030. Ar-Room – الروم


     
30. Surah
AR-ROOM
THE BYZANTINES
BIZÁNCIAK
     



     
Introduction to Surah AR-ROOM (THE BYZANTINES) with Sayyid Abul Ala Maududi- Tafhim al-Qur'an - The Meaning of the Qur'an
     


Name

The Surah takes its name Ar-Rum from the second verse in which the words ghulibat-ir-Rum have occurred.

Period of Revelation

The period of the revelation of this Surah is determined absolutely by the historical event that has been mentioned at the outset. It says: “The Romans have been vanquished in the neighboring land.” In those days the Byzantine occupied territories adjacent to Arabia were Jordan, Syria and Palestine, and in these territories the Romans were completely overpowered by the Iranians in 615 A. D. Therefore, it can be said with absolute certainty that this Surah was sent down in the same year, and this was the year in which the migration to Habash took place.

Historical Background

The prediction made in the initial verses of this Surah is one of the most outstanding evidences of the Quran’s being the Word of Allah and the Holy Prophet Muhammad’s being a true Messenger of Allah. Eight years before the Holy Prophet’s advent as a Prophet the Byzantine Emperor Maurice was overthrown by Phocus, who captured the throne and became king. Phocus first got the Emperor’s five sons executed in front of him, and then got the Emperor also killed and hung their heads in a thoroughfare in Constantinople. A few days after this he had the empress and her three daughters also put to death. The event provided Khusrau Parvez, the Sassanid king of Iran; a good moral excuse to attack Byzantium. For Emperor Maurice had been his benefactor; with his help he had got the throne of Iran. Therefore, he declared that he would avenge his godfather’s and his children’s murder upon Phocus, the usurper. So, he started war against Byzantium in 603 A. D. and within a few years, putting the Phocus armies to rout in succession, he reached Edessa (modern, Urfa) in Asia Minor, on the one hand, and Aleppo and Antioch in Syria, on the other. When the Byzantine ministers saw that Phocus could not save the country, they sought the African governor’s help, who sent his son, Heraclius, to Constantinople with a strong fleet. Phocus was immediately deposed and Heraclius made emperor. He treated Phocus as he had treated Maurice. This happened in 610 A. D., the year the Holy Prophet was appointed to Prophethood.

The moral excuse for which Khusrau Parvez had started the war was no more valid after the deposition and death of Phocus. Had the object of his war really been to avenge the murder of his ally on Phocus for his cruelty, he would have come to terms with the new Emperor after the death of Phocus. But he continued the war, and gave it the color of a crusade between Zoroastrianism and Christianity. The sympathies of the Christian sects (i. e. Nestorians and Jacobians, etc.) which had been excommunicated by the Roman ecclesiastical authority and tyrannized for years also went with the Magian (Zoroastrian) invaders, and the Jews also joined hands with them; so much so that the number of the Jews who enlisted in Khusrau’s army rose up to 26,000.

Heraclius could not stop this storm. The very first news that he received from the East after ascending the throne was that of the Iranian occupation of Antioch. After this Damascus fell in 613 A. D. Then in 614 A.D. the Iranians occupying Jerusalem played havoc with the Christian world. Ninety thousand Christians were massacred and the Holy Sepulcher was desecrated. The Original Cross on which, according to the Christian belief, Jesus had died was seized and carried to Mada’in. The chief priest Zacharia was taken prisoner and all the important churches of the city were destroyed. How puffed up was Khusrau Parvez at this victory can be judged from the letter that he wrote to Heraclius from Jerusalem. He wrote: “From Khusrau, the greatest of all gods, the master of the whole world: To Heraclius, his most wretched and most stupid servant: You say that you have trust in your Lord. why didn’t then your Lord save Jerusalem from me?”

Within a year after this victory the Iranian armies over-ran Jordan, Palestine and the whole of the Sinai Peninsula, and reached the frontiers of Egypt. In those very days another conflict of a far greater historical consequence was going on in Makkah. The believers in One God, under the leadership of the Prophet Muhammad (may Allah’s peace be upon him), were fighting for their existence against the followers of shirk under the command of the chiefs of the Quraish, and the conflict had reached such a stage that in 615 A. D., a substantial number of the Muslims had to leave their homes and take refuge with the Christian kingdom of Habash, which was an ally of the Byzantine Empire. In those days the Sassanid victories against Byzantium were the talk of the town, and the pagans of Makkah were delighted and were taunting the Muslims to the effect: “Look the fire worshipers of Iran are winning victories and the Christian believers in Revelation and Prophethood are being routed everywhere. Likewise, we, the idol worshipers of Arabia, will exterminate you and your religion.”

These were the conditions when this Surah of the Quran was sent down, and in it a prediction was made, saying: “The Romans have been vanquished in the neighboring land and within a few years after their defeat, they shall be victorious. And it will be the day when the believers will rejoice in the victory granted by Allah.” It contained not one but two predictions: First, the Romans shall be victorious; and second, the Muslims also shall win a victory at the same time. Apparently, there was not a remote chance of the fulfillment of the either prediction in the next few years. On the one hand, there were a handful of the Muslims, who were being beaten and tortured in Makkah, and even till eight years after this prediction there appeared no chance of their victory and domination. On the other, the Romans were losing more and more ground every next day. By 619 A. D. the whole of Egypt had passed into Sassanid hands and the Magian armies had reached as far as Tripoli. In Asia Minor they beat and pushed back the Romans to Bosporus, and in 617 A. D. they captured Chalcedon (modern, Kadikoy) just opposite Constantinople. The Emperor sent an envoy to Khusrau, praying that he was ready to have peace on any terms, but he replied, “I shall not give protection to the emperor until he is brought in chains before me and gives up obedience to his crucified god and adopts submission to the fire god.”

At last, the Emperor became so depressed by defeat that he decided to leave Constantinople and shift to Carthage (modern, Tunis). In short, as the British historian Gibbon says, even seven to eight years after this prediction of the Quran, the conditions were such that no one could even imagine that the Byzantine Empire would ever gain an upper hand over Iran. Not to speak of gaining domination, no one could hope that the Empire, under the circumstances, would even survive. bid`i sinin, and the word bid` in Arabic applies to a number upto ten. Therefore, make the bet for ten years and increase the number of camels to a hundred.” So, Hadrat Abu Bakr spoke to Ubayy again and bet a hundred camels for ten years.

In 622 A. D. as the Holy Prophet migrated to Madinah, the Emperor Heraclius set off quietly for Trabzon from Constantinople via the Black Sea and started preparations to attack Iran from rear. For this he asked the Church for money, and Pope Sergius lent him the Church collections on interest, in a bid to save Christianity from Zoroastrianism. Heraclius started his counter attack in 623 A. D. from Armenia. Next year, in 624 A. D., he entered Azerbaijan and destroyed Clorumia, the birthplace of Zoroaster, and ravaged the principal fire temple of Iran. Great are the powers of Allah, this was the very year when the Muslims achieved a decisive victory at Badr for the first time against the mushriks. Thus both the predictions made in Surah Rum were fulfilled simultaneously within the stipulated period of ten years.

The Byzantine forces continued to press the Iranians hard and in the decisive battle at Nineveh (627 A.D.) they dealt them the hardest blow. They captured the royal residence of Dastagerd, and then pressing forward reached right opposite to Ctesiphon, capital of Iran in those days. In 628 A. D. in an internal revolt, Khusrau Parvez was imprisoned and 18 of his sons were executed in front of him and a few days later he himself died in the prison. This was the year when the peace treaty of Hudaibiya was concluded, which the Quran has termed as “the supreme victory”, and in this very year Khusrau’s son, Qubad II, gave up all the occupied Roman territories, restored the True Cross and made peace with Byzantium. In 628 A. D., the Emperor himself went to Jerusalem to install the “Holy Cross” in its place, and in the same year the Holy Prophet entered Makkah for the first time after the Hijrah to perform the `Umra-tul-Qada’.

After this no one could have any doubt about the truth of the prophecy of the Quran, with the result that most of the Arab polytheists accepted Islam. The heirs of Ubayy bin Khalaf lost their bet and had to give a hundred camels to Hadrat Abu Bakr Siddiq. He took them before the Holy Prophet, who ordered that they be given away in charity, because the bet had been made at a time when gambling had not yet been forbidden by the Shari`ah; now it was forbidden. Therefore, the bet was allowed to be accepted from the belligerent disbelievers, but instruction given that it should be given away in charity and should not be brought in personal use.

Theme and Subject matter

The discourse begins with the theme that the Romans have been overcome and the people the world over think that the empire is about to collapse, but the fact is that within a few years the tables will be turned and the vanquished will again become victorious.

This introductory theme contains the great truth that man is accustomed to seeing only what is apparent and superficial. That which is behind the apparent and superficial he does not know. When in the petty matters of life, this habit to see only the apparent and superficial can lead man to misunderstandings and miscalculations, and when he is liable to make wrong estimates only due to lack of knowledge about “what will happen tomorrow”, how stupendous will be his error if he risks his whole life-activity by placing reliance only upon what is visible and apparent with respect to his worldly life as a whole.

In this connection, the Signs of the universe which have been presented as evidence to prove the doctrine of the Hereafter arc precisely the same which support the doctrine of Tauhid. Therefore from verse 28 onward, the discourse turns to the affirmation of Tauhid and the refutation of shirk, and it is stressed that the natural way of life for man is none else but to serve One God exclusively.

Shirk is opposed to the nature of the universe as to the nature of man. Therefore, whenever man has adopted this deviation, chaos has resulted. Again here, an allusion has been made to the great chaos that had gripped the world on account of the war between the two major powers of the time, and it has been indicated that this chaos too, is the result of shirk, and all the nations who were ever involved in mischief and chaos in the history of mankind were also mushriks.

In conclusion, a parable has been presented to make the people understand that just as dead earth comes to life, all of a sudden, by a shower of rain sent by God and swells with vegetation and plant life, so is the case with the dead humanity. When God sends a shower of His mercy in the form of Revelation and Prophethood, it also gives a new life to mankind and causes it to grow and develop and flourish.


     
Bevezetés az Ar-Rúm (Bizánciak) szúrához Sayyid Abul Ala Maududi - Tafhim al-Qur'an - A Korán Jelentése című munkája nyomán
     


Elnevezés

Róma a versben Bizáncot jelent. A vers kinyilatkoztatásának idején Róma egykori fénykora letűnt, a Kereszténység központja Konstantinápolyba, Bizáncba helyeződött át, de az Arab szövegekben a név sok esetben maradt Róma, ahogy itt is. Az első versben is így hangzik el.

A kinyilatkoztatás ideje

A kinyilatkoztatás idejét jól körülírja az a történelmi esemény, amit a Szúra megemlít. „A Rómaiakat legyőzték a szomszédos földeken.” Abban az időben Bizánc terjeszkedése elérte Jordániát, Szíriát és Palesztinát, de 625-ben a Perzsák legyőzték őket. Ez volt az év, amikor a Muszlim menekültek útnak indultak Abesszíniába.

Történelmi háttér

A Szúra első verseiben elhangzó előrejelzés bizonyítja, hogy a Korán Allah Szava és Mohammed (béke reá), Allah Prófétája.

A Prófécia előtt nyolc évvel Maurice, Bizánci császárt Phocus letaszította a trónról és elfoglalta helyét. Phocus elfogta Maurice öt fiát és szeme láttára kivégezte. Majd a császárt is megölte és fejét, fiai fejével együtt Konstantinápoly kapujára kitűzte. Néhány nappal ezután a császárnőt, a három lányával szintén megölte. Az eset morális indokot adott Perzsia Szaszanida királyának, Khusrau Parveznek, hogy megtámadja Bizáncot. Maurice császár, egykor jótevője volt, segítségével kapta meg a Perzsa trónt. Megtorlást jelentett be Maurice trónfosztása és családja kiirtása miatt, Phocus, a bitorló ellen. 603-ban háborút indított Bizánc ellen. Néhány év elteltével Phocus seregeit visszaszorították. A perzsák elérték Edessát (ma Urfa) Kis Ásziában, a másik oldalon pedig Aleppót, Antiochiát Szíriában. Amikor a Bizánci miniszterek látták, hogy Phocus nem ura a helyzetnek, az Afrikai provinciák kormányzójához fordultak, aki egy erős flotta élén a kormányzó fiát, Heracliust küldte segítségükre Konstantinápolyba. Phocust leváltották és helyében Heraclius lett a császár. Ő úgy bánt Phocussal, ahogy Phocus Maurical. Mindez 610-ben történt, abban az évben, amikor a Próféta a szólítást kapta a küldetésre.

Az a morális ürügy, amivel Khusrau Parvez megindította a háborút, Phocus halálát követően érvényét vesztette. Ha valóban Phocus elleni megtorlás lett volna háborúskodásának valódi oka, akkor most fegyverszünetet hirdetett volna és kiegyezett volna Heracliussal, de nem ezt tette. Folytatta a háborút, aminek színezete inkább a Zoroaszter és Keresztény szekták közti leszámolás lett. A Keresztény egyházi hatóságok kiközösítettek néhány szektát (pl. nesztoriánus, jakobiánus, stb.), akik csatlakoztak a Zoroaszter támadókhoz a Zsidókkal együtt. A Zsidók száma a Khusrau seregén belül elérte a 26000 főt.

Heraclius nem tudta lecsillapítani a vihart. Az első hír, amit trónra lépésekor kapott az volt, hogy a Perzsák elfoglalták Antiochiát. Damaszkusz 613-ban, majd 614-ben Jeruzsálem esett el, ami pánikhangulatot idézett elő az egész Keresztény világban. Kilencvenezer Keresztény lelte halálát és a Szent Keresztet is meggyalázták. Az eredeti keresztet, amin a Keresztény hit szerint Jézus szenvedett kínhalált, Madainba vitték. Zakariás főpapot rabláncra fűzték, a város legtöbb templomát lerombolták. Khusrau Parveznek a győzelem nyomán fejébe szállt a dicsőség és így írt Heracliusnak Jeruzsálemből: „Khusrautól, minden istenek legnagyobbikától, a világ urától Heracluisnak, legnyomorultabb és legbolondabb szolgájának: Azt állítod, hogy bízol istenedben? Akkor miért nekem óvta meg istened Jeruzsálemet?”

A győzelmet követő egy éven belül a Perzsák lerohanták Jordániát, Palesztinát, az egész Sinai félszigetet és elérték az Egyiptomi határt. Ebben az évben egy másik történelmi esemény is történt, ami a fiatal Iszlám közösséggel volt kapcsolatos. Az Egyistenhit követői a Próféta vezetésével létükért, fennmaradásukért küzdöttek Mekkában, ahol Quraish pogány főemberei ellehetetlenítették életüket. Ez odáig fajult, hogy 615-ben egy jelentős számú Muszlim csapat Abesszínia Keresztény királyától kért menedéket, aki Bizánc szövetségese volt. Azokban a napokban Mekka pogány népe örvendezett a Perzsa harci sikerek hallatán és a Muszlimokat gúnyolták, valahogy így: „Nézzétek, Perzsia tűzimádói győzelmet arattak a Keresztények felett, akik a kinyilatkoztatásokkal és Próféciával házaltak, akár ti. Ugyanígy mi, bálványimádók is kiirtunk titeket és vallásotokat.

Ezek a körülmények övezték ennek a Szúrának a kinyilatkoztatását. Ebben kapott helyet a következő előrejelzés: „A Rómaiak (Bizánciak) vereséget szenvedtek a szomszédos földeken, de néhány éven belül, vereségük után győzedelmeskedni fognak. Ez lesz az a nap, amikor örvendeznek a hívők. A győzelmet Allah szavatolja.” Ez nem egy, hanem két előrejelzés. Először, A Bizánciak győzni fognak, második, ugyanakkor a Muszlimok is győzelmet aratnak. Amikor ez a nyilatkozat elhangzott, semmi előjele nem volt annak, hogy a jóslat pár éven belül bekövetkezhet. Egyrészt Muszlimok sokaságát vetették kínzások alá Mekkában és még nyolc évvel az előrejelzés után sem volt semmi nyoma annak, hogy a Bizánciak győzedelmeskedhetnek. Másrészt, Bizánc egyre-másra vesztette területeit. 619-re egész Egyiptom a Szaszanida Birodalom része lett, a Zoroasztriánus seregek eljutottak Tripoliig. Kis Ázsiában Bizáncot a Boszporuszon túlra verték vissza, 617-ben elfoglalták Chalcedont (ma Kadikoy), Konstantinápoly túloldalán. A Császár békekötési szándékkal küldöttséget indított Khusrauhoz. Ő azonban így válaszolt: „Nem adom oltalmamat egy császárnak, csak ha rabláncon hozzák őt elém és megtagadja, hogy engedelmes legyen keresztre feszített istenéhez és aláveti magát a tűz istenének.” A Császárt annyira elkeserítette veresége, hogy elhagyta Konstantinápolyt és egy időre Karthágóban (Tunisz) telepedett meg. A Brit történész, Gibbon azt írja, hogy nyolc évvel a Korán előrejelzése után is valószínűtlen volt Bizánc győzedelme Perzsia felett. Ebben az időszakban az is kérdésessé vált, hogy Bizánc egyáltalán túléli-e ezt a helyzetet. Bid’i szinin, ahol a Bid Arabul tízig bezáruló szakaszt, tehát tíz éven belül jósolta a Korán a győzelmet. Volt, aki fogadást kötött és száz teve volt a tét. Abu Bakr fogadott száz tevében Ubayyal, hogy tíz éven belül beteljesül a jóslat.

622-ben a Próféta Medinába menekült. Heraclius szépen, csendben nekiindult a Fekete tengeren Konstantinápolyból Trabzonba, arra készülve, hogy a Perzsákat hátba támadja. A hadjáratra az Egyháztól kért pénzt. Sergius pápa egyházi adományokból adott neki kölcsön kamatos alapon. Az adomány címe a Kereszténység védelme a Zoroasztrianizmustól volt. Heraclius 623-ban kezdte meg az ellentámadást Örményországból. 624-ben behatolt Azerbajdzsánba, lerombolta Clorumiát, Zoroaszter szülőhelyét és feldúlta a Perzsák fő templomát. Allah hatalma csodálatos, mert ebben az évben arattak a Muszlimok fényes győzelmet Badrnál a mushrikok, bálványimádók ellen. A Szúra mindkét előrejelzése bekövetkezett, ráadásul az előre meghatározott tíz éven belül.

627-ben a Bizánciak súlyos vereséget mértek a Perzsákra Ninivénél. Elfoglalták a király Destegerdi rezidenciáját, majd továbbnyomultak Ctesiphon, Perzsia akkori fővárosa felé. 628-ban Perzsiában belső lázadás tört ki, Khusrau Patvezt börtönbe vetették, 18 fiát előtte végezték ki és pár nappal később ő maga is meghalt a börtönben.

Ebben az évben kötötték meg a Hudaibiyai egyezséget, amit a Korán „legfelső győzelemnek” hirdet és még ugyanebben az évben Khusrau fia, Qubad II, feladta az elfoglalt Bizánci területeket, visszaszolgáltatta az elrabolt Keresztet és békét kötött Bizánccal. 628-ban Heraclius maga ment el Jeruzsálembe, hogy visszaállítsa helyére a „Szent Keresztet”. Szintén ebben az évben Mohammed Próféta a Hidzsra (Medinába való menekülés) után először lépett be Mekkába, hogy „Umra-tul-Qada” zarándoklatot mutasson be.

Ezek után senkinek sem lehetett kétsége a Korán igazáról. Az Arab politeisták, bálványimádók többsége felvette az Iszlámot. Ubayy bin Khalaf örökösei elvesztették a fogadást és száz tevét kellett adniuk Abu Bakr Siddignek. A Próféta előtt adta át, de ő elrendelte, hogy a tevéket jótékonysági célra kell adományozni. ugyanis a fogadást még akkor kötötték, amikor a szerencsejátékot még nem tiltotta kinyilatkoztatás. Azóta viszont megszülettek ezek az Áyák, ezért a Shariya értelmében tilossá, Harámmá vált a nyeremény. A tevéket el lehetett fogadni a hadviselt pogányoktól, de ezek után nem lehetett ezeket személyes célra használni, csak jótékonyságra.

Témakör

A Bizánciak veresége azt a hiedelmet váltja ki az emberekből, hogy ez a hatalom össze fog omlani. A tények azt igazolják, hogy évek múltán fordulhat a kocka és a legyőzöttből győztes válik. Ez a bevezető azt az igazságot mutatja be, hogy az ember csak abból ítél, amit a felszínen lát. Ami e mögött van, azt nem látja, nem ismeri. Az életben félreértésekhez, tévesztésekhez vezethet, ha csak a felszínt látjuk és abból végleges következtetéseket vonunk le. Mennyire hamis tehát, ha nem csak a holnapot, hanem az egész életet feltevésekre, látszatra alapozzuk.

Ebben az összefüggésben az Univerzum által szolgáltatott Jelek, melyek a Túlvilág bizonyítékai, támogatják a Monoteizmus, Tauhid doktrínáit. A 28-ik verstől kezdve, ezért a téma a Monoteizmus megerősítése és a Shirk, bálványimádás elutasítása. Az egyén életmenete akkor követ természetes irányt, ha az Egy Isten szolgálatán alapszik.

A Shirk, politeizmus szembemegy a természet rendjével és az emberi logikával. Ennek következménye az, ha az ember magáévá teszi a letérést, azaz letér Allah útjáról, akkor az eredmény minden esetben káosz. A felvezetés és a Szúra is bemutatja a Shirk különböző arcait, ahol a Perzsa Birodalom és Mekka Quraish világa áll az egyik oldalon, melyet két reménytelennek tűnő, de Egyistenhiten levő erő, a hanyatlani látszó Bizánc és a Próféta Mekkája, majd Medinája legyőz. Mindkét esetben a rend győzedelmeskedett a káosz felett.

Következtetésül egy példabeszéd hangzik el a holt tájról, ahol az Isten által küldött esővíz egyszerre csak életre kelti a növényeket, vegetációt. Az emberrel sincs ez másképp. Ha Allah esőt küld kinyilatkoztatások, Prófécia formájában az emberiségnek, akkor új életet is ad velük.



     

Surah 30
Ar-Room

30. szura
Ar-Room

THE ROMANS, THE BYZANTINESBIZÁNCIAK
Total Verses: 60Összes vers: 60
Revealed in: MeccaKinyilatkoztatva: Mekka
     


بِسْمِ ٱللَّهِ ٱلرَّحْمَٰنِ ٱلرَّحِيمِ
(1 : 1)

In the name of God, Most Gracious, Most Merciful

A Mindenható és Könyörületes Allah nevében

الٓمٓ
(30 : 1)
1. A. L. M.

1. Alif. Lam. Mim.

غُلِبَتِ ٱلرُّومُ
(30 : 2)
2. The Roman Empire has been defeated [1]

2. Legyőzettek a Bizánciak [1],-

فِىٓ أَدْنَى ٱلْأَرْضِ وَهُم مِّنۢ بَعْدِ غَلَبِهِمْ سَيَغْلِبُونَ
(30 : 3)
3. In a land close by; but they, (even) after (this) defeat of theirs, will soon be victorious [2]

3. A közeli Földön, de veszteségük után győzni fognak [2],-

فِى بِضْعِ سِنِينَ ۗ لِلَّهِ ٱلْأَمْرُ مِن قَبْلُ وَمِنۢ بَعْدُ ۚ وَيَوْمَئِذٍۢ يَفْرَحُ ٱلْمُؤْمِنُونَ
(30 : 4)
4. Within a few years. With Allah is the Decision, in the past and in the Future: on that Day shall the Believers rejoice [3]

4. Egy évtizeden belül. Allahé a Parancsolás a múltban és a jövőben. Ezen a napon örvendeznek a hívők [3]

بِنَصْرِ ٱللَّهِ ۚ يَنصُرُ مَن يَشَآءُ ۖ وَهُوَ ٱلْعَزِيزُ ٱلرَّحِيمُ
(30 : 5)
5. With the help of Allah. He helps whom He will, and He is exalted in might, most merciful.

5. Allah pártfogásával. Ő annak fogja pártját, akinek Ő akarja. Ő a Nagyszerű, a Könyörületes.

وَعْدَ ٱللَّهِ ۖ لَا يُخْلِفُ ٱللَّهُ وَعْدَهُۥ وَلَٰكِنَّ أَكْثَرَ ٱلنَّاسِ لَا يَعْلَمُونَ
(30 : 6)
6. (It is) the promise of Allah. Never does Allah depart from His promise: but most men understand not [4].

6. Ez Allah ígérete. Allah nem szegi meg ígéretét, de legtöbb ember nem tudja [4].

يَعْلَمُونَ ظَٰهِرًۭا مِّنَ ٱلْحَيَوٰةِ ٱلدُّنْيَا وَهُمْ عَنِ ٱلْءَاخِرَةِ هُمْ غَٰفِلُونَ
(30 : 7)
7. They know but the outer (things) in the life of this world: but of the End of things they are heedless [5].

7. Csak az Evilági élet felszínét ismerik, de a Túlvilágra ők ügyet sem vetnek [5].

أَوَلَمْ يَتَفَكَّرُوا۟ فِىٓ أَنفُسِهِم ۗ مَّا خَلَقَ ٱللَّهُ ٱلسَّمَٰوَٰتِ وَٱلْأَرْضَ وَمَا بَيْنَهُمَآ إِلَّا بِٱلْحَقِّ وَأَجَلٍۢ مُّسَمًّۭى ۗ وَإِنَّ كَثِيرًۭا مِّنَ ٱلنَّاسِ بِلِقَآئِ رَبِّهِمْ لَكَٰفِرُونَ
(30 : 8)
8. Do they not reflect in their own minds? Not but for just ends and for a term appointed, did Allah create the heavens and the earth, and all between them: yet are there truly many among men who deny the meeting with their Lord (at the Resurrection)!

8. Vagy nem gondolkodnak tán el magukban? Nem teremtette másként Allah az Egeket, a Földet és mi a kettő közt, csak az Igazzal, egy kijelölt időre. Sok ember a találkozót Urával tagadja.

أَوَلَمْ يَسِيرُوا۟ فِى ٱلْأَرْضِ فَيَنظُرُوا۟ كَيْفَ كَانَ عَٰقِبَةُ ٱلَّذِينَ مِن قَبْلِهِمْ ۚ كَانُوٓا۟ أَشَدَّ مِنْهُمْ قُوَّةًۭ وَأَثَارُوا۟ ٱلْأَرْضَ وَعَمَرُوهَآ أَكْثَرَ مِمَّا عَمَرُوهَا وَجَآءَتْهُمْ رُسُلُهُم بِٱلْبَيِّنَٰتِ ۖ فَمَا كَانَ ٱللَّهُ لِيَظْلِمَهُمْ وَلَٰكِن كَانُوٓا۟ أَنفُسَهُمْ يَظْلِمُونَ
(30 : 9)
9. Do they not travel through the earth, and see what was the end of those before them? They were superior to them in strength: they tilled the soil and populated it in greater numbers than these have done: there came to them their apostles with Clear (Signs). (Which they rejected, to their own destruction): It was not Allah Who wronged them, but they wronged their own souls.

9. Vagy tán nem járnak a Földön és látják, mi volt beteljesülése azoknak, kik előttük voltak? Ők fölöttük álltak erőben, művelték a Földet és nagyobb számban lakták azt be, mint ahogy (ezek) belakják. Eljöttek hozzájuk Prófétáik a bizonyságokkal, s nem Allah volt, Ki elkárhozta őket, hanem önmagukat kárhozták el.

ثُمَّ كَانَ عَٰقِبَةَ ٱلَّذِينَ أَسَٰٓـُٔوا۟ ٱلسُّوٓأَىٰٓ أَن كَذَّبُوا۟ بِـَٔايَٰتِ ٱللَّهِ وَكَانُوا۟ بِهَا يَسْتَهْزِءُونَ
(30 : 10)
10. In the long run evil in the extreme will be the End of those who do evil; for that they rejected the Signs of Allah, and held them up to ridicule.

10. Majd rossz lesz azok beteljesülése, kik rosszat tesznek, mert bizony ők meghazudtolták Allah Áyáit és megcsúfolták azokat.

ٱللَّهُ يَبْدَؤُا۟ ٱلْخَلْقَ ثُمَّ يُعِيدُهُۥ ثُمَّ إِلَيْهِ تُرْجَعُونَ
(30 : 11)
11. It is Allah Who begins (the process of) creation; then repeats it; then shall ye be brought back to Him.

11. Allah indítja el a Teremtést, majd megismétli azt, majd Hozzá vezet visszautatok.

وَيَوْمَ تَقُومُ ٱلسَّاعَةُ يُبْلِسُ ٱلْمُجْرِمُونَ
(30 : 12)
12. On the Day that the Hour will be established, the guilty will be struck dumb with despair [6].

12. A Napon, mikor az Óra beáll, kétség tör a bűnösökre [6].

وَلَمْ يَكُن لَّهُم مِّن شُرَكَآئِهِمْ شُفَعَٰٓؤُا۟ وَكَانُوا۟ بِشُرَكَآئِهِمْ كَٰفِرِينَ
(30 : 13)
13. No intercessor will they have among their “Partners” and they will (themselves) reject their “Partners”.

13. „Társaik” közül nem lesz olyan, ki számukra közbenjáró lenne és ők maguk is meg fogják tagadni „Társaikat”.

وَيَوْمَ تَقُومُ ٱلسَّاعَةُ يَوْمَئِذٍۢ يَتَفَرَّقُونَ
(30 : 14)
14. On the Day that the Hour will be established,- that Day shall (all men) be sorted out [7].

14. A Napon beáll az Óra és a Napon ki lesznek válogatva [7].

فَأَمَّا ٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ وَعَمِلُوا۟ ٱلصَّٰلِحَٰتِ فَهُمْ فِى رَوْضَةٍۢ يُحْبَرُونَ
(30 : 15)
15. Then those who have believed and worked righteous deeds, shall be made happy in a Mead of Delight.

15. Kik hittek és jókat cselekedtek, hát ők Gyöngyűségekben lesznek megörvendeztetve.

وَأَمَّا ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ وَكَذَّبُوا۟ بِـَٔايَٰتِنَا وَلِقَآئِ ٱلْءَاخِرَةِ فَأُو۟لَٰٓئِكَ فِى ٱلْعَذَابِ مُحْضَرُونَ
(30 : 16)
16. And those who have rejected Faith and falsely denied our Signs and the meeting of the Hereafter,- such shall be brought forth to Punishment.

16. Kik tagadtak, meghazudtolták Áyáinkat és a Túlvilági találkozót, azokat büntetésre állítják elő.

فَسُبْحَٰنَ ٱللَّهِ حِينَ تُمْسُونَ وَحِينَ تُصْبِحُونَ
(30 : 17)
17. So (give) glory to Allah, when ye reach eventide and when ye rise in the morning [8];

17. Dicsőítsétek Allahot, mikor leszáll az est és a Nap felkel [8].

وَلَهُ ٱلْحَمْدُ فِى ٱلسَّمَٰوَٰتِ وَٱلْأَرْضِ وَعَشِيًّۭا وَحِينَ تُظْهِرُونَ
(30 : 18)
18. Yea, to Him be praise, in the heavens and on earth; and in the late afternoon and when the day begins to decline.

18. Övé a Dicsőség az Egeken, a Földön, délután, s mikor hanyatlóban van a nap.

يُخْرِجُ ٱلْحَىَّ مِنَ ٱلْمَيِّتِ وَيُخْرِجُ ٱلْمَيِّتَ مِنَ ٱلْحَىِّ وَيُحْىِ ٱلْأَرْضَ بَعْدَ مَوْتِهَا ۚ وَكَذَٰلِكَ تُخْرَجُونَ
(30 : 19)
19. It is He Who brings out the living from the dead, and brings out the dead from the living, and Who gives life to the earth after it is dead: and thus shall ye be brought out (from the dead) [9].

19. Ő az, Ki élőt hoz elő a holtból és halottat hoz elő az élőből. Ő az, Ki életre kelti a Földet annak halála után. Ekképpen hozattok elő [9].

وَمِنْ ءَايَٰتِهِۦٓ أَنْ خَلَقَكُم مِّن تُرَابٍۢ ثُمَّ إِذَآ أَنتُم بَشَرٌۭ تَنتَشِرُونَ
(30 : 20)
20. Among His Signs is this, that He created you from dust; and then,- behold, ye are men scattered (far and wide) [10]!

20. Áyái közül való, hogy megteremtett titeket a porból, majd lám! Emberként terjedtek szerteszét [10].

وَمِنْ ءَايَٰتِهِۦٓ أَنْ خَلَقَ لَكُم مِّنْ أَنفُسِكُمْ أَزْوَٰجًۭا لِّتَسْكُنُوٓا۟ إِلَيْهَا وَجَعَلَ بَيْنَكُم مَّوَدَّةًۭ وَرَحْمَةً ۚ إِنَّ فِى ذَٰلِكَ لَءَايَٰتٍۢ لِّقَوْمٍۢ يَتَفَكَّرُونَ
(30 : 21)
21. And among His Signs is this, that He created for you mates from among yourselves, that ye may dwell in tranquillity with them, and He has put love and mercy between your (hearts): verily in that are Signs for those who reflect [11].

21. Áyái közül való, hogy megteremtette önmagatokból párotokat, hogy megnyugvásra leljetek velük és megtette közétek a szerelmet, megbocsájtást. Mert bizony, ebben vannak a Jelek a népnek, kik elgondolkodnak [11].

وَمِنْ ءَايَٰتِهِۦ خَلْقُ ٱلسَّمَٰوَٰتِ وَٱلْأَرْضِ وَٱخْتِلَٰفُ أَلْسِنَتِكُمْ وَأَلْوَٰنِكُمْ ۚ إِنَّ فِى ذَٰلِكَ لَءَايَٰتٍۢ لِّلْعَٰلِمِينَ
(30 : 22)
22. And among His Signs is the creation of the heavens and the earth, and the variations in your languages and your colours: verily in that are Signs for those who know [12].

22. Áyái közül való az Egek és a Föld teremtése, nyelveitek, színeitek különbözősége. Mert bizony, ebben vannak a Jelek a népnek, kik tudnak [12].

وَمِنْ ءَايَٰتِهِۦ مَنَامُكُم بِٱلَّيْلِ وَٱلنَّهَارِ وَٱبْتِغَآؤُكُم مِّن فَضْلِهِۦٓ ۚ إِنَّ فِى ذَٰلِكَ لَءَايَٰتٍۢ لِّقَوْمٍۢ يَسْمَعُونَ
(30 : 23)
23. And among His Signs is the sleep that ye take by night and by day, and the quest that ye (make for livelihood) out of His Bounty: verily in that are signs for those who hearken [13].

23. Áyái közül való alvástok éjjel, nappal, s (a gondviselés) vágyása az Ő kiváltságából. Mert bizony, ebben vannak a Jelek a népnek, kik hallanak [13].

وَمِنْ ءَايَٰتِهِۦ يُرِيكُمُ ٱلْبَرْقَ خَوْفًۭا وَطَمَعًۭا وَيُنَزِّلُ مِنَ ٱلسَّمَآءِ مَآءًۭ فَيُحْىِۦ بِهِ ٱلْأَرْضَ بَعْدَ مَوْتِهَآ ۚ إِنَّ فِى ذَٰلِكَ لَءَايَٰتٍۢ لِّقَوْمٍۢ يَعْقِلُونَ
(30 : 24)
24. And among His Signs, He shows you the lightning, by way both of fear and of hope, and He sends down rain from the sky and with it gives life to the earth after it is dead: verily in that are Signs for those who are wise.

24. Áyái közül való, hogy félelemmel, vágyakozással teli láttatja veletek a villámlást, leküldi nektek a vizet az Égből és életre kelti általa a Földet, annak halála után. Mert bizony, ebben vannak a Jelek a népnek, kik felfogják.

وَمِنْ ءَايَٰتِهِۦٓ أَن تَقُومَ ٱلسَّمَآءُ وَٱلْأَرْضُ بِأَمْرِهِۦ ۚ ثُمَّ إِذَا دَعَاكُمْ دَعْوَةًۭ مِّنَ ٱلْأَرْضِ إِذَآ أَنتُمْ تَخْرُجُونَ
(30 : 25)
25. And among His Signs is this, that heaven and earth stand by His Command: then when He calls you, by a single call, from the earth, behold, ye (straightway) come forth.

25. Áyái közül való, hogy az Ég és Föld az Ő parancsa alatt áll, majd ha szólít titeket a Földről, ti nyomban előjöttök.

وَلَهُۥ مَن فِى ٱلسَّمَٰوَٰتِ وَٱلْأَرْضِ ۖ كُلٌّۭ لَّهُۥ قَٰنِتُونَ
(30 : 26)
26. To Him belongs every being that is in the heavens and on earth: all are devoutly obedient to Him.

26. Övé minden az Egeken és a Földön, minden Neki hódol be.

وَهُوَ ٱلَّذِى يَبْدَؤُا۟ ٱلْخَلْقَ ثُمَّ يُعِيدُهُۥ وَهُوَ أَهْوَنُ عَلَيْهِ ۚ وَلَهُ ٱلْمَثَلُ ٱلْأَعْلَىٰ فِى ٱلسَّمَٰوَٰتِ وَٱلْأَرْضِ ۚ وَهُوَ ٱلْعَزِيزُ ٱلْحَكِيمُ
(30 : 27)
27. It is He Who begins (the process of) creation; then repeats it; and for Him it is most easy. To Him belongs the loftiest similitude (we can think of) in the heavens and the earth: for He is Exalted in Might, full of wisdom.

27. Ő az, Ki elindítja a Teremtést, majd megismétli azt, s ez Neki könnyű. Övéi a legemelkedettebb példák az Egeken és a Földön. Ő a Nagyszerű, a Bölcs.

ضَرَبَ لَكُم مَّثَلًۭا مِّنْ أَنفُسِكُمْ ۖ هَل لَّكُم مِّن مَّا مَلَكَتْ أَيْمَٰنُكُم مِّن شُرَكَآءَ فِى مَا رَزَقْنَٰكُمْ فَأَنتُمْ فِيهِ سَوَآءٌۭ تَخَافُونَهُمْ كَخِيفَتِكُمْ أَنفُسَكُمْ ۚ كَذَٰلِكَ نُفَصِّلُ ٱلْءَايَٰتِ لِقَوْمٍۢ يَعْقِلُونَ
(30 : 28)
28. He does propound to you a similitude from your own (experience): do ye have partners among those whom your right hands possess, to share as equals in the wealth We have bestowed on you? Do ye fear them as ye fear each other? Thus do we explain the Signs in detail to a people that understand.

28. Példát vet fel nektek saját magatok (tapasztalataiból). Van-e társatok azok közül, kiket jobbotok bír, kiknek egyenlő részük van abból, mit gondoskodásként nektek nyújtottunk? Féltitek-e őket, ahogy magatokat féltitek? Ekképpen értelmezzük az Áyákat a népnek, kik felfogják.

بَلِ ٱتَّبَعَ ٱلَّذِينَ ظَلَمُوٓا۟ أَهْوَآءَهُم بِغَيْرِ عِلْمٍۢ ۖ فَمَن يَهْدِى مَنْ أَضَلَّ ٱللَّهُ ۖ وَمَا لَهُم مِّن نَّٰصِرِينَ
(30 : 29)
29. Nay, the wrong-doers (merely) follow their own lusts, being devoid of knowledge. But who will guide those whom Allah leaves astray? To them there will be no helpers.

29. Mi több! Kik bűnösök, csak saját vágyaikat követik tudatlanul. De ki vezeti azokat, kiket Allah visz tévútra? Nincs számukra pártfogó!

فَأَقِمْ وَجْهَكَ لِلدِّينِ حَنِيفًۭا ۚ فِطْرَتَ ٱللَّهِ ٱلَّتِى فَطَرَ ٱلنَّاسَ عَلَيْهَا ۚ لَا تَبْدِيلَ لِخَلْقِ ٱللَّهِ ۚ ذَٰلِكَ ٱلدِّينُ ٱلْقَيِّمُ وَلَٰكِنَّ أَكْثَرَ ٱلنَّاسِ لَا يَعْلَمُونَ
(30 : 30)
30. So set thou thy face steadily and truly to the Faith: (establish) Allah’s handiwork according to the pattern on which He has made mankind: no change (let there be) in the work (wrought) by Allah; that is the standard Religion, but most among mankind understand not [14].

30. Szegezd arcod egyenesen a hitvallás felé. Allah mintája az, ami alapján az embereket megmintázta. Nincs változata Allah teremtésének! Ez a mérvadó hitvallás, de legtöbb ember nem tudja [14].

مُنِيبِينَ إِلَيْهِ وَٱتَّقُوهُ وَأَقِيمُوا۟ ٱلصَّلَوٰةَ وَلَا تَكُونُوا۟ مِنَ ٱلْمُشْرِكِينَ
(30 : 31)
31. Turn ye back in repentance to Him, and fear Him: establish regular prayers, and be not ye among those who join gods with Allah,-

31. Legyetek bűnbánók Felé, őrizkedjetek Tőle, tartsátok meg az imát és ne legyetek bálványimádók,-

مِنَ ٱلَّذِينَ فَرَّقُوا۟ دِينَهُمْ وَكَانُوا۟ شِيَعًۭا ۖ كُلُّ حِزْبٍۭ بِمَا لَدَيْهِمْ فَرِحُونَ
(30 : 32)
32. Those who split up their Religion, and become (mere) Sects,- each party rejoicing in that which is with itself [15]!

32. Kik megosztják hitvallásukat és szektává lesznek. Minden fél annak örül, minek birtokában van [15]!

وَإِذَا مَسَّ ٱلنَّاسَ ضُرٌّۭ دَعَوْا۟ رَبَّهُم مُّنِيبِينَ إِلَيْهِ ثُمَّ إِذَآ أَذَاقَهُم مِّنْهُ رَحْمَةً إِذَا فَرِيقٌۭ مِّنْهُم بِرَبِّهِمْ يُشْرِكُونَ
(30 : 33)
33. When trouble touches men, they cry to their Lord, turning back to Him in repentance: but when He gives them a taste of Mercy as from Himself, behold, some of them pay part-worship to other god’s besides their Lord [16],-

33. Ha az embereket megérinti az ártás, Urukat szólítják, bűnbánatot fogadva neki, majd ha Ő megízlelteti velük kegyelmét, néhányan közülük társat állítanak Uruknak [16],-

لِيَكْفُرُوا۟ بِمَآ ءَاتَيْنَٰهُمْ ۚ فَتَمَتَّعُوا۟ فَسَوْفَ تَعْلَمُونَ
(30 : 34)
34. (As if) to show their ingratitude for the (favours) We have bestowed on them! Then enjoy (your brief day); but soon will ye know (your folly) [17].

34. Mintha megtagadnák azt, mit adtunk nekik! Élvezkedjetek! Majd meg fogjátok tudni [17]!

أَمْ أَنزَلْنَا عَلَيْهِمْ سُلْطَٰنًۭا فَهُوَ يَتَكَلَّمُ بِمَا كَانُوا۟ بِهِۦ يُشْرِكُونَ
(30 : 35)
35. Or have We sent down authority to them, which points out to them the things to which they pay part-worship [18]?

35. Vagy tán hatalmat küldtünk le nekik és az elmondja nekik, hogy milyen bálványt imádjanak [18]?

وَإِذَآ أَذَقْنَا ٱلنَّاسَ رَحْمَةًۭ فَرِحُوا۟ بِهَا ۖ وَإِن تُصِبْهُمْ سَيِّئَةٌۢ بِمَا قَدَّمَتْ أَيْدِيهِمْ إِذَا هُمْ يَقْنَطُونَ
(30 : 36)
36. When We give men a taste of Mercy, they exult thereat: and when some evil afflicts them because of what their (own) hands have sent forth, behold, they are in despair!

36. Ha megízleltetjük az emberekkel a kegyelmet, örülnek neki. De ha bosszúség sújt le rájuk azáltal, mit kezeik előreküldtek, lám! Kétségbe esnek.

أَوَلَمْ يَرَوْا۟ أَنَّ ٱللَّهَ يَبْسُطُ ٱلرِّزْقَ لِمَن يَشَآءُ وَيَقْدِرُ ۚ إِنَّ فِى ذَٰلِكَ لَءَايَٰتٍۢ لِّقَوْمٍۢ يُؤْمِنُونَ
(30 : 37)
37. See they not that Allah enlarges the provision and restricts it, to whomsoever He pleases? Verily in that are Signs for those who believe. [19]

37. Nem látják-e, hogy Allah annak tárja ki és méri szűken a gondviselést, kinek Ő akarja. Mert bizony, ebben vannak a Jelek a hívők népének [19].

فَـَٔاتِ ذَا ٱلْقُرْبَىٰ حَقَّهُۥ وَٱلْمِسْكِينَ وَٱبْنَ ٱلسَّبِيلِ ۚ ذَٰلِكَ خَيْرٌۭ لِّلَّذِينَ يُرِيدُونَ وَجْهَ ٱللَّهِ ۖ وَأُو۟لَٰٓئِكَ هُمُ ٱلْمُفْلِحُونَ
(30 : 38)
38. So give what is due to kindred, the needy, and the wayfarer. That is best for those who seek the Countenance, of Allah, and it is they who will prosper.

38. Add meg a közeli hozzátartozónak járandóságát, (ahogy) a szűkölködőnek és vándornak. Ez jobb azoknak, kik Allah Színét akarják, mert ezek ők, kik boldogulnak.

وَمَآ ءَاتَيْتُم مِّن رِّبًۭا لِّيَرْبُوَا۟ فِىٓ أَمْوَٰلِ ٱلنَّاسِ فَلَا يَرْبُوا۟ عِندَ ٱللَّهِ ۖ وَمَآ ءَاتَيْتُم مِّن زَكَوٰةٍۢ تُرِيدُونَ وَجْهَ ٱللَّهِ فَأُو۟لَٰٓئِكَ هُمُ ٱلْمُضْعِفُونَ
(30 : 39)
39. That which ye lay out for increase through the property of (other) people, will have no increase with Allah. but that which ye lay out for charity, seeking the Countenance of Allah, (will increase): it is these who will get a recompense multiplied [20].

39. Mit uzsoraként kiadtok, hogy kamatozzék az emberek vagyonában, az nem kamatozik Allahnál. Mit Zakatként adtok, hogy Allah Színét akarjátok vele, hát ezek ők, a sokszoros nyertesek [20].

ٱللَّهُ ٱلَّذِى خَلَقَكُمْ ثُمَّ رَزَقَكُمْ ثُمَّ يُمِيتُكُمْ ثُمَّ يُحْيِيكُمْ ۖ هَلْ مِن شُرَكَآئِكُم مَّن يَفْعَلُ مِن ذَٰلِكُم مِّن شَىْءٍۢ ۚ سُبْحَٰنَهُۥ وَتَعَٰلَىٰ عَمَّا يُشْرِكُونَ
(30 : 40)
40. It is Allah Who has created you: further, He has provided for your sustenance; then He will cause you to die; and again He will give you life. Are there any of your (false) “Partners” who can do any single one of these things? Glory to Him! and high is He above the partners they attribute (to him) [21]!

40. Allah az, Ki megteremtett titeket, majd gondviselésben részesített, majd elmulaszt, majd életre kelt titeket. Van-e egy is a bálványaitok közt, mi ezt teszi? Legyen Ő Dicső és Magasságos azok felett, mikhez társítják [21].

ظَهَرَ ٱلْفَسَادُ فِى ٱلْبَرِّ وَٱلْبَحْرِ بِمَا كَسَبَتْ أَيْدِى ٱلنَّاسِ لِيُذِيقَهُم بَعْضَ ٱلَّذِى عَمِلُوا۟ لَعَلَّهُمْ يَرْجِعُونَ
(30 : 41)
41. Mischief has appeared on land and sea because of (the meed) that the hands of men have earned, that ((Allah)) may give them a taste of some of their deeds: in order that they may turn back (from Evil) [22].

41. Rontás ütötte fel fejét a szárazföldön és tengeren azáltal, mit az emberek kezei elnyertek. Hadd ízleltessen velük meg Ő néhányat abból, mit tettek, hátha tán visszatérnek [22].

قُلْ سِيرُوا۟ فِى ٱلْأَرْضِ فَٱنظُرُوا۟ كَيْفَ كَانَ عَٰقِبَةُ ٱلَّذِينَ مِن قَبْلُ ۚ كَانَ أَكْثَرُهُم مُّشْرِكِينَ
(30 : 42)
42. Say: “Travel through the earth and see what was the end of those before (you): Most of them worshipped others besides Allah [23].”

42. Mondd: „Járjatok a Földön és lássátok mi volt beteljesülése azoknak, kik azelőtt (éltek). Legtöbbjük bálványimádó volt [23].”

فَأَقِمْ وَجْهَكَ لِلدِّينِ ٱلْقَيِّمِ مِن قَبْلِ أَن يَأْتِىَ يَوْمٌۭ لَّا مَرَدَّ لَهُۥ مِنَ ٱللَّهِ ۖ يَوْمَئِذٍۢ يَصَّدَّعُونَ
(30 : 43)
43. But set thou thy face to the right Religion before there come from Allah the Day which there is no chance of averting: on that Day shall men be divided (in two).

43. Szegezd arcod az egyenes hitvallás felé, még mielőtt eljön a Nap Allahtól, mely elől nincs menekvés. Ezen a Napon szét lesznek osztva (két csoportra).

مَن كَفَرَ فَعَلَيْهِ كُفْرُهُۥ ۖ وَمَنْ عَمِلَ صَٰلِحًۭا فَلِأَنفُسِهِمْ يَمْهَدُونَ
(30 : 44)
44. Those who reject Faith will suffer from that rejection: and those who work righteousness will spread their couch (of repose) for themselves (in heaven):

44. Ki tagad, ellene fog szólni tagadása, s ki jókat cselekszik, az magának ágyaz meg (a Mennyországban).

لِيَجْزِىَ ٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ وَعَمِلُوا۟ ٱلصَّٰلِحَٰتِ مِن فَضْلِهِۦٓ ۚ إِنَّهُۥ لَا يُحِبُّ ٱلْكَٰفِرِينَ
(30 : 45)
45. That He may reward those who believe and work righteous deeds, out of his Bounty. For He loves not those who reject Faith.

45. Hadd jutalmazza meg Ő azokat, kik hisznek, jókat cselekszenek, az Ő kiváltságából. Mert bizony, Ő nem szereti a hitetleneket.

وَمِنْ ءَايَٰتِهِۦٓ أَن يُرْسِلَ ٱلرِّيَاحَ مُبَشِّرَٰتٍۢ وَلِيُذِيقَكُم مِّن رَّحْمَتِهِۦ وَلِتَجْرِىَ ٱلْفُلْكُ بِأَمْرِهِۦ وَلِتَبْتَغُوا۟ مِن فَضْلِهِۦ وَلَعَلَّكُمْ تَشْكُرُونَ
(30 : 46)
46. Among His Signs is this, that He sends the Winds, as heralds of Glad Tidings, giving you a taste of His (Grace and) Mercy,- that the ships may sail (majestically) by His Command and that ye may seek of His Bounty: in order that ye may be grateful [24].

46. Jelei közül való, hogy elküldi a szeleket, mik az örömhír hordozói, hogy ízelítőt adjon nektek az Ő kegyelméből, (hogy) a bárka az Ő parancsára fusson, s (hogy) vágyjatok az Ő kegyelméből, hátha tán hálát adtok [24].

وَلَقَدْ أَرْسَلْنَا مِن قَبْلِكَ رُسُلًا إِلَىٰ قَوْمِهِمْ فَجَآءُوهُم بِٱلْبَيِّنَٰتِ فَٱنتَقَمْنَا مِنَ ٱلَّذِينَ أَجْرَمُوا۟ ۖ وَكَانَ حَقًّا عَلَيْنَا نَصْرُ ٱلْمُؤْمِنِينَ
(30 : 47)
47. We did indeed send, before thee, apostles to their (respective) peoples, and they came to them with Clear Signs: then, to those who transgressed, We meted out Retribution: and it was due from Us to aid those who believed.

47. Elküldtük előtted a Prófétákat népeikhez, kik elhozták nekik a bizonyságokat. Elégtételt vettünk azokon, kik bűnösök voltak. Ránk hárult az, hogy gondoskodjunk a hívőkről.

ٱللَّهُ ٱلَّذِى يُرْسِلُ ٱلرِّيَٰحَ فَتُثِيرُ سَحَابًۭا فَيَبْسُطُهُۥ فِى ٱلسَّمَآءِ كَيْفَ يَشَآءُ وَيَجْعَلُهُۥ كِسَفًۭا فَتَرَى ٱلْوَدْقَ يَخْرُجُ مِنْ خِلَٰلِهِۦ ۖ فَإِذَآ أَصَابَ بِهِۦ مَن يَشَآءُ مِنْ عِبَادِهِۦٓ إِذَا هُمْ يَسْتَبْشِرُونَ
(30 : 48)
48. It is Allah Who sends the Winds, and they raise the Clouds: then does He spread them in the sky as He wills, and break them into fragments, until thou seest rain-drops issue from the midst thereof: then when He has made them reach such of his servants as He wills behold, they do rejoice [25]!-

48. Allah az, Ki elküldi a szeleket, hogy feltorlassza a felhőket, majd úgy terítse szét azokat az Égen, ahogy Ő akarja. Majd megteszi azokat foszlányokká és látod kihullani közülük az esőcseppeket. Majd lebocsátja azt szolgálói közül annak, kinek Ő akarja, hadd örvendezzenek [25],-

وَإِن كَانُوا۟ مِن قَبْلِ أَن يُنَزَّلَ عَلَيْهِم مِّن قَبْلِهِۦ لَمُبْلِسِينَ
(30 : 49)
49. Even though, before they received (the rain) – just before this – they were dumb with despair!

49. Hiszen mielőtt rájuk hullott (az eső), még azelőtt is kételkedtek.

فَٱنظُرْ إِلَىٰٓ ءَاثَٰرِ رَحْمَتِ ٱللَّهِ كَيْفَ يُحْىِ ٱلْأَرْضَ بَعْدَ مَوْتِهَآ ۚ إِنَّ ذَٰلِكَ لَمُحْىِ ٱلْمَوْتَىٰ ۖ وَهُوَ عَلَىٰ كُلِّ شَىْءٍۢ قَدِيرٌۭ
(30 : 50)
50. Then contemplate (O man!) the memorials of Allah’s Mercy!- how He gives life to the earth after its death: verily the same will give life to the men who are dead: for He has power over all things [26].

50. Nézd Allah kegyelmének nyomait, miként kelti életre a Földet annak halála után! Mert bizony, ugyanez kelti életre a halottakat is. Mert Ő Mindenre Képes [26]!

وَلَئِنْ أَرْسَلْنَا رِيحًۭا فَرَأَوْهُ مُصْفَرًّۭا لَّظَلُّوا۟ مِنۢ بَعْدِهِۦ يَكْفُرُونَ
(30 : 51)
51. And if We (but) send a Wind from which they see (their tilth) turn yellow,- behold, they become, thereafter, Ungrateful (Unbelievers)!

51. Ha elküldenénk a szelet, mi szemük láttára sárgítja ki (vetéseiket), ezután is hitetlenek maradnának!

فَإِنَّكَ لَا تُسْمِعُ ٱلْمَوْتَىٰ وَلَا تُسْمِعُ ٱلصُّمَّ ٱلدُّعَآءَ إِذَا وَلَّوْا۟ مُدْبِرِينَ
(30 : 52)
52. So verily thou canst not make the dead to hear, nor canst thou make the deaf to hear the call, when they show their backs and turn away [27].

52. Nem bírhatod hallásra a halottat, s a süketet sem bírhatod arra, hogy meghallja a hívást, mikor hátat fordítanak [27].

وَمَآ أَنتَ بِهَٰدِ ٱلْعُمْىِ عَن ضَلَٰلَتِهِمْ ۖ إِن تُسْمِعُ إِلَّا مَن يُؤْمِنُ بِـَٔايَٰتِنَا فَهُم مُّسْلِمُونَ
(30 : 53)
53. Nor canst thou lead back the blind from their straying: only those wilt thou make to hear, who believe in Our signs and submit (their wills in Islam) [28].

53. Nem vezetheted ki a vakot az ő tévelygéséből, hacsak nem bírod őket hallásra és hiszik Áyáinkat, majd alávetik magukat (Muszlimok lesznek) [28].

ٱللَّهُ ٱلَّذِى خَلَقَكُم مِّن ضَعْفٍۢ ثُمَّ جَعَلَ مِنۢ بَعْدِ ضَعْفٍۢ قُوَّةًۭ ثُمَّ جَعَلَ مِنۢ بَعْدِ قُوَّةٍۢ ضَعْفًۭا وَشَيْبَةًۭ ۚ يَخْلُقُ مَا يَشَآءُ ۖ وَهُوَ ٱلْعَلِيمُ ٱلْقَدِيرُ
(30 : 54)
54. It is Allah Who created you in a state of (helpless) weakness, then gave (you) strength after weakness, then, after strength, gave (you weakness and a hoary head: He creates as He wills, and it is He Who has all knowledge and power.

54. Allah az, Ki gyengének teremtett titeket, majd a gyengeség után megadta az erőt, majd az erő után megtette a gyengeséget és ősz főt. Azt teremt, mit Ő akar, Ő Minden Tudás és Képesség Birtokosa.

وَيَوْمَ تَقُومُ ٱلسَّاعَةُ يُقْسِمُ ٱلْمُجْرِمُونَ مَا لَبِثُوا۟ غَيْرَ سَاعَةٍۢ ۚ كَذَٰلِكَ كَانُوا۟ يُؤْفَكُونَ
(30 : 55)
55. On the Day that the Hour (of Reckoning) will be established, the transgressors will swear that they tarried not but an hour: thus were they used to being deluded [29]!

55. A Napon beáll az Óra és esküdöznek a bűnösök, hogy nem töltöttek el többet egy óránál. Ekképpen voltak rászedve [29]!

وَقَالَ ٱلَّذِينَ أُوتُوا۟ ٱلْعِلْمَ وَٱلْإِيمَٰنَ لَقَدْ لَبِثْتُمْ فِى كِتَٰبِ ٱللَّهِ إِلَىٰ يَوْمِ ٱلْبَعْثِ ۖ فَهَٰذَا يَوْمُ ٱلْبَعْثِ وَلَٰكِنَّكُمْ كُنتُمْ لَا تَعْلَمُونَ
(30 : 56)
56. But those endued with knowledge and faith will say: “Indeed ye did tarry, within Allah’s Decree, to the Day of Resurrection, and this is the Day of Resurrection: but ye – ye were not aware!”

56. Így szólnak azok, kiknek már megadatott a tudás és hit: „Valójában annyit töltöttetek el, amennyit Allah rendelt el a Feltámadás Napjáig. És ez a Feltámadás Napja, ha nem tudnátok!”

فَيَوْمَئِذٍۢ لَّا يَنفَعُ ٱلَّذِينَ ظَلَمُوا۟ مَعْذِرَتُهُمْ وَلَا هُمْ يُسْتَعْتَبُونَ
(30 : 57)
57. So on that Day no excuse of theirs will avail the transgressors, nor will they be invited (then) to seek grace (by repentance).

57. Ezen a Napon nem használ kifogása azoknak, kik bűnbe estek és nem tehetnek jóvá (semmit).

وَلَقَدْ ضَرَبْنَا لِلنَّاسِ فِى هَٰذَا ٱلْقُرْءَانِ مِن كُلِّ مَثَلٍۢ ۚ وَلَئِن جِئْتَهُم بِـَٔايَةٍۢ لَّيَقُولَنَّ ٱلَّذِينَ كَفَرُوٓا۟ إِنْ أَنتُمْ إِلَّا مُبْطِلُونَ
(30 : 58)
58. verily We have propounded for men, in this Qur’an every kind of Parable: But if thou bring to them any Sign, the Unbelievers are sure to say, “Ye do nothing but talk vanities [30].”

58. Mert bizony, Mi felvetettünk az embereknek ebben a Koránban mindenféle példát. De ha te Jelet hoznál nekik, azt mondanák, kik tagadnak, hogy ti hiábavalóságot beszéltek [30].

كَذَٰلِكَ يَطْبَعُ ٱللَّهُ عَلَىٰ قُلُوبِ ٱلَّذِينَ لَا يَعْلَمُونَ
(30 : 59)
59. Thus does Allah seal up the hearts of those who understand not [31].

59. Ekképpen bélyegzi meg Allah azok szívét, kik nem tudnak [31].

فَٱصْبِرْ إِنَّ وَعْدَ ٱللَّهِ حَقٌّۭ ۖ وَلَا يَسْتَخِفَّنَّكَ ٱلَّذِينَ لَا يُوقِنُونَ
(30 : 60)
60. So patiently persevere: for verily the promise of Allah is true: nor let those shake thy firmness, who have (themselves) no certainty of faith [32].

60. Légy állhatatos! Mert bizony, Allah ígérete Igaz. Ne bizonytalanítsanak el azok, kik maguk sem bizonyosak [32].


     
APPENDIX TO SURAH AR-ROOM
FIRST CONTACT OF ISLAM WITH WORLD MOVEMENTS
BY YUSUF ALI
THE CONTEMPORARY ROMAN (BIZANTINE) AND PERSIAN EMPIRE
     


(see 30:2-7 and Notes)

1. The conflict between the Byzantine Emperor Heraclius and the Persian King Khasrau Parwiz (Chosroes II) is referred to in Surah 30. (Al Rum). It will therefore be convenient now to review very briefly the relations of those two great Empires and the way in which they gradually decayed before the rising sun of Islam. The story has not only a political significance, but a deep spiritual significance in world history.

2. If we take the Byzantine Empire as a continuation of the Empire that grew out of the Roman Republic, the first conflict took place in B.C. 53, when the Consul Crassus (famous for his riches) was defeated in his fight with the Parthians. If we go back further, to the time of the Greek City-States, we can refer back to the invasion of Greece by Xerxes in B.C. 480-479 and the effective repulse of that invasion by sea and land by the united cooperation of the Greek States. The Persian Empire in those days extended to the western (Mediterranean) coast of Asia Minor. But as it included the Greek cities of Asia Minor, there was constant intercourse in war and peace between Persia and Hellenic (Greek) world. The cities in Greece proper had their own rivalries and jealousies, and Greek cities or parties often invoked the aid of the Great King (Shahinshah of Persia) against their opponents. By the Peace of Antalcidas, B.C. 387, Persia became practically the suzerain power of Greece. This was under the Achaemenian Dynasty of Persia

3. Then came the rise of Macedonia and Alexander’s conquest of the Persian Empire (B.C. 330). This spread the Hellenic influence as far east as Central Asia, and as far south as Syria (including Palestine), Egypt, and and Northern Africa generally. Rome in its expansion westwards reached the Atlantic, and in its expansion eastwards absorbed the territories of Alexander’s successors, and became the mistress of all countries with a Mediterranean seacoast. The nations of the Roman Empire “insensibly melted away into the Roman name and people ”(Gibbon, chap ii).

4. Meanwhile there were native forces in Persia which asserted themselves and established (A.C. 10) the Dynasty of the Arsacids (Ashkanian). This was mainly the outcome of a revolt against Hellenism, and its spear point was in Parthia. The Arsacids won back Persia proper, and established the western boundary of Persia in a line drawn roughly from the eastern end of the Black Sea southwards to the Euphrates at point northeast of Palmyra. This would include the region of the Caucasus (excluding the Black Sea coast) and Armenia and Lower Mesopotamia, in the Persian Empire. This was the normal boundary between Persia and the Roman Empire until the Islamic Empire wiped out the old Monarchy of Persia and a great part of the Byzantine Empire, and annexed Egypt, Palestine, Syria, and gradually Asia Minor, finally extinguishing the whole of the Byzantine Empir

5. Another stage in Persian history was reached when the Arsacids were overthrown and the Sasanians came into power under Ardshir 1, A.C. 225. The Sasanian Empire was, in a sense, a continuation of the Achaemenian Empire, and was reaction against the corruptions of the Zoroastrian religion which had crept in under the Parthian Dynasty of the Arsacids. But the religious reforms were only partial. There were some interaction between Christianity and the Zoroastrian religion. For example, the great mystic Mani, who was painter as well as religious leader, founded the sect of Manichaeism. He flourished in the reign of Shapur 1 (A.C. 241-272) and seems to have preached a form of Gnostic faith, in which Alexandrian philosophy was mixed with Christian doctrine and the old Persian belief in the dual principle of Good and Evil. The Sasanians failed to purify religion and only adhered to fireworship in arrogance, luxury, sensuality, and monopoly of power and privilege, which is the office of Religion to denounce and root out. That office was performed by Islam.

6. When the seat of the Roman Empire was transferred to Constantinople (Byzantium) in the time of Constantine (A.C. 350), the conflict between Rome and Persia became more and more frequent. The true Peninsula of Arabia was never conquered either by Rome or by Persia, although its outlying parts were absorbed in either the one or the other at various times. It is interesting to notice that the Roman Emperor Philip (A.C. 244-249) was a born Arab and that the architecture of the Nabataeans in the city of Petra and in Hijr shows a mixture of Roman, Greek, Egyptian, and indigenous Arab cultures.

7. Arabia received the cultural influences of Persia and the Byzantine Empire, but was a silent spectator of their conflicts until Islam was brought into the main currents of world politics.

8. The Yemen coast of Arabia, which was easily accessible by sea to Persia, was the battle-ground between the Persian Empire and the Abyssinian Empire just across the Red Sea. Abyssinia and Arabia had had cultural and political relations for many centuries. Amharic, the ruling language of Abyssinia, is closely allied with Arabic, and the Amharic people went as colonists and conquerors from Arabia through Yemen. Shortly before the birth of the Holy Prophet, Abyssinia had been in occupation of Yemen for some time, having displaced a Jewish dynasty. The Abyssinians professed the Christian religion, and although their Church was doctrinally separate from the Byzantine Church, there was a great deal of sympathy between the Byzantines and the Abyssinians on account of their common Christian religion. One of the Abyssinian viceroys in Yemen was Abrahah, who conceived the design of destroying the Temple at Makkah. He led an expedition, in which elephants formed a conspicuous feature, to invade Makkah and destroy the Ka’bah. He met a disastrous repulse, which is referred to in the Quran (Surah 105). This event was in the year of the Prophet’s birth, and marks the beginning of the great conflict which enabled Arabia eventually to obtain a leading place among the nations of the world. The year usually given for the Prophet’s birth is 570 A.C., though the date must be taken as only approximate, being the middle figure between 569 and 571. The extreme possible limits. The Abyssinians having been overthrown, the Persians were established in Yemen, and their power lasted there until about the 7th year of the Hijrah (approximately 628 A.C.), when Yemen accepted Islam.

9. The outstanding event in Byzantine history in the 6th century was the reign of Justinian (527-565) and in Persian history the reign of Anawshirwan (531-579). Justinian is well-known for his great victories in Africa and for the great Digest he made of Roman Law and Jurisprudence. In spite of the scandalous life of his queen Theodora, he occupies an honourable place in the history of the Roman Empire. Anawshirwan is known in Persian history as the “Just King”. They were contemporary rulers for a period of 34 years. In their time the Roman and Persian Empires were in close contact during peace and war. Anawshirwan just missed being adopted by the Roman Empire. If the adoption had come off, he would have become one of the claimants to the Byzantine throne. He invaded Syria and destroyed the important Christian city of Antioch in 540- 541. it was only the able defence of Belisarius, the Roman general, which saved the Roman Empire from further disasters in the east. On the other hand the Turanian Avars, driven in front of the Turks, had begun the invasion of Constantinople from the western side. Justinian made an alliance with the Abyssinians as a Christian nation, and the Abyssinians and the Persians came to conflict in Yemen. Thus world conditions were hemming in Arabia on all sides. It was Islam that not only saved Arabia but enabled it to expand and to play a prominent part in world history after the annihilation of the Persian Empire and the partial destruction of the Byzantine Empire.

10. The sixth century of the Christian era and the first half of the seventh century were indeed a marvelous period in the world’s history. Great events and transformations were taking place throughout the then known world. We have referred in the Roman Empire and the Persian Empire which dominated the civilized portions of Europe, Africa and Western Asia. The only two other countries of note in history in those days were India and China. In India there was the glorious period of Harsha Vardhana (606-647 A.C.), in which art, science, and literature flourished, political power was on a healthy basis, and religious enquiry was bringing India and China into closer relationship. The famous Chinese Buddhist traveler Yuang Chwang (or Yuang Tsang or Hsuan-Tsang) performed his pious pilgrimage to India in 629-45. In China, the glorious The’ang Dynasty was established in 618. The Chinese art of that Dynasty led the world. In political power, China extended from the Pacific in the east to Persian Gulf on the west. There was unity and peace, and China-hitherto more or less isolated-received ambassadors from Persia, Constantinople, Magadha, and Nepal, in 643. But all this pomp and glitter had in it the seeds of decay. Persia and Byzantine collapsed in the next generation. India was in chaos after Harsha’s death. The Chinese Empire could not long remain free from the “Barbarians”: the Great Wall, begun in the third century B.C., was soon to be out of date. By about 683 the Khitans from the northwest and the Tibetans from the south were molesting China. The Germans, the Goths and the Vandals were pressing further and further into Roman Empire. From Asia, the Avars and the Turks were pressing both on the Romans and the Persians, and sometimes playing off the one against the other. The simpler and less sophisticated nations, with their ruder but more genuine virtues, were gaining ground. Into all that welter came the Message of Islam, to show up, as by galvanic action, the false from the truth, the empty from the eternal, the decrepit and corrupt from the vigorous and pure. The ground of History was being prepared for the New Birth in Religion.

11. Anawshirwan was succeeded on the Persian throne by an unworthy son Hurmuz (579-590). Had it not been for the talents of his able General Bahram, his Empire would have been ruined by the invasions of the Turks on one side and the Romans on the other. Eventually Bahram rebelled, and Hurmuz was deposed and killed. His son Khusraw Parwiz (Chosroes II) took refuge with the Byzantine Emperor Maurice, who practically adopted him as a son and restored him to the Persian throne with Roman arms. Khusraw reigned over Persia from 590 to 628. it was to him that the Holy Prophet addressed one of his letters, inviting him to Islam towards the end of his life. It is not certain whether the letter was actually delivered to him or to his successor, as it is nor easy to calculate precisely synchronous dates of the Christian era with those of the earliest years of the Hijrah era.

12. In Arabic and Persian records the term Kisra refers usually to Khusraw Parwiz (Chosroes II) and sometimes to Khusraw Anawshirwan (Chosroes I), while the term Khusraw is usually treated as generic – as the title of the Kings of Persia generally. But this is by no means always the case. “Kisra” is an Arabic form of “Khusraw”. The name of Anawshirwan has been shortened from the time of Firdawsi onwards to Nushirwan. The Pehlevi form is Anoshek-ruwan, “of immortal soul’.

13. The Byzantine Emperor Maurice (582-602) had a mutiny in his army, and his capital revolted against him. The army chose a simple centurion called Phocas as Emperor and executed Maurice himself. The usurper Phocas ruled from 602 to 610, but his tyranny soon disgusted the Empire, Heraclius, the governor (exarch) of a distant province in Africa, raised the standard of rebellion, and his young son, also called Heraclius, was sent to Constantinople to depose Phocas and assume the reins of power. It was the younger Heraclius, who ascended the throne of Constantinople in 610 and ruled till 642, who figures in Muslim history as Hiraql.

14. Khusraw Parwiz called himself the son of the Emperor Maurice. During his refuge at Constantinople he had married a Byzantine wife. In Nizami’s Romance she is known as Maryam. According to some historians she was a daughter of the Emperor Maurice, but Gibbon throws doubts on that relationship. In any case, he used the resources of the Persian Empire to fight the usurper Phocas. He invaded the Byzantine Empire in 603. The war between the Persians and the Romans became a national war and continued after the fall of Phocas in 610. The Persians had sweeping victories, and conquered Aleppo, Antioch, and the chief Syrian cities, including Damascus in 611. Jerusalem fell to their arms in 614-615, just 8 to years before the sacred Hijrah. The city was burnt and pillaged, the Christians were massacred, the churches were burnt, the burial place of Christ was itself insulted, and many relics, including the “true Cross” on which the Christians believed that Christ had been crucified, were carried away to Persia. The priests of the Persian religion celebrated an exultant triumph over the priests of Christ. In this pillage and massacre the Persians were assisted by crowds of Pagan Arabs to whom any opportunity of plunder and destruction was in itself welcome. It is probably this striking event-this victory of the Persians over the Byzantine Empire-which is referred to in Surah 30 (Al Rum) of the Quran. The Pagan Arabs naturally sided with the Persians in their destructive zeal, and thought that the destruction of the Christian power of Byzantium would also mean a setback to the Message of the Prophet, the true successor of Jesus. For our Holy Prophet had already begun his mission and the promulgation of Allah’s Revelation in A.C. 610. while the whole world believed that the Roman Empire was being killed by Persia, it was revealed to him that the Persian victory was short-lived and that within a period of a few years the Romans (Byzantium) would conquer again and deal deadly blow to the Persians. The Pagan Arabs, who were then persecuting the Holy Prophet in Makkah, hoped that their persecution would destroy the Holy Prophet’s new Revelation. In fact both their persecution and the deadly blows aimed by the Persians and the Romans (Byzantine) at each other were instruments in Allah’s hands for producing those conditions which made Islam thrive and increase until it became the predominant power in the world.

15. The Persian flood of conquest did not stop with the conquest of Jerusalem. It went on to Egypt, which was also conquered and annexed to the Persian Empire in 616. The Persian occupation reached as far as Tripoli in North Africa. At the same time another Persian Army ravaged Asia Minor and reached right up to the gates of Constantinople. Not only the Jews and Pagan Arabs, but the various Christian sects which had been persecuted as heretics by the Romans, joined in the fray and helped the Persians. The condition of Heraclius became indeed pitiable. With all these calamities, he had to deal with the Avars who were attacking from the other side of Constantinople, which was practically in state of siege. Famine and pestilence added to the horrors of the situation.

16. In these desperate circumstances Heraclius conceived a brilliant plan. He knew that the Persians were weak in sea power. He used his sea-power to attack them in the rear in 622 (the year of Hijrah). He transported his army by sea through the Aegean Sea to the bay just south of the Taurus Mountains. He fought a decisive battle with the Persians at Issus, in the same plain in which Alexander the Great had defeated the Persians of his day in his famous march to Syria and Egypt. The Persians were taken by surprise and routed. But they had still a large forces in Asia Minor, which they could have brought into play against the Romans if Heraclius had not made another and equally unexpected dash by sea from the north. He returned to Constantinople by sea, made a treaty with the Avars, and with their help kept the Persians at bay around the capital. Then he led three campaigns, in 623, 624, and 625, along the southern shore of the Black Sea and took the Persians again in the rear in the region round Trebizond and Kars. Through Armenia, he penetrated into Persia and got into Mesopotamia. He was now in a position to strike at the very heart of the Persian Empire. A decisive battle was fought on the Tigris near the city of Mosul in December 627. before this battle, however, he had taken care to get the alliance of the Turks and with their help to relieve Constantinople in 626 against the Persians and the treacherous Avars who had then joined the Persians.

17. Heraclius celebrated the triumph in Constantinople in March 628. Peace was then made between the two Empires on the basis of the status quo ante. Heraclius, in pursuance of a vow he had made, went south in the autumn to Emessa (Himis) and from there marched on foot to Jerusalem to celebrate his victories, and to restore to its place the Holy Cross which had been carried away by the Persians and was returned to the Emperor as a condition of peace. Heraclius’s route was strewn with costly carpets, and he thought that the final deliverance had come for his people and his empire. Either on the way, or in Jerusalem, he met a messenger from the Holy Prophet carrying a letter inviting him to the True Faith as renewed in the living Messenger of the age. He apparently received the message with courtesy. But he did not realize the full import of the new World which was being shaped according to Allah’s plans, and the future that was opening through the new Revelation. Perhaps in his heart he felt impressed by the story which he had heard from the Arabs about the Holy Prophet, but the apparent grandeur of his empire and the pride of his people prevented him from openly accepting the renewed Message of Allah. He caused a search to be made for any Arab who was sufficiently acquainted with the Prophet to tell him something about him. Abu Sufyan was then trading in a caravan in Syria. He was a cousin of the Prophet, and belonged to the Umayyah branch of the family. He was sent for to Jerusalem (Aelia Capitolina).

18. When Abu Sufyan was called to presence of Heraclius, the Emperor questioned him closely about this new Prophet. Abu Sufyan himself was at that time outside Islam and really an enemy of the Prophet and his Message. Yet the story he told – of the truth and sincerity of the Holy Prophet, of the way in which the poor and lowly flocked to him, of the wonderful increase of his power and spiritual influence, and the way in which people who had once received the Light never got disillusioned or went back to their life of ignorance, and above all the integrity with which he kept all his covenants – made a favourable impression on the mind of Heraclius. That story is told in dramatic detail by Bukhari and other Arabian writers.

19. The relations of the Persians Monarch with Islam were different. He -either Khusraw Parwiz or his successor received the Holy Prophet’s messenger with contumely and tore up his letter. “So will his kingdom be torn up.” Said the Holy Prophet when the news reached him. The Persian Monarch ordered the Governor in Yemen to go and arrest the man who had so far forgotten himself as to address the grandson of Anawshirwan on equal terms. When the Persian Governor tried to carry out his Monarch’s command, the result was quite different from what the great Persian King of Kings had expected. His agent accepted the truth of Islam, and Yemen was lost as a province to the Persian Empire and became a portion of the new Muslim State. Khusraw Parwiz died in February 628. He had been deposed and imprisoned by his own cruel and undutiful son, who reigned only for a year and a half. There were nine candidates for the Persian throne in the remaining four years. Anarchy reigned supreme in the Sasanian Empire, until the dynasty was extinguished by the Muslim victory at the battle of Mada’in in 637. The great and glorious Persian monarchy, full of pride and ambition, came to an ignominious end, and a new chapter opened for Persia under the banner of Islam.

20. The Byzantine Empire itself began to shrink gradually, losing its territory, not to Persia, but to the new Muslim Power which absorbed both the ancient Empires. This Power arose in its vigour to proclaim a new and purified creed to the whole world. Already in the last seven years of Heraclius’s reign (635-642) several of the provinces nearest to Arabia had been annexed to the Muslim Empire. The Muslim Empire continued to spread on, in Asia Minor to the north and Egypt to the south. The Eastern Roman Empire became a mere shadow with a small bit of territory round its capital. Constantinople eventually surrendered to Muslims in 1453.

21. That was the real end of the Roman-Byzantine Empire. But in the wonderful century in which the Prophet lived, another momentous Revolution was taking place. The Roman Pontificate of Gregory the Great (590-604) was creating a new Christianity as the old Christianity of the East was slowly dying out. The Patriarch of Constantinople had claimed to be the Universal Bishop, with jurisdiction over all the other bishops of Christendom. This had been silently but gradually questioned by the Popes of Rome. They had been building up a liturgy, a church organization and a body of discipline for the clergy, different from those of the Holy Orthodox Church. They had been extending their spiritual authority in the Barbarian provinces of Gaul and Spain. They had been amassing estates and endowments. They had been accumulating secular authority in their own hands. Pope Gregory the Great converted the Anglo-Saxon invaders of Great Britain to his form of Christianity. He protected Italy from the ravages of the Franks and Lombards and raised the See of Rome to the position of a Power which exercised ample jurisdiction over the Western world. He was preparing the way for the time when one of his successors would crown under his authority the Frankish Charlemagne as Emperor of Rome and of the West (A.C. 800), and another of his successors would finally break away from the Orthodox Church of Constantinople in 1054 by the Pope’s excommunication of the Patriarch of Constantinople and the Greeks.

References:

Among Western writers, the chief authority is Gibbon’s Decline and Fall of the Roman Empire: mainly chapters 40-42, and 45-46; I have given references to other chapters in the body of this Appendix: his delineation of the characters of Heraclius and Chosroes II is brief but masterly.

L. Drapeyron’s French monograph, L’Empereur Heraclius (Paris, 1869) throws further light on an interesting personality.

A.J. Butler’s Arab Conquest of Egypt (Oxford, 1902) gives a good account of Heraclius.

The famous French dramatist Corneille has left a play of Heraclius, but it turns more on an intricate and imaginary plot in the early life of Heraclius than on the character of Heraclius as Emperor.

Nizami, in his Khusraw-o-Shirin (571 H, 1175-66 A.D.) makes reference at the end of his Romance to the Holy Prophet’s letter to the Persian King, and does attempt in the course of the Romance a picture of the King’s character. He is a sort of wild Prince Hal before he comes to the throne. Shirin is an Armenian princess in love with Khusraw; she marries Khusraw after the death of his first wife Maryam, daughter of the Roman Emperor, and mother oft undutiful son who killed Khusraw and seized his throne.

Among the other Eastern writers, we find a detailed description of the interview of Abu Sufyan in Bukhari’s Sahih (book on the beginning of Inspiration): the notes in the excellent English translation of Muhammad Asad (Leopold Weiss) are helpful.

Tabari’s History is as usual valuable.

Mirkhond’s (Khawind-Shah) Rawdah al Safa (translated by Rehatsek) will give English readers a summary (at second hand) of the various Arabic authorities.

Mawlana Shibli’s otherwise excellent Sirah al Nabi is in this respect disappointing.

Mawlana Zafar Ali’s Ghalaba-i-Rum (Urdu, Lahore, 1926) is interesting for its comments.

A note on the Persian capitals may be interesting. So long as Persia was under the influence of the Semitic Elamites, the chief residence of the rulers was at Susa, near the modern Dizful, about 50 miles northeast of Shustar. In the Medic or Median period (say B.C. 700 t0 550) the capital was, as we should expect, in the highlands of Media., in Ecbatana, the site of the modern city of Hamadan, 180 miles west of modern Tihran. Ecbatana remained even in Sasanian times the summer capital of Persia. With the Achae menians (B.C. 550-330) we come to a period of full national and imperial life. Susa was the chief Achaemenian capital from the time of darius I onwards, through Persepolis (Istakhr) in the mountain region near modern Shiraz, and about 40 miles northeast of Shiraz, was used as the city of royal burial. Alexander himself, as ruler in Persia, died in Babylon, later when the centre of gravity moved north and northeast, other sites were selected.

The Arsacids (Ashkanian) or Parthians were a tribal power, fitly called in Arabic the muluk al Tawaif, and had probably no fixed or centralized capital. The Saqsanian took over a site where there were a number of cities, among which were Ctesiphon and Seleucia on opposite banks of the river Tigris. This site is about 45 miles north of the old site of Babylon and 25 miles below the later city of Baghdad. Ctesiphon and Seleucia were Greek cities founded by one of Alexander’s successors, Seleucia being named after Seleucus.

This complex of seven cities was afterwards called by the Arabic name of Madain (the Cities). The Takht-i-Kisra (or Arch of Ctesiphon) still stands in a ruinous condition on this site. This seems to have been the chief capital of the Sasanians at the Arab conquest, which may be dated either from the battle of Qadisiyah or tha of Mada’in (Both fought in 637 A.D.), after which Persia which then included ‘Iraq came into Muslim Empire. The Abbasi Empire built Baghdad for its capital under Mansur in 762 A.D. when that Empire was broken up in 1258 A.D., there was some confusion for two centuries. Then a national Persian Empire, the Safawi (1499- 1736) arose, and Shah Salim established his capital in the northwest corner in Tabriz. Shah Abbas the Great (1587-1628) had his capital at the more central city of Ispahan (or Isfahan). After the Safawi dynasty confusion reigned again for about four decades, when the Afghans were in the ascendant. When the Qachar (or Qajar) dynasty (1795-1925) was firmlty established under Agha Muhammad Khan. Tihran (Tehran) near the Caspian, where his family originated, became the capital, and it still remains the capital under the modern Pehlvi Dynast


     
FÜGGELÉK AZ AR-RÚM SZÚRÁHOZ
AZ ISZLÁM ELSŐ KAPCSOLATAI A BIRODALMAKKAL
SZERZŐ: YUSUF ALI
BIZÁNCI ÉS PERZSA BIRODALOM
     


Lásd 30:2-7

1. Heraclius Bizánci császár és Khasrau Parwis Perzsa király közti konfliktusról a 30. Szúra (Al-Rum) tesz említést. Ezért jó, ha röviden áttekintjük e két Birodalom kapcsolatát és fokozatos hanyatlásukat még az Iszlám kora előtt. Történetüknek a világtörténelemben nem csak politikai, hanem mély spirituális jelentősége is van.

2. Ha Bizáncot a Római Köztársaság folytatásának tartjuk és a Római időkbe megyünk vissza, akkor az első konfliktus az i. e. 53-ban került sor, amikor a gazdagságáról híres Crassus konzul a Pártusokkal vívott csatában vereséget szenvedett. Ha tovább megyünk vissza a Görög Városállamok idejére, utalhatunk Xerxész Görög inváziójára az i. e. 480-479-ben és ennek sikeres tengeri és szárazföldi visszaverésére a Városállamok összehangolt együttműködésének eredményeként. Abban az időben a Perzsa Birodalom Kis-Ázsia nyugati, Mediterrán partvidékéig terjedt ki. Mivel itt számos Görög sziget volt, ezért a háborús és békés időszakok folytonosan követték egymást Perzsia és a Hellén világ között. Sokszor a Görög szigetek egymás közti rivalizálásában a Nagy Perzsa Sahin sah segítségét kérték ellenlábasuk legyőzésére. Az Anlacidas által kötött békeszerződés (i. e. 387) nyomán Perzsia gyakorlatilag Görögország hűbérura lett. Ez a Perzsa Achaemenian Dinasztia uralkodása alatt történt.

3. Majd jött Macedóniai nagy Sándor felemelkedése, aki elfoglalta a Perzsa Birodalmat (i. e. 330). Ezzel a hellén befolyás egészen Közép Ázsiáig, délen pedig Szíriáig (beleértve Palesztinát), Egyiptomig ért el, ami gyakorlatilag egész észak Afrikát jelentette. A Római expanzió nyugaton az Atlanti óceánig jutott, keleten pedig Nagy Sándor utódainak területeit olvasztotta magába. A Fekete tenger partvidékét teljesen uralta. A Római Birodalom nemzetei „öntudatlanul felolvadtak Róma nevében és embereiben”.

4. Ezalatt Perzsián belül olyan bennszülött hatalmak jelentek meg, melyek érvényesítették és megalapozták magukat, mint pl. az Arsacids (Ashkanian) Dinasztia (i. sz. 10). A hellének elleni lázadás képezte színre lépésüket Pártus földön, ahonnan szétáramlottak. Az Arsacidok visszanyerték a Perzsák hatalmát, határaikat kiterjesztették a Fekete tenger keleti partvidékéig, délen pedig az Eufráteszt Palmirával összekötő térségig. A Perzsa Birodalom magába olvasztotta a Kaukázus vidékét, Örményországot és Alsó Mezopotámiát. Tehát ez képezte a Római és Perzsa Birodalom közti határokat addig, míg az Iszlám ereje el nem söpörte a Perzsa monarchiát, a Római Birodalmat, annektálta Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, majd fokozatosan Kis Ázsiát, véget vetve a Bizánci Birodalomnak.

5. A Perzsa történelem egy másik eseményét képezte az Arsacidok trónfosztása és a Szaszanidák hatalomra kerülése I. Ashadir alatt i. sz. 225-ben. A Szaszanida Birodalom részben az Achaemeniai folytatása, ami Zoroasztriánus vallás meggyengülésére adott reakciókén kelt életre az Arsacidok Pártus uralma alatt. Az általuk végrehajtott vallási reformok csak részlegesek voltak. Például a nagy misztikus, Mani, aki egy személyben festő és vallásvezető volt, megalapította a Manicheizmus szektáját. Ez a felfogás I. Shapur uralma alatt élte fénykorát (i. sz. 241-272) és egyfajta gnosztikus hitet prédikált. Ebben helyet kapott az Alexandriai filozófia, ami keveredett a Keresztény doktrínákkal, valamint a Jó és Rossz duális elvét hirdető óperzsa hittel. A Szaszanidáknak nem sikerült megtisztítaniuk a vallást, arrogánsan, gőgösen, fényűzően, érzékiséget sugallva kötődtek a tűz imádatához, az erő és hatalom privilégiumához. Ez egy vallás esetében a rothadás előszobája, amit az Iszlám váltott fel.

6. Amikor a Római Birodalom székhelye Konstantin idején (i. sz. 350) Konstantinápolyba költözött (Bizánc), felerősödtek a Bizánc és Perzsia közti konfliktusok. Az Arab félszigetet sohasem foglalta el se Bizánc, se Perzsia, csupán egyes kívül eső részeit olvasztotta magába hol egyik, hol másik, időről időre. Érdekesség talán, hogy Philip (i. sz. 244-249) római császár arab születésű volt, a Petrában és Hidzsr-ben fellelhető Nabateus építészet a Római, Görög és ősi Arab kultúrák keveredését mutatja.

7. Arábiában mind a Perzsa, mind a Bizánci kultúra éreztette hatását, de az itteniek csak hallgatólag nézték a két Birodalom konfliktusát egészen addig, míg az Iszlám színre nem lépett és megváltoztatta a világ arculatát.

8. Arábia jemeni partvidéke könnyen elérhető volt a Perzsa öbölből. Ez volt a Perzsa és az Abesszin Birodalom közti csaták helyszíne a Vörös tenger túlpartján. Arábia és Abesszínia évszázadokon keresztül élénk kulturális és politikai kapcsolatban állt. Az Amhara, Abesszínia hivatalos nyelve közel áll az Arabhoz. Az Amharák gyakran érkeztek Arábiába Jemenen keresztül hódítókként. Röviddel a Próféta (béke reá) születése előtt, Abesszínia néhányszor elfoglalta Jement és elmozdították az ott uralkodó Zsidó Dinasztiát. Az Abesszinek Keresztények voltak. Bár egyházuk doktrínái elkülönültek a Bizánci Egyházétól, de ennek ellenére nagy szimpátiával tekintett egymásra a két hatalom a közös Keresztényi értékek alapján. Abraha, az egyik Jemenben uralkodó Abesszin alkirály volt az, aki elhatározta a Mekkai Szentély lerombolását. Hadjáratot vezetett, melyben elefántok félelmet gerjesztő vonulásával indultak meg Mekka lerohanására és a Kába lerombolására. A sereget katasztrofális csapás érte, amit a Korán 105. Szúrája említ. Ebben az évben született a Próféta. Az eset jelzi annak a nagy konfliktus sorozatnak a csíráját, mely képessé tette a későbbiekben Arábiát, hogy a világ vezető hatalmai között kapjon helyet. A Próféta az i. sz. 570-ben született, de ezt hozzávetőlegesen kell érteni. A pontos dátum valahol 569 és 571 között van. Az Abesszinnek bukásával Perzsák telepedtek meg Jemenben, akiknek hatalma a Hidzrsa 7-ik esztendejéig fennmaradt. (kb. i. sz. 628). Ekkor Jemen Iszlám hitre tért.

9. A Bizánci történelem kiemelkedő eseménye a hatodik században Jusztinian uralkodása (527-565) és a Perzsa történelemben Anawshirwan (531-579) uralma volt. Jusztiniant híressé tették Afrikai győzelmei, valamint a Római Jog és Jogtudomány alapjainak lerakása. Botrányokkal teli élete ellenére Teodóra császárnővel, megbecsült helyet foglal el a Római Birodalom történelmében. Anawshirwan a perzsa történelemben szintén a „Jog és Igazság Királya”. A két uralkodó egy időben volt hatalmon 34 éven át és ez alatt a Római és Perzsa Birodalom szoros kapcsolatban állt háborúban és békében egyaránt. Csak a véletlenen múlt, hogy Anawshirwant nem adoptálta a Római Birodalom. Ha ez megtörtént volna, joggal követelhette volna a Bizánci trónt. Megtámadta Szíriát és 540-541-ben lerombolta a jelentős Keresztény várost, Antiochiát. Csak Belisariuson, a Római hadak vezérén múlt, hogy a Római Birodalom nem szenvedett további csapásokat keleten. Nyugatról Turáni Avarok támadták Konstantinápolyt, akiket a törökök toltak maguk előtt. Jusztinian Keresztényi alapon szövetséget kötött az Abesszinekkel, így az Abesszinek és a Perzsák egymással szembe kerültek Jemenben. Ezzel a kor világeseményei minden oldalról körbevették Arábiát. Az Iszlám nem csak megvédte, hanem képessé tette Arábiát arra, hogy terjeszkedni tudjon, és meghatározó szerepet játsszon a világtörténelemben a Perzsa Birodalom teljes, ill. a Bizánci Birodalom részleges bukása után.

10. A Kereszténység hatodik százada és a hetedik évszázadának kezdete a világtörténelem csodálatos időszaka volt. Hatalmas események formálták át az akkor ismert világot. Megemlítettük a Római és Perzsa Birodalmat, melyek Európa, Afrika és Nyugat Ázsia civilizációjában domináns szerepet játszottak. Az akkori történelem további két nagy országa India és Kína még nem került szóba. Ez volt Indiában a dicsőséges Harsha Vardhana (606-647) korszaka, mikor virágzott a művészet, tudomány és irodalom. A politika egészséges keretek közt működött, a kölcsönös vallási érdeklődés, pedig Indiát és Kínát közel hozta. A neves kínai utazó Yuang Chwang (vagy Yuang Tsang or Hsuan-Tsang) jámbor zarándoklatot mutatott be Indiában (629-45). Kínában 618-ban létrejött a dicsőséges The’ang Dinasztia, akik a kínai művészetet a világon ismertté és elismertté tették. Politikai oldalon Kína a Csendes óceántól egészen a Perzsa öbölig ért. Béke időszaka volt. Többé-kevésbé elzárva a külvilágtól, Kína 643-ban követeket fogadott Perzsiából, Konstantinápolyból, Magadhából, Nepálból. De a pompa és ragyogás a romlás csíráját hordozza magában. A következő nemzedékek alatt a Perzsa és Bizánci Birodalom összeomlott. Indiában, Harsha halála után káosz lett úrrá. A Kínai Birodalom nem tudott mit kezdeni a barbár betörésekkel. A Nagy Fal építését az i. e. harmadik században megkezdték, de hamar idejét múlta. Kb. 683-ban a Khitanok északnyugaton és a Tibetiek délen nyugtalanították Kína biztonságát. A Germánok, Gótok és Vandálok a Római Birodalmat tartották nyomás alatt. Ázsiából az Avarok és Török népek okoztak feszültséget Bizáncnak és Perzsiának egyaránt, néhányszor kijátszva az egyiket a másik ellen. Az egyszerűbb, kevésbé szofisztikált népek, talán a földöz ragadottabb, de eredetibb erényeket mutatva hódítani tudtak. Ebbe a fejetlenségbe érkezett az Iszlám Üzenete, különbséget mutatva hamis és Igaz, üres és Örök, romlott és Tiszta között. A történelem talaja készen állt a Vallás újbóli megszületésére.

11. Anawshirwant a Perzsa trónon fia, Hurmuz váltotta (579-590). Ha nem állt volna szolgálatára Bahram tábornokának katonai tehetsége, akkor a török rajtaütések egyik oldalról és a bizánciak a másikon, szétzúzták volna Birodalmát. Végül Bahram fellázadt, Hurmuzt lemondatták és megölték. Fia, Khusraw Parwiz a Bizánci császár, Maurice udvarában kért menedéket, aki őt fiaként adoptálta. Majd visszaültette őt Perzsia trónjára és saját meghosszabbított kezeiként tartotta ott. Khusraw 590-628 uralkodott Perzsiában. Neki címezte a Próféta (béke reá) az egyik levelét, melyben az uralkodó élete vége felé az Iszlámra hívta. Nem tudható pontosan, hogy a levél hozzá, vagy utódjához érkezett-e meg. Ahogy nem könnyű szinkronba állítani a Keresztény korszak dátumait, a Hidzsra korai szakaszának dátumaival sem.

12. Arab és Perzsa feljegyzésekben „Kisra” általában Khusraw Parwizra utal, csak ritkán értendő ez alatt Khusraw Anawshirwan. Egyben az uralkodói címet is jelentheti. „Kisra” a „Khusraw” arab változata. Anawshirwan nevét sokszor rövidítették, pl. Firdawsi Nushirwan-nak titulálta. A Pehlevi formája „Anoshek-ruwan”, azaz halhatatlan lélek.

13. Maurice, Bizánc császára (582-602) ellen tábornokai fellázadtak. A sereg egy egyszerű centuriont, (századost), Phocast tett meg császárrá és Maricet kivégezték. Phocas a trónt 602-610 között bitorolta, zsarnoksága hamar nemtetszést keltett az egész Birodalomban. Heraclius, a távoli provinciák és Afrika kormányzója fellázadt, fiát, akit szintén Heracliusnak hívtak, Konstantinápolyba küldte, hogy megfossza Phocast a tróntól és átvegye a hatalmat. A fiatal Heraclius 610-642 között foglalta el Konstantinápoly trónját, a Muszlim történelemben ő Hiraql.

14. Khusraw Parwiz magát Maurice császár fiának tartotta. Konstantinápolyi tartózkodása alatt elvett egy Bizánci nőt, akit Nizami a regényében Maryamnak hívott. Történészek állítják, hogy Maurice császár lánya volt, de Gibbon kétségekkel fogadja ezt a feltételezést. Mindenesetre Khusraw felhasználta a Perzsa hadak adta lehetőségeket és megtámadta a trónbitorló Phocast. A támadás Bizánc ellen 603-ban indult. Ez a háború később Perzsa-Bizánci nemzeti érdekeken alapuló háborúvá alakult át, így folytatódott Phocas 610-ben bekövetkezett bukása után is. A Perzsák győzelmeket arattak, elfoglalták Aleppót, Antiochiát, Szíria nagyvárosait, beleértve Damaszkuszt 611-ben. Jeruzsálem 614-615-ben került kezeik közé, 8 évvel a Hidzsra előtt. A várost felégették, kifosztották, a Keresztényeket lemészárolták, a templomokat felgyújtották, Jézus sírhelyét feldúlták, számos relikviát, beleértve a „Szent Keresztet” melyen a Keresztények hite szerint Jézust megfeszítették, Perzsiába vitték. A Perzsa vallás főpapjai ujjongva ünnepelték a Krisztus papjai felett aratott győzelmüket. A fosztogatásba és öldöklésbe a Perzsák bevonták a pogány arabok sokaságát, akik minden alkalmat megragadtak zsákmányszerzésre és rombolásra. Valószínű, hogy a Perzsáknak ez a győzelme kap említést a Korán 30. Szúrájában (Al Rum). A pogány Arabok, romboló céljaikat a Perzsa támogatásra alapozva úgy vélték, hogy a Bizánci Kereszténység elpusztítása után a Próféta Üzenetének eltiprása lesz a következő lépés, hiszen a Próféta magát Jézus utódjának tartotta. A Próféta az i. sz. 610-ben akkor tette közzé Allah kinyilatkoztatását, amikor az egész világ azt hitte, hogy a Bizánci Birodalmat Perzsia végleg romba döntötte. Az a sugallat érte, hogy a Perzsa győzelem rövid életű, pár év leforgása után Bizánc újra győz és a Perzsák megsemmisítő vereséget szenvednek. A pogány Arabok, akik ez idő alatt a Prófétát üldözték Mekkában, abban reménykedtek, hogy zaklatásukkal tönkreteszik a Próféta által kapott kinyilatkoztatásokat. Az üldöztetés, a Perzsák és Bizánciak halálos összecsapásai mind eszközök voltak Allah kezeiben, hogy kialakuljanak a feltételek az Iszlám születésére, megerősödésére és szerepvállalására a világban.

15. A Perzsa hódítási hullám nem állt meg Jeruzsálemnél. Továbbhaladt Egyiptom felé, amit 616-ban elfoglaltak, majd elérte Észak Afrikában Tripolit. Ezzel egy időben egy másik Perzsa had feldúlta Kis Ázsiát és Konstantinápoly kapuit döngette. A Bizánciak nem csak a Zsidókat, pogány Arabokat, hanem más Keresztény szekták híveit is zaklatták, eretneknek hirdetve őket, akik a Perzsák oldalán állnak. Heraclius helyzete reménytelen volt. Ráadásul az Avarokra is figyelnie kellett, akik szintén Konstantinápolyt támadták egy másik oldalról. Így a város teljes ostromzár alá került, ami miatt éhínség és dögvész tette elviselhetetlenné az állapotokat.

16. Ilyen körülmények között Heraclius egy briliáns tervet gondolt ki. Tudta, hogy a Perzsák tengeren gyengék, ezért 622-ben (a Hidzsra évében) tengeren támadta őket. Seregét hajókon az Égei tengeren a Taurus hegységtől délre fekvő öbölbe szállította. Issusnál egy végső ütközetre szánta él magát a Perzsákkal ugyanazon a csatamezőn, ahol Nagy Sándor mért rájuk vereséget híres hadjáratán Szíria és Egyiptom felé menetelve. A Perzsák meglepődtek és visszavonultak. Még jelentős erőik állomásoztak Kis Ázsiában, amit Bizánc ellen tudtak volna bevetni, ha Heraclius nem robbantott volna ki még egy hasonlóan váratlan összecsapást a tengeren északi irányból. Amikor visszatért Konstantinápolyba, egyezséget kötött az Avarokkal és segítségükkel a Perzsákat a várost körülvevő öbölbe tudták zárni. Majd 623, 624 és 625-ben három hadjáratot indított a Fekete tenger partvidékén, mellyel a Perzsákat Trebizond és Kars vidékére elszigetelte. Örményországon keresztül behatolt Perzsiába, végigvonult Mezopotámián és a Perzsa Birodalom szívéhez ért. 627 decemberében Moszulban egy mindent eldöntő csatát vívott a Tigris folyón. Ezt megelőzően 626-ban szövetségre lépett a török eredetű hadakkal, így könnyített Konstantinápoly helyzetén, miközben az áruló Avarok átálltak a Perzsákhoz.

17. 628 márciusában Heraclius győzelmi ünnepet ült Konstantinápolyban. A status quo ante alapján béke-megállapodást kötött a két Birodalom. Heraclius, fogadalmát megtartva, ősszel délnek indult Emessáig (Himis), majd innen gyalog tette meg az utat Jeruzsálemig, ahol megünnepelte a diadalt és visszahelyezte a „Szent Keresztet”, amit a Perzsák annak idején magukkal vittek, de a béke- megállapodás feltételeként visszaadtak Heracliusnak. A császár útját drága szőnyegekkel borították. Abban a tudatban volt, hogy végleg megszabadította Birodalmát és embereit az ellenségtől. Vagy az útja során, vagy már Jeruzsálemben találkozott a Próféta (béke reá) egy küldöttével, aki igen udvarias körülmények között továbbította számára a Próféta Iszlámra hívó levelét. A császár ekkor nem fogta fel az Új Világ fontosságát, ami Allah Tervének megfelelően formálódott, a jövőt sem látta, ami a kinyilatkoztatásokban hangot kapott. Talán szívében még éltek azok a történetek, melyeket Arabok meséltek neki a Prófétáról, de abban a pillanatban eltöltötte őt Birodalmának nagysága és az őt körbevevő emberek büszkesége is lebeszélte arról, hogy Allah Üzenetével foglalkozzon. Ettől kezdve azonban érdeklődést mutatott a Próféta és küldetése iránt. Abu Sufiyan, a Próféta unokafivére, aki a család Umayya (Omajád) ágához tartozott, egy alkalommal karavánt vezetett Szíriába. A Próféta elküldte őt Jeruzsálembe, (Aelia Capitolia).

18. Amikor Abu Sufiyant Heraclius színe elé szólították, a császár sokat faggatta őt a Prófétáról. Valaha Abu Sufiyan maga is az Iszlám ellensége volt és a Próféta ellen küzdött. Olyan történetet mondott, mely elbeszélte a Próféta igazságosságát, őszinteségét, ahogy a szegények, kivetettek ragaszkodnak hozzá, érzékeltette hatalmának erősödését, ami a spirituális befolyás növekedésével együtt jár. Beszélt a világosságról, amit ha valaki egyszer megérez, többet nem akar visszaesni korábbi tudatlanságába és a szövetségekről, melyeket mindenkivel megtart. Kedvező benyomást tett mindez Heracliusra. Bukhari és más Arab írók drámai részletességgel beszélik el ezt a történetet.

19. A Perzsa Monarchia és az Iszlám kapcsolata ezzel szemben más volt. Khusraw Parwiz, vagy utóda, szemtelenül fogadta a Próféta küldöttét és összetépte levelét. „Így tépjük szét királyságát”, reagált erre a Próféta, mikor a hírek elérkeztek hozzá. A Perzsa uralkodóház megparancsolta jemeni kormányzójának, hogy menjen és tartóztassa le azt az embert, aki megfeledkezett magáról és Anawshirwan unokájával egyenlő szinten tartja magát. Amikor a Perzsa kormányzó teljesíteni akarta a parancsot, az eredmény teljesen más lett, mint amit a Királyok Királya várt. Felhatalmazottja elfogadta az Iszlámot és Jemen ettől kezdve elveszett a Perzsa Birodalom számára, az Iszlám Állam pedig bővült. Khusraw Parwiz 628-ban halt meg. Előtte azonban saját fia űzte el a trónról, majd záratta börtönbe. Fia utána másfél évig uralkodott. Az ezt követő négy évben kilenc jelölt várt a Perzsa trónra. Anarchia lett úrrá a Szaszanida Birodalomban, míg 637-ben a Mada’ini csatában a Muszlimok győzelmével megdőlt a Monarchia. Új fejezet kezdődött Perzsia életében az Iszlám zászlaja alatt.

20. A Bizánci birodalom is zsugorodott, területeket veszített. A Bizánctól és Perzsiától elpártolt régiók zöme az Iszlám hatalmához csatlakozott. Ez a hatalom egy tiszta hitre szólította az egész világot. Heraclius uralkodásának utolsó hét évében (635-642), az Arábiával szomszédos provinciák zöme az Iszlám Birodalmába olvadt. Megindult a terjeszkedés Kis Ázsiában északra és Egyiptomban délre. A Kelet Római Császárság egy pontba szűkült össze a fővárosa körül. Konstantinápoly 1453-ban adta meg magát a Muszlimoknak.

21. Itt ért véget a Római-Bizánci Birodalom. A csodálatos évszázadban, melyben a Próféta élt, egy másik emlékezetes forradalom is lezajlott. A Keleti kereszténység halódó porain Róma új Kereszténységet hirdetett meg és Nagy Gergely (590-604) pontifikálásával Pápát nevezett ki. Konstantinápoly Patriarchája volt eddig az, aki Legfelső Püspökként magának tudhatta be a törvény hatalmát a Kereszténység minden püspöke fölött. Ezt a jogot hallgatólagosan, de félreérthetetlenül Róma a továbbiakban megkérdőjelezte. Liturgiát hoztak létre, felállították az Egyház szervezetét, klérusát, ami Rómának és nem a Szent Ortodox Egyháznak tartozott engedelmességgel. Spirituális hatóságukat kiterjesztették az Ibériai és Gall barbár provinciákban. Ingó és ingatlan vagyonokat gyűjtöttek. Számos földi hatóságot sikerült saját befolyásuk alá terelni. Nagy Gergely Pápa a Britanniát támadó Angolszászokat a Kereszténység általa hirdetett formájára térítette. Itáliát megvédte a Frankok és Lombardok fosztogatásaitól és Róma Szemét olyan magasságba helyezte, amivel törvénykezési hatalmat látott el a nyugati világ felett. Előkészítette az utat, aminek végén egyik utóda a saját hatósága alatt megkoronázta Nagy Károlyt (kb. 800) a Nyugat Római Császárság uralkodójának. Egy másik utódja pedig egyházi kiközösítést hirdetett Konstantinápoly Patriarchájára és a görögökre, amivel végleges szakadás jött létre a Konstantinápolyi Ortodox Egyháztól.

Referenciák az angol cikk végén találhatók.


     
Footnotes
Lábjegyzet
     




[1] The remarkable defeats of the Roman Empire under Heraclius and the straits to which it was reduced are reviewed in Appendix (to follow this Surah). It was not merely isolated defeats; the Roman Empire lost most of its Asiatic territory and was hemmed in on all sides at its capital, Constantinople.



[1] A Bizánci Birodalom Heraclius császár alatt súlyos vereséget szenvedett el a Perzsáktól, melynek részleteit a Szúra utáni Függelékben lehet megtalálni. Ez nem csupán egy helyi csatavesztés volt, hanem ezzel Bizánc elvesztette legtöbb Ázsiai provinciáját, Konstantinápoly pedig elszigetelődött.

[2] The defeat, “in a land close by” must refer to Syria and Palestine, Jerusalem was lost in 614-15 A.D., shortly before this Surah was revealed.

The Pagan Quraish of Makkah rejoiced at the overthrow of Rome by Persia. They were pro-Persian, and in their heart of hearts they hoped that the nascent movement of Islam, which at that time was, from a worldly point of view, very weak and helpless, would also collapse under their persecution. But they misread the true Signs of the times. They are told here that they would soon be disillusioned in both their calculations, and it actually so happened at the battle of Issus in 622 (the year of Hijrah) and in 624, when Heraclius carried his campaign into the heart of Persia (see Appendix) and the Makkan Quraish were beaten off at Badr.



[2] A „közeli föld” Szíriát és Palesztinát jelenti. Jeruzsálem 614-15-ben veszett el, röviddel e Szúra kinyilatkoztatása előtt.

A pogány Quraish Mekkában örvendezett Perzsia győzelmén Bizánc felett. Szívük mélyén abban reménykedtek, hogy az Iszlám ezekben az időkben születő mozgalma, amely nagyon védtelen és gyenge volt, zsarnoki elnyomásuk hatására összeomlik. De nem jól olvasták az idők Jeleit. A Szúrát bevezető sorok kiábrándítják Quraisht, megjövendölik nekik Bizánc győzelmét, ami 622-ben, a Hidzsra évében bekövetkezett Issusnál, majd 624-ben Bizánc általános offenzívát indított és Perzsia szívéig eljutott. Ebben az évben történt a Badri ütközet, ami a Muszlimok győzelmét hozta.

[3] Bidh’un in the text means a short period-a period of from three to nine years. The period between the loss of Jerusalem (614-15) by the Romans and their victory at Issus (622) was seven years, and that to the penetration of Persia by Heraclius was nine years.

The battle of Badr (2 A.H. i.e. 624 A.D.) was a real time of rejoicing for the Believers and a time of disillusionment for the arrogant Quraish, who thought that they could crush the whole movement of Islam in Madinah as they had tried to do in Makkah. But they were signally repulsed. See 3:13.



[3] Bidh’un, egy rövid időszakot jelöl 3-9 év között. Jeruzsálem eleste (614-15) és az Issusi győzelem (622) között hét, Heraclius Perzsiai bevonulása között pedig kilenc év telt el.

A Badri ütközet (Hidzsra 2. i. sz. 624) valóban okot adott arra, hogy örvendezzenek a hívők és kiábránduljon Quraish, akiknek szertefoszlott az álmuk, hogy az Iszlámot megsemmisítsék. 3:13.

[4] The promise refers to the Decision of all things by the Command of Allah, Who will remove all troubles and difficulties from the path of His righteous Believers, and help them to rejoice over the success of their righteous Cause. This refers to all times and all situations. The righteous should not despair in their darkest moments, for Allah’s help will come.



[4] Az ígéret Allah Parancsolásaira és Elrendeléseire vonatkozik. Ő az, Aki leveszi a bajokat, nehézségeket híveiről és segíti őket abban, hogy örvendezni tudjanak a sikernek, amit az Ő útján elérnek. Ez minden időre és helyre igaz, ezért a jelentés általános. A jóravaló embernek még a legsötétebb, legreménytelenebb helyzetben sem szabad feladni, mert Allah segítsége jönni fog.

[5] Men are misled by the outward show of things, though the inner reality may be quite different.



[5] Az embereket félrevezeti a dolgok külső megjelenése, holott a belső valóság lehet, hogy teljesen más.

[6] The Hour will be established: in due time the Hour will come when Judgment will be established, and the seeming disturbance of balance in this world will be redressed. Then the Good will rejoice, and the Guilty, faced with the Realities, will lose all their illusions and be struck dumb with despair.



[6] Az Óra beáll: eljön a Végítélet ideje és a világ látszólagos egyensúlya felborul. A Jó örvendezik, a Rossz bűnhődik, mind a valóség felé tekint, ami már nem földi, hanem örök valóság. A rosszra rátörnek a kétségek, mert most látja, hogy eddig egy általa hamisan elképzelt világban élt.

[7] In the fullness of time good and evil will all be sorted out and separated.



[7] A jót és rosszat szétválogatják.

[8] The special times for Allah’s remembrance are so described as to include all our activities in life. Regarding times for prayer: 11:114, 17:78-79 és 20:130.



[8] Az Allahra való emlékezések ideje, ami átfogja életünk minden mozzanatát. Imaidőkre vonatkozóan: 11:114, 17:78-79 és 20:130.

[9] 10:31. From dead matter Allah’s creative act produces life and living matter, and even science has not yet been able to explain the mystery of life. Life and living matter again seem to reach maturity and again die, as we see every day. No material thing seems to have perpetual life. But again we see the creative process of Allah constantly at work, and the cycle of life and death seems to go on.



[9] 10:31. Allah a halott anyagból élő anyagot teremt. A tudomány a mai napig nem fejtette meg az élet misztériumát. Az élő anyagnak meg van a kijelölt kora, ami alatt fejlődik, megérik, elöregszik és elpusztul. Ez a folyamat szemünk előtt zajlódik le minden nap. Ami anyagi természetű, az nem tart örökké. Majd látjuk megelevenedni Allah folyamatos, életet teremtő áldását, a halál és élet körforgását.

[10] 18:37. In spite of the lowly origin of man’s body, Allah has given him a mind and soul by which he can almost compass the farthest reaches of Time and Space.



[10] 18:37. Az emberi test teljesen mindennapos összetétele mellett, Allah tudatot és lelket adott, ami képessé teszi az embert arra, hogy a tér és idő legtávolabbi helyeit bejárja.

[11] This refers to the wonderful mystery of sex. Children arise out of the union of the sexes.



[11] A szexuális kapcsolat gyönyörű, tömör leírása. E kapcsolat gyümölcse a gyermek.

[12] The variations in languages and colors may be viewed from the geographical aspect or from the aspect of periods of time. All mankind were created of a single pair of parents; yet they have spread to different countries and climates and developed different languages and different shades of complexions. And yet their basic unity remains unaltered. They feel in the same way, and are all equally under Allah’s care.



[12] A nyelvek és bőrszínek különbözőségét a földrajzi terület és idő függvényében szemlélhetjük. Az egész emberiség egy emberpártól származik. Utódaik idővel a legtávolabbi helyekre kerültek el, különböző klimatikus feltételek közé. Ősi nyelvük kikopott, helyébe új került, az eltérő klímákhoz alkalmazkodva más és más alkatok, bőrszínek jöttek létre. Azonban összeköti őket az, ami változatlan közöttük: az érzések és hit, ami egyenlőséget hoz közéjük, Allah gondviselése alatt.

[13] From verse 20 to verse 25 are mentioned a series of Signs or Miracles, which should awaken our souls and lead us to true Reality if we try to understand Allah.



[13] A 20-25 versek Allah Jeleinek, Csodáinak leírását tartalmazzák, melyek felébresztik a lelket és az Igaz valóság felé vezetnek minket, hogy felismerhessük Allahot.

[14] The “standard Religion,” or the Straight Way is thus contrasted with the various human systems that conflict with each other and call themselves separate ‘religions” or “sects” (see verse 32 below). Allah’s standard Religion is one, as God is One.



[14] „Mérvadó vallás”, vagy egyenes út, amiből ugyan számos emberi rendszer leágazhat, de ez az út vezet az üdvözülés felé. A leágazások nevezhetik magukat felekezeteknek, szektáknak (lásd 32. vers), de Allahnál Egy az Igazság és az itt áll.

[15] A good description of self-satisfied sectarianism as against real Religion.



[15] Szekták kialakulásának jó leírása, melyek annak a kicsinek örülnek, amint az egész Igazságból felfedeznek. Ez az igazi vallással nem egyező irány.

[16] 10:12. It is trouble, distress, or adversity that makes men realize their helplessness and turns their attention back to the true Source of all goodness and happiness. But when they are shown special Mercy -often more than they deserve- they forget themselves and attribute it to their own cleverness, or to the stars, or to some false ideas to which they pay court and worship, either to the exclusion of Allah or in addition to the lip-worship which they pay to Allah. Their action in any case amounts to gross ingratitude; but in the circumstances it looks as if they had gone out of their way to show ingratitude.



[16] 10:12. Ha az ember bajba kerül, akkor veszi észre, mennyire tehetetlen és gyenge. Ekkor minden erejével Teremtője felé fordul segítségért. Ha Ő kegyelmet ad, sokszor többet is, mint kellene, akkor az ember elfelejti, amit kapott. A probléma megoldást saját zsenialitásának, vagy olyan sorsszerű szerencsének tulajdonítja, mint égitestek, bálványok, kabalák, melyeknek semmi köze dolgához. Allah, az üres szavaival és motyogásaival elmondott imák szintjén marad meg spirituális életében. Ez hatalmas hálátlanság.

[17] 16:54. They are welcome to their fancies and false worship, and to the enjoyment of the pleasures of this Life, but they will soon be disillusioned. Then they will realize the true values of the things they neglected and the things they cultivated



[17] 16:54. Elmerülnek saját szeszélyeikben, hamis imádataikban, de az Evilági élet gyönyöreinek, élvezeteinek vége szakad, és akkor jön a kiábrándulás. Akkor felfogják a dolgok valós értékeit, meglátják mi az, mit elhanyagoltak és mit műveltek.

[18] Their behavior is exactly as if they were satisfied within themselves that they were entitled or given a license to worship God and Mammon. In fact the whole thing is their own invention or delusion.



[18] Olyan magatartást vesznek fel, mintha ők dönthetnék el, mihez imádkozzanak, Istenhez, vagy Mammonhoz. de ez mind a saját kitalációjuk, önmegtévesztésük.

[19] 28:82. Allah’s grant of certain gifts to some, as well as His withholding of certain gifts from others, are themselves Signs (trials or warnings) to men of faith and understanding.



[19] 28:82. Allah bőkezűsége és annak működése, akár bőséggel juttat, vagy szűken mér, csak annak számára érthető és felfogható, ki ért az Ő Jeleiből.

[20] Riba (literally ‘usury’ or ‘interest’) is prohibited, for the principle is that any profit which we should seek should be through our own exertions and at our own expense, not through exploiting other people or at their expense, however we may wrap up the process in the spacious phraseology of high finance or City jargon. But we are asked to go beyond this negative precept of avoiding what is wrong. We should show our active love for our neighbor by spending of our own substance or resources or the utilization of our own talents and opportunities in the service of those who need them. Then our reward or recompense will not be merely what we deserve. It will be multiplied to many times more than our strict account.



[20] Riba (Uzsora, vagy kamat) az Iszlámban tiltott. Csak olyan profit realizálható, ami saját munkánk, erőfeszítésünk gyümölcse. Olyan, ami más emberek munkájában gyökerezik, amiben nekünk nincs részünk, és ami őket károsítja, az tilos. Ugyanakkor ennek pozitív változata a jótékonyság, ha kérdezés nélkül segítünk hozzátartozónak, szomszédnak, vándornak, idegennek, stb., akkor áldozatunk viszonzása többszöröse lesz annak, mint amit befektettünk.

[21] The persons or things or ideas to which we give part-worship, while our whole and exclusive worship is due to Allah, are the “Partners” we set up. Do we owe our existence to them? Do they sustain our being? Can they take our life or give it back to us? Certainly not. Then how foolish of us to give them part-worship!



[21] Azok a személyek, dolgok, ideológiák, politikai vezetők, akiket rajongással veszünk körül, bálványokként imádunk, a „Partnerek, vagy Társak”, kiknek állítását eddig minden oldalról megközelítve tiltja az Iszlám. Valós imádatunkat kizárólag csak Allahnak tartogathatjuk. Köszönhetjük-e létünket nekik? Ellátnak-e minket fenntartó gondviseléssel? Elveszik-e, ill., visszaadják-e életünket? Bizonyosan nem. Akkor hogy lehetünk ilyen bolondok, hogy megosztjuk Allah imádatát velük?

[22] Allah’s Creation was pure and good in itself. All the mischief or corruption was introduced by Evil, viz., arrogance, selfishness, etc. See 30:30 above. As soon as the mischief has come in, Allah’s mercy and goodness step in to stop it. The consequences of Evil must be evil, and this should be shown in such partial punishment as “the hands of men have earned,” so that it may be a warning for the future and an invitation to enter the door of repentance.



[22] Allah teremtménye tiszta, ártatlan és jó. A rontást, félrevezetést a gonosz hozza be ebbe a tisztaságba. Rávezeti a teremtményt az önzésre, szembefordulásra, lázadásra. Lásd 30:30, feljebb. Amint a megtévesztés teret nyer, Allah kegyelme is becsatlakozik, hogy leállítsa. A gonosz következménye rossz, amit be kell mutatni részbüntetéseken keresztül azáltal, „mit elnyertek kezeik”. Ez a büntetés tekinthető figyelmeztetésnek, ami megnyitja a bűnbánat kapuit.

[23] If you contemplate history and past experience (including spiritual experience), you will find that evil and corruption tended to destroy themselves, because they had false idols for worship, false standards of conduct, and false goals of desire.



[23] Ha a történelmet, valamint a múlt tapasztalatait (beleértve a spirituális tapasztalatokat) tanulmányozzuk, látjuk, hogy a gonosz és a rontás önmagukat pusztítják el. Mindkettőnek hamis bálványok, szabályozások, ideák, magaviseleti szokások, célok és vágyak állnak a hátterében.

[24] The theme of Allah’s artistry in the physical and the spiritual world was placed before us above in 30:20– 27. Then, in verse 28-40, we were shown how man and nature were pure as they came out of the hand of Allah, and how we must restore this purity in order to fulfill the Will and Plan of Allah. Now we are told how the restorative and purifying agencies are sent by Allah Himself, in both the physical and the spiritual world.



[24] Allah csodálatos fizikai és spirituális alkotását láttuk a 30:20-27-ben. Majd a 28-40-ben az ember és a teremtés tisztasága, ártatlansága jelenik meg. Intést kapunk e tisztaság megtartására azért, hogy teljesíteni tudjuk Allah akaratát és tervét. Jelen versekben pedig arról bizonyosodhatunk meg, hogy tisztulásunk érdekében milyen eszközöket bocsát Allah rendelkezésünkre mind a fizikai, mind a spirituális világban.

[25] Again the Parable of the Winds is presented from another aspect, both physical and spiritual. In the physical world, see their play with the Clouds: how they suck up the moisture from terrestrial water, carry it about in dark clouds as needed, and break it up with rain as needed. So Allah’s wonderful Grace draws up men’s spiritual aspirations from the most unlikely places and suspends them as dark mysteries, according to His holy Will and Plan: and when His Message reaches the hearts of men even in the smallest fragments, how its recipients rejoice, even though before it, they were in utter despair!



[25] A szél példája egy másik oldalról mutatkozik meg. Láthatjuk, hogy a fizikai világban miként képződnek a felhők. A szelek felszívják a szárazföld nedvességét, szállítják azt a sötét fellegekben, majd eső formájában lehull ott, ahol szükséges. Ekképpen töltheti fel az ember is saját spirituális tudatát, akár a legváratlanabb, legkietlenebb helyekről. A legkisebb foszlány is képes ezekből arra, hogy Allah akaratának megfelelően megérjen és a gondolatok mögé olyan tartalmakat lássunk, melyek megnyitják az Ő tervének megértését és az abba való beilleszkedést.

[26] After the two Parables about the purifying action of the Winds and their fertilizing action, we now have the Parable of the earth that dies in winter or drought and lives again in spring or rain, by Allah’s Grace: so in the spiritual sphere, man may be dead and may live again by the Breath of Allah and His Mercy if she will only place himself in Allah’s hands.



[26] A szelek tisztító és termékenyítő hatása után a Föld példáját látjuk, ami télen, vagy száraz évszakban elhal és tavasszal, vagy az esős évszak kezdetekor élet költözik belé Allah kegyelme által. Az ember is meghal, de ott az újbóli élet is, ha Allah kezébe helyezi magát és hagyja, hogy Ő életet leheljen bele.

[27] The marvels of Allah’s creation can be realized in a general way by every one who has a disposition to allow such knowledge to penetrate his mind. But if men, out of perversity, kill the very faculties which Allah has given them, how can they then understand? Besides the men who deaden their spiritual sense, there are men who may be likened to the deaf, who lack one faculty but to whom an appeal can be made through other faculties. Such as the sense of sight; but if they turn their backs and refuse to be instructed at all. How can the Truth reach them?



[27] Allah teremtését az ember önmaga fedezheti csak fel, ehhez megfelelő tudásra, felkészültségre van szüksége. Allah megadott minden eszközt és biológiai képességet, ami szükséges a felfedezéshez. Ha az ember kiöli magából ezeket a képességeket, akkor hogy várja el azt, hogy megértse a világot? Azokon kívül, akik eltompítják spirituális érzékeléseiket, vannak olyanok, kik a süketekhez hasonlatosak, kik, ha akarnák, a többi észlelési képességeiket, mint pl. látás, használhatnák. Az Igazság csak akkor tud belénk hatolni, ha utat nyitunk előtte.

[28] The only persons who gain by spiritual teaching are those who bring a mind to it-who believe and submit their wills to Allah’s Will. This is the central doctrine of Islam.



[28] Csak az képes a spirituális tanításokat magába építeni és gyarapodni általuk, aki tudatát Allah Akaratának megfelelően alakítja, aláveti. Ez az Iszlám alaptanításai közül az egyik.

[29] Whatever the seeming inequalities may be now when the good appear to be weak and the strong seem to oppress-will be removed when the balance will be finally redressed. That will happen in good time,-indeed so quickly that the Transgressors will be taken by Surprise. They were deluded by the fact that what they took to be their triumph or their freedom to do what they liked was only a reprieve, a “Term Appointed”, in which they could repent and amend and get Allah’s Mercy. Failing this, they will then be up against the Penalties which they thought they had evaded or defied.



[29] Hiába látjuk az egyenlőtlenségeket, mint pl. azt, hogy az erőtlen, gyenge képviseli a jót és az erős a gonoszt, ezek az egyensúlyok átalakulnak és jó mederbe terelődnek. Akkor következik majd be, amikor senki sem számít rá. Főleg nem a bűnösök. Ők saját élvezeteik csapdájában élik életüket, nem használva az időt arra, hogy megbánják gaztetteiket. Ha a haladék, a kijelölt idő kihasználatlanul marad, nem menekülhetnek a büntetés elől.

[30] Things of the highest moment have been explained in the Quran from various points of view. as in this Surah itself, by means of payables and similitudes drawn from nature and from our ordinary daily life. But whatever the explanation, however convincing it may he to men who earnestly seek after Truth, those who deliberately turn their backs to Truth can find nothing convincing. In their eyes the explanations are mere “vain talk” or false arguments.



[30] A legemelkedettebb lét és minden más, hasonlatok, magyarázatok, példák formájában kapnak helyet a Koránban, vagy akár ebben a Szúrában. Állhat itt azonban, a legjobb magyarázat, legtökéletesebb példa, de az mit sem ér akkor, ha elfordulnak és nem nyitják meg füleiket, szemeiket, szíveiket rá. Ezek számára az itt felsorakoztatott érvek, csupán „üres beszéd”.

[31] When an attitude of obstinate resistance to Truth is adopted, the natural consequence (by Allah’s Law) is that the heart and mind get more and more hardened with every act of deliberate rejection. It becomes more and more impervious to the reception of Truth, just as a sealed envelope is unable to receive any further letter or message after it is sealed. Cf. also 2:7.



[31] Ha az Igazság elutasítása csökönyös ellenállássá fajul, ennek természetes következménye a szív és értelem bezáródása. Minden további elutasítás csak keményebbé teszi mindkettőt, végül az Igazságnak esélye sincs arra, hogy ezek falain áthatoljon. Ez olyan, akár a lezárt boríték, melybe már nem tudunk üzenetet helyezni. Lásd szintén 2:7.

[32] The Prophet of Allah does not slacken in his efforts or feel discouraged because the Unbelievers laugh at him or persecute him or even seem to succeed in blocking his Message. He has firm faith, and he knows that Allah will finally establish His Truth. He goes on in his divinely entrusted task, with patience and perseverance, which must win against the levity of his opponents, who have no faith or certainty at all to sustain them.



[32] Allah Prófétája nem vesz vissza erőfeszítéseiből és nem bátortalanítja el őt a hitetlenek gúnya, csúfolódása, üldözése, vagy az Üzenet tanításának blokkolása. A Próféta hite erős és tudja, hogy Allah végül beteljesíti az Ő Igazságát. Állhatatosan viszi végig az isteni küldetést, melynek végül győzedelmeskednie kell az ellenzők léhaságán, hiábavalóságán. Nekik nincs hitük és bizonyosságuk abban, mi áll mögöttük.