059. Al-Ḥashr – الحشر

59. Surah

Introduction to Surah AL-HASHR (EXILE) with Sayyid Abul Ala Maududi- Tafhim al-Qur'an - The Meaning of the Qur'an


The Surah derives its name from the mention of the word al-hashr in verse thereby implying that it is the Surah in which the word al-hashr has occurred.

Period of Revelation

Bukhari and Muslim contain a tradition from Hadrat Sa’id bin Jubair to the effect “When I asked Hadrat Abdullah bin Abbas about Surah Al-Hashr, he replied that it was sent down concerning the battle against the Bani an-Nadir just as Surah Al-Anfal was sent down concerning the Battle of Badr. The same thing has been related also from Mujahid, Qatadah, Zuhri, Ibn Zaid, Yazid bin Ruman, Muhammad bin Ishaq and others. They are unanimous that the followers of the Book whose banishment has been mentioned in it, imply the Bani an-Nadir. Yazid bin Ruman, Mujahid and Muhammad bin Ishaq have stated that this whole Surah, from beginning to end, came down concerning this very battle. As for the question as to when this battle took place, Imam Zuhri has stated on the authority of Urwah bin Zubair that it took place six months after the Battle of Badr. However, Ibn Sa’d, Ibn Hisham and Baladhuri regard it as an event of Rabi’ al-Awwal, A. H. 4, and the same is correct.

Historical Background

No authentic history of the Arabian Jews exists in the world. They have not left any writing of their own in the form of a book or a tablet which might throw light on their past, nor have the Jewish historians and writers of the non-Arab world made any mention of them, the reason being that after their settlement in the Arabian peninsula they had detached themselves from the main body of the nation, and the Jews of the world did not count them as among themselves. For they had given up Hebrew culture and language, even the names, and adopted Arabism instead. In the tablets that have been unearthed in the archaeological research in the Hejaz no trace of the Jews is found before the first century of the Christian era, except for a few Jewish names. Therefore, the history of the Arabian Jews is based mostly on the verbal traditions prevalent among the Arabs most of which bad been spread by the Jews themselves.

The Jews of the Hejaz claimed that they had come to settle in Arabia during the last stage of the life of the Prophet Moses (peace be upon him). They said that the Prophet Moses had dispatched an army to expel the Amalekites from the land of Yathrib and had commanded it not to spare even a single soul of that tribe. The Israelite army carried out the Prophet’s command, but spared the life of a handsome prince of the Amalekite king and returned with him to Palestine. By that time the Prophet Moses had passed away. His successors took great exception to what the army had done, for by sparing the life of an Amalekite it had clearly disobeyed the Prophet and violated the Mosaic law. Consequently, they excluded the army from their community, and it had to return to Yathrib and settle there for ever. (Kitab al-Aghani, vol. xix, p. 94). Thus the Jews claimed that they had been living in Yathrib since about 1200 B.C.

The second Jewish immigration, according to the Jews, took, place in 587 BC. when Nebuchadnezzer, the king of Babylon, destroyed Jerusalem and dispersed the Jews throughout the world. The Arab Jews said that several of their tribes at that time had come to settle in Wadi al-Qura, Taima, and Yathrib. (Al-Baladhuri, Futuh al-Buldan).

As a matter of fact, what is established is that when in A. D. 70 the Romans massacred the Jews in Palestine, and then in A. D. 132 expelled them from that land, many of the Jewish tribes fled to find an asylum in the Hejaz, a territory that was contiguous to Palestine in the south. There, they settled wherever they found water springs and greenery, and then by business gradually integrated to the local environment. Ailah, Maqna, Tabuk, Taima, Wadi al Qura, Fadak and Khaiber came under their control in that very period, and Bani Quraizah, Bani al-Nadir, Bani Bahdal, and Bani Qainuqa also came in the same period and occupied Yathrib.

Among the tribes that settled in Yathrib the Bani al Nadir and the Bani Quraizah were more prominent for they belonged to the Cohen or priest class. They were looked upon as of noble descent and enjoyed religious leadership among their co- religionists. When they came to settle in Madinah there were some other tribes living there before, whom they subdued and became practically the owners of this green and fertile land.

About three centuries later, in A. D. 450 or 451, the great flood of Yemen occurred which has been mentioned in v. 16-17 of Surah Saba above. As a result of this different tribes of the people of Saba were compelled to leave Yemen and disperse in different parts of Arabia. Thus, the Bani Ghassan went to settle in Syria, Bani Lakhm in Hirah (Iraq), Bani Khuzaah between Jeddah and Makkah and the Aus and the Khazraj went to settle in Yathrib. As Yathrib was under Jewish domination, they at first did not allow the Aus and the Khazraj to gain a footing and the two Arab tribes had to settle on lands that had not yet been brought under cultivation, where they could hardly produce just enough to enable them to survive. At last, one of their chiefs went to Syria to ask for the assistance of their Ghassanide brothers; he brought an army from there and broke the power of the Jews. Thus, the Aus and the Khazraj were able to gain complete dominance over Yathrib, with the result that two of the major Jewish tribes, Bani an-Nadir and Bani Quraizah were forced to take quarters outside the city. Since the third tribe, Bani Qainuqa, was not on friendly terms with the other two tribes, it stayed inside the city as usual, but had to seek protection of the Khazraj tribe. As a counter measure to this Bani an Nadir and Bani Quraizah took protection of the Aus tribe so that they could live in peace in the suburbs of Yathrib.

Before the Holy Prophet’s arrival at Madinah until his emigration the following were the main features of the Jews position in Hejaz in general and in Yathrib in particular:

1. In the matter of language, dress, civilization and way of life they had completely adopted Arabism, even their names had become Arabian. Of the 12 Jewish tribes that had settled in Hejaz, none except the Bani Zaura retained its Hebrew name. Except for a few scattered scholars none knew Hebrew. In fact, there is nothing in the poetry of the Jewish poets of the pre-Islamic days to distinguish it from the poetry of the Arab poets in language, ideas and themes. They even inter-married with the Arabs. In fact, nothing distinguished them from the common Arabs except religion. Notwithstanding this, they had not lost their identity among the Arabs. They had adopted superficial Arabism because they could not survive in Arabia without it.

2. Because of this Arabism the western orientalists have been misled into thinking that perhaps they were not really Israelites but Arabs who had embraced Judaism, or that at least majority of them consisted of the Arab Jews. But there is no historical proof to show that the Jews ever engaged in any proselytizing activities in Hejaz, or their rabbis invited the Arabs to embrace Judaism like the Christian priests and missionaries. On the contrary, we see that they prided themselves upon their Israelite descent. They called the Arabs the Gentiles, which did not mean illiterate or uneducated but savage and uncivilized people. Apart from the Arab chiefs, they did not consider the common Arabs fit enough to have equal status with them even if they entered Judaism. No historical proof is available, nor is there any evidence in the Arabian traditions, that some Arab tribe or prominent clan might have accepted Judaism. However, mention has been made of some individuals, who had become Jews. The Jews, however, were more interested in their trade and business than in the preaching of their religion. That is why Judaism did not spread as a religion and creed in Hejaz but remained only as a mark of pride and distinction of a few Israelite tribes. The Jewish rabbis, however, had a flourishing business in granting amulets and charms, fortune telling and sorcery, because of which they were held in great awe by the Arabs for their “knowledge” and practical wisdom.

3. Economically they were much stronger than the Arabs. Since they bad emigrated from more civilized and culturally advanced countries of Palestine and Syria, they knew many such arts as were unknown to the Arabs; they also enjoyed trade relations with the outside world. Hence, they had captured the business of importing grain in Yathrib and the upper Hejaz and exporting dried dates to other countries. Poultry farming and fishing also were mostly under their controls. They were good at cloth weaving too. They had also set up wine shops here and there, where they sold wine which they imported from Syria. The Bani Qainuqa generally practiced crafts such as that of the goldsmith, blacksmith and vessel maker. In all these occupations, trade and business these Jews earned exorbitant profits, but their chief occupation was trading in money lending. More particularly the chiefs and elders of the Arab tribes who were given to a life of pomp, bragging and boasting on the strength of borrowed money were deeply indebted to them. They lent money on high rates of interest and then would charge compound interest, which one could hardly clear off once one was involved in it. Thus, they had rendered the Arabs economically hollow, but it had naturally induced a deep rooted hatred among the common Arabs against the Jews.

4. The demand of their trade and economic interests was that they should neither estrange one Arab tribe by befriending another, nor take part in their mutual wars. But, on the other hand, it was also in their interests, that they should not allow the Arabs to be united and should keep them fighting and entrenched against each other, for they knew that whenever the Arab tribes united, they would not allow them to remain in possession of their large properties, gardens and fertile lands, which they had come to own through their profiteering and money lending business. Furthermore, each of their tribes also had to enter into alliance with one or another powerful Arab tribe for the sake of its own protection so that no other powerful tribe should overawe it by its might. Because of this they had not only to take part in the mutual wars of the Arabs but they often had to go to war in support of the Arab tribe to which their tribe was tied in alliance against another Jewish tribe which was allied to the enemy tribe. In Yathrib the Bani Quraizah and the Bani an-Nadir were the allies of the Aus while the Bani Qainuqa of the Khazraj. A little before the Holy Prophet’s emigration, these Jewish tribes had confronted each other in support of their respective allies in the bloody war that took place between the Aus and the Khazraj at Buath.

Such were the conditions when Islam came to Madinah, and ultimately an Islamic State came into existence after the Holy Prophet’s (upon whom be Allah’s peace) arrival there. One of the first things that he accomplished soon after establishing this state was unification of the Aus and the Khazraj and the Emigrants into a brotherhood, and the second was that he concluded a treaty between the Muslims and the Jews on definite conditions, in which it was pledged that neither party would encroach on the rights of the other, and both would unite in a joint defense against the external enemies. Some important clauses of this treaty are as follows, which clearly show what the Jews and the Muslims had pledged to adhere to in their mutual relationship:

“The Jews must bear their expenses and the Muslims their expenses. Each must help the other against anyone who attacks the people of this document. They must seek mutual advice and consultation, and loyalty is a protection against treachery. They shall sincerely wish one another well. Their relations will be governed by piety and recognition of the rights of others, and not by sin and wrongdoing. The wronged must be helped. The Jews must pay with the believers so long as the war lasts. Yathrib shall be a sanctuary for the people of this document. If any dispute or controversy likely to cause trouble should arise, it must be referred to God and to Muhammad the Apostle of God; Quraish and their helpers shall not be given protection. The contracting parties are bound to help one another against any attack on Yathrib; Every one shall be responsible for the defense of the portion to which he belongs” (lbn Hisham, vol. ii, pp. 147 to 150).

This was on absolute and definitive covenant to the conditions of which the Jews themselves had agreed. But not very long after this they began to show hostility towards the Holy Prophet of Allah (upon whom be Allah’s peace) and Islam and the Muslims, and their hostility and perverseness went on increasing day by day. Its main causes were three:

First, they envisaged the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) merely as a chief of his people, who should be content to have concluded a political agreement with them and should only concern himself with the worldly interests of his group. But they found that he was extending an invitation to belief in Allah and the Prophethood and the Book (which also included belief in their own Prophets and scriptures), and was urging the people to give up disobedience of Allah and adopt obedience to the Divine Commands and abide by the moral laws of their own prophets. This they could not put up with. They feared that if this universal ideological movement gained momentum it would destroy their rigid religiosity.

Second, when they saw that the Aus and the Khazraj and the Emigrants were uniting into a brotherhood and the people from the Arab tribes of the surrounding areas, who entered Islam, were also joining this Islamic Brotherhood of Madinah and forming a religious community, they feared that the policy that they had been following of sowing discord between the Arab tribes for the promotion of their interests, would not work in the new system.

Third, the work that the Holy Messenger of Allah (upon whom be Allah’s ‘peace) was carrying out of reforming the society and civilization included putting an end to all unlawful methods” in business and mutual dealings. More than that; he had declared taking and giving of interest also as impure and unlawful earning. This caused them the fear that if his rule became established in Arabia, he would declare interest legally forbidden, and in this they saw their own economic disaster.

For these reasons they made resistance and opposition to the Holy Prophet their national ideal. They would conspire with the hypocrites to create mischief and would cooperate with every group and tribe hostile to Islam. The people of the Aus and the Khazraj tribes were their special target, with whom they had been allied for centuries. Making mention of the war of Buath before them they would remind them of their previous enmities so that they might again resort to the sword against each other and shatter their bond of fraternity into which Islam had bound them. They would resort to every kind of economical mean to harm the Muslims economically.

They had adopted this hostile attitude against the covenant even before the Battle of Badr. But when the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) and the Muslims won a decisive victory over the Quraish at Badr, they were filled with grief. They were in fact anticipating that in that war the powerful Quraish would deal a death blow to the Muslims.

The first Jewish tribe which, after the Battle of Badr, openly and collectively broke their covenant were the Bani Qainuqa. They lived in a locality inside the city of Madinah. As they practiced the crafts of the goldsmith, blacksmith and vessel maker, the people of Madinah had to visit their shops fairly frequently. They were proud of their bravery and valor. Being blacksmiths by profession even their children were well armed, and they could instantly muster 700 fighting men from among themselves.

They were also arrogantly aware that they enjoyed relations of confederacy with the Khazraj and Abdullah bin Ubbay, the chief of the, Khazraj, was their chief supporter. At the victory of Badr, they became so provoked that they began to trouble and harass the Muslims and their women in particular, who visited their shops. By and by things came to such a pass that one day a Muslim woman was stripped naked publicly in their bazaar. This led to a brawl in which a Muslim and a Jew were killed. Thereupon the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) himself visited their locality, got them together and counseled them on decent conduct. But the reply that they gave was; “O Muhammad, you perhaps think we are like the Quraish. They did not know fighting; therefore, you overpowered them. But when you come in contact with us, you will see how men fight.”

This was in clear words a declaration of war. Consequently, the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) laid siege to their quarters towards the end of Shawwal (and according to some others, of Dhi Qa’dah) A. H. 2. The siege had hardly lasted for a fortnight when they surrendered and all their fighting men were tied and taken prisoners. Now Abdullah bin Ubayy came up in support of them and insisted that they should be pardoned. The Holy Prophet conceded his request and decided that the Bani Qainuqa would be exiled from Madinah leaving their properties, armor and tools of trade behind. (Ibn Sa’d, Ibn Hisham, Tarikh Tabari).

For some time after these punitive measures the Jews remained so terror stricken that they did not dare commit any further mischief. But later when in Shawwal, A. H. 3, the Quraish in order to avenge themselves for the defeat at Badr, marched against Madinah with great preparations, and the Jews saw that only a thousand men had marched out with the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) as against three thousand men of the Quraish, and even they were deserted by 300 hypocrites who returned to Madinah, they committed the first and open breach of the treaty by refusing to join the Holy Prophet in the defense of the city although they were bound to it.

Then, when in the Battle of Uhud the Muslims suffered reverses, they were further emboldened. So much so that the Bani an-Nadir made a secret plan to kill the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) though the plan failed before it could be executed. According to the details, after the incident of Bi’r Maunah (Safar, A. H. 4) Amr bin Umayyah Damri slew by mistake two men of the Bani Amir in retaliation, who actually belonged to a tribe which was allied to the Muslims, but Amr had mistaken them for the men of the enemy. Because of this mistake their blood money became obligatory on the Muslims. Since the Bani an-Nadir were also a party in the alliance with the Bani Amir, the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) went to their clan along with some of his Companions to ask for their help in paying the blood money. Outwardly they agreed to contribute, as he wished, but secretly they plotted that a person should go up to the top of the house by whose wall the Holy Prophet was sitting and drop a rock on him to kill him. But before they could execute their plan, he was informed in time and be immediately got up and returned to Madinah.

Now there was no question of showing them any further concession. The Holy Prophet at once sent to them the ultimatum that the treachery they had meditated against him had come to his knowledge; therefore, they were to leave Madinah within ten days; if anyone of them was found staying behind in their quarters, he would be put to the sword. Meanwhile Abdullah bin Ubayy sent them the message that he would help them with two thousand men and that the Bani Quraizah and Bani Ghatafan also would come to their aid; therefore, they should stand firm and should not go.

On this false assurance they responded to the Holy Prophet’s ultimatum saying that they would not leave Madinah and he could do whatever was in his power. Consequently, in Rabi’ al-Awwal, A. H. 4, the Holy Prophet (upon whom be Allah’s peace) laid siege to them, and after a few days of the siege (which according to some traditions were 6 and according to others 15 days) they agreed to leave Madinah on the condition that they could retain all their property which they could carry on three camels, except the armor. Only two of the Bani an-Nadir became Muslims and stayed behind. Others went to Syria and Khaiber.

This is the event that has been discussed in this Surah.

Bevezetés az AL-HASHR (SZÁMKIVETÉS) szúrához Sayyid Abul Ala Maududi - Tafhim al-Qur'an - A Korán Jelentése című munkája nyomán


A Szúrában előforduló al-hashr szó adta az elnevezés alapját.

A kinyilatkoztatás ideje

Bukhari és Muslim gyűjtött Sa’id bin Dzsubairtól hagyományt, miszerint: „Amikor megkérdeztem Abdullah bin Abbast a Hashr (Számkivetés) Szúráról, ő azt válaszolta, hogy az a Bani an-Nadir ellen vívott csatával kapcsolatban nyilatkoztatott ki, ahogy a 8. Al-Anfal (Hadizsákmány) Szúra a Badri ütközettel függ össze. Ezt erősíti meg Mudzsahid, Qatadah, Zuhri, Ibn Zaid, Yazid bin Ruman, Muhammad bin Ishaq és mások. Egyetértés van abban, hogy az Írás népe, akiket a Szúra említ, az Bani an-Nadir. Yazid bin Ruman, Mudzsahid és Muhammad bin Ishaq azt állítják, hogy az egész Szúra, elejétől a végéig, ezzel az ütközettel kapcsolatban született.

Urwah bin Zubairre hivatkozva Imam Zuhri azt állítja, hogy erre az ütközetre hat hónappal a Badri csata után került sor. Azonban Ibn Sa’d, Ibn Hisham és Baladhuri úgy emlékszik, hogy ez a Hidzsra 4, évének Rabi’ al-Awwal havában történt.

Történelmi háttér

Az Arábiai Zsidók történetéről nem rendelkezünk autentikus feljegyzésekkel. Sem könyv, sem táblák formájában nem szerepelnek, sem más, nem Arábiai Zsidó történetíró nem tesz róluk említést. Ennek az lehet az oka, hogy akik az Arábiai félszigeten megtelepedtek, elkerültek és el is szigetelődtek népük többi csoportjától, végül a világ többi helyén élő Zsidó közösségek megfeledkeztek róluk és nem tartották számon őket. Ráadásul felhagytak Zsidó kultúrájuk művelésével, nem beszéltek Héber nyelven, még neveik is elarabosodtak. A régészeti feltárásokon előkerült agyagtáblákon Hedzsazban nincs nyoma ez első évszázad előtti Zsidó jelenlétnek, eltekintve néhány Zsidó névtől. Ezért az itteni Zsidóság történetét az a szájhagyomány adja, amit azok a kortárs Arabok tartottak fenn, akik velük egy közösségben éltek.

A Hedzsazi Zsidók úgy tartják, hogy ők Mózes Próféta (béke reá) életének végső szakaszában kerültek oda. Azt állítják, hogy Mózes egy sereget küldött, hogy elűzzék Yathribból (ma Medina) az Amalekitákat, elrendelve azt, hogy egy élő lelket sem hagyhatnak meg közülük. Az Izraelita sereg végrehajtotta a parancsot, de egy nemes Amalekita herceg életét meghagyták, akivel visszatértek Palesztinába. Ekkorra Mózes már meghalt, utódja fogadta a visszatérő hadat, de látva az Amalekita herceget, a katonákat a Mózesi törvény megsértésével vádolták. Ennek következtében ők megváltak a seregtől, közösségüktől, majd visszatértek Yathribba és végleg ott telepedtek le. (Kitab al-Aghani, vol. XIX. p. 94). A Zsidók szerint, így ők az i. e. 1200 óta Yathribban élnek.

A második Zsidó migráció a Zsidók emlékezete szerint az i. e. 587-ben következett be, amikor Babilon királya, Nebukadnezár lerombolta Jeruzsálemet és szétszórta a Zsidókat a világba. Több Arab Zsidó nemzetség ekkor érkezett Wadi al-Qura, Taima és Yathrib helységekbe. (Al-Baladuri, Futuh al-Buldan).

Történelmileg igazolható, hogy miután 70-ben a Rómaiak lemészárolták a Zsidókat Jeruzsálemben, lerombolták a Templomot, majd 132-ben, aki még maradt, elűzték onnan, sok Zsidó nemzetség menekült Hedzsazba, ami gyakorlatilag Palesztina déli területeinek folytatása volt. Ahol vízforrásra, zöldre leltek, letelepedtek és munkával, az üzleti életbe való bekapcsolódással, fokozatosan integrálódtak a helyi környezetbe. Így épült ki Ailah, Maqna, Tabuk, Wadi al Qura, Bani Bahdal és Bani Qainuqa, valamint ebben az időben jöttek nagy számban Yathribba is.

A Yathribban megtelepedő nemzetségek közt kapott helyet Bani al Nadir és Bani Quraizah, akik Koheniták voltak, tehát előkelő, papi leszármazással büszkélkedhettek, ezért a többi Zsidó feletti vallási vezetést a kezükbe ragadták. Amikor Yathrebbe érkeztek, ott már éltek emberek, akiket legyőztek és gyakorlatilag a zöld és termékeny területek gazdái lettek.

Három évszázaddal később, 450-451-ben bekövetkezett a Maarebi gát szakadása Jemenben, amit a 34. Saba (Sába) Szúra taglal és a katasztrófa következtében Sába népei elvándorlásra kényszerültek. Ennek következményeként Bani Ghassan Szíriában, Bani Lakm Irakban, Bani Khuzaa Dzsidda és Mekka között, Awasz és Khazradzs pedig Yathribban telepedtek meg. Mivel Yathrib felett Zsidók uralkodtak, akik először nem engedték be az Awasz és Khazradzs nemzetséget a termelésbe vett területekre, ezért ők a terméktelen, nehezen művelhető régiókban eresztettek gyökeret, ahol nehézkesen tudtak megélni. Végül egyik főnökük elment Szíriába, hogy segítséget kérjen a Bani Ghassanhoz tartozó testvéreitől, akik sereget küldtek és ezzel megtörték a Zsidók uralmát. Az Awasz és Khazradzs felügyelete alá vette Yathrebet, a két nagy Zsidó nemzetség, a Bani an-Nadir és Bani Quraizah a városon kívül eső negyedbe szorult. A harmadik nemzetség, a Bani Qainuqa nem élt barátságban a két másik Zsidó törzzsel, ők a városon belül telepedhettek meg, és ahogy akkor szokás volt, a Khazradzsokat kérték fel oltalmazójukul. Ennek válaszreakciójaként pedig Bani al Nadir és Bani Quraizah az Awaszokhoz fordult oltalomért.

A Próféta Medinába való érkezése előtt a Hedzsazi és ezen belül különös tekintettel a Medinai Zsidók pozíciójára a következők voltak jellemzők:

1. Nyelv, viselet, kultúra és életmód tekintetében teljesen elarabosodtak, még neveik is Arab nevek voltak. A Hedzsazban megtelepedett 12 Zsidó nemzetség közül csak a Bani Zuara őrizte meg a Héber neveket. Csak pár hittudós tudott Héberül. Nincs nyoma az Iszlám előtti korban az Arabtól elkülönülő kultúrának, ami megnyilvánult volna költészetben, vagy más formában. A Zsidó- Arab vegyes házasság teljesen normális volt. A vallási hagyományokon kívül más különbség nem volt köztük és az Arabok között. A túlélés miatt a felszínen Arabnak mutatkoztak, amire rákényszerültek Arábiában, de ezzel együtt nem vesztették el identitástudatukat.

2. Elarabosodásuk miatt a nyugati orientalisták egy része nem is tartja őket ténylegesen Izraelitáknak, hanem Araboknak, akik magukévá tették a Judaizmust, vagy legalábbis többségükben Arabok, akik Zsidók lettek. Nincs semmi bizonyíték arra, hogy a Zsidók Hedzsazban térítő tevékenységgel foglalkoztak volna, vagy a rabbik valaha is Arabokat hívtak volna a Judaizmusra, ahogy a Keresztény papok és misszionáriusok tették. Ezzel ellentétben, inkább büszkék voltak Izraelita származásukra. Az Arabokat pogányoknak tartották, így vallási szempontból megkülönböztették őket. Az Arab főembereken kívül nem tartották magukat a közemberekkel egyenlő szinten még akkor sem, ha az illető betért a Judaizmusba. Arra nincs történelmi bizonyíték, hogy egy Arab klán egésze, vagy egész törzs Hedzsazban betért volna a Judaizmusba, de ugyanez egyének szintjén sokszor előfordult. A Zsidókat jobban lekötötte a kereskedelem, mint vallásuk hirdetése, ezért a Judaizmus nem terjedt Hedzsazban vallásként, inkább a büszkeség jele és megkülönböztető tényező maradt a helyiek között. A Zsidó rabbik ugyanakkor virágzó üzletet tartottak fenn amulettek, szerencsét hozó tárgyak, bájitalok, stb. árulásából, az Arabok megítélésében hozzájuk kötődő efféle jártasság és „tudás” miatt.

3. Gazdaságilag sokkal erősebbek voltak az Araboknál. Mivel olyan országokból kényszerültek el (Palesztina, Szíria), ahol civilizációk, kultúrák virágoztak, onnan ideérkezve kulturális fölényben voltak a helyiekkel szemben. Olyan művészetekhez értettek, melyekről az Arabok nem is hallottak. Ugyanakkor kereskedelmi szálaik nem szűntek meg egykori anyaországaikkal és a külvilág más részével is élénk kapcsolatot ápoltak. Kezükben volt a Hidzsazba és Yathribba irányuló gabonaimport, valamint onnan a szárított datolya export. Emellett kereskedtek halakkal, baromfival, de híres volt vászonszövésük, ruhagyártásuk is. Bort importáltak Szíriából és borelosztó hálózatot tartottak fenn. A Bani Qainuqa arannyal kereskedett, de jó kovácsaik és hajóácsaik is voltak. Mindemellett a Zsidók hatalmas vagyonra tettek szert a pénzkölcsönzésből származó profitjaikból. Az Arabok, főleg az elöljárók fellengzős kivagyiságát, pompáját, erőfitogtatását jól kihasználták, mert ehhez az Arabok sok kölcsönt vettek fel tőlük, amire rájött a kamat és sok esetben a kamatos kamat, ami megalapozta hosszútávon azt, hogy sokan eladósodtak nekik. Mindez sok haragot és ellenszenvet szült.

4. Abban sem voltak érdekeltek, hogy nagy barátság alakuljon ki Arab törzsek között, de abban sem, hogy ezek háborúskodjanak egymással. Mivel hatalmas kertjeik, palotáik, birtokaik voltak, melyeket a pénzkölcsönzésből szereztek, tartottak attól, hogy egy nagy Arab egység esetén ezekre ráteszik a kezüket. Akkor az volt szokásban, hogy nem élhettek a törzsek szövetséges nélkül, aki megvédi őket. Ezért mindegyik Zsidó törzs felett egy erős Arab szövetséges őrködött. Ez azt is jelentette, hogy amikor az adott Arab oltalmazó egy másik Arab törzzsel háborúba keveredett, akkor a Zsidóknak katonákat kellett adniuk szövetségeseik seregébe. Ha az ellenség soraiban is voltak azokkal szövetséges Zsidók, akkor arra kényszerültek, hogy egymás ellen harcoljanak, ami önmagukon belül sok feszültséghez vezetett. Yathribban a Bani Quraizah és Bani an-Nadir oltalmazója az Awasz, míg a Bani Qainuqa szövetségese a Khazradzs törzs volt. Kevéssel a Próféta Medinába érkezése előtt a két Arab törzs összeütközésbe (Buathi ütközet) keveredett egymással, ami kihatott a Zsidó törzsek egymás közti kapcsolatára.

Ez volt a helyzet akkor, amikor Medina Iszlám hitre tért és az Iszlám Állam működni kezdett. A Próféta (béke reá) első dolgai közé tartozott az Awasz és Khazradzs törzsek egyesítése volt és ebbe az egységbe vonta be a Migránsokat, akik vele érkeztek Mekkából. Testvérségi szövetséget kötöttek és ez a Muszlim kötelékekkel átszőtt szövetség kötött kétoldalú egyezségeket a Zsidókkal. Ebben előírták azt, hogy külső erő támadása ellen együtt lépnek fel. Az egyezség fontosabb cikkelyei mutatják, hogy Zsidók és Muszlimok között szoros egymásrautaltság alakult ki és érdekeik kölcsönösen megkívánták ezt az egyezséget.

„A Zsidóknak állniuk kell saját költségeiket és a Muszlimoknak is állniuk kell saját költségeiket. Ha bárkit e dokumentum aláírói közül külső támadás ér, a többinek mellé kell állnia. A feleknek kölcsönös tanácsot és konzultációt kell tartani, mert a lojalitás az árulással szemben véd. Kapcsolataikat az egymás jogainak kölcsönös elismerése és a jóravalóság alapján kell rendezni. Akit sérelem ér, segítséget kell kapnia. Zsidóknak és Muszlimoknak egyaránt áldozniuk kell háború esetén. Yathrib a dokumentumot aláírók szent helye. Ha vita, érdekütközés lép fel, azt Allah és az ő Prófétája elé kell tárni. Quraish és oltalmazói nem érdemelnek védelmet. Ha Yathribot támadás éri, az aláírók egymás segítségére állnak. Minden fél felel saját területe védelméért.” (Ibn Hisham, vol. II. pp. 147-150).

Ezek voltak a szövetséf fő elvei, melybe a Zsidók véglegesen beleegyeztek. Ne sokkal ezután, azonban ellenségeskedés éledt fel a Zsidók és a Próféta között, melynek fő okai a következők voltak:

Először is, a Zsidók addig a határig elfogadták a Prófétát, amíg népének nevében tárgyalt és világi vezetőként, világi érdekek alapján megegyezett velük. De látták, hogy emellett a Próféta felhív Allah, a Prófécia, a Könyv követésére, ami saját Prófétáikat és Írásukat is tartalmazza. Sürgetett az Allahhal szembeni engedetlenség feladására, az Isteni Parancsolatokhoz való engedelmesség követésére és saját Prófétájuk törvényeinek betartására. Ezzel nem tudtak kiegyezni. Attól tartottak, hogy ez az univerzális ideológiai mozgalom össze nem egyeztethető merev vallási szokásaikkal.

Másodszor, amikor látták, hogy az Awasz, Khazradzs és a Menekültek egyesültek, Iszlám testvérséget fogadtak, melyhez a Medina környékén élő más törzsek is csatlakoztak. Ez nem állt összhangban azzal a politikával, amivel ők az Arab törzseket eddig megosztották és érdekeiket e mentén érvényesítették. Az új rendszer nem kínálta ezt a lehetőséget.

Harmadik, pedig a Próféta (béke reá) gazdasági és társadalmi reformjai voltak, melyek között „törvénybe ütköző” kategóriába került a kamat, ami jólétük alapjául szolgált. Attól tartottak, hogy ha ez a tilalom egész Arábiában elterjed, akkor gazdasági válságot idéz elő köreikben.

A fenti okok miatt ők a Próféta elképzeléseit ellenezték és annak ellenzékét képviselték. Ez az ellenállás összehozta őket a Hipokritákkal és azokkal a törzsekkel, akik ellenségesek voltak az Iszlámmal. Első számú célpontjaik az Awasz és Khazradzs törzsek voltak, akiket több száz éve ismertek. A Buathi csatájukat felidézve mindent elkövettek, hogy egykori szembenállásukat felélesszék és ezzel az Iszlám testvériségét bomlasszák. Gazdasági eszközeik széles tárházát bevetették a Muszlimok ellen.

Még a Badri ütközet előtt szembe helyezkedtek a Medinában kötött egyezségükkel, de mikor látták, hogy a Próféta fényes győzelmet aratott Quraish fölött ez elkeserítette őket. Ők arra számítottak, hogy a Badri ütközetben a hatalmas és erős Quraish legyőzi Mohammedet és elsöpri az Iszlámot.

A Badri ütközetet követően a Bani Qainuqa volt az első Zsidó nemzetség, akik nyilvánosan kiléptek az egyezségből. Ők Medina belvárosában éltek. Aranyüzleteik és kovácsműhelyeik frekventált helyeken kínálták magukat, így a Muszlimok állandóan náluk vásároltak. Büszkék voltak bátorságukra és vitézségükre. Mivel kovácsok voltak, még gyermekeik is fegyvert hordtak. 700 jól felszerelt harcost bármikor ki tudtak volna állítani maguk közül. A Khazradzsokkal álltak védelmi kapcsolatban, akiknek vezetője a Hipokrita Abdullah bin Ubayyi volt. A Muszlimok Badri győzelme rengeteg indulatot szabadított fel bennük, zaklatták a Muszlimokat, férfiakat és nőket egyaránt. Egy alkalommal egy Muszlim nő tért be üzletükbe, akit megfosztottak ruhájától és pucéran kényszerült elmenekülni a bazárból. Ez az incidens mindkét oldalon több halálos áldozatot követelő leszámolás sorozatot indított el. A Próféta személyesen látogatta meg a helyet, hogy békét teremtsen. Tanácsot ült velük, de ezt a választ kapta: „Ó Mohammed! Talán azt gondolod, hogy mi olyanok vagyunk, mint Quraish? Ők nem tudnak harcolni, ezért legyőzhetted őket. De ha arra kerül a sor, akkor majd meglátod, hogy miként harcolnak az igazi férfiak.” Ez hadüzenet volt. Válaszul a Próféta a Hidzsra 2. évének Shawwal havában ostromgyűrűbe zárta őket. Két hét múlva azonban megadták magukat, majd harcosaikat börtönbe zárták. Abdallah bin Ubayyi járult közre érdekükben és felmentést kért számukra. A Próféta helyt adott a kérésnek és száműzte Bani Qainuqát Medinából. Hátra kellet hagyniuk tulajdonaikat, felszereléseiket, fegyvereiket és üzletüket. (Ibn Sa’d, Ibn Hisham, Tarikh Tabari).

A megtorló intézkedések után egy ideig félelem ült a Medinában maradt Zsidó nemzetségeken.

A Hidzsra 3. évének Shawwal havában azzal a szándékkal, hogy megtorolják a Badri ütközetben elszenvedett vereséget, Quraish Medina ellen vonult katonáival. A Zsidók látták, hogy a Próféta (béke reá) csak ezer hadra fogható embert tud kiállítani ellenük, akik közül 300 Hipokrita dezertált, visszatért Medinába és a maradék hétszáz, összesen háromezer jól felfegyverzett Quraish harcossal néz farkasszemet. Ekkor a Zsidók megszegték az egyezséget, nem adtak katonát a Prófétának a város védelméhez. Később, mikor a Muszlimok az Uhudi ütközetet elvesztették, tovább bátorodtak. Odáig jutottak, hogy Bani Nadir egy titkos tervet szőtt a Próféta (béke reá) életének kioltására. A terv még kivitelezése előtt elbukott. A Bi’r Maunahnál történt események után (Hidzsra 4. Safar hó), Amr bin Umayya Dameri bosszúból megölt két férfit Bani Amir törzséből, de hibázott. Az áldozatok Muszlimokkal szövetséges törzsbe tartoztak és Amr összetévesztette őket az ellenséggel. A hiba miatt a Muszlimoknak elégtételt kellett fizetni. Bani Nadir és Bani Amir szövetségesek voltak, így a Próféta (béke reá) elment hozzájuk néhány követőjével, hogy járuljanak hozzá az elégtétel fizetéséhez. Látszólag beleegyeztek, de titokban azt tervezték, hogy a ház tetejéről, ahol a Próféta ül, egy emberük sziklát ejt a Prófétára és megöli. Mielőtt kivitelezték volna a tervet, Mohammedet informálták és ő azonnal visszatért Medinába.

A Próféta ultimátumot küldött nekik, melyben egyezségszegés és árulás miatt felszólította őket tíz napon belül Medina elhagyására. Ha valaki hátramarad, azt kardélre hányják. Ezalatt Abdullah bin Ubayy maradásra bírta őket. Egy levélben közölte velük, hogy küld nekik ezer embert, valamint Bani Quraizah és Ghatafan szintén sereget állít ki támogatásukra, ezért maradjanak, nem kell menniük. A hazug üzenet miatt az válaszolták a Prófétának, hogy nem mennek el a városból. Ezután a Hidzsra 4. évének Rabi’ al-Awwal havában a Próféta ostrom alá vette őket, ami egyesek szerint 6, mások szerint 15 napig tartott, míg végül beleegyeztek Medina elhagyásába azzal a feltétellel, hogy összesen három teverakományt vihetnek magukkal személyes ingóságaikkal. Csak két Banu Nadir maradt, akik felvették az Iszlámot. A többiek Szíriába és Khaiberbe távoztak. Ez történ akkor, amikor ez a Szúra kinyilatkoztatott.


Surah 59

59. szura

Total Verses: 24Összes vers: 24
Revealed in: MedinaKinyilatkoztatva: Medina

بِسْمِ ٱللَّهِ ٱلرَّحْمَٰنِ ٱلرَّحِيمِ
(1 : 1)

In the name of God, Most Gracious, Most Merciful

A Mindenható és Könyörületes Allah nevében

سَبَّحَ لِلَّهِ مَا فِى ٱلسَّمَٰوَٰتِ وَمَا فِى ٱلْأَرْضِ ۖ وَهُوَ ٱلْعَزِيزُ ٱلْحَكِيمُ
(59 : 1)
1. Whatever is in the heavens and on earth, let it declare the Praises and Glory of Allah. for He is the Exalted in Might, the Wise.

1. Minden, mi az Egeken és a Földön van, Allah dicsőségét zengi, Ő a Nagyszerű, a Bölcs.

هُوَ ٱلَّذِىٓ أَخْرَجَ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ مِنْ أَهْلِ ٱلْكِتَٰبِ مِن دِيَٰرِهِمْ لِأَوَّلِ ٱلْحَشْرِ ۚ مَا ظَنَنتُمْ أَن يَخْرُجُوا۟ ۖ وَظَنُّوٓا۟ أَنَّهُم مَّانِعَتُهُمْ حُصُونُهُم مِّنَ ٱللَّهِ فَأَتَىٰهُمُ ٱللَّهُ مِنْ حَيْثُ لَمْ يَحْتَسِبُوا۟ ۖ وَقَذَفَ فِى قُلُوبِهِمُ ٱلرُّعْبَ ۚ يُخْرِبُونَ بُيُوتَهُم بِأَيْدِيهِمْ وَأَيْدِى ٱلْمُؤْمِنِينَ فَٱعْتَبِرُوا۟ يَٰٓأُو۟لِى ٱلْأَبْصَٰرِ
(59 : 2)
2. It is He Who got out the Unbelievers among the People of the Book from their homes at the first gathering (of the forces). Little did ye think that they would get out: And they thought that their fortresses would defend them from Allah. But the (Wrath of) Allah came to them from quarters from which they little expected (it), and cast terror into their hearts, so that they destroyed their dwellings by their own hands and the hands of the Believers, take warning, then, O ye with eyes (to see) [1]!

2. Ő az, Ki elűzte otthonaikból a hitetleneket a Könyv népe közül az első számkivetéskor. Nem hittétek volna, hogy előjönnek. Azt hitték, hogy Allah ellenében megvédik őket erődjeik, de Allah (haragja) onnan jött el hozzájuk, ahonnan nem számítottak rá. Szíveikbe rettegést vetett, majd kezeikkel és a hívők kezeivel tették tönkre házaikat. Tanuljatok ebből, ó, ti, kiknek szeme van [1]!

وَلَوْلَآ أَن كَتَبَ ٱللَّهُ عَلَيْهِمُ ٱلْجَلَآءَ لَعَذَّبَهُمْ فِى ٱلدُّنْيَا ۖ وَلَهُمْ فِى ٱلْءَاخِرَةِ عَذَابُ ٱلنَّارِ
(59 : 3)
3. And had it not been that Allah had decreed banishment for them, He would certainly have punished them in this world: And in the Hereafter they shall (certainly) have the Punishment of the Fire [2].

3. Ha Allah nem rendelte volna el száműzetésüket, akkor az Evilágon büntette volna őket. A Túlvilágon a Pokol Tüze vár rájuk [2].

ذَٰلِكَ بِأَنَّهُمْ شَآقُّوا۟ ٱللَّهَ وَرَسُولَهُۥ ۖ وَمَن يُشَآقِّ ٱللَّهَ فَإِنَّ ٱللَّهَ شَدِيدُ ٱلْعِقَابِ
(59 : 4)
4. That is because they resisted Allah and His Messenger. and if any one resists Allah, verily Allah is severe in Punishment [3].

4. Ez hát, mivel szembeszálltak Allahhal és az Ő Prófétájával. Ki szembeszáll Allahhal, bizony Allah Szigorú Megtorló [3].

مَا قَطَعْتُم مِّن لِّينَةٍ أَوْ تَرَكْتُمُوهَا قَآئِمَةً عَلَىٰٓ أُصُولِهَا فَبِإِذْنِ ٱللَّهِ وَلِيُخْزِىَ ٱلْفَٰسِقِينَ
(59 : 5)
5. Whether ye cut down (O ye Muslim!) The tender palm-trees, or ye left them standing on their roots, it was by leave of Allah, and in order that He might cover with shame the rebellious transgresses [4].

5. Akár kivágjátok a zsenge pálmafákat, akár meghagyjátok azokat töveiken állni, ez Allah engedelmével megy végbe azért, hogy Ő becstelenítse meg a züllötteket [4].

وَمَآ أَفَآءَ ٱللَّهُ عَلَىٰ رَسُولِهِۦ مِنْهُمْ فَمَآ أَوْجَفْتُمْ عَلَيْهِ مِنْ خَيْلٍۢ وَلَا رِكَابٍۢ وَلَٰكِنَّ ٱللَّهَ يُسَلِّطُ رُسُلَهُۥ عَلَىٰ مَن يَشَآءُ ۚ وَٱللَّهُ عَلَىٰ كُلِّ شَىْءٍۢ قَدِيرٌۭ
(59 : 6)
6. What Allah has bestowed on His Messenger (and taken away) from them – for this ye made no expedition with either cavalry or camelry: but Allah gives power to His apostles over any He pleases: and Allah has power over all things [5].

6. Amit Allah az Ő Prófétájának adott és tőlük (elvett), erre nem vonultatok ki lovaitokon, harci tevéiteken, de Allah arra ad hatalmat az Ő Prófétáinak, amire Ő akarja. Mert bizony, Allah Mindenre Képes [5].

مَّآ أَفَآءَ ٱللَّهُ عَلَىٰ رَسُولِهِۦ مِنْ أَهْلِ ٱلْقُرَىٰ فَلِلَّهِ وَلِلرَّسُولِ وَلِذِى ٱلْقُرْبَىٰ وَٱلْيَتَٰمَىٰ وَٱلْمَسَٰكِينِ وَٱبْنِ ٱلسَّبِيلِ كَىْ لَا يَكُونَ دُولَةًۢ بَيْنَ ٱلْأَغْنِيَآءِ مِنكُمْ ۚ وَمَآ ءَاتَىٰكُمُ ٱلرَّسُولُ فَخُذُوهُ وَمَا نَهَىٰكُمْ عَنْهُ فَٱنتَهُوا۟ ۚ وَٱتَّقُوا۟ ٱللَّهَ ۖ إِنَّ ٱللَّهَ شَدِيدُ ٱلْعِقَابِ
(59 : 7)
7. What Allah has bestowed on His Messenger (and taken away) from the people of the townships,- belongs to Allah,- to His Messenger and to kindred and orphans, the needy and the wayfarer; In order that it may not (merely) make a circuit between the wealthy among you. So take what the Messenger assigns to you, and deny yourselves that which he withholds from you. And fear Allah. for Allah is strict in Punishment. [6]

7. Amit Allah az Ő Prófétájának adott (és elvett) a város népétől, az Allahot, az Ő Prófétáját, hozzátartozókat, árvákat, szegényeket, vándorokat illeti, hogy ne (csak) gazdagjaitok között legyen (ezeknek) forgalma. Amit a Próféta adott, vegyétek el, s mitől eltiltott titeket, azzal hagyjatok fel. Őrizkedjetek Allahtól, mert bizony Allah Szigorú Büntető [6].

لِلْفُقَرَآءِ ٱلْمُهَٰجِرِينَ ٱلَّذِينَ أُخْرِجُوا۟ مِن دِيَٰرِهِمْ وَأَمْوَٰلِهِمْ يَبْتَغُونَ فَضْلًۭا مِّنَ ٱللَّهِ وَرِضْوَٰنًۭا وَيَنصُرُونَ ٱللَّهَ وَرَسُولَهُۥٓ ۚ أُو۟لَٰٓئِكَ هُمُ ٱلصَّٰدِقُونَ
(59 : 8)
8. (Some part is due) to the indigent Muhajirs, those who were expelled from their homes and their property, while seeking Grace from Allah and (His) Good Pleasure, and aiding Allah and His Messenger. such are indeed the sincere ones [7]:-

8. (Rész illeti) a nélkülöző Muhadzsirokat, kiket elűztek otthonaikból, vagyonukból, keresik Allah Bőkezűségét és (az Ő) Megelégítését. Ők (mindig) Allah és az Ő Prófétájának pátját fogják. Ezek ők, az igazak [7],-

وَٱلَّذِينَ تَبَوَّءُو ٱلدَّارَ وَٱلْإِيمَٰنَ مِن قَبْلِهِمْ يُحِبُّونَ مَنْ هَاجَرَ إِلَيْهِمْ وَلَا يَجِدُونَ فِى صُدُورِهِمْ حَاجَةًۭ مِّمَّآ أُوتُوا۟ وَيُؤْثِرُونَ عَلَىٰٓ أَنفُسِهِمْ وَلَوْ كَانَ بِهِمْ خَصَاصَةٌۭ ۚ وَمَن يُوقَ شُحَّ نَفْسِهِۦ فَأُو۟لَٰٓئِكَ هُمُ ٱلْمُفْلِحُونَ
(59 : 9)
9. But those who before them, had homes (in Medina) and had adopted the Faith,- show their affection to such as came to them for refuge, and entertain no desire in their hearts for things given to the (latter), but give them preference over themselves, even though poverty was their (own lot). And those saved from the covetousness of their own souls,- they are the ones that achieve prosperity [8].

9. Kiknek őelőttük házuk volt (Medinában), befogadták a hitet, gondot fordítottak azokra, kik hozzájuk menekültek és szívükben nincs helye olyasminek, mint ami (a másikaknak) adatott meg. Maguk elé helyezik a többieket még akkor is, ha ez ínséget hoz rájuk. Ők megmenekültek saját egójuk fösvénységétől. Ezek ők, a boldogulók [8].

وَٱلَّذِينَ جَآءُو مِنۢ بَعْدِهِمْ يَقُولُونَ رَبَّنَا ٱغْفِرْ لَنَا وَلِإِخْوَٰنِنَا ٱلَّذِينَ سَبَقُونَا بِٱلْإِيمَٰنِ وَلَا تَجْعَلْ فِى قُلُوبِنَا غِلًّۭا لِّلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ رَبَّنَآ إِنَّكَ رَءُوفٌۭ رَّحِيمٌ
(59 : 10)
10. And those who came after them say: “Our Lord! Forgive us, and our brethren who came before us into the Faith, and leave not, in our hearts, rancour (or sense of injury) against those who have believed. Our Lord! Thou art indeed Full of Kindness, Most Merciful [9].”

10. Kik utánuk jönnek, így szólnak: „Urunk! Bocsájts meg nekünk és testvéreinknek, kik előttünk tértek be a Hitbe. Ne tégy szívünkbe haragot azok iránt, kik hisznek. Urunk! Te vagy az Irgalmas, a Kegyelmes [9].”

أَلَمْ تَرَ إِلَى ٱلَّذِينَ نَافَقُوا۟ يَقُولُونَ لِإِخْوَٰنِهِمُ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ مِنْ أَهْلِ ٱلْكِتَٰبِ لَئِنْ أُخْرِجْتُمْ لَنَخْرُجَنَّ مَعَكُمْ وَلَا نُطِيعُ فِيكُمْ أَحَدًا أَبَدًۭا وَإِن قُوتِلْتُمْ لَنَنصُرَنَّكُمْ وَٱللَّهُ يَشْهَدُ إِنَّهُمْ لَكَٰذِبُونَ
(59 : 11)
11. Hast thou not observed the Hypocrites say to their misbelieving brethren among the People of the Book? – “If ye are expelled, we too will go out with you, and we will never hearken to any one in your affair; and if ye are attacked (in fight) we will help you”. But Allah is witness that they are indeed liars [10].

11. Nem látod-e a Képmutatókat, kik így szólnak hitetlen testvéreikhez a Könyv Népe közül: „Ha elűznek titeket, mi is veletek megyünk és mi soha nem fogunk engedelmeskedni ellenetekben senkinek. Ha megtámadnak titeket, mi pártotokat fogjuk.” Allah a Tanú rá, hogy hazugok [10].

لَئِنْ أُخْرِجُوا۟ لَا يَخْرُجُونَ مَعَهُمْ وَلَئِن قُوتِلُوا۟ لَا يَنصُرُونَهُمْ وَلَئِن نَّصَرُوهُمْ لَيُوَلُّنَّ ٱلْأَدْبَٰرَ ثُمَّ لَا يُنصَرُونَ
(59 : 12)
12. If they are expelled, never will they go out with them; and if they are attacked (in fight), they will never help them; and if they do help them, they will turn their backs; so they will receive no help.

12. Ha elűzik őket, nem mennek velük, ha megtámadják őket, nem fogják pártjukat. Ha pedig pátjukat fognák, hátat fordítanának és maradna párfogójuk.

لَأَنتُمْ أَشَدُّ رَهْبَةًۭ فِى صُدُورِهِم مِّنَ ٱللَّهِ ۚ ذَٰلِكَ بِأَنَّهُمْ قَوْمٌۭ لَّا يَفْقَهُونَ
(59 : 13)
13. Of a truth ye are stronger (than they) because of the terror in their hearts, (sent) by Allah. This is because they are men devoid of understanding [11].

13. Ti erősebbek vagytok (náluk) az Allahtól jövő rettegés miatt, mi szívükben honol. Ez hát, miáltal ők olyan nép, kik nem értenek [11].

لَا يُقَٰتِلُونَكُمْ جَمِيعًا إِلَّا فِى قُرًۭى مُّحَصَّنَةٍ أَوْ مِن وَرَآءِ جُدُرٍۭ ۚ بَأْسُهُم بَيْنَهُمْ شَدِيدٌۭ ۚ تَحْسَبُهُمْ جَمِيعًۭا وَقُلُوبُهُمْ شَتَّىٰ ۚ ذَٰلِكَ بِأَنَّهُمْ قَوْمٌۭ لَّا يَعْقِلُونَ
(59 : 14)
14. They will not fight you (even) together, except in fortified townships, or from behind walls. Strong is their fighting (spirit) amongst themselves: thou wouldst think they were united, but their hearts are divided: that is because they are a people devoid of wisdom [12].

14. Nem szállnak harcba veletek (még a ti oldalatokon sem), csak erődökké tett városokban, vagy a falak mögül. Bősz indulatot (mutatnak) magukról, azt gondolnád, egységben vannak, de szívük megosztott. Ez hát, miáltal ők nem érik fel (a bölcsességet) [12].

كَمَثَلِ ٱلَّذِينَ مِن قَبْلِهِمْ قَرِيبًۭا ۖ ذَاقُوا۟ وَبَالَ أَمْرِهِمْ وَلَهُمْ عَذَابٌ أَلِيمٌۭ
(59 : 15)
15. Like those who lately preceded them, they have tasted the evil result of their conduct; and (in the Hereafter there is) for them a grievous Penalty [13];-

15. Mint azok, kik előttük voltak nemrég. Ők megízlelték gaztetteik következményét. (A Túlvilágon) fájdalmas Büntetés vár rájuk [13].

كَمَثَلِ ٱلشَّيْطَٰنِ إِذْ قَالَ لِلْإِنسَٰنِ ٱكْفُرْ فَلَمَّا كَفَرَ قَالَ إِنِّى بَرِىٓءٌۭ مِّنكَ إِنِّىٓ أَخَافُ ٱللَّهَ رَبَّ ٱلْعَٰلَمِينَ
(59 : 16)
16. (Their allies deceived them), like the Evil One, when he says to man, “Deny Allah.: but when (man) denies Allah, (the Evil One) says, “I am free of thee: I do fear Allah, the Lord of the Worlds!”

16. (A Képmutatók olyanok), akár a Sátán, mikor így szól az emberhez: „Tagadd meg (Allahot)!” S ha az ember megtagadja (Allahot), az így szól: „Semmi közöm hozzád! Én félem Allahot, a Világok Urát!”

فَكَانَ عَٰقِبَتَهُمَآ أَنَّهُمَا فِى ٱلنَّارِ خَٰلِدَيْنِ فِيهَا ۚ وَذَٰلِكَ جَزَٰٓؤُا۟ ٱلظَّٰلِمِينَ
(59 : 17)
17. The end of both will be that they will go into the Fire, dwelling therein for ever. Such is the reward of the wrong-doers.

17. Mindkettőnek megtorlásul Pokol jár, miben ők mindörökkön lesznek. Ez osztályrésze a bűnösöknek.

يَٰٓأَيُّهَا ٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ ٱتَّقُوا۟ ٱللَّهَ وَلْتَنظُرْ نَفْسٌۭ مَّا قَدَّمَتْ لِغَدٍۢ ۖ وَٱتَّقُوا۟ ٱللَّهَ ۚ إِنَّ ٱللَّهَ خَبِيرٌۢ بِمَا تَعْمَلُونَ
(59 : 18)
18. O ye who believe! Fear Allah, and let every soul look to what (provision) He has sent forth for the morrow. Yea, fear Allah. for Allah is well-acquainted with (all) that ye do.

18. Ó, kik hisznek! Őrizkedjetek Allahtól és tartsa számon a lélek azt, mit holnapjára előreküldött. Őrizkedjetek Allahtól, mert bizony, Allah Értesült arról, mit tesztek.

وَلَا تَكُونُوا۟ كَٱلَّذِينَ نَسُوا۟ ٱللَّهَ فَأَنسَىٰهُمْ أَنفُسَهُمْ ۚ أُو۟لَٰٓئِكَ هُمُ ٱلْفَٰسِقُونَ
(59 : 19)
19. And be ye not like those who forgot Allah. and He made them forget their own souls! Such are the rebellious transgressors [14]!

19. Ne legyetek olyanok, mint akik elfeledték Allahot és Ő elfeledtette velük saját lelküket! Ezek ők, a züllöttek [14]!

لَا يَسْتَوِىٓ أَصْحَٰبُ ٱلنَّارِ وَأَصْحَٰبُ ٱلْجَنَّةِ ۚ أَصْحَٰبُ ٱلْجَنَّةِ هُمُ ٱلْفَآئِزُونَ
(59 : 20)
20. Not equal are the Companions of the Fire and the Companions of the Garden: it is the Companions of the Garden, that will achieve Felicity.

20. Nem egyenlők a Pokol gazdái a Kert gazdáival. A Kert gazdái, ők a győztesek.

لَوْ أَنزَلْنَا هَٰذَا ٱلْقُرْءَانَ عَلَىٰ جَبَلٍۢ لَّرَأَيْتَهُۥ خَٰشِعًۭا مُّتَصَدِّعًۭا مِّنْ خَشْيَةِ ٱللَّهِ ۚ وَتِلْكَ ٱلْأَمْثَٰلُ نَضْرِبُهَا لِلنَّاسِ لَعَلَّهُمْ يَتَفَكَّرُونَ
(59 : 21)
21. Had We sent down this Qur’an on a mountain, verily, thou wouldst have seen it humble itself and cleave asunder for fear of Allah. Such are the similitudes which We propound to men, that they may reflect [15].

21. Ha ezt a Koránt rábocsátanánk egy Hegyre, látnád azt behódolni és meghasadni Allahtól való félelmében. Ezek a példákat vetjük fel az embereknek, hátha tán elgondolkodnak [15].

هُوَ ٱللَّهُ ٱلَّذِى لَآ إِلَٰهَ إِلَّا هُوَ ۖ عَٰلِمُ ٱلْغَيْبِ وَٱلشَّهَٰدَةِ ۖ هُوَ ٱلرَّحْمَٰنُ ٱلرَّحِيمُ
(59 : 22)
22. Allah is He, than Whom there is no other god;- Who knows (all things) both secret and open; He, Most Gracious, Most Merciful.

22. Ő Allah! Nincs más Isten, csak Ő! Minden Látható és Láthatatlan Tudója! Ő a Kegyelmes, a Könyörületes.

هُوَ ٱللَّهُ ٱلَّذِى لَآ إِلَٰهَ إِلَّا هُوَ ٱلْمَلِكُ ٱلْقُدُّوسُ ٱلسَّلَٰمُ ٱلْمُؤْمِنُ ٱلْمُهَيْمِنُ ٱلْعَزِيزُ ٱلْجَبَّارُ ٱلْمُتَكَبِّرُ ۚ سُبْحَٰنَ ٱللَّهِ عَمَّا يُشْرِكُونَ
(59 : 23)
23. Allah is He, than Whom there is no other god;- the Sovereign, the Holy One, the Source of Peace (and Perfection), the Guardian of Faith, the Preserver of Safety, the Exalted in Might, the Irresistible, the Supreme: Glory to Allah. (High is He) above the partners they attribute to Him [16].

23. Ő Allah! Nincs más Isten, csak Ő! A Mindenható, a Szent, a Béke, A Hit Őre, a Biztonság Letéteményese, a Nagyszerű, a Roppant, a Fenséges! Legyen Dicső Allah azok felett, kiket Hozzá társítanak [16].

هُوَ ٱللَّهُ ٱلْخَٰلِقُ ٱلْبَارِئُ ٱلْمُصَوِّرُ ۖ لَهُ ٱلْأَسْمَآءُ ٱلْحُسْنَىٰ ۚ يُسَبِّحُ لَهُۥ مَا فِى ٱلسَّمَٰوَٰتِ وَٱلْأَرْضِ ۖ وَهُوَ ٱلْعَزِيزُ ٱلْحَكِيمُ
(59 : 24)
24. He is Allah, the Creator, the Evolver, the Bestower of Forms (or Colours). To Him belong the Most Beautiful Names: whatever is in the heavens and on earth, doth declare His Praises and Glory: and He is the Exalted in Might, the Wise.

24. Ő Allah! A Teremtő, az Formáló, a Képre Alakító! Neki vannak a Legszebb Nevei. Őt dicséri minden, mi az Egeken és Földön van. Ő a Nagyszerű, a Bölcs.


[1] This refers to the Jewish tribe of the Banu Nadir whose intrigues and treachery nearly undid the Muslim cause during the perilous days of the battle of Uhud in Shawwal, A.H. 3. Four months after, in Rabi, 1. A.H. 4 steps were taken against them. They were asked to leave the strategic position which they occupied, about three miles south of Madinah, endangering the very existence of the Ummah in Madinah. At first they demurred, relying on their fortresses and on their secret alliance with the Pagans of Makkah and the Hypocrites of Madinah. But when the Muslim army was gathered to punish them and actually besieged them for some days, their allies stirred not a finger in their aid, and they were wise enough to leave. Most of them joined their brethren in Syria, which they were permitted to do, after being disarmed. Some of them joined their brethren in Khaybar; see 33:27. The lives of Banu Nadir were spared, and they were allowed to carry away their goods and chattels.

[1] Banu Nadir Zsidó törzs története jelenik meg, akiknek ármánykodása és árulása majdnem véget vetett az Iszlám Ügyének az Uhudi csata alkalmával, a Hidzsra 3. évének Shawal havában. Négy hónappal később, a (Hidzsra 4. Rabi-al-awal) lépéseket tettek visszaszorításukra. A Medinától 5 km-re délre fekvő stratégiailag fontos helyeiket át kellett adniuk a Muszlimoknak, a város biztonsága megőrzése érdekében. Először ellenálltak, bízva erődjeik kitartásában és szövetségeikben a Medinai Hipokritákkal, ill. a Mekkai pogány Arabokkal. Amikor a Muszlimok serege összegyülekezett ellenük, ostrom alá vették erődjeiket, de szövetségeseik ujjaikat sem mozdították érdekükben. Belátták, hogy nincs értelme a további védekezésnek és elhagyták a várost. Miután letették fegyvereiket, büntetlenül távozhattak, Egy részük Szíriába vándorolt és ottani Zsidó kolóniákban talált helyett magának, a többiek Khaybarba mentek, ahol Zsidó testvéreikhez csatlakoztak. Lásd 33:27. Banu Nadir élete azonban megmenekült, amit tudtak, magukkal vihettek javaikból.

[2] Banishment was a comparatively mild punishment for them, but the Providence of Allah had decreed that a chance should be given to them even though they were a treacherous foe. Within two years, their brethren the Banu Qurayzah showed that they had not profited by their example, and had to be dealt with in another way: see 33:26 and notes.

[2] A száműzetés aránylag enyhe ítélet volt számukra, de Allah Gondoskodása még egy lehetőséget adott nekik ebben az életben még akkor is, ha áruló ellenségek voltak. Két évvel később testvéreik a Banu Quraizah nemzetségből nem tanultak példájukból, ezért rájuk más sors várt. Lásd 33:26.

[3] The punishment of the Banu Nadir was because in breaking their plighted word with the Messenger and in actively resisting Allah’s Message and supporting the enemies of that Message, they rebelled against him. For such treason and rebellion the punishment is severe, and yet in this case it was seasoned with Mercy.

[3] Banu Nadir büntetésének alapja az általuk adott szó és egyezség megsértése volt, amit a Prófétával kötöttek. Ezzel nyíltan szembeszálltak Allah Üzenetével és támogatták az Üzenet a legelvetemültebb ellenségeit. Egy ilyen tettért komoly büntetés jár, de ebben az esetben Kegyelmet kaptak.

[4] The unnecessary cutting down of fruit trees or destruction of crops, or any wanton destruction whatever in war, is forbidden by the law and practice of Islam. But some destruction may be necessary for putting pressure on the enemy, and to that extent it is allowed. But as far as possible, consistently with that objective of military operations, such trees should not be cut down.

[4] Az Iszlám törvényei tiltják még háború esetén is a szükségtelen fakivágásokat, termény megsemmisítéseket és bármi más károkozást. Az ellenségre való nyomásgyakorlás miatt, azonban, ha elkerülhetetlen, akkor korlátok közt megengedhető. Az Iszlám későbbi időszakában a seregek mindig tartották magukat ezekhez az előírásokhoz és sértetlenül hagyták Allah gondviselésének eszközeit.

[5] Neither cavalry nor troops mounted on camels were employed in the siege. In fact the enemy surrendered at the first onset. See 59:2,

[5] Se lovasságot, se harci tevéket nem kellett bevetni az ostrom idején. Banu Nadir az első alkalommal megadta magát. Lásd: 59:2.

[6] The Jews had originally come from outside Arabia, and seized on the land near Madinah. They refused to adapt themselves to the people of Arabia. But the word “Fai” is here understood in a technical sense, as meaning property abandoned by the enemy or taken from him without a formal war. In that sense it is distinguished from “Anfal, or spoils, taken after actual fighting, about which see 8:1.

“Belongs to Allah”: i.e., to Allah’s Cause; and the beneficiaries are further detailed. No shares are fixed; they depend upon circumstances, and are left to the Judgement of the Leader. Compare a similar list of those entitled to Charity, in 2:177, but the two lists refer to different circumstances and have different beneficiaries in addition to the portion common to both.

[6] A Zsidók eredetileg Arábián kívülről érkeztek ide és közel Medinához egy területet foglaltak el maguknak. Nem keveredtek az Arabokkal. „Fai” az Arab szövegben nem hadizsákmányt, hanem hátrahagyott ingó és ingatlan vagyont jelent. A Muszlimok nem harcban szerezték meg, ezért az „Anfal”, azaz hadizsákmányra érvényes szabályok ezekre nem alkalmazhatók a szétosztáskor, amire a 8:1 ad irányelveket.

„Allahot illeti”: Allah Ügyét kell, hogy szolgálja. Ezeknek kedvezményezettjeit a vers felsorolja. Nincsenek arányok, mértékek megjelölve, ebben az adott Vezető dönt helyben. A kedvezményezettek listája megfelel a Jótékonyság esetében felsorolt címekkel (2:177), ami arra utal, hogy a Jótékonyságra vonatkozó szabályok mérvadók.

[7] The Muhajir are those who forsook their homes and property in Makkah in order to assist the holy Prophet in his migration to Madinah (Hijrah). Their devotion and sincerity were proved beyond doubt by their self-denial, and they were now to be rewarded.

[7] A Muhadzsirok, azaz menekülők, akik házaikat, vagyonukat hátrahagyták Mekkában, csatlakoztak a Prófétához és vele együtt menekültek (Hidzsra) Medinába. Az ő eltökéltségük és önfeláldozásuk minden kétséget kizáróan viszonzást érdemelt.

[8] This refers to the Ansar (the Helpers), the people of Madinah who accepted Islam when it was persecuted in Makkah, and who invited the holy Prophet to join them and become their Leader in Madinah.

The Helpers counted it a privilege to entertain the Refugees, and even the poor vied with the rich in their spirit of self-sacrifice. When the confiscated land and property of the Banu Nadir was divided, and the major portion was assigned to the refugees, there was not the least jealousy on the part of the Helpers.

[8] Ők az Anszarok, (Segítők). Medinaiak voltak, akik felvették az Iszlámot, amikor még az Mekkában üldözött vallás volt. Ők hívták be magukhoz a Prófétát, hogy csatlakozzon hozzájuk és legyen a város vezetője.

Az Anszarok privilégiumnak tekintették, hogy segíthetnek a menekülőkön és még a legszegényebb közülük is gazdag lélekről tett tanúbizonyságot. A Banu Nadir kisajátított vagyonának szétosztásánál a prioritás rendjében Muhadzsirok után az Anszarok következtek.

[9] Those that came after them: the immediate meaning would refer to later arrivals in Madinah or later accessions to Islam, compared with the early Muhajirs. But the general meaning would include all future comers into the House of Islam.

[9] A direkt jelentés azokra utal, akik később érkeztek Medinába, vagy akik később vették fel az Iszlámot a Muhadzsirokhoz képest. Általános értelemben pedig mindenkit ez alá vehetünk, aki az Iszlám családjába tartozik.

[10] The Jews of the Banu Nadir had been assured by the Hypocrites of Madinah of their support to their cause. They had thought that their defection from the Prophet’s Cause would so weaken that cause that they would save their friends. But they never intended to undertake any act involving self-sacrifice. on their part;

[10] Banu Nadir azt az ígéretet kapta Medina Hipokritáitól, hogy segítik majd őket ügyükben. A Hipokriták magukban azt gondolták, hogy elpártolásuk a Prófétától önmagában elegendő lesz arra, hogy meggyengítsék a Muszlimok sorait és ezzel megmenthetik barátaikat. Sosem állt azonban szándékukban semmi olyat tenni, ami részükről áldozatot követelt volna.

[11] As construed here, the meaning is: “Ye Muslims, even if ye are weak numerically, or they may have other seeming advantages, ye are really stronger than they are, because they have a wholesome fear in their minds, and Allah sends such fear into the hearts of wrongdoers!”

[11] Parafrázisban előadva: „Ó Muszlimok! Még ha kevesen is vagytok, és ha látszólag ellenségeitek fölénnyel bírnak veletek szemben, akkor is ti vagytok az erősebbek, mert ők belül rettegnek. Allah félelmet küld a gaztevők szíveibe!”

[12] They have not sufficient self-confidence or élan to sustain them in a fight except under material advantages or defences. Even if they join forces, they have not sufficient trust in each other to expose themselves to open fighting.

[12] A Képmutatóknak nincs önbizalmuk, ami egy Ügy megvívása érdekében mindent felülírna. Háborúba csak hadizsákmány reményében indultak. Akkor is olyan sereghez csatlakoztak, akik túlerőben voltak. Egymásban sem bíztak, ezért nyílt terepen kerülték egymást.

[13] The immediate reference was probably to the Jewish goldsmith tribe of the Qaynuqa, who were also settled in a fortified township near Madinah. They were also punished and banished for their treachery, about a month after the battle of Badr, in which the Makkan Pagans had suffered a signal defeat, in Shawwal, A.H. 2. The Nadir evidently did not take that lesson to heart. The general meaning is that we must learn to be on our guard against the consequences of treachery and sin. No fortuitous alliances with other men of iniquity will save us.

[13] A közvetlen jelentés a Banu Qaynuaq törzse utal. Egy Zsidó aranyműves törzs volt, akik szintén Medinában éltek a saját maguk által kialakított erődrendszerben. Őket is száműzték árulásuk miatt, a Badri ütközet után egy hónappal. Ezt a csatát (Hidzsra 2. Shawal hó), a Mekkai pogányok elvesztették. Banu Nadir nem tanult a leckéből. Az általános jelentés az, hogy le kell vonnunk a következtetést a mások által elkövetett bűnökből, árulásból. Nem lehet gaztevőkkel szövetséget építeni.

[14] To forget Allah is to forget the only Eternal Reality. As we are only reflected realities, how can we understand or do justice to or remember ourselves, when we forget the very source of our being?

[14] Allahot elfelejteni, egyet tesz az Örök Valóság elfeledésével. Mi csupán a valóság kivetítődései vagyunk. Hogy érthetjük meg a világot, vagy tehetünk igazságot ebből a pozícióból, ha létünk forrásáról megfeledkezünk?

[15] There are two ideas associated in men’s minds with a mountain: • one is its height, • and the other that it is rocky, stony, hard, Now comes the metaphor. The Revelation of Allah is so sublime that even the highest mountains humble themselves before it. The Revelation is so powerful and convincing that even the hard rock splits asunder under it.

[15] A Heggyel kapcsolatban két dologra asszociál az ember: 1. Magasság. 2. Köves, sziklás, kemény, tehát szilárdság, megingathatatlanság. Erre épül rá a metafora. Allah kinyilatkoztatása olyan fenséges, hogy behódol a magasság és olyan erővel tör rá, hogy meghasadnak legkeményebb sziklái.

[16] This phrase is repeated from the last verse in order to lead us to the contemplation of some other attributes of Allah, after we have realized those which form our fundamental conceptions of Allah.

[16] A Monoteizmust megerősítő felvezetést követően Allah Nevei következnek, melyek mind az Ő attribútumai. Minden egyes név Őt testesíti meg azokkal a tulajdonságokkal, miket a szavak nem tudnak leírni, és ha leírnak, akkor emberi elme azokat nem tudja felfogni.