| |||||
| |||||
Name
The Surah takes its name from the alphabetic letter Sad with which it begins.
Period of Revelation
As will be explained below, according to some traditions this Surah was sent down in the period when the Holy Prophet had started calling the people openly to Islam in Makkah, and this had caused great alarm among the chiefs of the Quraish. If this be true, its period of revelation would be about the 4th year of the Prophethood. According to some other traditions, it was sent down after Hadrat Umar’s embracing Islam, and this happened, as is well known, after the migration to Habash. Another chain of the traditions shows that the event which occasioned the revelation of this Surah took place during the last illness of Abu Talib. If this be correct, the period of its revelation would be the 10th or 11th year of the Prophethood.
Historical Background
Here is a resume of the traditions related by Imam Ahmad, Nasa’i, Tirmidhi, Ibn Jarir, Ibn Abi Shaibah, Ibn Abu Hatim, Muhammad bin Ishaq and others:
When Abu Talib fell ill, and the Quraish chiefs knew that his end was near, they held consultations and decided to approach the old chief with the request that he should solve the dispute between them and his nephew. For they feared that if Abu Talib died and then they subjected Muhammad (upon whom be Allah’s peace) to a harsh treatment, after his death, the Arabs would taunt them, saying, “They were afraid of the old chief as long as he lived now that he is dead they have started maltreating his nephew.” At least 25 of the Quraish chiefs including Abu Jahl, Abu Sufyan, Umayyah bin Khalaf, As bin Wa’il, Aswad bin al-Muttalib, ‘Uqbah bin Abi Mu’ait, Utbah and Shaibah went to Abu Talib.
First, they put before him their complaints against the Holy Prophet as usual, then said, “We have come to present before you a just request and it is this: let your nephew leave us to our religion, and we shall leave him to his. He may worship whomever he may please: we shall not stand in his way in this matter; but he should not condemn our gods, and should not try to force us to give them up. Please tell him to make terms with us on this condition”. Abu Talib called the Holy Prophet and said, “Dear nephew, these people of your tribe have come to me with a request. They want you to agree with them on a just matter so as to put an end to your dispute with them.” Then he told him about the request of the chiefs of the Quraish. The Holy Prophet replied, “Dear uncle: I shall request them to agree upon a thing which, if they accept, will enable them to conquer the whole of Arabia and subject the non-Arab world to their domination.” Hearing this the people were first confounded; they did not know how they should turn down such a proposal. Then, after they had considered the matter, they replied: “You speak of one word: we are prepared to repeat ten others like it, but please tell us what it is.” The Holy Prophet said: La ilaha ill-Allah. At this they got up all together and left the place saying what Allah has narrated in the initial part of this Surah.
Ibn Sa’d in his Tabaqat has related this event just as cited above, but, according to him, this did not happen during Abu Talibs last illness but at the time when the Holy Prophet had started preaching Islam openly, and the news of the conversion of one person or the other was being heard almost daily in Makkah. In those days the Quraish chiefs had led several deputations to Abu Talib and had asked him to stop Muhammad (upon whom be Allah’s peace and blessings) from preaching his message, and it was with one of those deputations that this conversation had taken place.
Zamakhshari, Razi, Nisaburi and some other commentators say that this deputation went to Abu Talib at the time then the chiefs of the Quraish had been upset at Hadrat Umar’s embracing Islam; but no reference to its basis is available in any book of the traditions, nor have these commentators cited the source of their this information. However, if it be true, it is understand able. For the unbelieving Quraish had already been bewildered to see that the person who had arisen from among themselves with the message of Islam had no parallel in the entire tribe as regarded nobility, purity of character, wisdom and seriousness. Moreover, his right hand man and chief supporter was a man like Abu Bakr, who was well known in and around Makkah as a gentle, righteous and brilliant man. Now when they might have seen that a brave and resolute man like Umar also had joined them, they must have felt that the danger was growing and becoming intolerable.
Subject Matter and Topics
The Surah begins with a review of the aforesaid meeting. Making the dialogue between the Holy Prophet and the disbelievers the basis, Allah says that the actual reason with those people for their denial is not any defect in the message of Islam but their own arrogance, jealousy and insistence on following the blind. They are not prepared to believe in a man from their own clan as a Prophet of God and follow him. They want to persist in the ideas of ignorance which they have found their ancestors following. And when a person exposes their this ignorance and presents the truth before them, they are alarmed and regard it as an oddity, rather as a novel and impossible thing. For them the concept of Tauhid and the Hereafter is not only an unacceptable creed but also a concept which only deserves to be ridiculed and mocked.
Then, Allah, both in the initial part of the Surah and in its last sentences, has precisely warned the disbelievers, as if to say, “The man whom you are ridiculing today and whose guidance you reject will soon overpower you, and the time is not far when in this very city of Makkah, where you are persecuting him, he will overwhelm you completely.”
Then describing nine of the Prophets, one after the other, with greater details of the story of the Prophets David and Solomon; Allah has emphasized the point that His Law of Justice is impartial and objective, that only the right attitude of man is acceptable to Him, that He calls to account and punishes every wrongdoer whoever he be, and that He likes only those people who do not persist in wrongdoing but repent as soon as they are warned of it, and pass their life in the world keeping in mind their accountability in the Hereafter.
After this, the final end that the obedient servants and the disobedient people will meet in the Hereafter, has been depicted, and two things have been especially impressed on the disbelievers:(1) That the leaders and guides whom the ignorant people are following blindly in the world, on the way of deviation, will have reached Hell even before their followers in the Hereafter, and the two groups will be cursing each other there; and (2) that the disbelievers will be amazed to see that there is no trace whatever in Hell of the believers whom they used to regard as contemptible in the world and will themselves be involved in its torment.
In conclusion, mention has been made of the story of Adam and Iblis (Satan), which is meant to tell the disbelieving Quraish that the same arrogance and vanity which was preventing them from bowing before Muhammad (upon whom be Allah’s peace) had prevented Iblis also from bowing before Adam. Iblis felt jealous of the high rank God had given to Adam and became accursed when he disobeyed His Command. Likewise, “You, O people of Quraish, are feeling jealous of the high rank God has bestowed on Muhammad (upon whom be Allah’s peace) and are not prepared to obey him whom God has appointed His messenger. Therefore, you will be doomed ultimately to the same fate as will be met by Satan.”
| |||||
Elnevezés
Az elnevezés a betűből származik, amivel a Szúra kezdődik
A kinyilatkoztatás ideje
Ahogy lejjebb ismertetjük, ez a Szúra azokban az időken keletkezhetett, amikor a Próféta kilépett a nyilvánosság elé és Mekkában terjeszteni kezdte a tanokat. Hatalmas felzúdulást keltett Quraish táborában. Ez a Prófécia 4-ik évére esett. Vannak olyan Hadiszok, melyek szerint csak Omar megtérése után született ez a Szúra, ami az Abesszin kivándorlás idejére utal. Egy másik Hadisz láncolat szerint viszont csak Abu Talib betegségének vége tájára esik a Szúra eredete. Ha ez a variáció igaz, akkor a Prófécia 11-ik évére esik a kinyilatkoztatás.
Történelmi háttér
Az alábbiakban egy rezümét közlünk Imam Ahmed, Nasai, Tirmidhi, Ibn Dzsarir, Ibn Shaibah, Ibn Abu Hatim, Muhammad bin Ishaq és mások közléséből:
Amikor Abu Talib megbetegedett, Quraish tudta, hogy a végét járja. Megtanácskozták, hogy azzal a kéréssel környékezik meg az öreg elöljárót, hogy rendezze el a viszályt köztük és unokaöccse között. Attól tartottak, ha Abu Talib meghal, és ezt követően leszámolnak Mohammeddel (béke reá), akkor az Arabok szájukra veszik őket: „Amíg az öreg főnök élt, nem mertek hozzányúlni. Most, hogy meghalt egyből piszkálják az unokaöccsét.” Legalább 25 Quraish elöljáró, köztük Abu Dzsahl, Abu Sufiyan, Umayyah bin Khalaf, As bin Wa’il, Aswad bin al-Muttalib, ’Uqbah bin Abi Mu’ait, Utbah és Shaibah ment el Abu Talibhoz.
Először is elővezették panaszukat a Prófétával szemben: „Azért jöttünk, hogy előadjuk alábbi kérésünket: Unokaöcséd hagyjon minket békén a mi vallásunkban és akkor mi is békén hagyjuk őt. Ő ahhoz imádkozik, akihez akar, mi ebben nem akadályozzuk őt, de ne ítélje el isteneinket és ne kényszerítsen minket azok elhagyására. Kérlek, közöld vele feltételeinket.” Abu Talib magához hívta unokaöccsét: „Kedves kisöcsém! Ezek az emberek a törzsedből egy kéréssel jöttek hozzám. Azt akarják, hogy egyezz ki velük tisztességgel, és legyen vége a vitának közöttetek.” Majd elmondta neki Quraish főembereinek kérését. „Kedves nagybátyám! Én arra kérem őket, hogy egyezzenek meg velem egy dologban, amit ha elfogadnak, elfoglalják általa egész Arábiát és a nem-Arab világot is uralhatják.” Ezt meghallva, az emberek összezavarodtak. Nem tudták eldönteni, miként álljanak egy ilyen ajánlathoz. Átgondolták, és így válaszoltak: „Te egy szót kérsz tőlünk. Készek vagyunk, akár tízszer is elismételni, de előbb mondd el, mi az?” A Próféta elővezette: La ilaha ill-Allah. Nincs más isten, csak Allah. Ekkor felugrottak és elhagyták a helyet. Erre a jelenetre utal a Szúra bevezető része.
Ibn Sa’d is utalt erre az esetre a Tabaqat feljegyzésében, de szerinte ez nem Abu Talib halálos ágyánál történt, hanem akkor, amikor a Próféta kilépett a nyilvánosság elé tanai terjesztésével és azok Mekka népe között szájról szájra terjedtek. Akkoriban Quraish számos alkalommal küldött delegáltakat Abu Talibhoz, hogy állítsa le Mohammedet (béke reá) a tanításokról és ez az egyik ilyen küldöttség lehetett.
Zamakhshari, Razi, Nisaburi és más kommentátorok azt közlik, hogy amikor a küldöttség elment Abu Talib házához, a Quraish főnököket leverte Omar Iszlámra térésének híre. Nincs Hadisz és tradíció, mi ezt a feltevést igazolná és ezek a kommentátorok sem adták meg forrásaikat.
Quraish számára kellemetlen volt látni, hogy saját köreikből kikerült egy ember, aki az Iszlámot hirdette, akinek nemes lelke, tiszta karaktere, bölcsessége és komolysága páratlan az egész törzsben. Az ő jobb keze és patrónusa, pedig Abu Bakr, akit jól ismert Mekka igazságosságáról és kiváló egyenességéről. Most, amikor látták a bátor és eltökélt Omart csatlakozni hozzájuk, érezték, hogy innen már egyre több veszélyt jelent ez rájuk, amit nem tűrhetnek.
Témakör
A Szúra az említett találkozók felemlítésével kezdődik. A hitetlenekkel induló párbeszéd alapja Allah kinyilatkozása, mi szerint az igazi veszélyt nem az Iszlám üzenete jelenti számukra, hanem saját arroganciájuk, elutasításuk, irigységük és vakságuk. Nem készek elhinni a tényt, hogy egy ember a saját klánjukból Próféta, akit követniük kellene. Kitartanak a hiedelmek megvallása mellet, amit atyáik hagytak rájuk. Ha valaki szembesíti őket saját tudatlanságukkal, megláttatja velük az Igazságot, megriadnak, furcsának, vagy lehetetlenségnek tartják. Számukra a Tauhid (Egyistenhit) és a Túlvilág nem csak elfogadhatatlan tan, hanem egy nevetséges, csúfolni való elképzelés.
Mind a Szúra elején és végén, Allah figyelmezteti a hitetleneket: „Az ember, akit ma kinevettek és elutasítjátok Útmutatását, hamar felül fog kerekedni rajtatok. Nem távoli az idő, amikor Mekka, ahol ti üldözitek őt, elborít titeket teljesen.”
Majd kilenc Próféta esetét hozza elő, akik közül Dávid és Salamon történetét részletesebben tárgyalja. Allah hangsúlyozza, hogy Törvénye nem részrehajló, hanem objektív. Csak a jó viselkedést fogadja el. Végül számadásra kötelez mindenkit, megbünteti a gaztevőket, bárkik is legyenek azok, megenyhül azok felé, kik felhagynak tetteikkel, melyekre figyelmeztetve voltak és életüket úgy élik meg, hogy észben tartják a Túlvilág elszámolását.
A kibontakozó szakaszban az engedelmes szolgálók és a bálványimádók találkoznak a Túlvilágon, ahol a hitetlenek két dolgon döbbennek meg: 1. Azok a vezetők, irányítók, akiket a tudatlanok és vakok követtek a földi tévelygésben, a Pokolba vezetik magukat és követőiket. 2. A hitetlenek nem találják az általuk megvetett hívők nyomait a Pokolban és maguk lesznek a kínszenvedés tárgyai.
A következtetés részben Ádám és Iblisz története kerül elő, ami Quraishnek szóló üzenet. Ők ugyanazzal az arroganciával és szembeszegüléssel állnak Mohammed (béke reá) küldetéséhez, mint ahogy Iblisz se volt hajlandó leborulni Ádám előtt, amikor Allah ezt parancsolta neki. Iblisz irigy volt a rangra, amit Ádám kapott Allahtól és elátkozottá vált, amikor megtagadta az engedelmességet az Ő Parancsának. Ugyanígy, „ti, Quraish népe! Irigykedtek a rangra, mit Isten adott a Prófétának (béke reá) és nem akartok engedelmeskedni annak, akit Allah saját küldöttének nevezett ki, hogy meghallgassátok tőle, a nektek szóló üzenetet. Végül ugyanarra a kínszenvedésre juttok, mint a Sátán.”
| |||||||||||||||||||
In the name of God, Most Gracious, Most Merciful
A Mindenható és Könyörületes Allah nevében
1. Sad. Az intő Koránra: (Ez az Igaz).
2. De kik tagadnak saját hatalmuk mámorában és elkülönülésben vannak [1].
3. Hány nemzedéket pusztítottunk el előttük? Majd (kegyelemért) kiáltottak, mikor már letelt az idő ahhoz, hogy megmenekülhessenek [2].
4. Csodálkoznak, hogy eljön hozzájuk egy figyelmeztető közülük! Így szólnak a hitetlenek: „Ez egy hazug mágus!”
5. „Isteneinket Egy Istenné tette meg! Hát ez csodálatos [3]!”
6. Egy főember közülük félrevonul (és így szól): „Hogy menjetek innen és legyetek állhatatosak isteneitekhez! Ez egy szándékos dolog (ellenetek) [4]!”
7. „Nem hallottunk ilyet az utóbbi idők korosztályaitól, ez csak valami kitaláció [5]!
8. „Tényleg neki nyilatkoztatott ki az Üzenet közülünk?” Mi több! Kétségeik vannak Üzenetem felől. Mi több! Ők még nem ízlelték meg büntetésemet [6]!”
9. Vagy tán náluk van Urad, a Nagyszerű, az Adakozó kegyelmének tárháza?
10. Vagy tán övék Mindenhatósága az Egeknek, a Földnek és mindennek, mi e kettő közt van? Ha így van, kössenek rá kötelet és szerelékeket (hogy a végére érjenek) [7].
11. És amott, még a szövetséges sereg is vesztésre áll [8].
12. Meghazudtolta előttük a Prófétákat Noé, Aád és a Fáraó, a Cövekek (nyársak) Urának népei [9],
13. És Thamud, Lót népe, az Erdő Lakói. Ezek ők a szövetségesek [10].
14. Mind csak meghazudtolták a Prófétákat és érvényesült (rajtuk) büntetésem.
15. Nem várnak ezek másra, mint egy földindulásra, ami nem késlekedik.
16. Mondják: „Urunk! Siettesd nekünk ítéletünket még a Végelszámolás Napja előtt [11]!”
17. Légy türelmes azzal, mit mondanak és emlékezz szolgálónkra, Dávidra, az erő emberére, ahogy ő (mindig) Allahhoz fordult [12].
18. Mi voltunk, Kik a hegyeknek elrendeltük, hogy vele együtt zengjék Dicséretünket este és napkeletkor [13],
19. És a madarak gyülekezetének. Mind vele fordult (Allahhoz).
20. Megerősíttettük királyságát, megadtuk neki a bölcsességet, ítélőképességet és a meggyőzőerőt.
21. Eljött-e hozzád a perlekedők híre? Mikor felmásztak a királyi lak falára [14],
22. Ahogy rátörtek Dávidra és ő megrettent tőlük, mondták: „Ne félj. Mi vagyunk a két perlekedő, egyik a másikának megkárosítója. Ítélj közöttünk az Igazzal, ne légy részrehajló és vezess minket az egyenes Ösvényre [15].
23. Ez itt a fivérem. Van neki kilencvenkilenc jerkéje és nekem egy jerkém. Mondta: „Bízd azt rám,”szólt hozzám fölényesen.
24. (Dávid) így szólt: „Mert bizony, ő megsértett téged azzal, hogy elkérte tőled jerkédet az ő jerkéihez. Valójában sokan, kik társak, megsértik egymást, csak azok nem, kik hisznek és jókat cselekszenek, de mily kevesen vannak! Dávid megsejtette, hogy Mi próbára tettük őt. Ura bűnbocsánatát kérte, leborult és bűnbánattal fordult (Allahhoz) [16].
25. Ezúttal megbocsájtottunk neki, mert neki bejárása van Hozzánk és szép az ő beteljesedése.
26. Ó Dávid! Mi helytartóvá tettünk meg téged a Földön. Ítélj hát az emberek közt az Igazzal és ne kövesd a vágyat, mert az letérít Allah útjáról. Akik letérnek Allah útjáról, övék a szörnyű büntetés, miáltal megfeledkeznek a Végelszámolás Napjáról [17].
27. Nem hiábavalónak teremtettük meg az Eget, a Földet és mindazt, mi a kettő közt van, mert ez volt azok gondolata, kik tagadtak! Jaj, azoknak, kik tagadnak a Pokol tüzétől!
28. Úgy bánjunk-e azokkal, kik hisznek, jókat cselekszenek, akár a Föld megrontóival? Úgy bánjunk-e az őrizkedőkkel, mint azokkal, kik meghasonlottak [18]?
29. (Ez az) Áldott Könyv, mit lebocsátottunk neked, hogy elmeditáljanak Áyáin az értés emberei [19].
30. Mi megajándékoztuk Dávidot Salamonnal. Gyönyörűséges szolgáló! Mert ő (Hozzánk) fordult!
31. Mikor felvezették előtte naplementekor a legnemesebb paripákat [20],
32. Mondta: „Kedvelem a szép dolgok szeretetét, hogy Uramra emlékezhessek (általa),” míg a (Napot) elfedte az (éj) palástja [21].
33. „Hozzátok vissza elém.” És ő végigtapintotta kezével lábaikat és nyakaikat.
34. Próbára tettük Salamont. Egy élettelen testet vetettünk trónjára, majd ő (Hozzánk) fordult [22].
35. Mondta: Uram! Bocsájts meg nekem és ajándékozz meg egy olyan királysággal, mi senkire nem illik utánam. Mert bizony, Te vagy az Adakozó [23].
36. És Mi elrendeltük alá a szeleket, mik parancsolására fújnak, engedelmesen, bármerre szánja,-
37. A gonoszokat, (azokból) mindenféle építőket, búvárokat [24],-
38. És másokat, mik béklyókkal egymáshoz bilincseltek.
39. „Ez hát a Mi adományunk. Akár átadod (másnak), akár megtartod, számvetés nélkül [25].”
40. Neki bejárása van Hozzánk és szép az ő beteljesedése [26].
41. Emlékezz szolgálónkra, Jóbra. Mikor Urát szólította: „Szorongással és kínnal érintett meg engem a gonosz [27]!”
42. (Parancsot kapott): „Rugdosd meg ezt a lábaddal: ez (víz), mivel mosd le magad, hideg és frissítő, ha iszod [28].”
43. Visszaadtuk neki családját és megdupláztuk őket, kegyelemként tőlünk és emlékeztetőül az értés embereinek.
44. „Végy kezedbe füvet és csapkodd magad azzal. Ne szegd meg (esküd).” Mi állhatatosnak találtuk őt, ki kegyes szolgáló, (Hozzánk) forduló [29]!
45. Emlékezz szolgálóinkra, Ábrahámra, Izsákra, Jákobra, akik bírói az erőnek és meglátásnak [30].
46. Mert bizony, Mi megtisztítottuk őket, hogy méltók legyenek hirdetni a Túlvilági Otthon Üzenetét.
47. Ők Nálunk a Kiválasztottak és a Legjobbak közt vannak.
48. Emlékezz Izmaelre, Elishára és Zul-Kiflre. Mind a Jók közt voltak [31].
49. Ez hát az Üzenet az őrizkedőknek a Szép Visszatérésre.
50. Édeni Kertek, miknek kapui (előttük) nyitva állnak,
51. Heverésznek benne, s kérik amott a sok gyümölcsöt, friss italt.
52. Mellettük a visszafogott tekintetű szemérmes asszonyok, kiknek kora hasonló [32].
53. Ez az, mire az Ígéret szól a Végelszámolás Napján.
54. Ez lesz hát Gondviselésünk, mi nem apad ki,-
55. Ez hát! De a zsarnokoknak szörnyű lesz a végső hajlék!-
56. Pokol, min perzselődnek. Nyomorúságos nyughely!-
57. Ez hát! Hadd ízleljék meg azt mi fortyogó, s mi zavaros, jéghideg!-
58. És még más (büntetés), hasonló, mi illik hozzájuk!
59. Ez a veletek száguldozó siserahad! Nem jár ki szép üdvözlés számukra! A Pokol tüzén perzselődnek [33]!
60. (A követők így szólnak a félrevezetőkhöz): „Mi több! Nem jár nektek szép üdvözlet! Ezt ti hoztátok ránk. Szörnyű nyughely.
61. Mondják: „Urunk! Bárki hozott ide minket, duplázd meg annak büntetését a Pokol tüzén!”
62. Mondják: „Mi van velünk, hogy nem látjuk azokat, kiket a gaztevők közt tartottunk számon [34]?”
63. „Nevetségesnek tartottuk tán őket, vagy tán nem fogja be őket tekintetünk?”
64. Mert bizony, az igazság helyreállt. S a Pokol gazdái vádaskodnak!
65. Mondd: „Én figyelmeztető vagyok. Nincs más Isten, csak Allah, az Egy, az Ellenállhatatlan.-
66. Ura az Egeknek, a Földnek és mindennek, mi a kettő közt, a Nagyszerű, az Elnéző.”
67. Mondd: „Ezek hatalmas hírek,”-
68. „Miktől ti elfordultok [35]!”
69. „Nem ér el tudásom a legmagasabb főtanácshoz, mikor egymás közt megbeszélést tartanak [36].”
70. „Hanem csak az sugallott rám: én egy nyilvánvaló figyelmeztető vagyok [37].”
71. Mikor Urad így szólt az Angyalokhoz: „Embert teremtek agyagból [38],”
72. „De ha megformáltam és lelkemből leheltem belé, ereszkedjetek le előtte, leborulva.”
73. Az Angyalok mind leborultak, együtt,
74. Csak Iblisz dacolt és tagadóvá lett.
75. (Allah) így szólt: „Ó Iblisz! Mi tart vissza attól, hogy leborulj azelőtt, mit saját kezemmel teremtettem?” Dacolsz tán, vagy a Magasságokban képzeled magad [39]?”
76. Mondta (Iblisz): „Én jobb vagyok nála. Engem a tűzből teremtettél és őt az agyagból teremtetted.”
77. (Allah) így szólt: „Takarodj innen, kivetett vagy!”
78. „Átkom kísérjen téged a Végítélet Napjáig [40].”
79. (Iblisz) mondta: „Uram! Adj nekem haladékot a Napig, mikor feltámasztatnak.”
80. (Allah) mondta: „A haladékot kapottak közt vagy”-
81. „A kijelölt idő Napjáig [41].”
82. (Iblisz) mondta: „A Te hatalmad által fogom őket megtéveszteni mind [42],”-
83. „Kivéve a Te őszinteszívű szolgálóidat.”
84. (Allah) így szólt: „Az Igazság beteljesül, és azt mondom, ami a beteljesülő Igaz,”-
85. „Mert bizony, Én megtöltöm a Poklot veled és azokkal, kik közülük téged követnek, mind!”
86. Mondd: „Nem kérek tőletek érte fizetséget és nem színlelek [43].”
87. „Mert ez nem más, mint Üzenet az egész Világnak.”
88. „Majd megtudjátok a hír igazát nemsokára [44].”
| |||||
[1] The great root of Evil and Unbelief is Self-glory or Arrogance, as is pointed out in several places with regard to Satan; cf. below, 18:74-76. This leads to Envy and opposition or a desire to start a peculiar doctrine or sect of one’s own, instead of a desire to find common grounds of belief and life, which lead to the Religion of Unity of Allah. This teaching of Unity was what the Pagans objected to in the holy Prophet (verse 5 below)!
[1] A gonosz és a hitetlenség az önhatalmúságban és az arroganciában gyökerezik, ahogy a Sátánnal kapcsolatban számos helyen szerepel. Lásd: 18:74-76. Ez az alapja egy olyan szembenállásnak, ami egy új doktrínát, vagy szektát hoz létre önmagában, ahelyett, hogy utat találna a közös hit irányába, ami Allah Egységes Vallásához vezet. Az Egységhez vezető út tanítását ellenezték a Pogányok.
[2] Teaching, Warning, Signs have been given by Allah to all nations and at all times, and yet nations have rebelled and gone wrong and suffered destruction. If only later generations could learn that wrong-doing results in self-destruction! At any time during their probation they could repent and obtain mercy, but their “Self-glory and Separatism” stand in the way. Ultimately they do cry for a way of escape, but it is then too late.
[2] Allah Tanítást, figyelmeztetést és Jeleket adott, melyek minden korban, és minden nemzetnek eljöttek. A népek szembefordultak, semmibe vették ezeket és saját vesztükbe rohantak. Bár belátták volna a későbbi nemzedékek, hogy a gaztettek saját pusztulásukhoz vezetnek! A próbatétel ideje alatt mindenki előtt nyitva áll a megbánás lehetősége, de az „önhatalmúság mámora és az elkülönülés szándéka” útban áll. Majd akkor keresik a menekülés útját, amikor már túl késő lesz.
[3] And what is the offence of the Messenger of Unity? That he has made all their fantastic gods disappear; that in place of chaos he has brought harmony; that in place of conflict he brings peace! It is a wonderful thing, but not in the sarcastic sense in which the Unbelievers scoff at it!
[3] Mi az Egységet hirdető Próféta elleni támadás? Az, hogy eltűntette az ő fantasztikus isteneiket, a káosz helyébe rendet, összhangot hozott, a viszályok, konfliktusok helyébe békét teremtett. Ez csodálatos, de nem a gúnyos értelemben, ahogy a hitetlenek mondják.
[4] When the message of Islam was being preached in its infancy, and the Preacher and his followers were being persecuted by the Pagans, one of the devices adopted by the Pagan leaders was to get the Prophet’s uncle Abu Talib to denounce or renounce his beloved nephew. A conference was held with Abu Talib for this purpose. On its failure the leaders walked away, and began to discredit the great movement by falsely giving out that it was designed against their personal influence, and to throw power into the hands of the Prophet. Hadhrat Umar’s conversion occurred in the sixth year of the Mission (seventh year before the Hijrah). The circumstances connected with it (see Introduction to Surah 20) greatly alarmed the Quraish chiefs, who, greedy of autocracy themselves, confused the issue by accusing the righteous Preacher of plotting against their power.
[4] Az Iszlám kezdeti időszakában a Prófétát és követőit Mekka pogányai üldözték. A Pogány vezetők Abu Talibnál, a Próféta nagybátyjánál próbálkoztak. Arra akarták rávenni őt, hogy tagadja meg, vagy tagadja ki szeretett unokaöccsét. Félreértették a helyzetet, mert az Iszlám megjelenését úgy értékelték, hogy csupán az ő személyes hatalmuk ellen irányul, ennek megszerzésére éhes a Próféta. Omar megtérése az Iszlámban a Prófécia hatodik évében, a Hidzsra előtt hét évvel történt. Ennek körülményeiről a 20. Szúra előszavában található részlet. Omar átállása megrémítette Quraish főembereket, akik autokráciájukat kapzsi módon féltették és a Prófétát azzal vádolták, hogy összeesküvést sző ellenük.
[5] ‘Whatever may have been the case in the past’, they said, ‘our own immediate ancestors worshipped these idols in Makkah and why should we give them up?’ Self- complacency was stronger with them than Truth; and so they call Truth “a made-up tale”!
[5] Bármi is volt a helyzet a múltban, ők így nyilatkoztak: „közvetlen elődeink Mekkában, szintén ezekhez a bálványokhoz imádkoztak. Miért kellene ezt feladni?” Önelégültségük erősebb volt, mint az Igazság iránti igényük. Kitalációnak ítélték az Igazság szavát.
[6] Here comes in envy. ‘If a Message had to come, why should it come to him, the orphan son of ‘Abdullah, and not to one of our own great men?’
[6] Az irigység veszi át a terepet. „Ha jönnie kell egy Üzenetnek, azt miért ő kapja, Abdullah árva porontya és nem egy nemes nagyúr közülünk,”
[7] If they had any power, let them mount up to heaven and use all the means they have to that end, and see how they can frustrate Allah’s Purpose!
[7] Ha tényleg van hatalmuk, rajta, szereljék fel az Egeket, használjanak fel minden eszközt, hogy végére érjenek és lássák, mi szerepet tudnak játszani Allah Tervének megakadályozásában!
[8] Of course they cannot frustrate Allah’s Purpose. In that world-they will be ignominiously routed, even if they form the strongest confederacy of the Powers of Evil that ever could combine.
[8] Nem tudnak beavatkozni Allah dolgába. Az evilágon egy kényszerpályán haladnak és arról nem térhetnek le akkor sem, ha a Gonoszok Haderejének legerősebb szövetségesi rendszerét hozzák létre.
[9] The title of Pharaoh, “Lord of the Stakes”, denotes power and arrogance, in all or any of the following ways: – the stake makes a tent firm and stable, and is a symbol of firmness and stability; – many stakes mean a large camp and a numerous army to fight; – impaling with stakes was a cruel punishment resorted to by the Pharaohs in arrogant pride of power.
[9] A Fáraó titulusa: „cövekek, vagy nyársak ura”. Utal a kegyetlenségre és erőszakosságra: 1. A cövek a sátrat stabilan, szilárdan megtartja, ezért a cövek a stabilitás és szilárdság jelképe. 2. Sok cövek együtt egy táborozó hadsereget jelent képi átvitelben. 3. Az Arabban ugyanez a szó használatos a nyársra is, ami a Fáraó által alkalmazott büntetésre, a felnyársalásra utal.
[10] Companions of the Wood; see 15:78,
[10] Erdő Lakói, lásd.15:78.
[11] Cf. 26:204. Those who do not believe in the Hereafter say ironically: “Let us have our punishment and sentence now: why delay it?”
[11] 26:204. Akik nem hisznek a Túlvilágban, ironikusan megjegyzik: „Rajta! Jöjjön az a büntetés most! Miért várjunk rá?”
[12] David was a man of exceptional strength, for even as a raw youth, he slew the Philistine giant Goliath. See 2:249-252. Before that fight, he was mocked by his enemies and chidden even by his own elder brother. But he relied upon Allah, and won through, and afterwards became king.
[12] Dávid hatalmas testi erővel rendelkezett. Fiatalként leterítette Góliátot, a Filiszteus óriást. Lásd 2:249:252. Még a küzdelem előtt ellenségei, a gyerekek, de még saját bátyja is kicsúfolták. De ő mindig Allahra hagyatkozott, győzött és végül király lett.
[13] See 21:79. All nature sings in unison and celebrates the praises of Allah. David was given the gift of music and psalmody, and therefore the hills and birds are expressed as singing Allah’s praises in unison with him.
[13] Lásd 21:79. Az természet összhangban dicsőíti Allahot. Dávidnak megadatott a zene és zsoltárok költészetének tehetsége. A hegyek és madarak, vele együtt zengedezték Allah dicsőségét.
[14] This story or Parable is not found in the Bible, unless the vision here described be considered as equivalent to Nathan’s parable in 2 Samuel, 11, and 12. Baydawi would seem to favour that view, but other Commentators reject it. David was a pious man, and he had a well-guarded private chamber (mihrab) for Prayer and Praise.
[14] Ez a történet nem szerepel a Bibliában, bár vannak olyan jegyek, melyek rokonságot mutatnak Nátán példabeszédével a 2 Sámuel Könyvében (11,12). Baydawy ezen a véleményen van, de más kommentátorok elutasítják. Dávid, jámbor lélek lévén egy jól őrzött lakot (mihrab) tartott fenn, ahol imádkozott.
[15] David used to retire to his private chamber at stated times for his devotions. One day, suddenly, his privacy was invaded by two men, who had obtained access by climbing over a wall. David was frightened at the apparition. But they said: “We have come to seek thy justice as king: we are brothers, and we have a quarrel, which we wish thee to decide.”
[15] Dávid, szokása szerint ima után lepihent a saját lakosztályában. Egy alkalommal két ember tört rá ezekben a percekben, akik a falon keresztül másztak be hozzá. Dávid megijedt, de ők így szóltak: „Azért jöttünk, hogy mint királyunk, tégy Igazságot köztünk: fivérek vagyunk, akik perlekednek, és azt akarjuk, hogy te dönts közöttünk.”
[16] The circumstances were mysterious; the accusation was novel; it was not clear why the unjust brother should also have come with the complainant, risking his life in climbing the wall to evade the guard, and he certainly said nothing. David took them literally, and began to preach about the falsehood and the fraud of men, who should be content with what they have, but who always covet more.
[16] A körülmények titokzatosak. A vád teljesen újszerű. Nem tiszta, hogy az igazságtalan fivér miért jött így, az életét kockáztatva, átmászva a falon, kijátszva az őrök éberségét, hogy panaszt nyújtson be, de valójában semmit nem mondott. Dávid általánosságban válaszolt, elítélve az embert, akinek örülnie kellene azért, amije van, nem pedig kapzsi módon többet akarni a másik rovására.
[17] Cf. 2:30. David’s kingly power, and the gifts of wisdom, justice, psalmody, and prophethood were bestowed on him as a trust. These great gifts were not to be a matter of selfglory.
[17] 2:30. Dávid királyi hatalma, bölcsessége, igazságossága, zsoltárok költészete és Próféciája nem az övé volt, hanem letétként volt nála. Ezek nem az öndicsőítés, hanem a próbatétel eszközei.
[18] If there were no Hereafter, how could you reconcile the inequalities of this world? Would not the Unbelievers be right in acting as if all Creation and all life were futile? But there is a Hereafter and Allah will not treat the Good and Evil alike. He is just and will fully restore the balance disturbed in this life.
[18] Ha nem lenne Túlvilág, hogy lehetne az Evilágon felhalmozódott egyenlőtlenségeket elrendezni? Nem lenne akkor a hitetleneknek igazuk, ha az egész teremtésre és életre csak legyintenének? De igenis van Túlvilág és Allah soha nem fogja egyformán kezelni a Jót a Rosszal. Ő Igazságos és fenn fogja tartani az egyensúlyt, amit az Evilág felkavar.
[19] By meditation on it in an earnest spirit man may learn of himself, and his relation to nature around him and to Allah the Author of all.
[19] Meditációval egy megfontolt, komoly, mély érzésű ember képes felfogni kapcsolatát az őt körbevevő természettel és annak teremtőjével, Allahhal.
[20] Safinat: literally, horses that stand, when at ease, on three legs, firmly planted, with the hoof of the fourth leg resting lightly on the ground. This would imply breeding and a steady temper, to match with their quality of swiftness mentioned in the next clause.
[20] Safinat (az Arab szövegben): gyönyörű ló könnyített állásban, három láb a talajon szilárdam, a negyedik kissé megemelve a pata éppen hogy érinti a talajt. Nemesítői hajlamra, állhatatosságra, kitartásra utal.
[21] I interpret it to mean that, like his father David, Solomon was also most meticulous in not allowing the least motive of self to be mixed up with his spiritual virtues. He was fond of horses; he had great armies and wealth; but he used them all in Allah’s service. Cf. 27:19. 27:40, etc. His battles were not fought for lust of blood, but as Jihad in the cause of righteousness. His love of horses was not like that of a mere race-goer or of a warrior: there was a spiritual element in it. He loved by a kind of love which was spiritual,-the love of the highest Good.
[21] Amint atyja Dávid, úgy Salamon is aprólékos, gondos volt, nem engedte, hogy az Ego a legkisebb mértékben is keveredjen a spirituális értékekkel. A lovak szerelmese volt, nagy sereg és vagyon állt mögötte, de mindezt Allah szolgálatára fordította. 27:19, 27:40, stb. Csatáit nem önös érdekből vagy vérszomj által vezetve vívta, hanem Dzsihádként az egyenesség és Igazság érdekében. A lovak szeretete nem egyszerű versenyhajlamot, vagy egy harcos ló-mániáját fejezte ki, hanem abban is spirituális jegyek voltak, hiszen a Teremtés gyönyörűségét, Allah teremtő csodáját fedezte fel bennük.
[22] . The body (without life) on his throne has been variously interpreted. The interpretation that appeals to me most is that his earthly power, great as it was, was like a body without a soul, unless it was vivified by Allah’s spirit. But Solomon did turn to Allah in true devotion, and his real power lay there. He did his best to root out idolatry, and he completed the Temple in Jerusalem for the worship of the One True God.
[22] Az élettelen testet a trónján különbözőféleképpen értelmezik a kommentátorok. Ami a legjobban idevág, az ő földi hatalma, ami roppant nagy, de élettelen test volt mindaddig, míg Allah éltre nem keltette saját lelkével. Salamon teljes odaadással fordult Allahhoz és teljes hatalmát szolgálatába ajánlotta. Mindent elkövetett a bálványimádás gyökeres kiirtására. Salamon a Jeruzsálemi Templomot az Egy Igaz Isten imádatára emelte.
[23] He asked for a Power that he would not misuse, though others might not be able to refrain from misusing it,-such as power over forces of nature or forces of violence
[23] Egy olyan hatalmat két Urától, melyet nem használ érdemtelenül, de más utána biztos érdemtelenül használna, ezért azokra utána már ne legyen jó. Ilyen a természetfeletti erők feletti hatalom.
[24] 21:82, also 34:12-13: in the latter passage the spirits mentioned are called Jinns. The divers were probably those employed in pearl fisheries,
[24] 21:82 és 34:12-13: a gonoszok másképpen Dzsinnek. Ezek közül a búvárok lehettek a gyöngyhalászok.
[25] Allah bestowed such abundant powers and bounties on Solomon that they could not be counted or measured: and he was free to give away anything he liked or keep anything he liked. In this was great temptation for an ordinary man. Solomon as a prophet withstood it and asked to be forgiven for power and such a kingdom as others might not be able to use lawfully. His earthly kingdom went to pieces after his death. But his name and fame endure. And what is more, he obtained a place among the Nearest Ones to Allah.
[25] Allah olyan halatommal és kiváltsággal ruházta fel Salamont, melyet számba venni képtelenség lenne. Szabadon dönthetett, hogy ezt továbbadja, vagy visszatartja másoktól. Egy más ember számára hatalmas kísértést jelenthetett volna. Salamon Próféta volt, aki megállta, hogy nem él vissza természetfeletti hatalmával, de ezt már nem merte felelősséggel másra átruházni. Halála után földi királysága darabokra hullott, de neve örökre fennmaradt. Ami ennél is több, egy helyet kapott Allah közelében az idők végezetéig.
[26] The same words are used of David in 38:25 above, thus symmetrically closing the argument about the two greatest kings in Israel.
[26] Ugyanezekkel a szavakkal búcsúztunk el Dávidtól a 38:25-ben feljebb, így Izrael két királyától ezzel a szimmetriával zárulnak az érvek.
[27] The distress was of many kinds. See 21:83. He suffered from loathsome sores; he lost his home, his possessions, and his family; and almost his balance of mind. But he did not lose Faith but turned to Allah
[27] Sok baj érte, lásd 21:83. Testét utálatos sebek borították, elvesztette otthonát, minden tulajdonát, családját és majdnem ráment mentálisan is. De hitét nem vesztette el és Allahhoz fordult.
[28] The recuperative process having begun, he was commanded to strike the earth or a rock with his foot, and a fountain or fountains gushed forth,-to give him a bath and clean his body; to refresh his spirits; and to give him drink and rest.
[28] A felerősítő folyamat megkezdődött. Egy földdarabot, vagy sziklát kellett rugdosnia, míg onnan forrás nem tört fel. Ebben kellett lefürdenie, hogy megtisztítsa testét, felfrissítse lelkét és ihasson, pihenjen.
[29] In his worst distress Job was patient and constant in faith, but apparently his wife was not. According to the Book of Job 2:9-10), “Then said his wife unto him, Dost thou still retain thine integrity? Curse God, and die. But he said 24 unto her, Thou speakest as one of the foolish women speaketh. What? Shall we receive good at the hand of God, and shall we not receive evil? In all this did not Job sin with his lips.”
[29] Még legreménytelenebb és legelesettebb állapotában is Jób kitartott hitében. Felesége azonban nem. Jób 2:9-10):
„9. Monda pedig ő néki az ő felesége: Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!
10. Ő pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival.”
[30] In the last Surah (37:83-113). Abraham and Isaac (and by implication Jacob) were mentioned as resisting Evil and winning through. Here they are mentioned as men with spiritual power and vision. Patriarchs, who bore witness to the Gospel of the Hereafter, and were therefore a blessing to their people, for they taught the Truth.
[30] Az előző Szúrában (37:83-113) Ábrahám Izsák és Jákob a gonosznak ellenálló személyekként álltak elénk. Itt spirituális hatalommal és meglátással, átlátással rendelkező kiválasztottak. Patriarchák, akik felesküdtek a Túlvilág Evangéliumára és áldást hoztak az emberekre Igaz tanításaikon keresztül.
[31] Ismail, the Patriarch of the Arab race, was also mentioned (37:101-107) as a pattern of self-sacrifice; now he is mentioned in the company of the Good, i.e., of those who were a blessing to their people. Here he is bracketed with Elisha (for whom see 6:86), and Dhu al Kifl (for whom see 21:85). All these three were examples of constancy and patience under suffering.
[31] Izmael az Arabok ősatyja (37:101-107), eddig úgy ismertük, mint az önfeláldozás jelképét, itt a Jók társaságában látjuk, akik áldást hoztak népükre. Együtt említik Elishával (lásd 6:86) és Zul-Kifllel (21:85). Ők hármak a szenvedés alatti kitartás és türelem szimbólumai.
[32] As we conceive happiness in this life, it is not complete if it is only solitary. To make the social happiness complete, we want companionship of equal age. Age and youth cannot be happy together.
[32] A boldogság akkor teljes, ha megoszthatjuk. A magány nem ad kiteljesülést. A legjobb, ha hasonló korú partnerrel oszthatjuk meg élményinket. Idős és fiatal nem lehetnek együtt boldogok hosszútávon.
[33] The wonder is that so many people should embrace Evil, and in so much hurry and eagerness! Here they may be welcomed by the leaders of Evil, but in the final state it will be the opposite of welcome. They will be followed with reproaches and curses.
[33] Érdekes, hogy sokan tárt ajtókkal várják a gonoszt, van, aki rohan utána! Ha a Túlvilágon találkoznak, szembesülnek a gonoszok vezetőivel, de itt a szívélyes üdvözlés helyett szemrehányások és átkok követik egymást.
[34] The bad ones: i.e., the ones whom they (evil ones) ridiculed as fools sure to come to an evil end, because they refused to join in with the evil ones in their plots. The values are now reversed. The good ones are among the Blessed, and are not to be seen in the “Bed of Misery”. The ridicule is now against the evil ones.
[34] Azok, kiket annak idején kinevettek, mint bolondokat, nem csatlakoztak hozzájuk. Most a helyzet teljes fordulatot vett. A jók az áldott helyre kerültek és a rosszak nem látják őket. Most a rosszak kerültek nevetséges helyzetbe.
[35] The Message which is of supreme import to mankind,-from that they turn away. Instead of profiting by it, they turn away to side issues, or unprofitable speculation: such as: what is the origin of Evil; when will Judgment come? etc.
[35] Az Üzenet alapvető fontosságú az embereknek, de ők ettől elfordulnak, nem profitálnak belőle és olyan perifériális részterületek izgatják őket, melyeknek semmi jelentősége, spekuláció, csak időpocsékolás. Ilyen pl. a bűn eredete, vagy mikor következik be a Világvége, stb.?
[36] The hierarchy of angels in Heaven, discuss questions of high import in the Universe. Those are not necessarily revealed to men, except in so far as it is good for men to know, as in verses 71-85 below. But the chief thing for man is to know that Allah is Most Merciful, that He forgives again and again, and that Evil has no power over those who trust in Allah.
[36] Az Egek hierarchiájában a főangyalok megvitatják az Univerzum legfontosabb kérdéseit. Ezekről szükségszerűen nincs kinyilatkozatás az emberek számára, csak olyanokról, amiben az ember érdekelt és jó, ha tudja. (71-85. versek lejjebb). Ember számára az a legfontosabb, hogy Allah a Megbocsájtó és a gonosznak nincs hatalma azok felett, akik Allahba helyezik bizalmukat.
[37] Two things are implied in Mubin: 1. that the warning should be clear and perspicuous; there should be no mincing of matters, no ambiguity, no compromise with evil, 7:184; 2. that the warning should be delivered publicly, before all people, in spite of opposition and persecution, 26:115.
[37] Két megjegyzés fontos a figyelmeztető jelzőjéhez, amit az Arabban a „Mubin” szó felez ki, Magyarul a „nyilvánvaló”-nál nem találtam jobbat: 1. A figyelmeztetés egyszerű és érthető kell, hogy legyen 7:184. 2. Nyilvánosan kell, hogy elhangozzék, bármi is legyen annak következménye. 26:115.
[38] This shows that the material world round us was created by Allah before Allah fashioned man and breathed of His soul into him. Geology also shows that man came on the scene at a very late stage in the history of this planet.
[38] Ez azt mutatja, hogy az anyagi világot Allah jóval az ember előtt teremtette, akibe saját lelkéből lehelt. A leletek és a tudomány is megerősítik ezt. Az ember a földtörténet legkésőbbi szakaszában jelent meg a bolygón.
[39] Man, as typified by Adam, is in himself nothing but frail clay. But as fashioned by Allah’s creative power into something with Allah’s spirit breathed into him, his dignity is raised above that of the highest creatures.
[39] Az embert Ádám jeleníti meg, aki maga is alapvetően sérülékeny agyag. Allah formáló ereje, lelke által, amit belé lehelt, méltóságot adott neki és a többi teremtmény fölé emelte.
[40] See 15:35, where it is explained why the respite is to the Day of Judgment. The whole of that passage in Surah 15 forms a good commentary on this.
[40] Lásd 15:35, ahol szintén Iblisznek, a Végítélet napjáig szóló haladékról található rövid utalás. A 15. Szúrának abban a szakaszában található magyarázatok ide is érvényesek.
[41] It is not an indefinite respite. It is for a period definitely limited, while this our Probation lasts in this world. It is part of the test as to how we use our limited free-will. After that, our whole existence will be on a different plane. The good will have been sorted out, the chain of consequences of the present world will be broken, and “a new Creation” will have taken the place of the present World.
[41] Ez nem egy korlátlan haladék. A megpróbáltatás idejéig tart az Evilágon. Ez része annak a tesztnek, ami azt vizsgálja, hogy miként bánunk szabad akaratunkkal. Ezután létünk egy teljesen más térbe kerül. A jó szándékúakat elkülönítik, a jelen világ következményeinek láncolata megszakad, és egy „Új Teremtés” veszi kezdetét világon.
[42] Satan acknowledges that even his Power, such as it is, has no reality except in so far as it is permitted to operate by Allah in Allah’s wise and universal Plan, and that it cannot harm the true and sincere worshippers of Allah.
[42] A Sátán elismeri, hogy még az ő hatalmának is akkor van realitása, ha Allah engedelmével működhet, az Ő bölcs Univerzális Tervének határain belül. Ezzel azt is elismeri, hogy Allahtól kölcsönzött hatalma nem fog azokon, akik Allah odaadó hívei, Hozzá imádkoznak.
[43] 25:57; 26:109; and many other passages. The prophet of Allah neither seeks nor expects any reward from men. On the contrary he suffers much at their hands. He is unselfish and offers his services under Allah’s inspiration. He is satisfied with the hope “that each one who will may take a straight Path to his Lord.” That is his reward.
[43] 25:57, 26:109 és még számos más helyen. Allah Prófétája nem kér fizetséget embertől. Ellenkezőleg, sokat szenved az emberi kezektől. A Próféta önzetlen és Allah inspirációja mellett kínálja szolgálatait. Teljesen kielégíti a tudat, hogy „egyenes ösvényt tud nyitni az Úr felé mindenkinek.” Ez az ő jutalma.
[44] There may be many things which we in our “muddy vesture of decay” may not fully understand or take in. If we only follow the right Path, we shall arrive at the Goal in the Hereafter, and then everything will be dear to us.
[44] Sok minden van, amit a „mi múlandó világunk sár köntösében” nem vagyunk képesek megérteni. Ha az Egyenes Ösvényt követjük, célt érünk a Túlvilágon, ahol minden értelmet kap és örömünkre lesz.
