reduced them and annexed their territory in A.D. 105. The Nabataeans succeeded the Thamud of Arabian tradition. The lbamijd are mentioned by name in an inscription of the Assyrian King Sargon, dated 715 B.C., as a people of Eastern and Central Arabia (Encyclopedia of Islam). See also Appendix VII to Surah 26. With the advance of material civilisation, the Thamud people became godless and arrogant, and were destroyed by an earthquake. Their prophet and warner was Salih, and the crisis in their history is connected with the story of a wonderful she-camel.
[20] Thamud nemzetsége lépett Aád örökébe, akikről a 7:65 vers tesz említést (lásd lábjegyzet ugyanott). Ők ugyanannak a törzsnek, Aád törzsének egy ágát képezték. Történetük szintén az Arab hagyomány része. Névadójuk, Thamud, akinek atyja Abir (Aram fivére), az ő atyja Sam, aki Noé fia. Ők Arábia északnyugati táján telepedtek meg, Arábia Petra volt központjuk. Ez Medina és Szíria között van. Sziklás, sivatagos táj (Hidzsr 15:80), melyet termékeny völgyek (vádik) szelnek át. A Hidzsra 9-ik évében a Próféta hírét vette, hogy Szíria felől rómaiak (bizánciak) hada vonul délre, ellene. Összeszedte embereit és Tabuk (700 km Medinától északra) felé vonult. Áthaladt Thamud városának építészeti maradványainál. Az újkori ásatások Maan közelében feltárták Petrát, ami minden valószínűség szerint Thamud települése volt. Az épületek az Egyiptomi hellén stílus jegyeit viselik magukon, amit helyi jellegzetesség tesz sajátossá. Ezt az Európai írók Nabateus kultúrának jegyzik. Kik voltak a Nabateusok? Egy ősi Arab törzs, akik tekintélyes szerepet játszottak a történelemben: Konfliktusba kerültek az i. e. 312-ben I. Antigonus császárral. Fővárosuk Petra, de hatalmukat innen egészen az Eufráteszig kiterjesztették. Az i. e. 85-ben Damaszkusz urai lettek, királyuk Haritha (a római történelemben Aretas). Róma szövetségeseiként a Vörös tenger partvidékét felügyelték. 105-ben Trajanusz császár csökkentette befolyásukat, majd annektálta területeiket. Thamud az Arab hagyomány szerint a Nabateusok leszármazottja volt. Sargon asszír király i. e 715-ből származó felirata említést tesz Ibamidzsd-ról, Arábia keleti és központi tartományainak népéről. Thamud népének civilizációjával egy külön függelékben foglalkozunk. Thamud népe istentelen és kegyetlen volt, akikkel egy földrengés végzett. Prófétájuk Szalih időben intette őket. A tevetehén csodálatos története erre az intésre utal.
[21] The story of this wonderful she-camel, that was a sign to the Thamud, is variously told in, tradition. We need not follow the various versions in the traditional story. What we are told in the Quran is: that – she was a Sign or Symbol, which the prophet Salih, used for a warning to the haughty oppressors of the poor. – there was scarcity of water, and the arrogant or privileged classes tried to prevent the access of the poor or their cattle to the springs, while Salih intervened on their behalf (26:155, 44:28); – like water, pasture was considered a free gift of nature, in this spacious earth of Allah (7:73), but the arrogant ones tried to monopolise the pasture also; – this particular she-camel was made a test case (54:27) to see if the arrogant ones would come to reason; – the arrogant ones, instead of yielding to the reasonable rights of the people, ham-strung the poor she-camel and slew her, probably secretly (91:14, 54:29): the cup of their iniquities was full, and the Thamud people were destroyed by a dreadful earthquake, which threw them prone on the ground and buried them with their houses and their fine buildings.
[21] A hagyományban többféle módon találunk említést a tevetehén példájára. A Koránban van a lényeg:
1. A tevetehén egy Jel, Szimbólum, amivel Szalih Próféta figyelmeztette a dölyfös urakat, akik elnyomták a szegényeket.
2. Vízhiány volt, hiszen a helyszín a sivatag. A gonosz kiváltságosok meggátolták a szegényeket, hogy jószágaikat itatóhelyekre tereljék. Szalih közbenjárt érdekükben (26:155, 44:28).
3. Ahogy a víz, a legelő is szabad ajándéka a természetnek, Allah gondviselésének (7:27). Az elöljárók azonban kisajátították a legelőt.
4. A tevetehén egy próbatétel volt (54:27). Ezen keresztül kellett volna Thamud törzsfőinek ráébredni tetteikre.
5. Ahelyett, hogy a legeltetés jogát felszabadították volna, elvágták a tevetehén inát, azaz lebénították, majd levágták (91:14, 54:28). Megtelt a pohár, Thamud népét és házait földrengés temette el.
[22] His story is biblical. He was a nephew of Abraham, and was sent as a Prophet and warner to the people of Sodom and Gomorrah, cities utterly destroyed for their unspeakable sins. They cannot be exactly located, but it may be supposed that they were somewhere in the plain cast of the Dead Sea. The story of their destruction is told in the 19th chapter of Genesis. Two angels in the shape of handsome young men came to Lot in the evening and became his guests by night. The inhabitants of Sodom in their lust for unnatural crime invaded Lut’s house but were repulsed. In the morning, the angels warned Lut to escape with his family. “Then the Lord rained upon Sodom and upon Gomorrah brimstone and fire from the Lord out of heaven; and He overthrew those cities, and all the plain, and all the inhabitants of the cities, and that which grew upon the ground. But his wife looked back from behind him, and she became a pillar of salt.” (Genezis 19:24-26). Note that Lut’s people are the people to whom he is sent on a mission. He was not one of their own brethren, as was Salih or Shu’aib. But he looked upon his people as his brethren (50:13), as a man of God always does.
[22] Lót története a Bibliából is ismert. Ábrahám unokafivére volt, akit Prófétaként küldött az Úr Szodoma és Gomora városaiba, miknek lakói kimondhatatlan bűnöket követtek el. Pontos helymeghatározásuk nem ismeretes, feltételezhetően a Holt tenger fennsíkján lehettek. Elpusztításukról a Genezis 19-ik fejezete ad részletes beszámolót. Egy este ember képében két Angyal látogatta meg Lótot. Nála töltötték az éjszakát is. Szodoma lakói, természetellenes habitusuktól és bűneiktől vezetve, megtámadták Lót házát, de vissza lettek verve. Reggel az Angyalok arra figyelmeztették Lótot, hogy családjával együtt hagyja el a várost. „ [24] És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből. [25] És elsülyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is. [26]És hátra tekinte az ő felesége, és sóbálvánnyá lőn.” (Teremtés 18:24-26). Lót népe ebben az esetben ott volt, akikhez küldte őt az Úr. Ők nem vér szerinti népei voltak, mint Szalih, vagy Shu’eyb esetében. De a Próféta számára nem játszhat szerepet, kivel áll vér szerinti kapcsolatban. Mindenkit testvérnek kell tekintenie. (50:13)
[23] “Madyan” may be identified with “Midian”. Midian and the Midianites are frequently mentioned in the Old Testament, though the particular incident here mentioned belongs to Arab rather than to Jewish tradition. The Midianites were of Arab race, though, as neighbors of the Canaanites, they probably intermixed with them. They were a wandering tribe: it was Midianite merchants to whom Joseph was sold into slavery, and who took him to Egypt. Their principal territory in the time of Moses was in the northeast of the Sinai Peninsula, and cast of the Amalekites. Under Moses the Israelites waged a war of extermination against them: they slew the kings of Midian, slaughtered all the males, burnt their cities and castles, and captured their cattle (Numbers 31:7-11). This sounds like total extermination. Yet a few generations afterwards, they were so powerful that the Israelites for their sins were delivered into the captivity of the Midianites for seven years. (Judges 7:1-6). Gideon destroyed them again, (Judges 7:1-25), say about two centuries after Moses. In later times there was a town of Madyan on the cast side of the Gulf of ‘Aqabah.
[23] Median, vagy, ahogy a Bibliából ismert „Midian”. Története alapján jobban illeszkedik az Arab hagyományokba, mint a Zsidóba. Származásuk is az Arab etnikumhoz köti őket, akik a Kánaániták szomszédjai voltak. Valószínűleg össze is keveredtek velük. Vándor kereskedő népként ismerjük meg őket József történetében, akik rabszolgaként eladták őt Egyiptomban. Mózes idejében a Sínai félsziget északkeleti részén éltek az Amalekiták egyik kasztjaként. Mózes idején vég nélküli háború dúlt az Izraeliták és Midianiták között, lerombolták városaikat, megölték királyaikat és férfiúikat. (Számok 31:7-11). Ez majdnem a teljes kihalásukhoz vezetett. Azonban eljött az idő, amikor fordult a szerencse és a Midianiták hét esztendőre saját rabságukba hajtották az Izraelitákat. (Bírák 7:1-6). Majd Gideon újból győzedelmeskedett a Midianiták fölött (Bírák 7:1-25). Mindez két évszázaddal Mózes után történt. Aqaba vidékére szorultak vissza, ott is telepedtek meg.
[24] The Midianites were in the path of a commercial highway of Asia, that between two such opulent and highly organized nations as Egypt and the Mesopotamian group comprising Assyria and Babylonia. Their besetting sins are thus characterized here: – giving short measure or weight, whereas the strictest commercial probity is necessary for success, – a more general form of such fraud, depriving people of rightful dues, – producing mischief and disorder, whereas peace and order had been established (again in a literal as well as a metaphorical sense); – not content with upsetting settled life, taking to highway robbery, literally as well as – metaphorically, in two ways, cutting off people from access to the worship of Allah, and abusing religion and piety for crooked purposes, i.e., ostentatiously gives charity out of money which he has obtained by force or fraud, etc. After setting out this catalogue of besetting sins Shu’ayb makes two appeals to the past: – You began as an insignificant tribe, and by Allah’s favour you increased and multiplied in numbers and resources: do you not then owe a duty to Allah to fulfil His Law? – What was the result in the case of those who fell into sin? Will you not take warning by their example? So Shu’ayb began his argument with faith in Allah as the source of all virtue, and ended it with destruction as the result of all sin.
[24] A Midianiták az Ázsiába vezető kereskedelmi utakat tartották ellenőrzésük alatt. Ezek az utak kötötték össze Egyiptomot Mezopotámia népeivel, az Asszírokkal és Babilonnal. Az általuk elkövethető bűnök ebből a kitettségből adódnak.
1. A súllyal csaltak, holott a kereskedelemben a siker záloga a feddhetetlenség.
2. Félrevezetés, megtévesztés.
3. Rontás és konfliktusok szítása, amelyből ők húztak hasznot.
3. Nem voltak megelégedve azzal, amit szorgalmas munkával el lehetett érni. Karavánokat fosztottak ki. 4. Meggátolták az embereket, hogy Allahhoz imádkozzanak, a vallást elszélhámoskodták, Evilági célokra használták. Pl. a vallás nevében adományokat kényszerítettek ki, amit magukra fordítottak.
A bűnlajstrom tudtában Shu’eyb két kéréssel fordult feléjük:
1. A kezdetben jelentéktelen törzs voltatok, majd Allah kegyelméből megerősödtetek, sokasodtatok. Nem tartozok-e Allahnak?
2. Mi az eredménye annak, ha valaki bűnbe esik? Nem tanultok a példájából? Shu’eyb az Allahtól jövő érvekkel hozakodott elő szerényen, erényesen, de végül a bűn útján maradtak, ami a pusztulásukhoz vezetett.
[25] Madyan is torn by internal conflict. Shu’ayb comes as a peace-maker, not in virtue of his own wisdom, but by appeal to the truth, righteousness and justice of God. As we see later, the real motives of his opponents were selfishness, arrogance, violence, lawlessness, and injustice. But he appeals to their better nature, and is prepared to argue on the basis that the party which wants to suppress those who believe in God’s Message and in righteousness, has some sincere mental difficulty in accepting Shu’ayb’s mission. How exactly the experiences fit the times of our holy guide Muhammad! And it is for that analogy and that lesson that the stories of Noah, Hud, Salih, Lut, and Shu’ayb are related to us, all different, and yet all pointing to the great lessons in Muhammad’s life.
[25] Mediant belső konfliktusok rázták meg. Shu’eyb békét akar teremteni közöttük. Nem saját karriervágya hajtja, hanem Isten kiválasztottsága és a jóra való késztetés. Ellenfeleit ezzel szemben saját hatalomvágyuk vezette, amit tetézett gonoszságuk, erőszakosságuk és törvénytelenségük. Shu’eyb kéri őket, változtassák meg természetüket, de ők belső korlátaiktól és ösztönös ellenállásuktól indíttatva mindenkit elnyomtak. Különösen azokat, akik Shu’eyb küldetését elfogadták és a hit útját választották. Pontosan ugyanaz történt, ami Mohamed Próféta (béke reá) esetében. Noé, Hud, Lót és Shu’eyb, bár mind eltérő időben és térben játszódik le példázatuk, de analóg eseteket vonultatnak fel, melynek végső tanulságát Mohammed élete adja.
[26] The answer of the Unbelievers is characteristic. As all their bribes and subtleties have failed, they resort to threats, which are worse than the argument of the stick. “All right,” they say, “there is nothing but ruin before you!” That means that the Believers will be persecuted, held up to obloquy, ostracized, and prevented from access to all means of honourable livelihood; their families and dependants will be insulted, reviled, and tortured, if they could but be got into the enemy’s power: their homes destroyed, and their names held up to ridicule and contempt even when they are gone. But, as verse 92 says, their wicked designs recoiled on themselves; it was the wicked who were ruined and blotted out.
[26] A hitetlenek válasza jellegzetes. Ahogy minden ármánykodásuk, félrevezetésük sikertelen, fenyegetéshez folyamodnak, ami a végső „érv”. Rendben, akkor csak a romba döntés marad! Ez a gondolkodásuk. Marad a hívők üldözése, rágalmazása, kiközösítése és elzárása mindattól a lehetőségtől, ami tisztességes megélhetést biztosít. Családjaikat inzultálták, gyalázták, és szenvedéseket okoztak nekik. Ha tudtak, továbbálltak egy másik törzshöz még akkor is, ha az ellenség volt. Otthonaikat lerombolták, nevüket pedig gúnnyal ejtették ki, nevetségessé tették. A 92. versben olvassuk, hogy bármilyen hatalmasak is voltak, amikor eljött Allah büntetése: „mintha nem is lettek volna.”
[27] The fate of the Madyan people is described in the same terms as that of the Thamud in verse 78 above. An earthquake seized them by night, and they were buried in their own homes, no longer to vex Allah’s earth. But a supplementary detail is mentioned in 26:189, “the punishment of a day of overshadowing gloom,” which may be understood to mean a shower of ashes and cinders accompanying a volcanic eruption. Thus a day of terror drove them into their homes, and the earthquake finished them.
[27] Median pusztulását ugyanazok a szavak és magyarázatok írják le, mint Thamudét a 78-ik versben. Egy éjjel földrengés sújtott le rájuk, ami saját házaikban temette el őket. Nem volt tovább maradásuk Allah Földjén. További részleteket olvashatunk a 26:189-ben a „mindent beárnyékoló sötétség büntetéséről”. Ez valószínűleg egy vulkánkitörést követő hamu és parázs esőt jelent. A rettegés napja házaikba terelte őket és a földrengés végzett velük.
[28] Can we get any idea of the chronological place of the destruction of the Midianites? Earlier we have discussed the geographical aspects. The following considerations will help us in getting some idea of their period. 1. The stories of Noah, Hud, Salih, Lut, and Shu’ayb seem to be in chronological order. Therefore Shu’ayb came after Abraham, whose nephew Lut was. 2. If Shu’aib was in the fourth generation from Abraham, (see 11:89), it would be impossible for him to have been a contemporary of Moses, who came many centuries later. This difficulty is recognised by Ibn Kathir and other classical commentators. 3. The identification of Shu’ayb with Jethro the fatherin-law of Moses is without warrant.. 4. Shu’ayb must have been before Moses; see 7:103. 5. The Midianites who were destroyed by Moses and by Gideon after him were local remnants, as we may speak of the Jews at the present day; but their existence as a nation in their original homelands seems to have ended before Moses: “they became as if they had never been in the homes where they had flourished” (7:92). 6. Josephus, Eusebius, and Ptolemy mention a town of Madyan, but it was not of any importance. 7. After the first centuries of the Christian era, Madyan as a town appears as an unimportant place resting on its past.
[28] Van-e fogalmunk a Midianiták pusztulásának helyéről és idejéről? A korábbiakban földrajzi szempontokról volt szó. A következőkben pár további adalékkal segítünk feltárni időszakukat. 1. Noé, Hud, Lót és Shu’eyb történeteit kronológiai sorrendben találjuk. Ezért Shu’eyb Ábrahám után következett, akinek az unokafivére Lót volt. 2. Ha Shu’eyb Ábrahám után négy generációval lépett színre (lásd 11:89), akkor nem lehetett Mózes kortársa, aki évszázadokkal később jelent meg. Ennek problematikája vetődött fel Ibn Kethirnél és más klasszikus kommentátoroknál. 3. Shu’eybet Jetróval, Mózes apósával azonosítani nem tárgyszerű. 4. Shu’eyb Mózes előtt élt (lásd 7:103). 5. Azok a Midianiták, akiket Mózes győzött le, majd őt követően Gideon, maradvány nép voltak, ahogy a Zsidók is azok lettek ezekre a napokra. Tehát nem vándorlással kerültek oda, hanem elődeik leszármazottai, maradványai voltak. A maradványok „nagy elődei”, mint nép, viszont már Mózes előtt letűntek ezen a vidéken. „Mintha nem is lettek volna” (7:92). 6. Josephus, Eusebius és Ptolemaiosz említést tettek egy Median nevű városról, de annak semmi jelentősége nem volt már. 7. A Keresztény éra első századaira Median jelentéktelen hely, ami saját múltján és annak helyén vegetált.
[29] This closes that chapter of the narrative which deals with Prophets who were rejected by their own people, but who stood firm on Allah’s message and were able to rescue a remnant who believed. In each case there were special circumstances and special besetting sins, which have been explained in the notes. The nations which as a body could not be won over to Allah’s Law perished. So far we have been dealing with the corruptions and iniquities within each nation. In the story of Moses we have first a struggle against the bondage of Egypt, one of the foremost powers then in the world, the rescue of the Israelites and their wanderings.
[29] Ezzel zárul azoknak a Prófétáknak a fejezete, akiket saját népük utasított el, akik szilárdan kiálltak Allah Üzenete mellett, megmenekültek és megmentették azokat a keveseket, akik velük hittek. Minden történetben az arra jellemző nép bűnei szerepeltek, ezeket a lábjegyzetekben magyaráztuk. Az a nép, amely nem tudott Allah Törvényének eleget tenni, elpusztult. Eddig megrontott, félrevezetett emberekről volt szó. Mózes esetében, felvezetőként, az Egyiptomi szolgaságban elszenvedett küzdelmet látjuk. Az Izraeliták, a kor leghatalmasabb földi uralkodója alatt sínylődtek. Mózes, Allah segítségével őket szabadítja meg, majd következik vándorlásuk, megpróbáltatásuk.
[30] The story of Moses is told in many places in the Holy Quran, with a special lesson in each context. In 2:49-71, the story is an appeal to the Jews from their own scripture and traditions, to show their true place in the religious history of mankind. Here we have an instructive parallelism in that story to the story of Muhammad’s mission, -how both these men of Allah had to fight against; – a foreign foe, arrogant, unjust, faithless, and superstitious, and – against the same class of internal foe among their own people. Both of them won through. – In the case of Moses, the foreign foe was Pharaoh and his Egyptians, who boasted of their earlier and superior civilisation; – in the case of the Prophet Muhammad the foreign foes were the Jews themselves and the Christians of his day. Moses led his people nearly to the land of promise in spite of rebellions among his own people; Muhammad succeeded completely in overcoming the resistance of his own people by his own virtues and firmness of character, and by the guidance of Allah. What was a hope when these Makkan verses were revealed became an accomplishment before the end of his life and mission on earth.
Regarding the Pharaoh is probable that it was an early Pharaoh of the XVIIIth Dynasty, say Thothmes 1, about 1540 B.C. See Appendix after this Surah on Egyptian Chronology and Israel, printed at the end of this Surah.
[30] A Korán több része említi Mózest, mindig más tanulsággal és más kontextusban. A 2:49-71-ben a Zsidók felé intéz felhívást saját Írásukból szólva hozzájuk, ismertetve helyüket az emberiség vallási történelmében. Itt most egy párhuzamot találunk Mózes és Mohammed küldetése között. A két Próféta (béke reájuk) egy arrogáns, igazságtalan, hitetlen, de hiedelmekre, babonákra építő ellenséggel áll szemben. Mindkettő szenved saját belső ellenzőitől is, de végül mindkettő győzedelmes. Mózes esetében az idegen ellenség a Fáraó és az Egyiptomiak, akik egy felsőrendű civilizációt hoztak létre. Mohammednél a kortárs Zsidók és Keresztények képezték a külső szembenállást. Mózes, ha népe nem lett volna engedetlen, elvezethette volna őket az ígéret földjére. Mohammednek saját erényével, vezetői képességeivel és Allah támogatásával sikerült úrrá lennie, népe ellenállásán. Amikor ezek a Mekkai verssorok kinyilatkoztattak, ugyan mennyi esély volt arra, hogy élete végére be tudja fejezni küldetését?
Ami pedig a Fáraót illeti, ő valószínűleg a XVIII. Dinasztiából I. Thothmes lehetett az i. e. 1540 körül. Lásd a Függeléket a Szúra után az Egyiptomi kronológiáról és Izraelről.
[31] Notice that Moses, in addressing Pharaoh and the Egyptians, claims his mission to be not from his God, or his people’s God but from “your Lord,” from “the Lord of the Worlds.” And his mission is not to his people only: “I come unto you (Egyptian people) from your Lord.”
[31] Megfigyelhető, hogy Mózes Fáraóhoz intézett szavaiban nem saját, vagy népe Istenéről beszél, hanem a „te Istenedről”, vagy a „Világok Uráról”. Jelzi, hogy küldetése, nem csak saját népéhez szól. „Eljöttem hozzátok a bizonyságokkal Uratoktól.”
[32] The ensuing dialogue shows the psychology on the two sides. Pharaoh is sitting in his court, with his ministers and chiefs around him. In their arrogance they are only amused at the effrontery and apparent revolt of the Israelite leaders, and they rely upon their own superior worldly power, aided by the magic which was a part of the Egyptian religion. Confronting them stand two men, Moses with his mission from Allah, and his brother Aaron who was his lieutenant. They are confident, not in their own powers, but in the mission they had received. The first thing they have to do is to act on the subjective mind of the Egyptians, and by methods which by Allah’s miracle show that Egyptian magic was nothing before the true power of Allah.
[32] A diskurzus mutatja a két térfél pszichológiáját. A Fáraót, udvarában dölyfös, fellengzős miniszterei, főpapjai veszik körbe. Annak tudatában tárgyalnak az Izraeliták vezetőjével, hogy ők a világi hatalom igazi urai, melyet istenek és mágia is támogat, azok meg senkik. Velük szemben áll két ember, Mózes és Áron, akik mögött Allah áll. Meg vannak győződve küldetésük igazáról és saját rendíthetetlenségükről. Úgy kell tárgyalniuk és olyan lépéseket kell tenniük, ami az Egyiptomi értelemre hat és elkápráztatja azt. Ebben csak Allahra támaszkodhatnak.
[33] The serpent played a large part in Egyptian mythology. The great sun-god Ra won a great victory over the serpent Apophis, typifying the victory of light over darkness. Many of their gods and goddesses took the forms of snakes to impress their foes with terror. Moses’ rod as a type of a serpent at once appealed to the Egyptian mentality. The contempt which the Egyptians had entertained in their minds before was converted into terror.
[33] A kígyó sok helyen jelen van az Egyiptomi mitológiában. Ra, a nagy napisten, Apophison, a kígyón aratott győzelmet, ezzel a világosság elhatalmasodhatott a sötétség felett. Sok isten és istenség kígyó alakban jelent meg, ezzel ébresztve félelmet az ellenségben. Ezért Mózes botja kígyóként, különleges hatást gyakorolhatott az Egyiptomiak szemében. Megvetésük félelemmé változott.
[34] But the second Sign displayed by Moses was even more puzzling to the Egyptians. Moses drew out his hand from the folds of the garments on his breast, and it was white and shining as with divine light! This was to counter any suggestions of evil, which the serpent might have created. This was no work of evil, – Of black magic, or a trick or illusion.
[34] A második Jel az előzőnél is megdöbbentőbb lehetett az Egyiptomiaknak. Mózes előhúzta ruhájából kezét és az fehér volt, Isteni világosságot sugárzott. Ez eloszlathatta azokat a vélelmeket, hogy a kígyóval a gonosz jelent meg. A gonosz jelképe után itt az Isteni fény! Ez tehát nem a gonosz műve, amit a fekete mágia és illúziók világa gyakorol.
[35] The two Signs had the desired effect on the Egyptians. They were impressed, but they judged them by their own standards. They thought to themselves, “These are ordinary sorcerers: let us search out our best sorcerers and show them that they have superior power.” But like all worldly people, they began to fear for their own power and possessions. It was far from Moses’ intention to drive out the Egyptians from their own land. He merely wanted to end the Egyptian oppression. But the Egyptians had a guilty conscience, and they judged other people’s motives by their own. They discussed the matter in Council on quite wrong premises.
[35] A két Jel megtette hatását. Lenyűgözte az Egyiptomiakat, de saját mércéjük szerint ítélték meg. Két mágusnak gondolták Mózest és Áront, akiket meg akartak leckéztetni és legjobb mágusaikkal akarták őket megversenyeztetni. Félelem volt bennük, mint mindenkiben, aki csak a világi erőben hisz. Mózestől távol állt, hogy elűzze őket saját földjükről, egyszerűen csak véget akart vetni az Egyiptomiak gyötrő elnyomásának. Az Egyiptomiak ellenben saját motivációjukból indultak ki, ami csak a földi hatalomra alapozódott. Mi van, ha el akar űzni minket? Tanácsot kellett ülniük.
[36] The most noted sorcerers of Pharaoh came. Their art was built up on trickery and imposture, and the first thing they could think of was to make a selfish bargain for themselves. The Pharaoh and his Council would in their present state of panic agree to anything. And so they did. Pharaoh not only promised them any rewards they desired if they foiled the strange power of these men, but he also promised them the highest dignities round his own person.
[36] Eljöttek a legjobb mágusok. Trükkjeik illúzióra, szemfényvesztésre, megtévesztésre alapozódtak. Amire elsőként gondoltak, az saját egójuk. Földi haszonra vágytak, ha nyernek. A Fáraó és Tanácsa szorongatott helyzetben voltak, mindenbe beleegyeztek. Nem csak földi jutalmat ígértek, hanem győzelem esetén meghívást kaptak a Fáraó legmagasabb köreibe.
[37] Moses and his brother Aaron were pitted against the most skilful magic-men of Egypt, but they were calm and confident and let the magic-men have their innings first. As is usual in this world, the magicians trickery made a great impression on the people, but when Moses threw his rod, the illusion was broken, and the falsehood was all shown up.
[37] Mózes és Áron Egyiptom legkáprázatosabb mágusaival vették fel a versenyt, de ők nyugodtak maradtak, hagyták a mágusokat kezdeni. A mágia illúzió, ami nagy hatással van az emberekre, de nem valóság. Ezzel szemben Mózes olyan valóságot mutatott be, ami megtörte az illúziót és lerántotta a lepet a megtévesztésről.
[38] This Parable shows that an earthly power cannot be established on tricks, selfishness, unjust where all human wickedness are available but Allah is missing.
[38] Ez a Példabeszéd mutatja, hogy egy földi hatalom nem építhet trükközésre, önzésre, igazságtalanságra, ahol minden emberi gonoszság rendelkezésre áll, de Allah hiányzik.
[39] See Appendix V, on Egyptian Religion, printed at the end of this Surah.
[39] Az Egyiptomi vallásokról bővebben a Szúra végén található összefoglaló a Függelékben.
[40] These Egyptians, by their patience and constancy, show that their repentance was true. Thus in their case the mission of Moses was fulfilled directly. From a chaotic pantheon of animals and animal gods, the worship of the sun and the heavenly bodies, and the worship of the Pharaoh as the embodiment of power, they gradually came to realise the oneness and mercy of the true God. After many glimpses of Monotheism on Egyptian soil itself, the Gospel of Jesus reached them, and eventually Islam.
[40] Az Egyiptomiak állhatatossága, kitartása igaz bűnbánatot eredményezett. Ami őket illeti, Mózes és fivére küldetését teljes siker koronázta. A Panteon kaotikus állat istenségei, a nap és égitestek kultusza, majd a Fáraó földi istensége előtti meghajlás után felismerték az Egyetlen Isten Kegyelmét. Egyiptom földje a hit minden fokozatát látta, megélte. A Panteonból eljutott a Monoteizmusig, Jézus Evangéliumáig, majd az Iszlámig.
[41] Pharaoh’s order against the sorcerers was drastic enough. But his Council is not satisfied. The Pharaoh was really inwardly cowed by the apparent power of Moses. He dared not openly act against him. But he had already, before the birth of Moses, passed a cunning order to destroy the whole people of Israel. Through the instrumentality of midwives (Exodus 1:15-16) all the male children were to be destroyed. And the females would then be for the Egyptians: the race of Israel would thus be at an end. This order was still in force, and would remain in force until the despised race was absorbed. But Egyptian cunning and wickedness had no power against Allah’s Plan for those who had faith. See verse 129 below
[41] A Fáraó brutális és kegyetlen parancsa végzett a mágusokkal. Tanácsa nem volt elégedett.
A Fáraót egy időre lecsendesítette Mózes mutatványa. Nem mert nyilvánosan ellene tenni. Még Mózes születése előtt, eleget téve a jövendölésnek, hozzálátott Izrael fiai leölésének (Kivonulás 1:15-16). A terv szerint a nők így Egyiptomi tulajdonba kerültek volna, Izrael beolvad Egyiptomba és megszűnik. Ez a rendelkezés addig volt hatályban, míg a megvetett népnek vége nem szakad. Az Egyiptomiak gonoszságát Allah Terve nem engedte érvényre jutni. Lásd 129-ik vers.
[42] The Israelites, despised and enslaved, were to be rescued and made rulers in Palestine. David and Solomon were great kings and played a notable part in history.
[42] Az Izraeliták a szolgasors után megmenekültek, később Palesztina uralkodóivá lettek. Dávid és Salamon meghatározó szerepet játszottak mind saját történelmükben, mind a világ vallástörténetében.
[43] Their superstition ascribed the punishment of their own wickedness to some evil omen. They thought Moses and his people brought them ill-luck. They did not look within themselves to see the root of evil, and the cause of their punishment! So it happens in all ages. People blame the righteous for something which they do.
[43] Saját babonáik és cselekedeteik hozták rájuk a balsorsot, de ők Mózes, az ő ómenét tették felelőssé. Nem magukba néztek, nem tartottak önvizsgálatot, hogy a gonoszt a maga igazi valójában megtalálják. Minden korban és helyen előfordul, hogy ez emberek a jót hibáztatják azokért a bűnökért, amiket maguk követnek el.
[44] Tufan: a widespread calamity, causing wholesale death and destruction. It may be a flood, or a typhoon, or an epidemic, among men or cattle. Perhaps the last is meant, if we may interpret by the Old Testament story. See also Exodus 9:3-9, Exodus 3:15; Exodus 12:29.
In 17:101, the reference is to nine Clear Signs. These are:
1. the Rod (7:107),
2. the Radiant Hand (7:108),
3. the years of drought or shortage of water (7:130),
4. short crops (7:130), and mentioned in this verse
5. epidemics among men and beasts,
6. locusts,
7. lice,
8. frogs, and
9. the water turning to blood.
[44] Tufan: Egy csapás, balsors, ami terjed és pusztulást hoz. Lehet áradás, mint Noé özönvize, de ha az Ótestamentumot tekintjük mérvadónak, akkor dögvész, ami megállíthatatlanul terjed ember és állat között. Lásd Kivonulás 9:3-9,Kivonulás 3:15; Kivonulás 12:29.
A 17:101 kilenc Jelre utal. Ezek:
1. Mózes botja (7:107).
2. Mózes fehér, sugárzó keze (7:108).
3. Szárazság, vízhiány évei (7:130).
4. Termések hiánya (7:130).
5. Dögvész.
6. Sáskajárás.
7. Tetvek.
8. Békák.
9. A víz vérré változik.
[45] When at last Pharaoh let Israel go, they selected, not the highway to Canaan, along the Mediterranean and by Gaza, because they were unarmed and would have encountered immediate opposition there, but by way of the wilderness of Sinai. They crossed the Red Sea, while Pharaoh’s host which came in pursuit was drowned. 2:50.
Where was the Council of Pharaoh held in which Moses addressed Pharaoh? Egypt’s primary capital in the XVIIIth Dynasty was Thebes (Not-Ammon), but that was more than 400 miles to the south of the Delta, in whose corner Israel dwelt. Memphis, on the apex of the Delta, a little south of where Cairo is now, was also over 100 miles from Israel’s habitations. The interview must have been either in a Palace near Goshen, where the Israelites dwelt, or in Zoan (Tanis), the Deltaic capital built by a former dynasty.
[45] Végül a Fáraó elengedte Izrael fiait. Ők nem a hagyományos Kánaánba vezető utat választották, ami a Mediterránon keresztül vezet Gáza irányába, mert fegyvertelenek voltak és féltek az úton leselkedő veszélyektől. Ezért a Sinai pusztaság felé mentek. Átvágtak a Vörös tengeren, a Fáraó hada pedig odaveszett, belefulladt. 2:50.
Hol lehetett az a palota, vagy tanácsterem, ahol Mózes és Fáraó találkozhattak? Egyiptom elsődleges fővárosa ebben az időben Théba, ami kb. 700 km-re van a Delta déli részétől, ahol a Zsidók éltek. Memphis, a Delta déli csúcsánál, ahol a mai Kairó terül el, kb. 160 km-re esik az Izraeliták lakhelyétől. Ezek a találkozók vagy Goshenhez közel, vagy Zoanban (Tanis) lehettek, a Delta legnagyobb városában, amit az előző Dinasztia hozott létre.
[46] Israel, which was despised, became a great and glorious nation under Solomon. He had goodly territory, and was doubly blest. His land and people were prosperous, and he wits blessed with wisdom from Allah. His sway and his fame spread east and west. And thus Allah’s promise to Israel was fulfilled. Note that Syria and Palestine had once been under the sway of Egypt. At the same time the proud and rebellious Pharaoh and his people were brought low. The splendid monuments which they had erected with so much skill and pride were mingled with the dust. Their great cities-Thebes (or No-Ammon), Memphis (or Noph, sacred to the Bull of Osiris), and the other splendid cities, became as if they had not existed, and archaeologists have had to dig up their ruins from the sands. The splendid monuments-temples, palaces, tombs, statues, columns, and stately structures of all kinds-were buried in the sands. Even monuments like the Great Sphinx, which seem to defy the ages, were partly buried in the sands, and owe their rescue to the comparatively recent researches of archaeologists.
[46] Az egykor kivetett, megalázott Izrael, Salamon idején hatalmas, megbecsült nemzetté lett. Nagy területen uralkodott és áldás kísérte. Prosperitását az Allahtól jövő bölcsességnek és Útmutatásnak köszönhette. Híre és befolyása nőtt keleten és nyugaton, így beteljesedett Allah ígérete. Egykor Palesztina és Szíria Egyiptom igája alatt sínylődtek. Majd a büszke és gonosz hatalom leáldozott, a hatalmas épületek, emlékművek, paloták a homok rabságába kerültek. Egykori városaik, Théba (No-Ammon), Memphis (Noph, amit Ozirisz bikájának áldoztak), letűntek, mintha sohasem léteztek volna, a régészek romjaikból lelik fel és alkotnak képet egykori fényükről. A hatalmas áldozati templomok, paloták, síremlékek, szobrok, a homok martalékaivá váltak. Még a Nagy Szfinxet is, ami dacol az idővel, ellepte a sivatag és csak az ásatások hozták felszínre.
[47] We are now in the Sinai Peninsula. Two conjectures are possible.
1. The Amalekites of the Sinai Peninsula were at perpetual war with the Israelites. They were probably an idolatrous nation, but we have very little knowledge of their cult.
2. From Egyptian history we know that Egypt had worked from very ancient times some copper mines in Sinai. An Egyptian settlement may have been here. Like all mining camps it contained from the beginning the dregs of the population. When the mines ceased to be worked, the settlement, or what remained of it, must have degenerated further. Cut off from civilisation, its cult must have become still narrower, without the refining influences which a progressive nation applies even to its idolatry. Perhaps Apis, the sacred bull of Memphis, lost all its allegorical meaning for them, and only gross and superstitious rites remained among them. The text speaks of “some idols they had,” implying that they had merely a detached fragment of a completer religion. This was a snare in the path of the Israelites, whom many generations of slavery in Egypt had debased into ignorance and superstition.
[47] A Sinai félszigeten vagyunk. Két változat lehetséges:
1. Amalekiták lehettek, akik a Sínain éltek és folytonos harcban álltak az Izraelitákkal. Bálványimádók voltak, de keveset tudunk kultuszukról.
2. Az Egyiptomi történelemből ismerjük, hogy a Sínain már az Egyiptomi ókorban is rézbányák voltak, ezért itt bányász településeket hoztak létre. Amikor a bányák kimerültek, a települések elhagyatottakká váltak, de volt, aki maradt és tovább élt a lepusztult városban. A civilizációtól elzárva éltek tovább, kultuszuk beszűkült, sekélyesedett, hiszen nem érték őket külvilági hatások, így a bálványimádásnak is egy primitívebb változatát követték. Meglehet, hogy Apis, Memphis szent bikája elvesztette már számukra, minden allegorikus jelentését, csak babonán alapuló rítusok maradtak meg számukra, A szövegben szereplő „átengedték magukat bálványaiknak”, arra utal, hogy csak a régi vallásuk maradványát űzték ösztönös, sztereotip alapon. Ők kerülhettek az Izraeliták útjába, akiket a nemzedékeken át tartó szolgasors szintén a tudatlanságba és a bálványok világába taszított.
[48] The forty nights’ exclusion of Moses on the Mount may be compared with the forty days fast of Jesus in the wilderness before he took up his ministry (Matthew 4:2). In each case the Prophets lived alone apart from their people, before they came into the full blaze of the events of their Ministry.
When for any reason the man of God is absent from his people, his duty of leadership (Khalifah) should be taken up by his brother, -not necessarily a bloodbrother, but one of his society or brotherhood.
[48] Mózes magányban töltött negyven éjjele a Hegyen hasonlatos Jézus negyven napos magányával a pusztában (Máté 4:2). Mindkét esetben a Próféták elkülönülve töltötték el ezt az időszakot népeiktől, még mielőtt küldetésük megkezdődött volna.
Ha az Isten embere valamilyen oknál fogva hátra kell, hogy hagyja népét, akkor a vezetést arra az időre át kell adnia a hozzá legközelebb állónak (Kalifa). Ez lehet a fivére, de nem szükségszerű, hogy vér szerinti testvére legyen. Lehet meggyőződésbeli testvériség is.
[49] Even the best of us may be betrayed into overweening confidence of spiritual ambition not yet justified by the stage we have reached, Moses had already seen part of the glory of Allah in his Radiant White Hand, that shone with the glory of Divine light (7:108). But he was still in the flesh, and the mission to his people was to begin after the Covenant of Sinai. It was premature of him to ask to see Allah. Having been blinded by the excessive Glory, he could not see with the physical eye. But he could get a glimpse of the reality through faith, and he hastened to proclaim his faith.
[49] Mindnyájan ki lehetünk téve megpróbáltatásoknak, ami spirituális indíttatásunkat edzi és jelzi, milyen fázisba értünk a Láthatatlan Világ megértésében. Mózes már eddig is kapott eleget Allah dicsőségéből és hatalmából, emlékezzünk csak a fehér, sugárzó kezére (7:108). De még mindig hús és vér Mózes volt, aki hús és vér Allahot akart látni. Még nem érett meg a küldetéshez, még korai lett volna a Sínai Szövetség Istennel. A hegy látványa megvakította fizikailag egy időre, de magához térve megnyílt spirituális látása. Ezzel a látással, már fel tudta fogni Allah nagyságát és készen állhatott a Szövetségre.
[50] The argument may be simplified thus in paraphrase. The right is established on the earth as Allah created it: Nature recognises and obeys Allah’s law as fixed for each portion of Creation. But man, because of the gift of Will, sometimes upsets this balance. The root-cause is his arrogance, as it was in the case of Iblis. Allah’s Signs are everywhere, but if they are rejected with scorn and blasphemy, Allah will withdraw His grace, for sin hardens the heart and makes it impervious to the truth.
[50] A parafrázis érvrendszere egyszerű. Allah teremtette a Földet és azon a jogot a gondviseléséhez való hozzáférésre. A természet engedelmeskedik Allah parancsának és mindennek kijelölt része van. Az ember szabad akarattal rendelkezik és eldöntheti, engedelmeskedik-e, vagy nem. Gyakran felborítja az Allah által teremtett egyensúlyt, melynek vesztese ő maga lesz. Ellenállásának fő oka Iblisz, akinek az a dolga, hogy letérítsen a helyes útról. Allah Jelei mindenhol ott vannak, csak fel kell fedezni azokat. Ha ez megtörténik, a gondviselés rendelkezésre áll. Ha viszont szembeszállunk azokkal, megkeményedik szívünk és saját magunk ellen fordul a sors.
[51] The making of the golden calf and its worship by the Israelites during the absence of Moses on the Mount were referred to in 2:51, and some further details are given in 20:95-97.
Here notice the contrast between the intense spiritual communion of Moses on the Mount and the simultaneous corruption of his people in his absence. We can understand his righteous indignation and bitter grief (7:150). The people had melted all their gold ornaments, and made the image of a calf like the bull of Osiris in the city of Memphis in the wicked Egypt that they had turned their backs upon.
[51] A 2:51-ben találkoztunk már korábban is az Izraeliták aranyborjú imádatával, amit az alatt készítettek, míg Mózes a Hegyen volt. További részleteket találunk a 20:95-97-ben is.
Itt azt a kontrasztot látjuk, ami Mózes Hegyen bekövetkezett spirituális megvilágosodása és népének ez idő alatti züllése között húzódik. Megérthetjük jogos dühét, amit visszaérkezésekor érezhetett. (7:150). Az emberek beolvasztották aranytárgyaikat és a Memphisben követett, Ozirisz bikájához hasonló formát készítettek, amit Egyiptomi emlékeik tápláltak.
[52] There is subtle irony in the speech of Moses. There is also a play upon words: – ‘ijl: calf: and – ‘ajila: to make haste: no translation can bring out these niceties.
Put down the Tablets: we are not told that the Tablets were broken: in fact 7:154 (below) shows that they were whole. They contained Allah’s Message.
Aaron’s speech is full of tenderness and regret. He addresses Moses as “son of my mother.” -an affectionate term. He explains how the turbulent people nearly killed him for resisting them. And he states in the clearest terms that the idolatry neither originated with him nor had his consent. In 20:85, we are told that a fellow described as the Samiri had led them astray.
[52] Mózes beszédében irónia van, de ez csak akkor derül ki, ha ismerjük az Arab szöveg szójátékát. „Idzsl” borjút, „Adzsila” pedig sürgetést jelent. Allah sürgetésével a szövegben a borjúra célzott.
Odavetette a táblákat: A Koránban nem szerepel az, hogy Mózes mérgében összetörte a táblákat. sőt, azt jelzi, hogy egyben maradtak (7:154). Ez tartalmazta Allah Üzenetét.
Áron beszéde tele van szánalommal, lágysággal, bánattal. Így kezdi: „Anyám gyermeke”, ami igen hatásos. Elmesélte min ment át, míg Mózes távol volt. Az emberek majdnem megölték, mert ellenállt. Világosan elmondja, hogy a bálvány nem az ő ötlete, vagy tanácsa volt. A 20:85-ben kiderül, hogy Samiri térítette le őket az útról.
[53] As Moses was convinced that his brother was guiltless, his wrath was turned to gentleness. He prayed for forgiveness -for himself and his brother: – for himself because of his wrath and – for his brother because he had been unable to suppress idolatry among his people.
[53] Amikor Mózes meggyőződött arról, hogy fivére ártatlan, haragja lecsendesedett. Az Úr megbocsájtásáért fohászkodott maga és fivére számára. Maga számára azért, mert oktalan haragra gerjedt fivére ellen. A fivéréért pedig, mert ő nem tudta megállítani a nép bálványimádatát.
[54] Seventy of the elders were taken up to the Mount, but left at some distance from the place where Allah spoke to Moses. They were to be silent witnesses, but their faith was not yet complete, and they dared to say to Moses: “We shall never believe in thee until we see Allah in public” (2:55). They were dazed with thunder and lightning, and might have been destroyed but for Allah’s mercy on the intercession of Moses.
[54] Hetven férfit, Izrael öregjeit vitte magával Mózes a hegyre. Egy kicsit távolabb álltak meg attól a helytől, mint ahol Mózessel beszélt az Úr. Csendben várakoztak, de belül hitük nem volt teljes. Alig merték kimondani: „Nem hiszünk, amíg nem látjuk Allahot valóságban” (2:55). Földrengés, villámlás sújtott le rájuk és hitetlenségük majdnem vesztüket okozta. Bizonyára elvesztek volna, ha Mózes nem jár közben érdekükben.
[55] In this verse is a prefiguring, to Moses, of the Arabian Messenger, the last and greatest of the messengers of Allah. Prophecies about him will be found in the Tawrah and the Injil. In the reflex of the Tawrah as now accepted by the Jews, Moses says: “The Lord thy God will raise up unto thee a Prophet from the midst of thee, of thy brethren, like unto me” (Deuteronomy 18:15) the only Prophet who brought a Shariah like that of Moses was Muhammad Al-Mustafa, and he came of the house of Ismail the brother of Isaac the father of Israel. In the reflex of the Gospel as now accepted by the Christians, Christ promised another Comforter (John 14:16): the Greek word Paraclete which the Christians interpret as referring to the Holy Spirit is by our Doctors taken to be Periclyte, which would be the Greek form of Ahmad. See 61:6.
[55] Megjelenik Allah legnagyobb Prófétája az Arábiai Apostol, akit Mózes vezetett fel. A Tóra és az Evangélium szót ejt eljöveteléről: A Tórában Mózes így szól: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (Mózes V. 18:15). Az egyetlen Próféta Mohammed volt, aki Sharia-t hozott. Izmael leszármazottjaként jött el, aki Izsák fivére, ő pedig Izrael atyja volt. A ma használatos Evangéliumokban is felleljük nyomát Mohammed küldetésének. (János 14:16): „És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.” A görög verzióban, a vigasztaló Paraclete, amit a Keresztények Szentléleknek tudnak be. A mi hittudósaink szerint az eredeti görög szó Periclyte volt, ami pontosan megdicsőültet, Ahmedet jelent, ami Mohammed szinonimája. Lásd 61:6.
[56] Our attention having been directed to various prophets, who were sent with missions to their several peoples, and in each of whose careers there is some prefigurement of the life of the last and greatest of them, we are now asked to listen to the proclamation of Muhammad’s universal mission. We contemplate no longer, after this, partial truths. It is not now a question of saving Israel from the bondage of Egypt, nor teaching Midian the ethics of business, nor reclaiming the people of Lut from sexual sin or Thamud from the sin of oppression in power, or ‘Ad from arrogance and ancestor worship. Now are set forth plainly the issues of Life and Death, the Message of Allah, the One Universal God to all mankind.
Unlettered means illiterate. All what Mohammed brought from the favor of Allah is a miracle. Even if he was a PhD of biology or mathematics he could never bring an aya without the authority what was given to him by God. His illiterateness gives more credit to his ministry.
[56] Eddig figyelmünk a különböző Próféták életét kísérte, akik saját népük egy bizonyos bűnével szálltak szembe. Elérkeztünk Mohammedig, akinek küldetése ennél lényegesen több és átfogóbb. Nem csak az igazság parciális szeletével foglalkozunk ezen túl. Már nem Izrael megmentése a tét az Egyiptomi szolgaságból, nem Median tanítása a cél a követendő magatartásra a kereskedelemben. Nem Lótot kell inteni a helyes szexuális szokásokra, vagy Thamudot, hogy adjon lejjebb, és ne nyomja el népét. Nem Aádról van szó, aki az öröklött bálványok imádatát követi. Elérkeztünk az Élet és Halál kérdéséhez, Allah teljes Üzenetéhez az emberiség minden egyes tagja felé.
Mohammed írástudatlan volt. Mindent, amit Allah kiváltságából hozott, csoda volt. Ha ő PhD lett volna a biológia, vagy matematika területén, akkor sem tudott volna egy áyát produkálni Allah felhatalmazása nélkül. Az ő írástudatlansága több hitelt ad küldetésének.
[57] We now come to some incidents in Jewish history, which have been referred to in 2:57-60. Here they have special reference to their bearing on the times when early Islam was preached. The Twelve Tribes and the parable drawn from them have been explained in 2:60.
[57] A Zsidó történelem eseményei tárulkoznak elénk, melyek közül ezzel a korábbiakban már találkoztunk a 2:57-60-ban. A tanulság pedig a 2:60-ban olvasható.
[58] 2:65. Fishing, like every other activity, was prohibited to Israel on the Sabbath day. As this practice was usually observed, the fish used to come up with a sense of security to their water channels or pools openly on the Sabbath day, but not on other days when fishing was open. This was a great temptation to the law-breakers, which they could not resist. Some of their men of piety protested, but it had no effect. When their transgressions, which we may suppose, extended to other commandments, passed beyond bounds, the punishment came.
[58] Lásd 2:65. Szombaton a halászat, mint bármi más tevékenység, tiltott volt Izrael számára. Ennek a népnek viszont a halak csak szombatokon jelentek meg tömegesen a vizeikben, a többi napon, amikor lehetett volna halászni, egy sem jött. Ez nagy kísértés volt a törvényszegőknek. Pár jámbor lélek vissza akarta a halászokat tartani, de nem bírtak velük. Amikor szembenállásuk áthágta a törvény határait, büntetésük nem váratott magára sokáig.
[59] See Deuteronomy 11:28: “A curse if ye will not obey the commandments of the Lord your God but turn aside out of the way which I command you this day”: also Deuteronomy 28:49; “The Lord shall bring a nation against thee from afar, from the end of the earth, as swift as the eagle flieth: a nation whose tongue thou shalt not understand”;
[59] Lásd Mózes V. 11:28: „Az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek az útról, amelyet én ma parancsolok néktek, és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertetek.” Szintén Mózes V. 28:49: „Hoz az Úr ellened népet messzünnen, a földnek széléről, nem különben, amint repül a sas; oly népet, amelynek nyelvét nem érted;”
[60] The dispersal of the Jews is a great fact in the world’s history. Their fate is a big lesson for them and for all of us. It is a big mistake to use their historical examples for explaining the actual political issues.
[60] A Zsidók szétszórása, szétszóródása a történelem egyik hatalmas eseménye. Az ő sorsuk nagy tanulság számukra és mindannyiunk számára. Nagy hiba lenne történelmi példáikat a napi politika magyarázatára használni.
[61] This passage has led to differences of opinion in interpretation. According to the dominant opinion of commentators each individual in the posterity of Adam had a separate existence from the time of Adam, and a Covenant was taken from all of them, which is binding accordingly on each individual. The words in the text refer to the descendants of the Children of Adam, i.e., to all humanity, born or unborn, without any limit of time. Adam’s seed carries on the existence of Adam and succeeds to his spiritual heritage. Humanity has been given by Allah certain powers and faculties, whose possession creates on our side special spiritual obligations which we must faithfully discharge: see 5:1. These obligations may from a legal point of view be considered as arising from implied Covenants. In the preceding verse (7:171) a reference was made to the implied Covenant of the Jewish nation. Now we consider the implied Covenant of the whole of humanity, for the Holy Prophet’s mission was worldwide.
[61] A versnek különböző magyarázatai lehetségesek. A domináns vélemény szerint Ádám minden egyes utódának saját léte van, ami független Ádámtól. A Szövetség minden utóddal személy szerint megköttetett. A következő versek szavai Ádám gyermekeire utalnak időtől függetlenül, ami az egész emberiséget jelenti, akár megszülettek, vagy még nem születtek meg. Ádám sarjainak magvai tovább viszik Ádámot és az ő spirituális örökségét. Az emberiség hatalmat és készségeket kapott Allahtól, ami a mi oldalunkon lelki kötelességeket jelent, melyeket tisztességgel el kell látni. Lásd: 5:1. Ezek a kötelességek jogi szempontból a Szövetségből adódnak. Az előző versben (7:171) egy hivatkozást látunk a Zsidókkal kötött Szövetségről. Úgy gondoljuk, hogy az itt említett Szövetség az egész emberiségről szól, melyet a világ összes Prófétája szolgál küldetésével.
[62] Commentators differ whether this story or parable refers to a particular individual, and if so, to whom. The story of Balaam the seer, who was called out by Israel’s enemies to curse Israel, but who blessed Israel instead, (Numbers 22-24) is quite different. It is better to take the parable in general sense. There are men, of talents and position, to whom great opportunities of spiritual insight come, but they perversely pass them by. Satan sees his opportunity and catches them up. Instead of rising higher in the spiritual world, their selfish and worldly desires and ambitions pull them down, and they are lost.
[62] Különböző vélemények vannak arról, hogy ez az utalás kire vonatkozhat. Sokan úgy vélik, hogy Bálámra, a látó emberre, akit Izrael ellenségei arra bíztattak, hogy átkozza el Izraelt, de ő ehelyett áldást kért rá. (Számok 22-24). A példabeszédet jobb, ha általános értelemben fogjuk fel. Vannak tehetséges, magas pozícióval megáldott emberek, akik előtt szélesre tárulkoznak a spirituális lehetőségek, de ők ezzel nem élnek. A Sátán viszont meglátja bennük saját lehetőségeit és megragadja őket. Ahelyett, hogy a spirituális fejlődésben egyre magasabbra jutnának, földi vágyaik, ambícióik a mélységbe húzza őket és elvesznek.
[63] The dog, especially in the hot weather, lolls out his tongue, whether he is attacked and pursued and is tired, or he is left alone. It is part of his nature to slobber. So with the man who rejects Allah. Whether he is warned or left alone, he continues to throw out his dirty saliva. The injury he will do will be to his own soul.
[63] Különösen meleg időben a kutya kiöltött nyelvvel liheg, akár nyugalomban van, akár megtámadják, akár fáradt, akár magában van. A lihegés természetének része. Aki elutasítja Allahot ugyanilyen. Akár egyedül van, akár támadják, nyáladzik. Csak magának és saját lelkének okoz kárt.
[64] As we contemplate Allah’s nature, we can use the most beautiful names to express His attributes. There are hundreds of such attributes. In the opening Surah, we have this indicated in a few comprehensive words, such as Rahman (most Gracious), Rahim (most Merciful), Rabb-ul-‘alamin (Cherisher and Sustainer of the worlds). Our bringing such names to remembrance is part of our Prayer and Praise.
[64] Allah természetével foglalkozva, a leggyönyörűbb nevekkel illethetjük, hogy kifejezhessük tulajdonságait. A Fatiha (Nyitás) Szúrában találjuk a Rahman, (Megbocsájtó), Rahim (Könyörületes) és Rabb el-Alemin (Világok Ura) jelöléseket, mely mind önmagában is egy-egy név. Ezekkel illetni Őt, egyet tesz az imával Őhozzá.
[65] Their companion, i.e., the Holy Prophet, who lived with and amongst them. He was accused of madness because he behaved differently from them. – He had no selfish ambitions; – he was always true, in thought, word, and deed: – he was kind and considerate to the weak, and was not dazzled by worldly power or wealth or position: – he was undeterred by fear of the strong, the mockery of the cynics, the bitterness of the evil, or the indifference of the heedless.
[65] A társ jelen esetben Mohammedre (béke reá) utal, aki az emberek közt élt. Bolondnak kiáltották ki, mert más volt, mint ők.
1. Nem hajtották önző vágyak.
2. Amit mondott, gondolt és tett, mind igaz volt.
3. Az emberekhez kedves volt, támogatta az elesetteket. Nem tört földi hatalomra, vagyonra, pozícióra. 4. Nem tántorította el küldetésétől az erős megfélemlítése, a cinikus gúnya, a gonosz szembenállása, vagy a közömbös közönye.
[66] The fact of its coming is a certainty: the exact time appointed for it is not revealed by Allah. If it were it would be so momentous as to disturb our thoughts and life. It would be a heavy burden to us. Our duty is to be prepared for it at all times. It will come when we least expect it. In the present Gospels Jesus says the same thing: he does not know the Hour, but it will come suddenly. “But of that day and that Hour knoweth no man, no, not the angles which are in heaven, neither the Son, but the Father. Take ye heed, watch and pray: for ye know not when the time is.” (Mark 13:32-33).
[66] Az Óra eljövetele bizonyosság. Annak pontos idejét Allah nem nyilvánítja ki nekünk. Ha megtenné, életünket befolyásolná, zavart okozna. Nagy teher lenne. Az a feladatunk, hogy állandóan készen álljunk rá. Akkor fog eljönni, amikor a legkevésbé számítunk rá. A ma használatos Evangéliumban Jézus azt mondja, nem tudja, mikor jön el, de váratlanul fog jönni: „ [32]Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya. [33]Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.” (Márk 13:32-33]).
[67] 4:1 where the construction is explained. The mystery of the physical birth of man, as it affects the father and the mother, only touches the imagination of the parents in the later stages when the child is yet unborn and yet the life stirs within the body of the expectant mother. The coming of the new life is a solemn thing, and is fraught with much hope as well as much unknown risk to the mother herself. The parents in their anxiety turn to Allah. If this feeling of solemnity, hope, and looking towards Allah were maintained after birth, all would be well for the parents as well as for the rising generation. But the attitude changes, as the verses following show.
[67] A 4:1-ben magyarázat található az élet keletkezéséről. Az ember életének kezdete, a születés misztériuma áthatja az apát és anyát egyaránt. Az új élet megindulása a várandós anyában, megérinti mindkét szülőt. Foglalkoztatja őket, hogy milyen lesz a gyerek, milyen természettel jön a világra. Az új élet eljövetele nagy ünnep, amit remény vesz körül. A szülők Allahhoz fordulnak, hogy eloszlassa bennük mindazt a kockázatot, amit egy terhesség, új élet hozhat. Minden rendben van akkor, ha a gyerek megszületése után is fennmarad a szülők Allah iránti odaadása. De sokszor megváltozik hozzáállásuk, ahogy ezt a következő sorok is mutatják.
[68] When the child is born, the parents forget that it is a precious gift of Allah, -a miracle of Creation, which should lift their minds up to the higher things of Allah. Instead their gradual familiarity with the new life makes them connect it with many superstitious ideas or rites and ceremonies, or they take it as a matter of course, is a little plaything of the material world. This leads to idolatry or false worship, or the selling up of false standards, in derogation of the dignity of Allah.
[68] A gyermek világrajövetele után a szülők megfeledkeznek arról, hogy mit kaptak. Allah gyönyörű ajándéka jött el hozzájuk, a Teremtés csodája, aminek erősítenie kellene Allah iránti odaadásukat. Ehelyett a babonák, hiedelmek világához fordulnak, azok rituális ceremóniáitól várnak támogatást. Ez elvezeti őket abba a hamis világba, ahol hamis szabványok, regulák szabják keretek közé életüket és Allah méltósága, megbecsülése, kivész belőlük.
[69] Here is a test and a challenge. If the false gods had any power or even existence, collect them all together, and, says the Prophet of Allah. “Let them do their worst against me.” They cannot: because the whole thing is based on a superstition and a chimera.
[69] Itt a tesztelés ideje! Ha a hamis istenségek léteznek és van hatalmuk, rajta! Szólítsátok és buzdítsátok azokat, hogy tegyenek bármit ellenem, mondta a Próféta. Nem tehetnek semmit, hiszen babona mindez és kitaláció.
[70] No human composition could contain the beauty, power, and spiritual insight of the Quran. Without inspiration it is impossible to suppose that a man, with or without literary and philosophic training could produce such a book as the Quran.
[70] Emberi kéz nem tud olyan gyönyört, erőt és spirituális kisugárzást alkotni, mint a Korán. Égi sugallat nélkül, akár irodalmi, filozófiai képzettséggel, felkészültséggel, vagy anélkül, lehetetlen ilyet létrehozni egy halandónak.
[71] The higher you are in spiritual attainment, the more is your desire and your opportunity to serve and worship your Lord and Cherisher and the Lord and Cherisher of all the worlds: and the greater is your pride in that service and that worship.
[71] Minél magasabbra jut az ember a spirituális világ értésében, annál inkább törekszik ösztönösen szolgálni és imádkozni az Úrhoz, a Teremtőhöz, a Világok Elindítójához. A büszkeség és elégültség, pedig a szolgálattal arányosan növekszik.
