| |||||
| |||||
18.
Name
This Surah takes its name from v. 9 in which the word (al-kahf) occurs.
Period of Revelation
This is the first of those Surahs which were sent down in the third stage of Prophethood at Makkah. We have already divided the life of the Holy Prophet at Makkah into four stages in the Introduction to Chapter VI. According to that division the third stage lasted from the fifth to the tenth year of Prophethood. What distinguishes this stage from the second and the fourth stages is this. During the second stage the Quraish mainly resorted to ridiculing, scoffing, threatening, tempting, raising objections and making false propaganda against the Holy Prophet and his followers in order to suppress the Islamic Movement. But during the third stage they employed the weapons of persecution, man handling and economic pressure for the same purpose. So much so that a large number of the Muslims had to emigrate from Arabia to Habash, and those who remained behind were besieged in Shi’ib Abi Talib along with the Holy Prophet and his family. To add to their misery, a complete social and economic boycott was applied against them. The only redeeming feature was that there were two personalities, Abu Talib and Hadrat Khadijah, whose personal influence had been conducive to the support of two great families of the Quraish. However, when in the tenth year of Prophethood these two persons died, the fourth stage began with such revere persecutions as forced the Holy Prophet and all his Companions to emigrate from Makkah.
It appears from the theme of the Surah that it was revealed at the beginning of the third stage when in spite of persecutions and opposition, migration to Habash had not yet taken place. That is why the story of “Ashab-i-Kahf” (the Sleepers of the Cave) has been related to comfort and encourage the persecuted Muslims and to show them how the righteous people have been saving their Faith in the past.
Subject and Topics
This Surah was sent down in answer to the three questions which the mushriks of Makkah, in consultation with the people of the Book, had put to the Holy Prophet in order to test him. These were: (1) Who were “the Sleepers of’ the Cave”? (2) What is the real story of Khidr? and (3) What do you know about Zul-Qarnain? As these three questions and the stories involved concerned the history of the Christians and the Jews, and were unknown in Hijaz, a choice of these was made to test whether the Holy Prophet possessed any source of the knowledge of the hidden and unseen things. Allah, however, not only gave a complete answer to their questions but also employed the three stories to the disadvantage of the opponents of Islam in the conflict that was going on at that time at Makkah between Islam and un-belief:
1. The questioners were told that “the Sleepers of the Cave” believed in the same doctrine of Tauhid which was being put forward in the Quran and that their condition was similar to the condition of the persecuted Muslims of Makkah. On the other hand, the persecutors of the Sleepers of the Cave had behaved in the same way towards them as the disbelievers of the Quraish were behaving towards the Muslims. Besides this, the Muslims have been taught that even if a Believer is persecuted by a cruel society, he should not bow down before falsehood but emigrate from the place all alone, if need be, with trust in God. Incidentally the disbelievers of Makkah were told that the story of the Sleepers of the Cave was a clear proof of the creed of the Hereafter, for this showed that Allah has the power to resurrect anyone He wills even after a long sleep of death as He did in case of the Sleepers of the Cave.
2. The story of the Sleepers of the Cave has also been used to warn the chiefs of Makkah who were persecuting the small newly formed Muslim Community. At the same time, the Holy Prophet has been instructed that he should in no case make a compromise with their persecutors nor should he consider them to be more important than his poor followers. On the other hand, those chiefs have been admonished that they should not be puffed up with the transitory life of pleasure they were then enjoying but should seek after those excellences which are permanent and eternal.
3. The story of Khidr and Moses has been related in such a way as to supply the answer to the question of the disbelievers and to give comfort to the Believers as well. The lesson contained in this story is this “You should have full faith in the wisdom of what is happening in the Divine Factory in accordance with the will of Allah. As the reality is hidden from you, you are at a loss to understand the wisdom of what is happening, and sometimes if it appears that things are going against you, you cry out, ‘How and why has this happened’. The fact is that if the curtain be removed from the “unseen”, you would yourselves come to know that what is happening here is for the best. Even if some times it appears that something is going against you, you will see that in the end it also produces some good results for you.
4. The same is true of the story of Zul-Qarnain for it also admonishes the questioners, as if to say, “0 you vain chiefs of Makkah you should learn a lesson from Zul-Qarnain. Though he was a great ruler, a great conqueror and the owner of great resources, yet he always surrendered to his Creator, whereas you are rebelling against Him even though you are insignificant chieftains in comparison with him. Besides this, though Zul-Qarnain built one of the strongest walls for protection, yet his real trust was in Allah and not in the “wall”. He believed that the wall could protect him against his enemies as long as it was the will of Allah and that there would be crack and holes in it, when it would be His will : whereas you who possess only insignificant fortified abodes and dwellings in comparison with him, consider yourselves to be permanently safe and secure against all sorts of calamities.”
While the Quran turned the tables on the questioners who had tried to “expose” the Holy Prophet, in the end of the Surah the same things have been reiterated that were stated at its beginning: “Tauhid and the Hereafter are absolutely true and real and for your own good you should accept these doctrines, mend your ways in accordance with them and live in this world with this conviction that you are accountable to Allah: otherwise you shall ruin your life and all your doings shall be set at naught.”
| |||||
Elnevezés
A 9. versben olvashatjuk a „Kahf”, azaz barlang szót, ahonnan a Szúra elnevezése ered.
A Kinyilatkoztatás ideje
Ez az első Szúra, ami a Próféta Mekkai tartózkodásának harmadik negyedében nyilatkoztatott ki. A 6. Szúrához fűzött bevezetőben jeleztük, hogy a Próféta Mekkai időszaka négy részre osztható. Ennek alapján a harmadik negyed a Prófécia ötödik évétől tartott a tízedikig. Ami ezt megkülönbözteti a második és negyedik negyedtől, az a következő. A másodikban Quraish megelégedett azzal, hogy nevetségessé, gúny tárgyává tegye a Prófétát és követőit, akik ellen hamis propagandát is gyakran bevetett. A harmadik időszakban azonban erősödött az üldöztetés és a gazdasági elnyomás eszközét is alkalmazták. Ez oda vezetett, hogy a Muszlimok nagy számban emigráltak Arábiából Abesszíniába. Akik otthon maradtak beszorultak Shi’ib Abi Talib körzetébe a Próféta családjával együtt. Nyomorúságuk nőtt, amikor teljes gazdasági bojkott alá vették őket. Az egyedüli kiutat Abu Talib és Khadidzsa személye jelentette, akik befolyást gyakoroltak Quraish két nagy családjára és ezek támogatást biztosítottak a hívőknek. A Prófécia tízedik évében azonban mindkét személy meghalt és ezzel kezdetét vette a negyedik negyed, véres leszámolásokkal, brutális üldöztetéssel, ami nem hagyott utat a Mekkában maradásra. Ezt követően a Muszlimok, a Próféta vezetésével Medinába menekültek.
A Szúra elején elhangzó témák azt jelzik, hogy ezek a harmadik negyedben nyilatkoztattak ki, még az Abesszíniába történt menekülés előtt. Ezért az „aszhab al-kahf”, a barlang lakóinak történetében megnyugvásra, bátorságra felhívó intés fogalmazódik meg a hívők számára, ami láttatja, hogy a jóravalók miként mentették át hitüket a múltban.
Tárgykör
Ez a Szúra akkor nyilatkoztatott ki, amikor a Mekkai bálványimádók (mushrik), miután konzultáltak az Írás népeivel, három kérdést tettek fel a Prófétának, hogy vizsgáztassák. 1. Kik voltak a „Barlangban Alvók”? 2. Mi Khidr igaz története? 3. Mit tud Zul-Qarnainről, azaz a kétszarvúról. E három kérdésre a válasz a Zsidók és Keresztények által ismert történetekben voltak csak meg, melyeket az Arabok Hidzsazban nem ismertek. Jó alkalom volt, hogy ezekkel a kérdésekkel próbára tegyék a Próféta tudását a láthatatlan és rejtett dolgokról. Allah, azonban nem csak választ adott a kérdésekre, hanem a három kérdésre három olyan történet, példabeszéd nyilatkoztatott ki, melyek az Iszlám ellenzőit kellemetlen helyzetbe hozták az Iszlám és hitetlenség közti konfliktus kellős közepén:
1. A kérdezők ki lettek okítva arra, hogy a „Barlangban Alvók” ugyanazt a Monoteista Tauhid doktrínát követték, ami a Korán hirdetése, helyzetük pedig hasonlított a Muszlimok helyzetére Mekkában. A Barlangban Alvók üldözői hasonló módon viselkedtek velük, mint Quraish a Muszlimokkal. A hívők láthatták, hogy bármekkora is legyen egy intoleráns társadalomban szenvedésük, nem hajolhatnak meg hamis tanok előtt, inkább a menekülés útját kell választaniuk és Allahra kell bízni magukat. A Barlangban Alvók története a hitetlenek felé azt is megüzente, hogy létezik Túlvilág, Allahnak van képessége arra, hogy még egy hosszú alvó állapot, halál után is feltámassza azt, akit Ő akar, ahogy a Barlangban Alvókkal tette.
2. A történet párhuzamot von Mekka vezetői és a Muszlimok szenvedése, valamint a Barlangban Alvók által elviselt viszontagságok között. A Próféta felhívást kapott, hogy nem alkudhat meg üldözőivel, nem tekintheti őket saját követőinél fontosabbnak. A főembereket pedig figyelmezteti, hagyjanak fel az evilági gyönyörök hajszolásával, melyek átmenetiek, múlandók és keressék az állandó, maradandó, örök értékeket.
3. Khidr és Mózes története úgy jön elő, hogy az megfelelő választ ad a kérdezőknek, egyben megnyugvással tölti el a hívőket is. A lecke a következő. Teljes bizalmat kell szavazni az Isteni háttér működésével kapcsolatban, amit Allah akarata mozgat. Mivel a valóság rejtve marad az ember elől, ezért híján vagyunk annak a bölcsességnek, ami a történések háttereire magyarázatot ad. Sokszor nem értjük, miért történnek úgy a dolgok, ahogy történnek és felkiáltunk: hogy lehet ez? A valóság az, hogy az esetek többségében jobb, ha az emberek nem ismerik a háttéreseményeket. Abban kell bízni, hogy meglehet, látszólag ellenünk szólnak a történések, de hosszú távon úgy rendeződnek Allah jóvoltából, ahogy nekünk jó.
4. Ugyanez igaz Zul-Qarnainre, a kétszarvúra, akinek esete szintén intés Mekka elöljárói számára. Nagy Sándorról van szó, aki Nagy volt a szó minden értelmében. Hatalmas uralkodó, hódító, aki gigantikus források felett rendelkezett, de mindig alávetette magát Teremtője akaratának. Ezzel szemben Mekka főemberei lázadnak Isten parancsai ellen! Milyen jelentéktelen alakok vagytok ti, Mekka főemberei, hozzá képest és mégis ti szegültök szembe! Annak ellenére, hogy Zul-Qarnain erős védelmi falat épített, nem abban, hanem Allah akaratában bízott. Tudta, hogy az a fal csak addig számít, míg Allah úgy akarja. Ha nem akarja, összedől, és csak rom marad utána. Ti meg, Mekka főemberei, akik hozzá képest jelentéktelen vályogkunyhókban laktok, biztonságban érzitek magatokat minden lesújtó erővel szemben.
5. Miután a Korán megfordította a helyzetet kérdezők és válaszadó között, a Szúra végén intések fogalmazódnak meg. Az Egyistenhit és a Túlvilág abszolút Igaz, Való. Saját jövőnk érdekében fel kell fognunk ezeket a doktrínákat, életvitelünket ennek megfelelően kell alakítanunk. Ha ezt az utat követjük, bátran állhatjuk ki Allah számvetését. Ha nem ezt tesszük, a földi életben elkövetett tetteink nem fogják javunkat szolgálni.
| |||||||||||||||||||
In the name of God, Most Gracious, Most Merciful
A Mindenható és Könyörületes Allah nevében
1. Legyen Dicső Allah, Ki lebocsátotta szolgálójára a Könyvet, mit nem tett meg tekervényessé (fondorlatossá) [1]:
2. (Hanem megtette azt) egyenessé, hogy figyelmeztessen a Színéből jövő szégyenteljes büntetésre, és hogy örömhírt adjon a hívőknek, kik jókat cselekszenek. Mert bizony nekik szép bér jár.
3. Ebben lesznek ők mindörökké [2].
4. Ő figyelmezteti azokat, kik mondják: „Allah gyermeket vett (Magához) [3].”
5. Nincs ebben se nekik, se atyáiknak tudásuk. Keserves a szó, mi elhagyja szájaikat, s nem mondanak mást, csak koholmányt.
6. Talán gyötröd magad (ó Mohammed) ha nyomon kíséred őket, mert sajnálatosan nem hisznek ebben az Üzenetben [4].
7. Ami a Földön van, ékességként tettük meg azon, hogy próbára tegyük őket, melyikük viseltetik a legjobban [5].
8. Mert bizony, Mi azt kopár hanttá tesszük meg [6].
9. Vagy arra számítottál-e, hogy a Barlang Lakói és a Felirat az Áyáinkból való csodák [7]?
10. Mikor az ifjak a barlangba menekültek, s mondták: „Urunk! Juttass Színedből nekünk kegyelmet és rendelkezz dolgunkban a helyes irány kijelölésével [8].
11. Majd Mi sok éven keresztül (leplet) vetettünk füleikre a Barlangban [9].
12. Majd feltámasztottuk őket, hogy megtudjuk, melyik tábor a kettőből számolta pontosabban az időt, mit ott töltöttek [10].
13. Elbeszéljük neked történetüket az Igazzal: Ifjak voltak, kik kittek Urukban és Mi a helyes irányba támogattuk őket.
14. Szíveiket Magunkhoz kötöttük. Mikor felálltak, így szóltak: „Urunk az Egek és a Föld Ura! Nem szólítunk Rajta kívül más istent. Ha ezt tennénk, szörnyűséget tennénk [11]!”
15. „Ezek a mi népünk, kik Rajta kívül vettek maguknak isteneket. Miért nem adják elő azokról valós hatalmukat? Ki bűnösebb annál, mint ki kitalálja Allahra a hazug szót [12]?”
16. „Mikor elkülönültetek tőlük és azoktól, mihez imádkoztak Allahon kívül, a Barlangban kerestetek menedéket: Kiterjeszti rátok Uratok kegyelmét és rendelkezik, hogy dolgaitok könnyebbé váljanak [13].
17. Láthattad volna a Napot, ahogy felkel és ível Barlangjuk jobbján, majd lenyugszik, elkanyarodva tőlük a baloldalon, mikor ők egy nyílt helyen voltak (a Barlang közepén). Ezek Allah Jelei közül valók. Akit Allah vezet, az helyes irányban vezetett. Kit tévelygésbe visz, nem találsz számára oltalmazót, sem útbaigazítót [14].
18. Azt vélhettétek volna, hogy ébren vannak, mikor feküdtek. Majd jobbjukra és baljukra fordítottuk őket. Kutyájuk a két első lábát nyújtóztatta a küszöbön. Ha rájuk vetetted volna tekintetedet, menekülve fordultál volna el és félelem töltött volna el tőlük [15].
19. Ekképpen támasztottuk fel őket, hogy maguk közt kérdezősködjenek. Egyikük így szólt: „Mennyi időt töltöttetek el?” Mondták: „Egy napot töltöttünk el (talán), vagy a nap egy részét.” Mondták: „Uratok a Legjobb Tudója annak, mennyit időztetek. Küldjétek el egyiketeket a városba ezzel a pénzetekkel és nézze meg, melyik a leglaktatóbb étel, majd hozzon nektek, csillapítsa éhségetek. Legyen udvarias, kedves és ne szóljon rólatok senkinek [16].”
20. „Mert ha felfedik kiléteteket, megköveznek, vagy visszatérítenek titeket vallásukba és akkor nem boldogultok sohasem!”
21. Ekképpen tártuk fel dolgukat, hogy (az emberek) megtudják: Allah Ígérete Igaz és az Óra eljövetelében semmi kétség! (Az emberek) tanakodnak ügyükben maguk között. Mondták: „Emeljetek feléjük egy épületet.” Uruk a Legjobb Ismerőjük. Akik dolgaikkal felülkerekedtek, így szóltak: „Bizony építsünk felettük imahelyet [17]!”
22. (Páran) azt mondják, hárman voltak, negyedik a kutyájuk. (Mások) azt mondják, öten voltak, hatodik a kutyájuk. Az Ismeretlent találgatják. (Megint mások) azt mondják, heten voltak, nyolcadik a kutyájuk. Mondd: „Uram a Legjobb Tudója számuknak. Csak kevesen ismerik (dolgukat).” Ne vitatkozzatok hát róluk, csak olyanról, ami tisztán látszik és ne is kérdezzetek róluk senkit [18].
23. Ne mondjátok semmire, hogy: „Én azt (biztosan) megteszem holnap [19],-”
24. Anélkül, hogy ne mondanátok: „Ha Allah is úgy akarja!” Emlékezz Uradra, ha feledsz és mondd: „Talán Uram ennél közelebb fog vinni engem a jó irányhoz.”
25. Háromszáz évet töltöttek el ők a Barlangjukban, amit megtoldottak kilenccel [20].
26. Mondd: „Allah a Legjobb Tudója annak, mennyit időztek el. Nála van az Egek és a Föld titkainak (tudása), a Legjobban Lát, a Legjobban hall. Nincs Rajta kívül oltalmazójuk, nem részesül bölcsességéből senki más.”
27. Olvasd azt, mi neked sugallott Urad Könyvéből. Nincs, ki Szavait megváltoztathatná, és nem találsz Rajta kívül menedéket.
28. Tedd lelked állhatatossá azokkal, kik Urukat szólítják reggel, este, s az Ő Színét vágyják. Ne hagyd szemeidet, hogy túlnézzen rajtuk, az Evilági élet pompáját keresve. Ne engedelmeskedj azoknak, kiknek szívét elzártuk a Rólunk való megemlékezésről, kik saját vágyaikat kergetik, kiknek dolgai korlátokat sértenek [21].
29. Mondd: „Az Igaz Uratoktól való.” Ki akar, higgyen, s ki akar, tagadjon. Előkészítettük a bűnösöknek a Pokol tüzét, mi sátorként öleli körbe őket. Ha hűst akarnak, vizet zúdítanak rájuk, ami olyan, mint az olvadt réz. Süti az arcokat, nyomorúságos ital, becstelen nyugvóhely [22].
30. Kik hisznek, jókat cselekszenek, nem vesztegetjük el bérét annak, ki (bármi) szépet tesz.
31. Ezek ők, kiknek járnak az Éden Kertjei, mik alatt folyók futnak, hol aranykarkötő ékesíti őket. Zöld selyem és brokát öltözéket viselnek, s ott heverésznek a magaslatokon. Mily magasztos viszonzás! Mily gyönyörű hajlék [23]!
32. Vesd nekik fel a két ember példáját: Az egyiknek megtettünk két szőlőkertet, miket pálmákkal vettünk körbe, s a kettő közé veteményt helyeztünk [24].
33. Mindkét kert hozta étkét, nem tartottak abból vissza semmit. A közepükben folyót fakasztottunk.
34. (Bőséggel) látta el őt gyümölccsel. Így szólt társához, mikor beszédbe elegyedett vele: „Én több vagyok nálad vagyonban és hatalmasabb emberszámban [25]!”
35. Betért kertjébe és elkárhozta önmagát. Így szólt: „Nem hiszem, hogy ez elpusztul valaha [26]!”
36. „Nem hiszem, hogy az Óra bekövetkezik. Még ha vissza is visznek Uramhoz, bizony találok majd ott cserébe ennél jobbat [27].”
37. Társa, kivel beszédbe elegyedett, így szólt: „Megtagadod-e azt, Ki megteremtett a porból, majd az élet cseppjéből, majd férfivé formált [28]?”
38. „De részemről Ő Allah, Uram és nem állítok Hozzá senkit társnak.”
39. „Miért nem mondod, mikor betérsz kertedbe: „(Ez itt úgy van), ahogy Allah akarta! Nincs más hatalom, csak ami Allahnál van!” Amint látod, én kevesebb vagyok nálad vagyonban és gyermekek számában [29].
40. „Meglehet, hogy Uram jobbat ad annál, mint kerted, mert villám sújt le arra az Égből és kopár homokká lesz [30].
41. „Vagy vizei elnyelődnek és többé nem tudod kinyerni azokat.”
42. Gyümölcseit beborította (a törmelék). Kifordította kezéből mindazt, mit rááldozott, s az romjaiban hevert az alapjain. Így szólt: „Ó, bár soha ne állítottam volna Uramnak társat [31]!”
43. Nem volt már senki, ki pártjára állt volna Allahhal szemben, s nem győzedelmeskedhetett.
44. Az Igaz oltalom Allahtól való. Ő a Legjobb viszonzás és beteljesülés.
45. Vesd nekik az Evilági élet példáját: Olyan, mint az eső, mit lebocsátunk az Égből, majd az elegyedik a Föld növényeivel. Majd száraz tarlóvá válik, mit szerteszórnak a szelek. Allah Mindenre Képes [32].
46. A vagyon és fiak az Evilág díszei, de a maradandók, a jó cselekedetek jobbak Uradnál viszonzásként, jobbak reményként.
47. A Napon megindítjuk a Hegyeket és látod tágulni a Földet. Összetereljük őket, s nem hagyjuk ki egyiküket sem [33].
48. Urad elé vonulnak sorokban: „Úgy jöttetek Hozzánk, ahogy először teremtettünk titeket. Mi több! Azt hittétek, hogy nem teszünk meg nektek találkozót [34]!”
49. Elétek teszik a Könyvet és látod a gaztevőket, ahogy rettegnek attól, mi benne van. Mondják: „Ó, jaj, nekünk! Miféle Könyv ez? Nem hagy ki se kicsit, se nagyot, hanem (mindent) számba vesz!” Megtalálják, mit tettek, maguk előtt megjelenítve, és Uruk nem tesz senki ellenére [35].
50. Mikor mondtuk az Angyaloknak: „Boruljatok le Ádámnak!”. Leborultak, kivéve Ibliszt. Ő a Dzsinnek közül volt, ki megtagadta Ura parancsát. Őt és utódait veszitek-e oltalmazóitokul Rajtam kívül? Ők a ti ellenségetek! Nyomorúság jár cserébe a bűnösöknek [36]!
51. Nem hívtam őket tanúsítani az Egek és a Föld teremtését, sem saját teremtésüket. Nem igényeltem segítségét azoknak, kik tévelygésbe taszítanak.
52. A Napon Ő így szól: „Hívjátok azokat, kikről úgy tartottátok, hogy az Én társaim!” Majd hívják azokat, de nem válaszolnak nekik. Közös kínzókamrába vetjük őket!
53. Meglátják a gaztevők a Poklot és sejtik, hogy rávetik őket, de nem találnak onnan kiutat.
54. Mi az embereknek mindenféle példát értelmezünk ebben a Koránban, de az ember a legtöbb dolgot vitatja.
55. Mi tartja vissza az embereket attól, hogy higgyenek, és Uruk bűnbocsánatát kérjék, mikor eljött hozzájuk az Útmutatás? De ők csak (azt vágyják), hogy atyáik hagyománya jöjjön hozzájuk. Majd büntetésük jön el, mivel szembe kell nézniük [37]!
56. Nem küldtük a Prófétákat másként, csak örömhír hordozóiként és figyelmeztetőkként. Azok, kik tagadnak, hamis érvekkel szállnak vitába, hogy cáfolják vele az Igazat, s hogy Áyáinkat és azt, mivel figyelmeztetve voltak, nevetségessé tegyék [38].
57. Ki bűnösebb annál, mint az, kinek, ha Ura Áyáit említik, elfordul és megfeledkezik arról, mit kezei előreküldtek? Mi bizony, lepelbe burkoltuk szíveiket, nehogy felfogják, s füleiket süketséggel zártuk. Ha az Útmutatásra hívod őket, soha nem jó irányban haladnak.
58. Urad a Megbocsájtó, a Kegyelem Birtokosa. Ha azáltal venné őket, amit elnyertek, bizony sietne büntetésükkel. Mi több! Idejük ki van jelölve! Nem találnak ezen túl menekvést [39].
59. Ezek voltak hát a települések, miket elpusztítottunk, mikor elkárhoztak, s Mi megtettük romba döntésük idejét [40]!
60. Mikor Mózes így szólt kísérőjéhez: „Nem nyughatom, míg el nem érek a két tenger találkozásához, még ha korokat is úton kell töltenem [41].”
61. Mikor elértek a két tenger találkozásához, megfeledkeztek halukról, mi fickándozva a tenger felé vette útját [42].
62. Mikor továbbhaladtak, Mózes így szólt kísérőjéhez: „Hozd el ebédünket, mert bizony, erőt vett rajtunk utunk fáradtsága. [43]”
63. Mondta: „Láttad-e (mi történt), mikor a szikla mögött pihentünk? Megfeledkeztem a halról, de nem más, mint a Sátán feledtette azt el velem, hogy szóljak róla, s az csodák csodájára a tenger felé vette útját!”
64. Mondta (Mózes): „Ez volt az, mire vártunk!” Majd saját nyomaikat követve nekiindultak a visszaútnak.
65. Egy Szolgálóra leltek szolgálóink közül, kit mi Tőlünk jövő kegyelemben részesítettünk és Színünkből jövő tudással tanítottuk ki [44].
66. Mózes így szólt hozzá: „Követhetlek-e téged azért, hogy taníts engem abból a kiváltságból, mire téged tanítottak [45]?”
67. Mondta: „Te soha nem fogsz engem türelemmel viselni [46]!”
68. „Hogy állod meg türelemmel azt, miben nincs tudásod [47]?”
69. Mondta (Mózes): „Ha Allah úgy akarja, türelmesnek fogsz találni és nem mondok ellent neked semmiben [48].”
70. Mondta: „Ha követsz, ne kérdezz engem semmiről addig, míg én (magam) el nem mondom neked vonatkozásukat.”
71. Nekivágtak, míg egy hajóra nem szálltak, mibe léket vágott. Mondta: „Léket vágtál-e abban, hogy vízbe fullaszd utasait? Miféle dologgal hozakodtál elő!”
72. Így szólt: „Nem mondtam tán, hogy nem bírsz engem türelemmel viselni?”
73. Mondta (Mózes): „Ne ítélj meg azáltal, mit elfeledtem és ne bánts engem hibás dolgomért.”
74. Nekivágtak, míg egy ifjúval nem találkoztak és ő megölte őt. Mondta (Mózes): „Megöltél egy ártatlan embert, ki nem vette el más életét? Hallatlan dolgot tettél!”
75. Mondta: „Nem mondtam tán, hogy nem bírsz engem türelemmel viselni?”
76. Mondta (Mózes): „Ha ezután bármiről kérdeznélek, ne végy engem többé társadul. Ez a bocsánat részemről, mi hozzád elér.”
77. Nekivágtak, míg egy település lakóihoz nem értek, akiktől enni kértek, de ők megtagadták tőlük a vendéglátást. Találtak ott egy falat, ami le akart dőlni, de ő kiegyenesítette azt. (Mózes) így szólt: „Ha akarnád, fizetséget kérhetnél érte [49]!”
78. Mondta: „Ez a válaszvonal közted és köztem. Most elmondom neked magyarázatát annak, mit nem bírtál türelemmel viselni [50].”
79. „A hajó a szegényeké volt, kik a tengeren dolgoztak. Azért tettem hasznavehetetlenné, mert egy király volt nyomukban, ki erővel vett el minden hajót [51].
80. Ami az ifjút illeti, szülei hívők és attól tartottunk, hogy bántani fogja őket zsarnokian, tagadón [52].
81. „Azt akartuk, hogy Uruk cserébe jobbat adjon nekik, mint ő, aki erényesebb és szeretetteljesebb [53].”
82. „Ami a falat illeti, két árva gyermeké a városból, ami alatt az ő kincsük volt. Szüleik jóravalók, és Urad azt akarta, hogy akkor szedjék ki kincsüket, amikor elérik erejük teljét, Uradtól való kegyelemként. Nem saját belátásomból tettem. Ez hát magyarázata annak, mit nem bírtál türelemmel viselni [54].”
83. Kérdeznek Zul-Qarnainról. Mondd: „Elolvasom nektek a róla szóló történetet [55].”
84. (Hatalmi) helyzetbe hoztuk őt a Földön és neki adtuk minden dolog beteljesülésének útját.
85. És ő követte az utat,
86. Míg el nem ért oda, ahol nyugovóra tért a Nap és úgy találta, hogy az egy zavaros vízben nyugszik le. Egy népet talált ott. Mondtuk: „Ó, Zul-Qarnain! (Hatalmadban áll), hogy lesújts rájuk, de az is, hogy nagylelkűen bánj velük [56].”
87. Mondta: „Aki bűnös, lesújtunk rá, majd megtér Urához, Aki hallatlan szenvedéssel bünteti [57].”
88. „De aki hisz és jókat cselekszik, annak szép viszonzás jár és parancsolásunkból könnyűségre (számíthat) [58]”
89. Majd követte az utat,
90. Míg el nem ért oda, ahol felkel a Nap és úgy találta, hogy az egy népnél kel fel, akiknek nem tettünk meg a (Nap) ellen olyat, mi takarná őket [59].
91. (Otthagyta őket), ahogy voltak. Tudásunk átfogta mindazt, mi vele történt [60].
92. Majd követte az utat.
93. Míg el nem ért két Hegy közé, melyek tövében népet talált, kiknek alig értette szavát [61].
94. Mondták: „Ó, Zul-Qarnayn! Góg és Magóg a Föld megrontói. Fizessünk-e neked sarcot, hogy falat építs közénk és közéjük [62]?
95. Mondta: „A hatalom, mit Uram nekem adott jobb (mint a sarc). Segítsetek (munka-) erővel, s falat építek közétek és közéjük [63]:
96. „Hozzatok nekem vastömböket”, míg be nem építette a két meredély között. Így szólt: „Fújtassátok,” míg tüzet nem szított, s mondta: „Hozzátok ide, hogy forró ólommal kitöltsem [64]!”
97. Nem tudtak afelett se átjönni, se rést ütni bele [65].
98. Mondta: „Ez az Uramtól jövő kegyelem. De mikor Uram ígérete beteljesül, ez porrá lesz, mert Uram ígérete Igaz [66]!”
99. A Napon hagyjuk, hogy egymáson hömpölyögjenek. A fanfárokat megfújják és mind összegyűjtjük őket [67].
100. Ezen a Napon felajánljuk a hitetleneknek, tekintsék meg a Poklot, teljes szélességében,-
101. Akiknek szemei fedve voltak a Rólam való megemlékezéstől és hallani sem voltak képesek.
102. Arra számítanak-e azok, kik tagadnak, hogy szolgálóimat veszik oltalmazónak Helyettem? Előkészítettük a Poklot a tagadóknak szállásul.
103. Mondd: „Elmondjuk-e hírét azoknak, kiknek legelveszettebbek tettei [68]?-
104. „Kik elfecsérelték igyekezetüket az Evilági életben és cselekedeteik fejében jó viszonzásra számítanak?”
105. Azok ők, kik megtagadták Uruk Áyáit és találkozóját. Romba dőltek cselekedeteik, s a Feltámadás Napján nem becsüljük meg súlyukat [69].
106. Ez viszonzásuk: Pokol, miáltal tagadtak, Áyáimat és Prófétáimat nevetség tárgyává tették.
107. Mert bizony, kik hisznek, jókat cselekszenek, hát kijárnak nekik a Paradicsomi Kertek szállásul [70].
108. Ebben ők ott mindörökkön lesznek. Nem kívánkoznak el onnan máshova.
109. Mondd: „Ha az óceán tinta lenne Uram szavaihoz, előbb apadna ki az óceán, minthogy Uram szavai kiapadnának, még ha még egy óceánt is hozzátennénk [71].”
110. Mondd: „Én ember vagyok, mint ti. Az sugallott rám, hogy Istenetek Egy Isten. Ki reméli Ura találkozóját, vigyen véghez jó cselekedetet és ne társítson Ura szolgálatához senki mást [72].”
| |||||
(see 18:83-98)
As stated in my note to 18:83, I do not consider that historical or geographical considerations have much bearing on a story treated as a Parable, as Dhu al Qarnayn’s story is. Indeed all stories or narrations are referred to in the Quran as Parables, for their spiritual meaning. Heated controversies or dogmatic assertions as to precise dates, personalities, or localities, seem to me to be out of place. What is the meaning of the name or title Dhu al Qarnayn- “Lord of two Qarns”? “Qarn” may mean:
1. a horn in the literal sense, as in the case of a ram or bull.
2. a horn in a metaphorical sense, as in English, the horns of a crescent, or by a further metaphor (not used in English), the home of a kingdom or territory, two portions at opposite ends.
3. by another metaphor, a summit, a lock of hair, typifying strength, a crest such as Eastern Kings wear on their diadems;
4. referring to time, an Epoch, an Age, a Generation. Meaning
– is inapplicable to a man or a great king: but see the next paragraph about Alexander the Great. The other three meanings may be applicable, as implying:
– Lord of East and West, Lord of wide territory or of two kingdoms;
– Lord of two crests on his diadem, typifying two kingdoms, or a rank superior to that of an ordinary king;
– Lord of more than one Epoch; one whose power and influence extend for beyond his life time. If we accept the popular identification of Dhu al Qarnayn with Alexander, all the three latter designations would be applicable to him, – as he was lord of the West and East, lord of the Greek States united for the first time (Hellenic Captain-General) and of the widely extended Persian Dominion which included all Western Asia, Egypt, Central Asia, Afghanistan, and the Punjab (at least portions).
– He is represented on his coins with two horns on his head: he considered himself a sun of Jupiter Ammon (who had the two horns of a ram), with a divine mission. He revolutionized the history of Europe, Asia, and Africa (Egypt), and his influence lasted for many generations after his death at the young age of 33. he lived from B.C. 356 to 323, but his name was one to conjure with for many centuries after him.
It was not only on account of his political power, but his cultural influences. Through his conquests, Greek art gave the impulse to Gandhara art in Central Asia and Northern Asia and Northwest India. The city of Alexandria which he founded in Egypt became the cultural centre, not only for Greece and Rome, but for Judaism and Christianity, and retained its supremacy till the sixth century of the Christian era. Justinian closed its schools of philosophy in 529. its philosophic and scientific schools spread their influence over even a wider area than the Mediterranean basin. Now the generality of the world of Islam have accepted Alexander the Great as the one meant by the epithet Dhu al Qarnayn. But some of our Ulama have raised doubts about it and made other suggestions.
– One is that it was not the Macedonian Alexander the Great, but an earlier prehistoric king contemporary with Abraham; because they say Dhu al Qarnayn was a man of Faith (18:88-98), while Alexander the Great was a Pagan and believed in Grecian gods. An identification with a supposed prehistoric king, about whom nothing is known is no identification at all. On the other hand, all that is known about Alexander the Great shows that he was man of lofty ideals, he died over three centuries before the time of Jesus, but does not mean he was not a man of Faith, for Allah revealed Himself to men of all nations in all ages. Alexander was a disciple of the philosopher Aristotle, noted for his pursuit of sound Truth in all departments of thought. Alexander’s reference to Jupiter Ammon may have been no more than a playful reference to the superstitions of his time. Socrates spoke of the Grecian gods, and so did Aristotle and Plato; but it would be wrong to call them idolaters or men without Faith. In the Ethiopic traditional stories of Alexander the Great, he is represented as great prophet.
– Another suggestion made in the Dhu al Qarnayn was an ancient king of Persia. A king of Persia is referred to as a Ram with two horns in the book of Daniel (8:3) in the Old Testament. But in the same Book, the Ram with the two horns was smitten, cast down to the ground, and stamped upon by a he-goat with one horn (8:7-8). There is nothing in our literature to suggest that Dhu al Qarnayn came to any such ignominious end. Nor is the Book of Daniel an authority worth consideration. Its authenticity is very doubtful.
There is no question that it is a patchwork as parts of it are in the Aramaic (or Chaldee) language and parts in Hebrew, and there are in it a number of Greek words. The Septuagint version contained large additions. “Daniel” whoever the writer or writers were-refers to historical Persian kings. If it is argued that it was some old prehistoric Persian king who built the Iron Gates (18:96) to keep out the Gog and Magog tribes (18:94), this is no identification at all. There is no unanimity about the identity of the Iron Wall or the Gog and Magog tribes. Both these subjects will be referred to presently.
Another suggestion made is that he was some old prehistoric Himyrite king from Yemen about whom nothing else is known. This, again, is no identification at all. The question of Yajuj and Majuj (Gog and Magog) and the iron barrier built to keep them out is of some interest. It is practically agreed that they were the wild tribes of Central Asia which have made inroads on settled kingdoms and Empires at various stages of the world’s history. The Chinese Empire suffered from their incursions and built the Great Wall of China to keep out the Manchus and Mongols. The Persian Empire suffered from them at various times and at various points. Their incursions into Europe in large hordes caused migrations and displacements of population on an enormous scale, and eventually broke up the Roman Empire. These tribes were known vaguely to the Greeks and Romans as “Scythians”. If we could locate the iron barrier or iron gates referred in to in 18:96, we should have a closer idea of the tribes whom the barrier was meant to keep out.
It is obvious that the Great Wall of China is out of the question. Begun in the third century B.C. and continued later, it covers the enormous length of 1,500 miles, and goes up the hills and down the valleys, with towers 40 feet high at intervals of 200 yards. Its average height is 20 to 30 feet. It is built of stone and earth. There is no particular point in it which can be identified with the iron barrier in the text. No one has suggested that Dhu al Qarnayn was a Chinese Emperor.
The Barrier in the text must have been more in the nature of iron gates than an iron wall. Two Iron Gates, geographically far apart, have been suggested in the alternative. Sometimes they have been mixed up by writers not strong in geography. Both of them have local associations with the name of Alexander the Great. Both are near a town Derbend, and have borne the name of Bab al Hadid (Arabic for “Iron Gate”). Let us examine the case of each in turn. The best known in modern times is at the town and seaport of Derbent in the middle of the western coast of Caspian Sea. It is now in the district of Daghistan. Before the southern expansion of Russia in 1813 it belonged to Persia. A spur of Mount Caucasus here comes up north, close to the sea. The Wall in question is 50 miles long, with an average height of 29 feet. As Azerbaijan (in Persia) is not far from this place, some writers have mixed up the Derbent Iron Gate with Azerbaijan, and some with the Caucasian town of Kharz (Kars) which is to the south of the Caucasus. There are local traditions here, and in the Astrakhan region at the mouth of the river Volga, higher up the Caspian, connecting this Caucasian Iron Gate with the name of Alexander, but there are good reasons why we should reject this as the site of the Iron Gate in the Quranic story.
1. This does not correspond exactly to the description in 18:96 (“the space between the steep mountain sites”); the gap is between the mountain and the sea.
2. Alexander the Great (assuming that Dhu al Qarnayn is Alexander), is not known to have crossed the Caucasus.
There is an Iron Gate which corresponds exactly to the description, in a locality which we know Alexander to have visited. In the early days, when Muslims spread to all parts of the world, local legends were started by ignorant people connecting the place they knew with places referred to in Quran.
We now come to the Iron Gate which corresponds exactly to the Quranic description, and has the best claim to be connected with Alexander’s story, it is near another Derbent in Central Asia, Hissar District, about 150 miles southeast of Bukhara. A very narrow defile, with overhanging rocks, occurs on the main route between Turkistan and India;: latitude 38 degree N; longitude 67 degree E. It is now called in Turkish Buzghol-Khana (Goat-house), but was formerly known as the Iron Gate (Arabic, Bab al Hadid; Persian, Dar-i-ahani; Chinese The’ie-men-kaun. There is no iron gate there now, but there was one in the seventh century, when the Chinese traveler Hiouen Tsiang saw it on his journey to India. He saw two folding gates cased with iron hung with bells. Nearby is a lake named Iskandar Kul, connecting the locality with Alexander the Great. We know from history that Alexander, after his conquest of Persia and before his journey to India, visited Sogdiana (Bukhara) and Maracanda (Samarqand).
We also know from Muqaddasi, the Arab traveler and geographer, who wrote about A.H. 375 (A.C. 985-6) that the Abbasi Khalifa Wathiq (842-846 A.C.) sent out a mission to Central Asia to report on this Iron Gate. They found the defile 150 yards wide: on two jambs, made with bricks of iron welded together with molten lead, were hung two huge gates, which were kept closed. Nothing could correspond more exactly with the description in 18:95-96.
If, then, the Barrier in 18:95-96 refers to the Iron Gate near Bukhara, we are able to proceed to a consideration of the Gog-Magog people with some confidence. They were the Mongol tribes on the other side of the Barrier, while the industrious men who did not understand Dhu al Qarnayn’s language were the Turks, with their agglutinative language, so different from the languages then spoken in Western Asia. The Barrier served its purpose for the time being. But the warning that the time must come when it must crumble to dust has also come true. It has crumbled to dust. Long since, the Mongols pushed through on their westward journey, pushing the Turks before them, and the Turks became a European Power and still have a footing in Europe. We need not bother about the legends of the Gog and Magog people.
In the Alexander legends of medieval Europe, Gog and Magog are said to have come with 400,000 men to the help of Porus whom Alexander defeated, and to have fled after that defeat. They fled to the mountains, and Alexander built a wall with brass gates to prevent their interruptions. See Paul Meyer, Alexandre le Grand dans la literature francaise du Moyen Age: Paris 1886; Vol 2, pp. 386-389.
Personally, I have not the least doubt that Dhu al Qarnayn is meant to be Alexander the Great, the historic Alexander, and not the legendary Alexander, of whom more presently. My first appointment after graduation was that of Lecturer in Greek history. I have studied the details of Alexander’s extraordinary personality in Greek historians as well as in modern writers, and have since visited most of the localities connected with his brief but brilliant career. Few readers of Quranic literature have had the same privilege of studying the details of his career. It is one of the wonders of Quran, that, spoken through an Ummi’s mouth, it should contain so many incidental details which are absolutely true. The more our knowledge increases, the more we feel this. There are little touches which need not have been mentioned. They come in incidentally like the incidental remarks of a person full of knowledge, who does not intend to put forward these points but whose fullness of knowledge brings them in inevitably.
One such point occurs in the mention of Alexander’s westward journey (18:86). He saw the sun set in a piece of murky water which is described as a “Spring”. Most commentators have understood the “spring” to be the sea, and the “murky water” to be its dark-blue water. Nizami, in his Romance of Alexander, takes Alexander right west along North Africa to Andalusia and the Atlantic Ocean. There is no historic proof that Alexander ever reached the Atlantic. But he was of course familiar with the deep-blue waters of the Mediterranean. The Mediterranean interpretation may pass if we had not a closer explanation. Alexander’s first exploits were when he was a mere boy, in the reign of his father Philip. The region of Illyricum was due west of Macedonia, and Macedonia’s first expansion was in that direction. The town of Lychnis was annexed to Macedonia and thus the western frontier of Macedonia was secured. The Northern frontier towards the Danube had already been secured, and the lesson he subsequently gave to Thebes secured him against attack from the Greek States to the south, and prepared the way for his great march east against the Persian Empire. To the west of the town of Lychnis is a lake 170 square miles in area, fed by underground springs that issue through limestone rocks and give out murky water. Both town and lake are now called Ochrida, about 50 miles west of Monastir. The water is so dark that the river which forms the outlet of the lake to the north is called the Black Drin. Looking at the sunset from the town, the observer would see the sun set in a pool of murky water (18:86).
It was a question before the boy Alexander-the dreamy, impulsive, fearless rider-whether he would put the barbarous Illyricans to the sword or show them mercy. He showed true discrimination and statesmanship. He punished the guilty but showed kindness to the innocent, and thus consolidated his power in the west. This I construe to be the meaning of 18:87; otherwise these verses do not seem to be perfectly clear. Another point may be noted.
The three episodes mentioned are the journey to the west, – the journey to the east, and – the journey to the Iron Gate.
The journey to the west I have just explained.
The journey to the east was to the Persian Empire. Here he found a people who lived in the open and wore little clothing. This might apply to people who live in an island place in the latitude of Persepolis or Mutani. He left them alone as they were (18:91). He was not warring against populations; he was warring against proud but effete Persian Empire. He left them as they were, with their local institutions, and under their local chiefs. In feeling, he treated them as his own, not as alien. In some things, he himself adopted their ways. His followers misunderstood him. But Allah understood, for he approves of all things that lead to Unity among mankind.
The direction of the third journey is not mentioned. The commentators suggest the north, but they might with better reason have suggested the south, as Alexander visited Egypt. But the visit to the Iron Gate was to the East – a continuation of his journey east. That is why the direction is not mentioned again. Here his mission was different. He had to protect a peaceful industrious population, whom perhaps the Persian Empire had failed to protect, against turbulent and restless invaders. He helped them to protect themselves, but warned them that all human precautions, though good and necessary, are vain without Allah’s help. Each of the episodes mentioned is historical.
But the pomp and glitter of military conquest are not mentioned. On the contrary, spiritual motives are revealed and commended. We need not know or learn any history or geography or science or psychology or ethics to understand them. But the more real knowledge we have, the more completely shall we understand them and the lessons to be drawn from them.
The earthly journeys are treated as mere symbols to show us the evolution of a great and noble soul which achieved so much in a short earthly life. His career was so extraordinary that it impressed his contemporaries as a world event. It undoubtedly was one of the greatest world events in history. Legends began to grow up round his name. in many cases the legends overlaid the history. But the generations immediately following Alexander’s period wrote and transmitted all sorts of wonderful legends that passed current in East and West.
The philosopher Kallisthenes had been with Alexander in Asia. Under his name was produced a Greek book in Alexander some time before the second century of the Christian era. It was translated into Latin in the third century. Translations were subsequently made into most of the “wight that hath discretion”. Alexandria was a focus of Christian and Jewish learning for some centuries. The Christians also made Alexander a saint. The Jews carried the Alexander cycle into the East. Our Persian poet Jami (A.H. 535-599. A.C. 1141-1205) worked in up into his epic Iskandar-nama. He is careful to show the historical or semi-historical and the ethical parts separately. The one relates to action or exploits (Iqbal) and the other to wisdom (Khird). He had the advantage of the Quranic story before him. That story mentions three historical episodes incidentally, but draws out attention to matters of the weightiest spiritual significance, and that is the chief thing to note in the story.
| |||||
(Lásd 18:83-98)
Dhu Al Qarnayn története példabeszéd, és mint a Koránban található példabeszédekre jellemző, ezek spirituális jelentősége áll középpontban és nem történelmi, földrajzi tárgyszerűsége. Tehát itt nincs helye heves vitáknak és dogmatikus felvetéseknek azért, hogy tisztázzunk dátumokat, személyeket, vagy pontos földrajzi lokalizációt. Mit jelent a név, Dhu al Qarnayn, „a két szarv ura”? „Qarn” jelenthet:
1. Szó szerinti értelemben vett szarv, mint a kos, vagy bika szarva.
2. Metaforikus értelemben jelenthet két szemben álló földdarabo[
3. Másik metaforikus jelentése erő, ami keleti császárok címereiben, diadémokon, vagy harci sisakokon jelenik meg.
Utal időre, korszakra, generációra.
Nagy Sándor esetében a következő paragrafus ad tájékoztatást:
1. Kelet és Nyugat Ura, Széles területek és a két királyság ura.
2. Két címer ura, melyben ez a kettő egy diadémban fonódik össze, megjelenítve két királyságot. Mindenképpen egy felsőbbrendűség kifejezése.
3. Több, mint egy korszak ura. Egy olyan királyság, aminek hatása túlmutat a király uralkodásának korán.
Ha elfogadjuk azt az általános véleményt, mi szerint Dhu al Qarnayn alatt Nagy Sándort kell érteni, akkor az utóbbi három feltétel mindegyike igaz. Ő volt a Kelet és Nyugat Ura, a Nagy Hellén Államok Ura. Hatalma kiterjedt Perzsiára, Nyugat Ásziára, Egyiptomra, Közép Ázsiára, stb. A pénzérméken ő jelent meg két szarvú sisakkal a fején. Magát Jupiter Ammon fiának tartotta (aminek két kosszarva volt) és isteni küldetést mondott magáénak. Hatása hosszú generációkon keresztül fennmaradt Európában, Ázsiában, Afrikában (Egyiptom). I.e. 356-323 között élt, összesen 33 évet, de neve máig tiszteletet parancsol.
Nem csak politikai, hanem kulturális szempontból is új világot hozott. Hódításaival a Görög művészet jegyei rányomták bélyegüket a Közép és Észak Ázsiai Ghandara kultúrára. Egyiptomban ő alapította Alexandriát, ami nem csak Görög-Hellén és Róma kultúráját határozta meg, hanem a Judaizmus és Kereszténység is innen sugárzott ki, majd dominanciáját fenntartotta a hatodik századig. Justininanusz császár 529-ben zárja be filozófiai iskoláit. Ennek ellenére filozófiai és tudományos hatása ezután is meghatározó volt nem csak a Mediterrán, hanem azon túli régiókban is. Az Iszlám világban általánosságban elterjedt vélemény szerint Dhu al- Qarnayn a Koránban, Nagy Sándorral azonos. De néhány tudós kétségeket támaszt ezzel szemben.
Az egyik szerint Dhu al.Qarneyn a történelmi idők előtti király, Ábrahám korából, mert Dhu al-Qarnayn a hit embere volt (18:88-89). Nagy Sándor pogány volt és a görög mitológiai istenekben hitt. Egy olyan identifikáció egy történelem előtti királyról, ami semmi beazonosításra alkalmas részletet nem tartalmaz, nem tekinthető identifikációnak. Másrészt, amit Nagy Sándorról tudunk az annyi, hogy fennkölt ideák embere volt. Jézus előtt három évszázaddal halt meg, de ez nem azt jelenti, hogy ő nem lehetett a hit embere. Allah minden időben és helyen megnyilatkozott. Nagy Sándor Arisztotelész tanítványa volt, gondolkodásában az ő Igazság elméletét követte. Bár Jupiter Ammon gyermekének tartotta magát, de ez nem más, mint a kor hitvilágába való beilleszkedés. Arisztotelész, Szókratész, sőt Platon is istenekre hivatkozott, de hiba lenne bálványimádónak, vagy hit nélküli embereknek feltételezni őket. Az Abesszin hagyományban Nagy Sándort Prófétaként tartják számon.
Egy másik feltevés szerint Dhu al Qarnayn Perzsia egyik királya lehetett. Az Ószövetség, Dániel Könyvében (8:3) lévő hivatkozása alapján ez a király egy kétszarvú kos képében van megírva. Ugyanitt, a kos két szarvát egy kecskebak letörte, melynek négy szarva nőtt és azok egyikéből további egy szarv kerekedett (8:7-8). Semmi sincs, ami Dhu al Qarnayn esetében egy ilyen megalázó végre utalna. A Dániel Könyvét sem fogadhatjuk el minden kétséget kizáró forrásként. Az egy fércmunka, melynek egy része Arámi (Káldeai), más része Héber nyelven íródott és számos Görög beírást is tartalmaz. A Szeptuaginta verzió további adalékot is hozzáfűz. Létezhetett-e egy Perzsa király, aki vaskapuval védekezett (Korán 18:96) Góg és Magóg törzsének támadása ellen (18:94)? Továbbra is kérdés.
Van olyan feltevés is, ami szerint Dhu al Qarnayn egy ókori jemeni Himyarita király volt, akiről mást nem is lehet tudni. Ebben az esetben is ez az összes identifikáció. Marad a vaskapu, ami Góg és Magóg távoltartására épült. Abban egyetértés van, hogy léteztek Közép Ázsiában nomád törzsek, akik vasat használtak és királyságot, birodalmat hoztak létre. A kínai birodalom sokat szenvedett a Mandzsu és Mongol betörésektől, ezért megépítették a Nagy Falat. A Perzsa birodalom is tartott ugyanezektől a támadásoktól. Betöréseik, portyáik hatalmas népvándorlást indított el. A Római Birodalom bukásában is nagy szerepet játszottak. A görög és római feljegyzések ezekről a törzsekről „szkíták” néven tesznek említést. Ha lokalizálni tudnánk a 18:96-ban idézet vaskaput, közelebb kerülnénk ezekhez törzsekhez és azok azonosítási lehetőségeihez.
A kínai Nagy Fal kiesik, mint opció. Építése az i. e. III. évszázadban kezdődik, több, mint kétezer km hosszú, hegyeken, völgyeken halad keresztül, van, hol 10 m magas, az átlagmagassága így is eléri a 6-8 métert. Kőből és földből készült. Nincs olyan része, ahol a szövegbe illeszkedő vaskaput építettek volna. Még senki sem állt elő azzal, hogy Dhu al Qarnayn egy kínai császár volt.
A szöveg vaskapuról és nem vasfalról szól. Két ilyen vaskapuról vannak történelmi feljegyzések, de ezek földrajzi beazonosíthatósága nem lehetséges. Viszont ezek is összefüggést mutatnak Nagy Sándorral. Mindkettő Derbent kikötőváros közelében van, a Kaszpi tenger nyugati partvidékén a mai Dagesztán területén. Ez a terület az 1813-as orosz terjeszkedés előtt Perzsiához tartozott. A Kaukázus hegyei a tengerhez közel, nagy magasságba emelkednek. Itt van egy fal, ami 80 km hosszú, átlagosan 4-5 méter magas. Innen nincs messze Azerbajdzsán. Páran Derbent vaskapuját Azerbajdzsánba, mások pedig Kharz városába helyezik, ami egy másik település a Kaukázus déli részén. Néhány helyi hagyomány összefüggésbe hozza az Asztraháni régió Volga deltájának Kaszpival való találkozását Nagy Sándor vaskapujával. Ez azonban nem felel meg a Korán leírásának.
Nem egyezik a 18:96-ban szereplő leírás a „meredek hegyoldalakkal”. A hegy és a tenger közti sáv is más.
Nem tudjuk, hogy Nagy Sándor átkelt-e a Kaukázuson?
Viszont van egy vaskapu, ami illik a sztoriba és annak helyszínén Nagy Sándor is járt. Az Iszlám hódítások kezdetén, amikor a Muszlimok terjeszkedtek a világ különböző területein, mendemondák keltek szárnyra egy helyen, amit a helyismerettel nem rendelkező katonák a Koránból ismertek.
Most érkeztük el ahhoz a vaskapuhoz, ami egyezik a Korán leírásával és összefüggésbe hozható Nagy Sándorral. Létezik egy másik Derbent Közép Ázsiában, Hissar tartományban Buharától 100 km-re, délre. Itt van egy nagyon szűk hegyszoros, amit hatalmas sziklák öveznek. Itt halad át a Turkesztánt Indiával összekötő út (latitude 38 degree N; longitude 67 degree E). Török neve Buzghol-Khana (Kecske ház), de korábban Vaskapunak hívták, Arabul Bab al-Hadid, Perzsául Dar-i-ahani. Kínaiul The’ie-men-kaun. Jelenleg nincs vaskapunak nyoma, de a hetedik évszázadig, amikor Hiouen Tsiang, kínai utazó járt arra, volt ott egy vaskapu. Úton volt India felé, amikor látta a kétszárnyú vaskaput harangokkal. A közelben van egy Iszkandar nevű tó, ami Nagy Sándorra utal. A történelemből tudjuk, hogy miután Nagy Sándor meghódította Perzsiát, de még mielőtt Indiába érkezett volna, meglátogatta Sogdianát (Buhara) és Maracandát (Szamarkand).
Muqaddaszi az Arab utazó és földrajztudós, 985-986-ban Wathiq Abbaszi Kalifáról (842-846) írt, aki kiküldte őt Közép Ázsiába felkutatni ezt a Vaskaput. Megtalálta annak függesztő félfáit, melyeket vastéglákból raktak ki, fugáit ólommal öntötték ki. Ezek tartották a kapuszárnyakat. Eddig ez a lelet, ill. feljegyzés illeszkedik legjobban a 18:95-96-ba.
Ha a 18:95-96-ban ismertetett kapu megfelel a Buharai kapunak, akkor továbbmehetünk és képet alkothatunk, kik lehettek Góg és Magóg népei. A kapu túloldalán Mongol törzsek voltak. A szorgalmas emberek pedig, akik nem értették Dhu al Qarnaynt, török népek lehettek, akik nyelve a Közép Ázsiai nyelvekhez hasonlóan eltért Nagy Sándor nyelvétől. A kapu akkor betöltötte szerepét. De a jövendölés, miszerint eljön az idő, mikor az porrá lesz, beteljesült. Porrá lett. A Tatárok maguk előtt tolták a török törzseket, akik egy része Európába ért és később Birodalmat épített. Nem kell tovább töprengenünk Góg és Magóg népei felett.
A Nagy Sándorhoz kötődő közép európai legendák szerint Góg és Magóg 400.000 katonával segítette Poruszt, kit Nagy Sándor legyőzött. A hegyekbe menekültek, majd Nagy Sándor egy kaput öntetett sárgarézből, hogy vissza ne tudjanak támadni. Lásd: Paul Meyer, Alexandre le Grand dans la literature francaise du Moyen Age: Paris 1886; Vol 2, pp. 386-389.
Magam részéről semmi kétségem nincs afelől, hogy Dhu al Qarnayn és Nagy Sándor ugyanaz a személy. Nem a történészek által feltüntetett kalandor Nagy Sándorra, hanem a történelmi nagy Sándorra gondolok. Érettségi után Görög történelmet tanultam. Lenyűgözött Nagy Sándor rendkívüli személyisége, mely mind az ókori görög, mind a modern írók tollából felszínre jut. Briliáns életpályája helyszíneinek legtöbbjét alkalmam volt bejárni. Kevés Koránnal foglalkozó kommentátornak volt lehetősége találkozni ilyen részletesen Nagy Sándor karrierjét övező részletekkel. A Korán egyik csodája, hogy egy Írástudatlan Próféta szájából véletlenszerűen elhangzó szavak tényekké állnak össze. Minél jobban gyarapszik tudásunk, annál jobbal látjuk. Apró jelek, információk először jelentéktelennek tűnnek, majd hirtelen megjelennek a valóságban és az ember megdermed az alázattól. Ki tudja, hogy a jövő még hány ilyet rejteget?
Egy ilyen máris elénk tárul, amikor Nagy Sándor nyugati utazásáról olvasunk (18:86). Látta a napot egy sötét vízbe lenyugodni, amit forrásnak nevezett. A legtöbb kommentátor szerint ez egy tenger, mivel annak van mély sötétkék vize. Nizami, Nagy Sándorról szóló regényében Észak Afrikán át Andalúziáig visz, egészen az Atlanti Óceánig. Nincs arra történelmi bizonyíték, hogy Nagy Sándor eljutott-e valaha az Atlanti Óceánig. De jól ismerte természetesen, a Mediterrán sötétkék vizeit. A Mediterrán interpretáció jó közelítés, feltéve, ha nincs jobb. Első hőstetteit nagy Sándor még ifjúként, apja, Filip uralkodása alatt hajtotta végre. Illíria területét az első hadjáratok után nyugat Macedóniához csatolták. Így Lychnis városa is Macedóniához került, ezzel Macedónia nyugati határai biztosítva voltak. Az északi határvonal, amit a Duna vonala jelentett, szintén biztosítva volt és diadalmas déli hadjárata után délről a Görög Államok sem veszélyeztették. Ettől kezdve nyugodtan tervezhette Perzsiába vezető útját. Lychnis városától nyugatra van egy közel 250 km [73] felületű tó, melyet mészkő rétegekből fakadó, víz alatti források táplálnak. Ennek vize sötét. Mind a tó, mind a város mai neve Ochrid, 80 km-re Monastirtól. A vize annyira sötét, hogy a tóból északra kivezető folyó Fekete Drin nevet kapta. A városból a naplementét szemlélve olyan, mintha a nap a sötét vízbe nyugodna le. (18:86).
A félelmet nem ismerő bajnok, de álmodozó Nagy Sándor válaszút előtt állt. Mit tegyen a barbár illírekkel. Kardélre hányja őket, vagy megkegyelmezzen nekik? Államemberként és nagy jellemként viselkedett. Megbüntette a bűnöst és nagylelkű volt az ártatlanokkal. Így szilárdította meg nyugati határait. Úgy gondolom mindez megfelel a 18:87 jelentésének.
A három utazás a Koránban nyugatra, keletre és a Vaskapuhoz vezetett. A nyugati utazást ismertettem. Keletre a Perzsa Birodalom volt. Itt olyan emberekre lelt, akik a szabadban éltek, alig viseltek magukon ruhát. Ez illik a Perszepolisz, vagy Mutani környékén elszigetelten élt népekre. Úgy hagyta őket hátra, ahogy találkozott velük (18:91). Nem a szegény lakósságtól tartott, mert nem velük viselt hadat. A büszke Perzsa Birodalom ellen ment. Bántatlanul hagyta a népeket a helyi vezetők irányítása alatt. Úgy bánt velük, mintha sajátjai lennének, nem is szövetségesek. Sok szokást elsajátított és átvett tőlük. Nagy Sándort követői nem mindig értették. De Allah értette őt, mert minden erejével azon volt, hogy egyesítse az emberiséget.
A harmadik út iránya nem ismert. Páran észak felé gondolják, de a többség déli irányba feltételezik. Egyiptomba el kellett, hogy jusson, hiszen ő alapította Alexandriát. A Vaskapuhoz keleti útjának meghosszabbításaként érkezhetett el. Ezért nincs újbóli iránymegjelölés. Küldetése itt összetett. Megvédte a szorgos népet, akiket talán a Perzsák nem tudtak megóvni a külső betörésektől. Segítette őket, hogy magukat megóvhassák, de figyelmeztette is őket. Minden emberi elővigyázatosság hiábavaló Allah segítsége nélkül. Ezek történelmileg is igazolható epizódok.
A katonai pompa és hódítás nem kap említést a Koránban. Ellenkezőleg. A spirituális mondanivalót emeli ki. Bármely tudományból, történelemből, földrajzból, pszichológiából, etikából, stb. képesnek kell meglátnunk azok spirituális üzenetét. Minél több tudással rendelkezünk, annál inkább közel kerülünk az üzenetek megértéséhez.
A földi utazások egy hatalmas ember jellemfejlődésének állomásai, melyek segítségével felfoghatjuk azt a teljesítményt, amit Nagy Sándor rövid élete alatt elért. Életteljesítménye megihlette kortársait és az utókort egyaránt. Kétségtelenül, ő volt a történelem egyik legnagyobb egyénisége. Talán nem is érthetjük meg miként lehetett ő a Kelet és Nyugat Ura, ha csak a róla szóló kalandregényeket olvassuk, vagy nagysikerű filmeket nézzük.
Kalisztenész, a filozófus elkísérte Nagy Sándort Ázsiába. Neve alatt jelent meg egy Nagy Sándorról szóló visszaemlékezés a Keresztény időszámítás második századában. A harmadik században latinra fordították. A fordítások nem diszkrécióra, a mélységre, hanem a felszínes történet bemutatására törekedtek. Alexandria a Zsidó és Keresztény tanítások központja volt évszázadokon keresztül. A Keresztények szentté nyilvánították Nagy Sándort. Jami, perzsa költő (1141-1205) epikus művet komponált róla Iskandar-nama címmel. Akár hőstettek (iqbal), akár bölcsesség (khidr) szempontjából, Nagy Sándor jó példának számít. A Korán a belső spirituális jelentőségét teszi elérhetővé. Ez a legfontosabb, amivel nagy Sándor az utókort is építheti.
| |||||
[1] Some people’s idea of a Sacred Book is that it should be full of mysteries-dark corners, ambiguous expressions, words so far removed from human speech that they cover anything or nothing. Pagan oracles were couched in language which suggested one meaning to the hearer and claimed to have the very opposite meaning in the light of events which actually happened subsequently. They were distinctly crooked, not straight. In the next verse the word “Straight” (qaiyim) is used to characterize the Quran, in contrast to this word “crooked” (‘iwaj). See also 19:36.
[1] Néhányan azt gondolják, hogy egy Szent Könyvnek tele kell lennie misztikumokkal, rejtélyekkel, kétértelmű kifejezésekkel, melyeket csak a beavatottak értenek, amik az emberi értelemtől messze esnek, de valójában nem jelentenek semmit. A pogány jóslatokat olyan nyelven fogalmazták meg, ami az alany számára adott egy jelentést, de ha az események bekövetkezése más volt, mint amire számítottak, akkor egy teljesen más értelmezést adtak ugyanannak a szövegnek. Ezek voltak a tekervényes szövegezések, amit a Korán ’iwadzs-nak említ. Lásd szintén 19:36. A Korán maga ezzel szerint viszont „Egyenes” (qayim).
[2] See: 4:122, 43:71, 65:11, 98:8.
[2] Lásd még 4:122, 43:71 és 98:8
[3] The warning is not only needed for those who deny Allah or deny His Message, but also for those whose false ideas of Allah degrade religion in supposing that Allah begot a son, for Allah is One and is High above any ideas of physical reproduction.
[3] Ez a figyelmeztetés nem csak annak szól, aki megtagadja Allahot és az Ő Üzenetét, hanem annak is, aki Allahról hamis tanokat vall. Allah mindenek fölött áll és nem lehet Őt olyan fizikai világba írni, mint amilyenben az ember él. Így gyermekre sincs szüksége.
[4] In a reasonable world the preaching of a reasonable Faith like that of Islam would win universal acceptance. But the world is not altogether reasonable. It caused great distress to the unselfish Preacher of Islam that his Message met with so much opposition.
[4] Egy ésszerű világban egy ésszerű Hit, mint az Iszlám, tömegek érdeklődését vonzza. De sajnos a világ nem ésszerű. Nagy bánatot és gyötrelmet okozott az önzetlen vallás-hirdetőnek, Mohammednek, hogy milyen hatalmas ellenállásba ütközött.
[5] This world’s goods- worldly power, glory, wealth, position, and all that men scramble for,- are but a fleeting show. The possession or want of them does not betoken a man’s real value or position in the coming world, the world which is to endure. Yet they have their uses.
[5] A földön lévő vonzó erők, díszek, pozíciók, vagyon, dicsőség, hatalom és minden, amiért az ember töri magát, nem más, mint múlandó kirakat. Ezek bármelyikének birtoklása nem alkot az ember valós értékeiről képet és nem helyezik el őt a Túlvilág egy pozíciójába sem.
[6] The fairest sights on the earth will become as dust and waste when this earth vanishes, and true spiritual values are restored.
[6] Ami ma lenyűgözően szépnek néz ki a Földön, az egyszer por és kopár törmelék lesz. Csupán a valós spirituális értékek tárolódnak el.
[7] A wonderful story or allegory is now referred to. Its lessons are: – the relativity of Time, – the unreality of the position of oppressor and oppressed, persecutor and persecuted, on this earth, – the truth of the final Resurrection, when true values will be restored, and – the potency of Faith and Prayer to lead to the Right.
The unbelieving Quraish were in the habit of putting posers to the holy Prophet-questions which they got from Christians and Jews, which they thought the Prophet would be unable to answer. In this way they hoped to discredit him. One of these questions was about the floating Christian story of the Seven Sleepers of Ephesus. The Prophet not only told them the main story but pointed out the variations that were current, and rebuked men for disputing about such details (18:22). Most important of all, he treated the story (under inspiration) as a parable, pointing to lessons of the highest value. This is Revelation in the highest sense of the term.
[7] A most következő történet egy allegória, aminek tanulságai a következőkre mutatnak rá: 1. Az idő relatív. 2. Az elnyomó és elnyomott, üldöző és üldözött helyzetének változása. Tehát nincs bebetonozódás egyik helyzetben sem. 3. A végső Feltámadás igazsága, amikor az eltárolt valós értékek kerülnek felszínre. 4. Az Ima és Hit hatalma az Igazság beteljesülésében.
A hitetlen Quraish igyekezett kellemetlen helyzetbe hozni a Prófétát. A Zsidók és Keresztények hagyományaiból tettek föl számára kérdéseket, amire meggyőződésük szerint a Próféta nem tud válaszolni. Le akarták járatni őt. Egyik ilyen kérdés volt a Hét Epheszoszi Alvó esete. A Próféta nem csak tudta a választ, hanem megszégyenítő volt Quraish számára az a gondolatsor, ahogy a Próféta a részleteket erről az esetről visszaadta (18:22). Ihletés alatt mondta el a történetet, példabeszédekkel félreérthetetlenné téve a mondanivalót.
[8] The bare Christian story (without the spiritual lessons taught in the Quran) is told in Gibbon’s Decline and Fall of the Roman Empire (end of chapter 33). In the reign of a Roman Emperor who persecuted the Christians, seven Christian youths of Ephesus left the town and hid themselves in a cave in a mountain near by. They fell asleep, and remained asleep for some generations or centuries. When the wall which sealed up the cave was being demolished, the youths awoke. They still thought of the world in which they had previously lived. They had no idea of the duration of time. But when one of them went to the town to purchase provisions, he found that the whole world had changed. The Christian religion, instead of being persecuted was fashionable: in fact it was now the State religion. His dress and speech, and the money which he brought, seemed to belong to another world. This attracted attention. The great ones of the land visited the Cave, and verified the tale by questioning the man’s Companions. When the story became very popular and circulated throughout the Roman Empire, we may well suppose that an Inscription was put up at the mouth of the Cave. See verse 9. This inscription was probably to be seen for many years afterwards, as Ephesus was a famous city on the west coast of Asia Minor, about forty to fifty miles south of Smyrna. Later on, the Khalifah Wathiq (842-846 A.C.) sent an expedition to examine and identify the locality, as he did about the Dhul al Qarnayn barrier in Central Asia (Appendix at the end of this Surah). A popular story circulating from mouth to mouth would necessarily be vague as to dates and vary very much in details. Somewhere about the 6th century A.C. a Syriac writer reduced it to writing. He suggested that the youths were seven in number; that they went to sleep in the reign of the Emperor Decius (who reigned from 249 to 251 A.D., and who was a violent persecutor of Christianity); and that they awoke in the reign of Theodosius 11, who reigned from 408 to 450 A.D. In our literature Decius is known as Daqyanus (from the adjectival Latin from Decianus), and the name stands as a symbol of injustice and oppression.
The youths hid in the cave, but they trusted in Allah, and made over their whole case to Him in prayer. Then they apparently fell asleep, and knew nothing of what was happening in the world outside.
[8] A Keresztény hagyomány narratív módon őrzi ezt a történetet a Gibbon által megírt Római Birodalom hanyatlása és Bukása c. mű 33. fejezetében. Amikor Róma üldözte a Keresztényeket, hét Keresztény ifjú Epheszoszból elhagyta a várost és a közeli hegyek egyik barlangjában kerestek menedéket. Elaludtak és nemzedékeken, évszázadokon keresztül nem ébredtek fel. Amikor barlangjuk zárókövét lerombolták, a fiatalok felébredtek. Azt hitték, hogy még abban az időben vannak, mint amikor rájuk tört az alvás. Fogalmuk sem volt arról, mennyi idő telt el. Amikor egyikük lement a városba élelmet venni, észrevette, hogy a világ megváltozott. Ahelyett, hogy a Keresztény vallást üldözték volna, elfogadott, sőt Államvallás lett. Ruhája, beszédmódja és a pénze azt jelezte, mintha egy más világból jött volna. A város elöljárói meglátogatták a Barlangot és kérdéseik alapján igazolva látták történetük eredetiségét. Amikor az eset az egész Római Birodalom területén népszerű lett, egy Feliratot tettek a Barlang bejáratához. Ez a felirat szerepel a 9. versben. Ezt a Feliratot hosszú éveken át lehetett látni. Epheszosz Kis-Ázsia nyugati partvidékének híres városa volt, kb. 80 km-re Szmirnától. Későbbb Wathiq Kalifa (842-846) expedíciót küldött a hely beazonosítására és feltárására, ahogy Dhul al Qurnayn által készített falat is kutatta (Lásd a Függeléket a Szúra végén). Egy ilyen szájról szájra terjedő történetben sok a homályos adat, a bizonytalanság. A hatodik században egy szír író jegyezte fel. Szerinte a fiatalok heten voltak, akik Decius császár (249-251) uralma alatt tértek a Barlangba. Decius nevezetes volt a Keresztények elleni véres leszámolásairól. Theodosius II (408-450) uralkodott akkor, amikor felébredtek. Irodalmi referenciáink alapján Decius más néven Daqyanus, vagy latin átírásban Decianus néven is szerepelt. Az igazságtalanság és elnyomás jelképeként vonult be a történelembe.
Az ifjak megbújtak a Barlangban, de Allahba vetett hitüket sohasem hagyták el és csak Hozzá imádkoztak. Magukat Allahnak ajánlva vett erőt rajtuk az álom, nem tudták mi történik velük, de Allah kegyelme velük volt.
[9] Drew (a veil) over their ears: i.e., sealed their ears, so that they heard nothing. As they were in the Cave they saw nothing. So they were completely cut off from the outer world.
[9] „Leplet vetettünk füleikre”. Megpecsételtük hallásukat. A Barlangban el voltak vágva a külvilágtól. Nem hallottak, nem láttak semmit.
[10] When they awoke to consciousness, they had lost all count of time. Though they had all entered together, and lain together in the same place for the same length of time, their impressions of the time they had passed were quite different. Time is thus related to our own internal experiences. We have to learn the lesson that men as good as ourselves may yet differ as to their reactions to certain facts, and that in such matters disputes are unseemly. It is best to say. “Allah knows best” (18:19).
[10] Amikor felébredtek, elvesztették időérzéküket. Mind egyszerre aludtak el, egyszerre töltötték el öntudatlanul alvással az időt és egyszerre tértek magukhoz, mégis mást éltek meg. Az idő, ezért saját belső tapasztalásunk függvénye, annak érzékelése, akár más dolgoké, személyenként változik. Le kell vonnunk a tanulságot, hogy amit magunk érzékelünk, azt más máshogy érzékeli. Lehet, hogy saját érzékelésünk csal, de az is lehet, hogy másé is hamis, ezért Allahra kell hagyatkozni és megjegyezni: „Allah a Legjobb Tudója:” (18:19).
[11] So that they were not afraid to speak out openly, and protest the truth of the Unity which they clearly saw in their own minds and hearts.
[11] Szíveiket Magunkhoz kötöttük. Isten szívükben élt, nem féltek, nyíltan vallották hitüket, ami beköltözött szíveikbe, gondolataikba.
[12] Besides the heathen gods, the cult of the Emperors also became fashionable in the Roman Empire in the first three centuries of the Christian Era. The statue of Diana (Artemis) at Ephesus had been one of the wonders of the ancient world. The city was a great seaport and the capital of Roman Asia. We may therefore imagine how the heathen cults must have flourished there. St. Paul spent three years preaching there, and was mobbed and assaulted, and compelled to leave (Acts 19:1-4).
[12] A Pogány istenkultusz mellett az első három évszázad Római Birodalmában a császárokat is isteni rang illette meg. Diána (Artemisz) szobra Epheszoszban az ókor egyik csodájának számított. A város Róma Ázsiai központjának számított, ahol jelentős kikötő volt. Elképzelhetjük, mennyi istenség adhatott itt egymásnak találkozót. Szent Pál három évet töltött itt el, megalázták, megvetették és el kellett hagynia ezt a helyet. (Az apostolok cselekedetei 19:1-4)
[13] That is, ‘do not be afraid of anything: put your whole case in the hands of Allah: at present you are being persecuted; he will solve your difficulties and give you ease and comfort’.
[13] „Ne féljetek, bízzátok dolgaitokat Allahra. Most még üldöznek titeket, de Ő elrendezi ügyeteket és könnyebbséget ad.”
[14] In the latitude of Ephesus, 38* north, i.e., well above the sun’s northern declination, a cave opening to north, would never have the heat of the sun within it, as the sunny side would be the south. If the youths lay on their backs with their faces looking to the north, i.e., towards the entrance of the Cave, the sun would rise on their right side, declining to the south, and set on their left sides, leaving them cool and comfortable.
[14] Epheszosz a 38. szélességi körön fekszik. A nap íve azt mutatja, hogy a Barlang északi irányba nézett, ezért nem hevülhetett fel. Ha a fiatalok a hátukon feküdtek, arccal észak felé, akkor a nap a jobboldalukon kelt és déli irányba ívelt le az ő bal oldalukon, így ők mindig hűsben maradhattak.
[15] Perhaps their eyes were open, even though their senses were sealed in sleep. They turned about on their sides as men do in sleep. The name of their dog is traditionally known as Qitmir.
[15] Szemük egy kicsit nyitva volt, de érzékeik nem működtek. Éppen úgy forgolódtak egyik oldalról a másikra, ahogy egy normál alvó ember. A hagyomány szerint kutyájukat Qitmirnek hívták.
[16] This is the point of the story. Their own human impressions were to be compared, each with the other. They were to be made to see that with the best goodwill and the most honest enquiry they might reach different conclusions; that they were not to waste their time in vain controversies, but to get on to the main business of life; and that Allah alone had full knowledge of the things that seem to us so strange, or inconsistent, or inexplicable, or that produce different impressions on different minds.
They now give up barren controversy and come to the practical business of life. But their thoughts are conditioned by the state of things that existed when they entered the Cave. The money they carried was the money coined in the reign of the monarch who persecuted the Religion of Unity and favoured the false cults of Paganism. For they still imagined the world in the same state in which they had known it before they entered the Cave.
[16] Ez a történet mondanivalója. Saját emberi érzékeléseink állnak szemben egymással. A legjobb szándék mellett hasonlították össze érzékeléseiket, mégis más következtetést vontak le. Végül rájöttek, hogy ne saját emberi meglátásaikra, hanem Allahra hagyatkozzanak, mert Ő az egyedüli Ismerője a dolgoknak, amelyek lehetnek különösek, megmagyarázhatatlanok, vagy különböző agyakban másképp képződnek le.
Felhagytak az üres vitával, rátértek a gyakorlati kérdésekre. Tudatuk, viszont abban a korban működött, amikor a Barlangba menekültek. A náluk levő pénzérméket még abban a Birodalomban verték, ami a Monoteizmus vallásának üldözője volt és a Pogányság hamis kultuszát követte. Azt hitték, a Barlangon kívüli világ ugyanabban az állapotban van, mint amikor aludni tértek.
[17] Thus: in this way, by these means, i.e., by the sending out of one of the Sleepers with the old money to the town to buy provisions. His old-fashioned dress, appearance, and speech, and the old uncurrent money which he brought, at once drew the attention of people to him . When they learnt his story, they realized that Allah, Who can protect His servants thus and raise them up from sleep after such a long time, has power to raise up men for the Resurrection, and that His promise of goodness and mercy to those who serve Him is true and was exemplified in this striking way. On the other hand, to the men of the Cave themselves, it became clear that Allah can change the situation before we are aware, and our hope in Him is not futile, and that even when we are on the brink of despair, a revolution is surely working in the world before the world itself realises it.
The perversity of man is such that as soon as ever a glimpse of truth becomes manifest, men fall into controversies about it. The Sleepers could not judge about the duration of their stay in the Cave, but they wisely left the matter and attended to the urgent business of their lives. The townsfolk could not agree as to the significance of the event; they fell to discussing immaterial details. What sort of a memorial should they raise? A house or a place of worship or a tablet? The place of worship was built. But the real significance was missed until explained in the Quran.
[17] Az egyik alvótársukat kiküldték a régi pénzzel élelmet vásárolni. Ódivatú ruházata, régies beszéde és a már nem használatos pénze felkeltette a városi emberek figyelmét. Amikor kikérdezték őt, felismerték, hogy Allah meg tudja óvni szolgálóját és akár hosszú idő elteltével is fel tudja támasztani őt, tehát beigazolódott: van Feltámadás és Ígérete Igaz! A bizonyíték megdönthetetlen és előttük áll! A másik oldalon is van tanulság. Akik a Barlangban vészelték át a nehéz időszakot láthatták, hogy Allah úgy tudja megváltoztatni a körülményeket, hogy nem is tudunk róla. Nem felszínes reménnyel, hanem teljes odaadással kell bízni Benne, mert míg mi üresen vitatkozunk, elveszünk a részletekben, addig Allah dolgozik, alakítja a világot és észre sem vesszük.
Az ember perverzitására jellemző, hogy ha a szeme előtt igazolódik be az igazság, akkor sem azt látja meg, hanem elvész a részletekben. Apró-cseprő semmiségekben, üres vitákban forgácsolja szét a dolgok lényegét. Az Alvók nem tudták eldönteni, mennyi időt tölthettek a Barlangban, de nem bocsátkoztak vitába, bölcsen Allahra hagyták. Visszatértek a lényegre: saját létfenntartásukról kezdtek gondoskodni. A városlakók, viszont nem tudtak megegyezni, semmitmondó vitába kezdtek egymással olyasmiről, amiben nem volt tudásuk. Milyen emléket állítsanak? Egy házat, egy imahelyet, vagy egy táblát? Az imahely megépült, de a történet lényegét nem az adja, hanem az, amire a Korán utal.
[18] The true significance of the story is known only to a few. Most men discuss futile’ details, which are not in their knowledge.
[18] A történet lényegére csak kevés ember figyel oda. Legtöbben elvesznek a részletekben és olyasmiről vitatkoznak, miben nincs tudásuk.
[19] Verses 23 and 24 are parenthetical. We must never rely upon our own resources so much as to forget Allah. If by any chance we do forget, we must come back to Him and keep Him in remembrance, as did the Companions of the Cave.
In geometry the perfect circle is an ideal. Any given circle that we draw is not so perfect that we cannot draw one closer to the ideal. So in our life, there is always the hope of drawing closer and closer to Allah.
[19] A 23. és 24. versek zárójeles megjegyzések, következtetések. Sohasem hagyatkozhatunk saját forrásainkra, érzékeink megtévesztő ítéletére. Bármit döntünk, elfelejtünk, hezitálunk, vissza kell térnünk az igazi forráshoz, Allahhoz, ahogy a Barlang Lakói tették.
A geometriában a kör az ideális alakzat. Bármennyire szeretnénk, szabad kézzel nem tudunk tökéletes kört rajzolni. Gyakorlással azonban egyre szebbek lehetnek köreink, ahogy hitünket is erősítenünk kell Allahban, hogy közelíteni tudjunk a tökéletes felé.
[20] This verse should be read with the next verse. In the floating oral tradition the duration of time in the Cave was given differently in different versions. When the tradition was reduced to writing, some Christian writers (e.g., Simeon Metaphrastes) named 372 years, some less. In round numbers 300 years in the solar Calendar would amount to 309 in the lunar Calendar. But the next verse points out that all these are mere conjectures: the number is known to Allah alone.
[20] Ezt a verset a következővel együtt kell olvasni. A közszájon forgó hagyományok, más és más hosszat jelölnek meg a Barlangban eltöltött időt illetően. Egy Keresztény történetíró, Simeon Metaphrastes szerint 372 év volt. Kerek számokban mondanak 300 évet a szoláris számítás alapján, de ha a lunáris évek számát vesszük, akkor lehet 309 is. A következő vers arra mutat rá, hogy ez mind feltételezés, a konkrétumot Allah tudja egyedül.
[21] 6:52. The true servants of Allah are those whose hearts are turned to Him morning, noon, and night, and who seek not worldly gain, but Allah’s Grace, Allah’s own Self, His Presence and nearness. Even if they are poor in this world’s goods, their society gives far more inward and spiritual satisfaction than worldly grandeur or worldly attractions.
[21] 6:52. Azok Allah igaz szolgálói, akik szívüket Felé fordítják reggel, este, éjjel és nem a világi boldogulást, örömöket, hanem az Ő kegyelmét, közelségét keresik. Még ha szegények is világi javakban, egymás közti megértésük, belső harmóniájuk jóval több nyereséget, elégedettséget ad számukra, mintha a földi vonzalmakat hajszolnák.
[22] Our choice in our limited Free-will involves a corresponding personal responsibility. We are offered the Truth: again and again is it pressed on our attention, If we reject it, we must take all the terrible consequences which are prefigured in the Fire of Hell. Its flames and roof will completely enclose us like a tent.
[22] Szabad akaratunk felelősségvállalással jár. Újból és újból szembe jön velünk az Igazság, rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e? Ha elutasítjuk, vállalnunk kell következményeit, melyekről szólva a Korán egy képi megjelenítést alkalmaz. A Pokol tüzét úgy festi le, mint aminek lángjai sátorként zárják közre azt, aki oda bekerül.
[23] Heaven is figured by all the pictures of ease and comfort which we can imagine in our present state. Gardens: perpetual springs of crystal water, which we can see as in a landscape from above; the finest and most costly ornaments; the most beautiful clothes to wear; green is the colour mentioned, because it is the most refreshing to the eye, and fits in well with the Garden; the wearer takes the choice of fine silk or heavy brocade; and for rest and comfort, high thrones of dignity on which the blessed ones recline.
[23] Az Éden Kertjeinek képi ábrázolásába minden belefér, ami képzeletünkben a jót jelképezi. Örökké folydogáló patakok, kristálytiszta víz, ékességek, szép ruhák. A zöld szín megnyugtatja a szemet és illeszkedik a Kert hangulatába. Finom, lágy selyem, vagy nehéz brokát, a széles választékot jelzi, a többi paradicsomi kép, pedig az önfeledt könnyűség és égi méltóság kifejezői.
[24] Here is a simple parable of the contrast between two men. – One was purse-proud, and forgot that what he had was from Allah, by way of a trust and a trial in this life. – The other boasted of nothing: his trust was in Allah. The worldly wealth of the first was destroyed, and he had nothing left. The second was the happier in the end.
[24] Példabeszéd két emberről. 1. Az egyikük büszke, elfelejti mennyi vagyont, bizalmat kapott Allahtól ebben az életben. 2. A másik nem henceg, ő Allahra hagyatkozik. Az elsőnek elpusztul földi vagyona és nem marad semmije. A második minden körülmények között boldog.
[25] The two men began to compare notes. The arrogant one was puffed up with his possessions, his income, and his large family and following, and thought in his self-complacency that it would last for ever. He was also wrong in looking down on his Companion, who, though less affluent, was the better man of the two.
[25] A két ember beszédbe elegyedik. A gazdag gőgös, nagyra tartja vagyonát, jövedelmét, nagyszámú családját, udvartartását és azt hiszi, hogy ez az állapot örökké tart. Lenézte társát, akinek nem voltak javai, de jobb ember volt, mint ő.
[26] It was not wealth that ruined him, but the attitude of his mind. He was unjust, not so much to his neighbour, as to his own soul. In his love of the material, he forgot or openly defied the spiritual. As verse 37 shows, he took his companion with him, to impress him with his own importance, but the companion was unmoved.
[26] Nem a vagyon rombolja le őt, hanem saját hozzáállása. Saját lelke irányában igazságtalanabb volt, mint szomszédja felé. Az anyagi élet szeretete elfeledtette vele a spirituális boldogulást. A 37. versben látjuk, hogy miként reagált erre társa, akit le akart nyűgözni saját fontosságával.
[27] Here comes out the grasping spirit of the materialist. In his mind “better” means more wealth and more power, of the kind he was enjoying in this life, although in reality, even what he had, rested on hollow foundations and was doomed to perish and bring him down with it.
[27] Kitör az anyagiasság kapzsi lelkülete. Tudatában a „jobb”, azt jelenti, hogy több vagyonban, hatalomban és mindenben, amit ebben az életben élvezni lehet. Aminek jelentőséget adott, az mind olyan alapokon állt, ami romba dőlhet, megsemmisülhet, magával rántva őt.
[28] The three stages of man’s creation: first dust, or clay, itself created out of nothing and forming the physical basis of his body; then, out of the produce of the earth as incorporated in the parents body, the sperm drop (with the corresponding receptive element), and then when the different elements were mixed in due proportion, and the soul was breathed into him, the fashioned man. 87:2, and 15:28-29.
[28] Az ember teremtésének három fázisa: Első a por, amit a semmiből teremtett az Úr. Ez adja a test fizikai alapját. Majd a föld anyagaiból összeállnak a szülői testek, ezekben a reprodukció szervei. A következő fázis az élet cseppje, a sperma, ami a petesejttel találkozva létrehozza a testet, melybe a Teremtő életet lehel. 87:2 és 15:28-29.
[29] The companion’s argument divides itself into five parts. 1. He remonstrates against the proud man denying Allah. 2. He, from his own spiritual experience, proclaims that Allah is One and that He is good. 3. He points out to him the better way of enjoying Allah’s gifts, with gratitude to Him. 4. He expresses contentment and satisfaction in Allah’s dealings with him. 5. He gives a warning of the fleeting nature of this world’s goods and the certainty of Allah’s punishment for inordinate vanity.
[29] A társ válasza a következőket tárja fel számára: 1. Elítéli a büszkeséget, mellyel megtagadja Allahot. 2. Saját spirituális gyakorlatából megerősíti, hogy nincs más, aki Jót ad, csak az Egyetlen Allah. 3. Rámutat, hogy ha hálával adózna Allah felé, akkor az anyagi javaknál többet kapna: kegyelmet és kiváltságot. 4.Kifejezi megelégedettségét és boldogságát az Allahban való léte miatt. 5. Figyelmeztet a világ múlandóságára és Allah büntetésére, mi azokra sújt, akik a hiábavalóságokban lelik örömüket.
[30] The punishment was that of thunderbolts (husbanan), but the general meaning of the word includes any punishment by way of a reckoning (hisab), and I think that an earthquake is also implied, as it alters water-courses, diverts channels underground, throws up silt and sand, and covers large areas with ruin.
[30] A büntetés villámcsapás (huszbanan) formájában sújtott le a kertje, de a szó az elszámolással (hiszab) kapcsolatos balsors tágabb értelmét adja. Lehet, hogy földrengés volt, mert elnyelődtek a vizek, elterelődtek a csatornák, homok és törmelék borította be a területet.
[31] “Fruits”, “spent”, “twisting of the hands”, should all be understood in a wide metaphorical sense, as well as the literal sense. He had great income and satisfaction, which were all gone. What resources he had lavished on his property! His thoughts had been engrossed on it; his hopes had been built on it; it had become the absorbing passion of his life. If he had only looked to Allah, instead of to the ephemeral goods of this world!
In this case, in his mind, there was his own Self and his Mammon as rivals to Allah!
[31] „Gyümölcsök, rááldozott, kifordította a kezéből” szélesebb metaforikus értelemben értendők, amellett, hogy szó szerint is van jelentésük. A gazda erre építette bevételét, erre áldozott, ez volt reménye és ez adott neki felüdülést. Most ennek vége. Tulajdona elpusztult, ezzel tönkrement, nincs tovább bevétele. Mintha kitekerték volna kezéből mindazt, amit a kertbe áldozott. Ebben volt reménye, ezzel tervezett, ez volt szenvedélye. Ha Allahra vetette volna tekintetét és nem a múlandóság kínálatára alapozta volna életét, jobban járt volna. Saját élete eddig Mammon szolgálatában állt. Őt állította társként Allahnak.
[32] Rain-water is a good thing in itself, but it does not last, and you can build no solid foundations on it. It is soon absorbed in the earth, and produces the flourishing appearance of grass and vegetation-for a time. Soon these decay, and become as dry stubble, which the least wind from any quarter will blow about like a thing of no importance. The water is gone, and so is the vegetation to which it lent a brave show of luxuriance temporarily. Such is the life of this world, contrasted with the inner and real Life, which looks to the Hereafter. Allah is the only enduring Power we can look to, supreme over all.
[32] Az esővíz hasznos, de csak átmeneti megoldást hoz. Egy egyszeri esőre nem lehet gazdaságot alapítani. Hamar beissza a föld, a növények kizöldülnek és átmenetileg zöldbe borul a táj. De ez elmúlik. Kiszárad a talaj és száraz tarló váltja fel a dús vegetáció helyét. A szél már jelentőségüket vesztett hulladékként fújja, lökdösi a száraz törmelékeket, mintha soha nem lettek volna élettel telítve. Vizük elment és a hozzájuk kötődő pompa, díszes felvonulás, alábbhagyott. Ilyen a földi élet valósága. Ezzel szemben a belső, való élet, ami a Túlvilágba tekint, az más, az nem múlik el. Allah az Egyedüli Hatalom, Aki mindenek fölött áll és állandóvá teszi azt, aki Őt követi.
[33] On the Day of Judgment none of our present landmarks will remain.
[33] A Végítélet Napján a jelenlegi Földre nem tudunk majd ráismerni. Az is átalakul, más lesz.
[34] We shall stand as we were created, with none of the adventitious possessions that we collected in this life, which will all have vanished.
[34] Úgy állunk majd az Úr előtt, ahogy a világra jöttünk. Nem lesz mögöttünk vagyon, tulajdon, mert azok már rég a múlandóság süllyesztőjébe vesztek.
[35] Personal responsibility, for all deeds in this life will then be enforced. But it will be done with perfect justice. Expressed in the forms of this world, it will amount to a clear statement of all we did in this life; the record will be put before us to convince us. As it will be a perfect record, with no omissions and no wrong entries, it will be perfectly convincing. Where there is punishment, it has been earned by the wrongdoer’s own deeds, not imposed on him unjustly.
[35] A földi életben elkövetett tettekért teljes felelősséget kell vállalni. Amit cselekedtünk, magunk előtt találjuk. Nincs mód vitára, alkura, feljegyzését mindenki olvashatja. A feljegyzés korrekt, nincs benne semmi más, mint saját dolgaink. Senki nem fogja ezt akár jó, akár rossz irányba torzítani. A gaztevőknek semmi esélyük nincs ezek után kimagyarázni tetteiket.
[36] 2:34, where the story is told of the fall of mankind through Adam. Here the point is referred to in order to bring home the individual responsibility of the erring soul. Iblis is your enemy; you have been told his history; will you prefer to go to him rather than to the merciful Allah, your Creator and Cherisher? What a false exchange you would make!’
[36] A 2:34-ben Ádám eredendő bűne szerepel, ami az emberiség vesztét okozza. Itt más gondolat kap hangsúlyt. Az ember felelőssége merül fel. A történet jól ismert. Az ember, tehát jól tudja, hogy Iblisz az ellensége. Mégis őt követi, lohol utána, Allahhal pedig szembefordul. Milyen rossz döntés!
[37] But man’s obstinacy or contrariness asks or calls for a repetition of what happened to the wicked and those who rejected Faith in ancient times. Out of curiosity, or by way of challenge, they seem to court the Punishment and ask that it be brought to pass at once. But it will come soon enough, and then they will think it too early! 13:6
[37] Az ember makacssága és szembefordulása ugyanazt eredményezi, mint ami a történelemben már ezerszer előfordult. Kíváncsiságunkon, kihívási kényszerünkön túl, amivel nem álljuk meg, hogy letérjünk az útról, saját megrögzött rossz beidegződéseink, bűneink visznek rá a rossz tettekre, ami nem lehet mentség az Égi Bíróság előtt. 13:6.
[38] The Prophets of Allah are not sent to humour us with dialectics or satisfy the vulgar curiosity for miracles or dark unusual things. There is no “crookedness” (18:1) in their preaching. They come to preach the Truth, -not in an abstract way, but with special reference to our conduct.
[38] A Próféták nem azért jönnek, hogy felvidítsanak, vagy vulgáris kíváncsiságunkat elégítsék ki. Nem csodákat tesznek, nem tekervényes, fondorlatos (18:1) fogalmazással adják elő beszédeiket. Az Igazság hirdetői, amit nem elvont, ködös formában, hanem a nekik előírt módon adnak elő.
[39] That means that even during the period allowed them, when they are left to wander astray as they have rejected Allah’s Grace, Allah’s Mercy is open to them if they will repent and return; but nothing but Allah’s Mercy can save them.
[39] Tehát van egy időszak, amin belül létezik megbocsájtás, ha az ember felismeri bűnét és megbánja. Az időszakot túllépve azonban nincs menekvés.
[40] The instances of exemplary Punishment in former times were also subject to this rule, that Allah gives plenty of rope to the wicked, in case they might turn, repent, and obtain His Mercy.
[40] A korábbi büntetések ugyanazt a szabályt követték. Allah rengeteg útmutatást, kötelet dob a bűnösöknek, hogy kisegítse őket tévelyedettségükből, megbánják tetteiket és jó útra térjenek. Számos történelmi példa ugyanazt az igazságot erősíti, de az ember nem változik. Csökönyös marad.
[41] This episode in the story of Moses is meant to illustrate four points. 1. Moses was learned in all the wisdom of the Egyptians. Even so that wisdom did not comprehend everything, even as the whole stock of the knowledge of the present day, in the sciences and the arts, and in literature, (if it could be supposed to be gathered in one individual), does not include all knowledge. Divine knowledge, as far as man is concerned, is unlimited. Even after Moses received his divine mission, his knowledge was not so perfect that it could not receive further additions. 2. Constant effort is necessary to keep our knowledge square with the march of time, and such effort Moses is shown to be making. 3. The mysterious man he meets (18:65), to whom Tradition assigns the name of Khidhr (literally, Green), is the type of that knowledge which is ever in contact with life as it is actually lived. 4. There are paradoxes in life; apparent loss may be real gain; apparent cruelty may be real mercy; returning good for evil may really be justice and not generosity (18:79-82). Allah’s wisdom transcends all human calculation.
[41] Mózes története itt négy fontos szempontra világít rá: 1. Mózes kitanulta az Egyiptomiak bölcsességét. De a földi tárgyak, ismeretek tudása, tudományok művelése nem minden. Az isteni tudás tárháza ennél jóval nagyobb és kimeríthetetlen. Mózes, még azt követően sem volt alkalmas az isteni küldetésre, hogy erre őt az Úr kiválasztotta. 2. Állandó erőfeszítésre van szükség, hogy tudásunkat az idő követelményihez igazítsuk. 3. A titokzatos ember, akivel Mózes találkozik (18:65), a hagyomány szerint Khidir, azt a fajta tudást mutatja be, ami az élet megértéséhez szükséges. 4. Látszólagos ellentmondások vannak az életben, mint pl. a veszteség, ami hosszú távon nyereség, szigorú követelmények, ami később előnyt hoz, stb. (18:72-82). Allah bölcsessége felülmúl minden emberi képzeletet.
[42] Moses was to go and find a servant of Allah, who would instruct him in such knowledge as he had not already got. He was to take a fish with him. The place where he was to meet his mysterious Teacher would be indicated by the fact that the fish would disappear when he got to that place.
[42] Mózes keresett egy embert, aki Allah szolgálója volt. El akarta sajátítani tőle a nála meglévő tudást. Egy halat vitt magával. Az instrukció szerint ott kellet találkoznia a titokzatos tanítóval, ahol a hal megszökik tőle és beugrik a tengerbe.
[43] When they came to the Junction of the Seas, Moses forgot about the fish, and his attendant forgot to tell him of the fact that he had seen the fish escaping into the sea in a marvelous way. They passed on, but the stages now became heavier and heavier, and more fatiguing to Moses.
[43] Amikor elérkeztek a két tenger találkozásához, Mózes megfeledkezett a halról, kísérője pedig azt felejtette el közölni Mózessel, hogy a hal csodálatos módon megszökött és beugrott a tengerbe. Tovább folytatták útjukat, de az egyre fáradságosabb volt Mózes számára.
[44] One of Our servants: his name is not mentioned in the Quran, but Tradition gives it as Khidhr. Round him have gathered a number of picturesque folk tales, with which we are not here concerned. “Khidhr” means “Green”: his knowledge is fresh and green, and drawn out of the living sources of life for it is drawn from Allah’s own Knowledge. He is a mysterious being, who has to be sought out. He has the secrets of some of the paradoxes of Life, which ordinary people do not understand, or understand in a wrong sense, as we shall see further on.
[44] „Egy Szolgáló”. Neve nem szerepel a Koránban, de a Hadiszokban Khidirnek hívják. Rengeteg mesét költöttek róla, ami nem illeszkedik a Korán értelmezésébe. Neve azt jelenti „Zöld”, mert tudása friss és zöld, ami Allah forrásából táplálkozik. Egy titokzatos személy, aki ismeri az élet látszólagos ellentmondásait, ami mögött az ismeretlen tudása rejlik. Khidir reakcióit ezért ez ember első látásra nem érti, pedig ő cselekszik jól, ahogy a történetben látni fogjuk.
[45] Moses, not understanding the full import of what he was asking, makes a simple request. He wants to learn something of the special Knowledge which Allah had bestowed on Khidhr.
[45] Mózes maga sincs tisztában saját kérdése/kérése lényegével. Egyszerűen csak tanulni akar Khidirtől. Olyan tudást szeretne, amit Allah Khidirnek lebocsátott.
[46] Khidhr smiles, and says that there will be many things which Moses will see with him, which Moses will not completely understand and which will make Moses impatient. The highest knowledge often seems paradoxical to those who have not the key to it.
[46] Khidir elmosolyodik és elmondja Mózesnek, hogy sok dolgot fog látni, tapasztalni, melyeket nem fog érteni és ezek Mózest türelmetlenné teszik. A Magasabb tudás látszólag ellentmondásos annak, akinek nincs kulcsa a megértéséhez.
[47] Khidhr does not blame Moses. Each one of us can only follow our own imperfect lights to the best of our judgment, but if we have Faith, we are saved many false steps.
[47] Khidir nem lép fel vádlón Mózessel szemben. Mi mind saját tökéletlen értelmünket követjük legjobb belátásunk szerint, de ha van Hitünk, az sok rossz lépéstől megóv minket.
[48] Moses has Faith. He adopts the true attitude of the learner to the Teacher, and promises to obey in all things, with the help of Allah. The Teacher is doubtful, but permits him to follow him on condition that he asks no questions about anything until the Teacher himself mentions it first.
[48] Mózesnek van hite. Azt a magatartást veszi fel, amit egy diáknak kell, aki Tanítóját követi. Megígéri, hogy engedelmes lesz. A Tanító, azonban kétségekkel tekint rá, de megengedi, hogy csatlakozzon hozzá. Egy feltétele van csupán. Nem kérdezhet semmit, amíg a Tanító maga nem magyarázza el a dolgok jelentését.
[49] The inhabitants were churlish. They broke the universal Eastern rule of hospitality to strangers, and thus showed themselves beyond the pale of ordinary human courtesies. Note that they would have been expected to offer hospitality of themselves, unasked. Here Moses and his companion actually had to ask for hospitality and were refused point-blank.
As they were refused hospitality, they should, as self-respecting men, have shaken the dust of the town off their feet, or shown their indignation in some way. Instead of that, Khidhr actually goes and does a benevolent act. He rebuilds for them a falling wall, and never asks for any compensation for it. Moses is naturally surprised and asks, “Could you not at least have asked for the cost?”
[49] A lakók fösvények voltak. A keleti vendéglátás hagyományait semmibe vették és az elemi udvariasság szabályait sem tartották be. Kérdezés nélkül is elvárhatták volna, hogy vendégül lássák őket. Itt Mózes és Khidir kértek, de elutasításra találtak.
Ha átlagos viselkedést tanúsítottak volna, akkor, mint önbecsléssel bíró emberek, otthagyták volna a várost. De nem így történt. Khidir jótékony gesztust tett. Egy leomlani készülő falat helyrehoz, újjáépít. Nem kér érte fizetséget. Mózes elcsodálkozik: „Miért nem kéred meg legalább a költségeid árát?”
[50] The story and the interpretation are given with the greatest economy of words. It would repay us to search for the meaning in terms of our own inner and outer experience.
[50] Figyeljük meg, hogy a történeteket és a magyarázatot a lehető legkevesebb szóval vezeti elő a Korán. Ez arra ösztönöz, hogy teljes odafigyeléssel adózzunk, nem olcsó regényként, könnyű olvasmányként véve a téziseket.
[51] They went on the boat, which was plying for hire. Its owners were not even ordinary men who plied for trade. They had been reduced to great poverty, perhaps from affluent circumstances, and deserved great commiseration, the more so as they preferred an honest calling to begging for charity. They did not know, but Khidhr did, that that boat, perhaps a new one, had been marked down to be commandeered by an unjust king who seized on every boat he could get-it may have been, for warlike purposes. If this boat had been taken away from these self-respecting men, they would have been reduced to beggary, with no resources left them. By a simple act of making it unseaworthy, the boat was saved from seizure. The owners could repair it as soon as the danger was past. Khidhr probably paid liberally in fares, and what seemed an unaccountably cruel act was the greatest act of kindness he could do in the circumstances.
[51] A hajót utasszállításra használták. Tulajdonosai nem kereskedők, hanem hétköznapi emberek voltak, akiket megviseltek a nehézségek, elszegényedtek a rájuk nehezedő kényszer, elnyomás miatt. Saját maguk képtelenek voltak segíteni helyzetükön. Külső beavatkozásra volt szükség. A hajó új volt, ezért a király kiszemelte magának, rekvirálni szerette volna, vagy legalábbis nyomott áron meg akarta szerezni, talán háborús célra. Ha sikerült volna terve, akkor ezek a szerencsétlen emberek kenyér nélkül maradnak, hiszen megélhetésük eszköze, a hajó elkerül tőlük. Egy egyszerű cselekedettel, Khidir átmenetileg használhatatlanná tette a hajót, ezért megmenekültek attól, hogy elvegyék tőlük. Amikor a veszély elmúlt, könnyűszerrel meg tudták javítani és folytathatták mindennapi életüket. Amit Khidir tett, egy kívülálló számára szörnyűség, de aki belelát a láthatatlanba, annak az adott körülmények között ez segítség, jótékonyság.
[52] This seemed at first sight even a more cruel act than scuttling the boat. But the danger was also greater. Khidhr knew that the youth was a potential parricide. His parents were worthy, pious people, who had brought him up with love. He had apparently gone wrong. Perhaps he had already been guilty of murders and robberies and had escaped the law by subtleties and fraud. See next note.
[52] Ez az eset még az előzőnél is kegyetlenebbnek látszik. De a veszély itt nagyobb volt. Khidir tudta, hogy az ifjú egy potenciális apagyilkos volt. Szülei nemes lelkű, erényes emberek voltak, akik szeretetben felnevelték őt. Lehet, hogy már elkövetett egy gyilkosságot, rablást, ami miatt menekülnie kellett.
[53] The son was practically an outlaw, -a danger to the public and a particular source of grief to his righteous parents. Even so, his summary capital punishment would have been unjustified if Khidhr had been acting on his own. But Khidhr was not acting on his own: see the latter part of the next verse. The plural “we” also implies that he was not acting on his own. He was acting on higher authority and removing a public scourge, who was also a source of extreme sorrow and humiliation to his parents. His parents are promised a better-behaved son who would love them and be a credit to them.
[53] A fiú törvényen kívüli élt, aki veszélyt jelentett a társadalomra és állandóan bánatot okozott szüleinek. Még ezzel együtt sem lehetett volna igazolni Khidir cselekedetét, ha ő ezt saját jószántából tette volna. De nem így volt. Láthatjuk, hogy ettől kezdve többes szám első személyben fogalmaz, ami jelzi, hogy Khidir egy magasabb hatalom ítéletét hajtotta végre. A társadalmat egy veszélyforrástól és szüleit szomorúságuk forrásától szabadította meg. Ez a magasabb hatalom a szülőknek egy jóravaló, szerető gyermeket ígért a gaztevő helyébe.
[54] The wall was in a ruinous state. If it had fallen, the treasure buried beneath it would have been exposed and would certainly have been looted, among so churlish and selfish a people. The treasure had been collected and buried by a righteous man. It was not, in any sense of the word, illgotten gains; it was buried expressly in the interests of the orphans by their father before his death. It was intended that the orphans should grow up and safely take possession of their heritage. It was also expected that they would be righteous men like their father, and use the treasure in good works and in advancing righteousness among an otherwise wicked community. There was thus both public and private interests involved in all the three incidents. In the second incident Khidhr uses the word “we”, showing that he was associating in his act the public authorities of the place, who had been eluded by the outlaw.
[54] A fal romos állapotban volt, le akart dőlni. Ha ez bekövetkezik, a fal alá elásott kincs felszínre kerül, és az emberek ellopják. A kincset jóravaló emberek gyűjtötték és ásták el. Céljuk nem evilági cél volt, hogy felhalmozzák a vagyont maguk számára. Olyan gyermekek atyja ásta el, aki tudta, hogy meg fog halni és hátrahagyott árváinak próbálta így átmenteni a kincset. Úgy gondolta, ha az árvák felnőnek, majd kiássák, és ezzel indulnak el az életbe. Arra számítottak, hogy gyermekeik is jóravalók lesznek, amilyenek a szülők voltak és a vagyon segíti őket abban, hogy jóravaló célokra fordítsák azt, nem követve a gaztevő társadalom mintáját, amiben éltek. Ezért személyes és társadalmi érdek fűződött ahhoz, hogy a kincs jó kezekbe kerüljön. Ugyanez vonatkozik a másik két történetre is, melyeket az előzőekben olvastunk. Ezért Khidir tetteit mindig többes szám első személyben fogalmazza meg, mint aki az Úr parancsára és mindenki érdekében tesz.
[55] Literally, “the Two-horned one”, the King with the Two Horns, or the Lord of the Two Epochs. Who was he? In what age, and where did he live? The Quran gives us no material on which we can base a positive answer. Nor is it necessary to find an answer, as the story is treated as a Parable. Popular opinion identifies Dhul al Qarnayn with Alexander the Great. An alternative suggestion is an ancient Persian king, or a pre-historic Himyarite King. Dhul al Qarnayn was a most powerful king, but it was Allah, Who, in His universal Plan, gave him power and provided him with the ways and means for his great work. His sway extended over East and West, and over people of diverse civilisations. He was just and righteous, not selfish or grasping. He protected the weak and punished the unlawful and the turbulent. Three of his expeditions are described in the text, each embodying a great ethical idea involved in the possession of kingship or power.
[55] Zul-Qarneyn azt jelenti, „kétszarvú”, ami lehet egy harci sisak, vagy címereken látható jelkép, ami két földrészt, vagy két korszakot köt össze. Ki volt ő? Mikor élt? A Korán nem adja meg nevét, nem helyezi őt anyagi térbe. Nem is szükséges, hogy választ találjunk, mert a történet példabeszéd. A közhiedelem, egyébként azt vélelmezi, hogy Zul-Qarneyn (Dhul al Qarnayn) Nagy Sándorral azonos. Van olyan elképzelés, ami szerint egy Perzsa király, vagy egy ókori Himyarita uralkodó volt. Zul-Qarnayn a felszínen király, de lényegét tekintve maga Allah volt, aki az Ő Univerzális tervét valósította meg, ehhez adott neki erőt és hatalmat. Kelet és Nyugat felett uralkodott és több civilizáció élt kontrollja alatt. Igazságos és jóravaló volt, aki elutasította az önzést, kapzsiságot. Megvédte a gyengéket és megbüntette a bűnösöket. Három útjáról olvashatunk a szövegben. Mindegyik etikai mondanivalót tartalmaz.
[56] This is the first of the three episodes here mentioned, his expedition to the west. “Reaching the setting of the sun” does not mean the extreme west, for there is no such thing. West and East are relative terms. It means a western expedition terminated by a “spring of murky water.” This has puzzled Commentators, and they have understood this to mean the dark, tempestuous sea. If Dhul al Qarnayn is Alexander the Great, the reference is easily understood to be to Lychnitis (now Ochrida), west of Macedonia. It is fed entirely by underground springs in a limestone region, where the water is never very clear.
[56] Ez a három epizód közül az első, ami a nyugati hadjáratáról szól. „Ahol nyugovóra tért a Nap”, nem a távoli nyugatot jelenti. Nyugat és Kelet relatív. Itt egy nyugati hadjáratot jelöl, ami egy „zavaros víznél” zajlódott. Egyesek szerint ez lehetett egy Óceán a maga mély kék vizével, de ha Nagy Sándort értjük Zul-Qarneyn alatt, akkor lehetett Lychnitis (ma Ochrida) Makedónia nyugati részén. A tavat itt mély források táplálják, melyek befolyásai miatt a víz sohasem tiszta, mindig zavaros.
[57] Though most powerful among kings, he remembered that his power was but human, and given by Allah. His punishments were but tentative, to preserve the balance of this life as he could appraise it. Even if his punishment was capital (“wrong doer sent back to his Lord”) it was nothing compared to the dire consequences of sin, in the final Justice of Allah.
[57] A leghatalmasabb király volt. Emberi színben jelent meg, de tudta, hogy a hatalom nem embertől, hanem Allahtól való. Büntetése csak a bűnösökre sújtott le. Ez nem volt jellemző a kor uralkodóira. Ők minden ellenséggel kíméletlenül elbántak. Jelzi, hogy a földi büntetés semmi Allah büntetéséhez képest, amit a gaztevőkre mér.
[58] He never said like Pharaoh. “I am your Lord Most High!” (79:24). On the contrary his punishments were humbly regulated as not being final, and he laid more stress on the good he could do to those who lived normal lives in faith and righteousness. His rule was easy to them: he imposed no heavy tasks because of his power, but gave every opportunity to rich and poor for the exercise of virtue and goodness. Such is the spiritual lesson to be learned from the first episode.
[58] Nem úgy beszélt, mint a Fáraó: „Én vagyok Legmagasztosabb Uratok” (79:24). Ellenkezőleg, amikor büntet, alázatos, Allahot szolgálja, de nem erre, hanem elsősorban a jóra koncentrál. Azokat próbálja segíteni, akik hittel és jótettekkel élik meg mindennapjukat. Nem ad nagy feladatot a jóknak. A szegény és gazdag versengjenek a jókban. Ilyen egyszerű az első epizód mondanivalója.
[59] The people here lived very simple lives. Perhaps the climate was hot, and they required neither roofs over their heads, nor much clothing to protect them from the sun.
[59] Az emberek itt egyszerű életet éltek. Talán a klíma volt meleg, de nem kellet a házakra tető és testük sem volt teljesen fedve.
[60] They were a primitive people. He did not fuss over their primitiveness, but left them in the enjoyment of peace and tranquility in their own way. In this he was wise. Power is apt to be intolerant and arrogant, and to interfere in everything that does not accord with its own glorification. Not so Dhul al Qarnayn. He recognised his own limitations in the sight of Allah: man never completely understands his own position, but if he devoutly looks to Allah, he will live and let live. This is the spiritual lesson from the second episode.
[60] Egyszerű, primitív népek voltak. Nem zavarta meg életüket, otthagyta őket érintetlenül, a maguk békéjében, ahogy Allah teremtette őket, összhangban a természettel. Ez volt a legbölcsebb döntés, amit hozhatott. A hatalom, olykor elveszi az ember eszét és olyan cselekedetekre sarkall, melyek ellentétesek a hatalmat adó hatalom, Allah akaratával. Zul-Qarnayn nem ilyen volt. Felismerte saját határait Allah előtt. Az ember ritkán érti meg saját helyét a világban, ha csak önmagára tekint. Ezért kell távolabb tekinteni. Ez a második epizód spirituális tanítása.
[61] It does not mean that they had no speech. It means that they did not understand the speech of the Conqueror. But they had parleys with him (through interpreters), as is evident from the verses following (18:94-98).
[61] Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tudtak beszélni. Nem értették egymás szavát, mert nem a Hódító nyelvét beszélték. Tolmácson keresztül azonban tudtak kommunikálni, ahogy a következő versekben is látjuk (18:94-98).
[62] The Conqueror had now arrived among a people who were different in speech and race from him, but not quite primitive, for they were skilled in the working of metals, and could furnish blocks (or bricks) of iron, melt metals with bellows or blow-pipes, and prepare molten lead (18:96). Apparently they were a peaceable and industrious race, much subject to incursions from wild tribes who are called Gog and Magog. Against these tribes they were willing to purchase immunity by paying the Conqueror tribute in return for protection. The permanent protection they wanted was the closing of a mountain gap through which the incursions were made.
[62] A Hódító egy néphez ért, akik ugyan más nyelven beszéltek, de nem voltak primitívek. Értettek a fémek megmunkálásához, vastömböket állítottak elő, fémeket olvasztottak, fújtatóval, fúvócsővel dolgoztak, ólmot használtak a fúgák kitöltéséhez, stb. (18:96). Békés, iparos nép voltak, akik folytonosan ki voltak téve a szomszédos nomád népek rajtaütéseinek. Őket nevezi a Korán Gógnak és Magógnak. Felajánlották, hogy sarcot, hűbéri adót fizetnek a Hódítónak azért, hogy megvédje őket a nomádok támadásaitól. Hosszabb távon azonban egy fal biztosítaná védelmünket, amit két hegy közé építenének, mert az lezárná a hágót és megakadályozná a behatolást.
[63] Dhul al Qarnayn was not greedy and did not want to impose a tribute to be carried away from an industrious population. He understood the power which Allah had given him, to involve duties and responsibilities on his part -the duty of protecting his subjects without imposing too heavy a taxation on them.
He would provide the motive force and organizing skill. Would they obey him and provide the material and labour, so that they could close the gap with a strong barrier, probably with well-secured gates?
[63] Dhul al Qarnaynt nem hajtotta kapzsi vágy, hogy adót fizettessen, amivel elvonja egy iparos nép megélhetését. Tudta, hogy hatalmát Allahtól kapta és olyan célra kell használnia, amivel az Ő Tervét hajtja végre, az Ő teremtményeit szolgálja anélkül, hogy kemény sarcot vetne ki rájuk, vagy ellenszolgáltatást követelne tőlük.
Dhul al Qarnayn sereggel érkezett. Amivel be tudott szállni, az erő és a szervezési logisztika volt. Berendezésekkel rendelkeztek, vonóerőt tudtak adni, stb. A szakmunkát a helyieknek kellett biztosítani. A szövegből nem derül ki pontosan, mert lehet falnak és kapunak is fordítani a záró építményt.
[64] I understand the defences erected to have been a strong barrier of iron, with iron Gates. The jambs of the Gates were constituted with blocks or bricks of iron, and the interstices filled up with molten lead, so as to form an impregnable mass of metal. It may be that there was a stone wall also, but that is not mentioned. There was none in the Iron Gate near Bukhara.
[64] Valószínű, hogy egy vaspillérekre függesztett vaskapu lehetett, melyet kőfal egészített ki, melyről az írás nem szól. A pilléreket vasblokkokból építették, aminek fúgáit ólommal öntötték ki. Feltevések szerint ez kapu Buhara közelében volt.
[65] The iron wall and gates and towers were sufficiently high to prevent their being scaled and sufficiently strong with welded metal to resist any attempt to dig through them.
[65] A vaskapu, fal és tornyok olyan magasak voltak, hogy senki nem tudott felettük átmászni és keresztül se tudtak törni azon.
[66] After all the effort which Dhul al Qarnayn has made for their protection, he claims no credit for himself beyond that of discharging his duty as a ruler. He turns their attention to Allah, Who has provided the ways and means by which they can be helped and protected. But all such human precautions are apt to become futile. The time must come when they will crumble into dust. Allah has said so in His Revelation; and His word is true. And so the lesson from the third episode is: Take human precautions and do all in your power to protect yourselves from evil. But no protection is complete unless you seek the help and grace of Allah. The best of our precautions must crumble to dust when the appointed Day arrives.
[66] Miután Dhul al Qarnayn megóvta a népet, nem kérte, hogy magasztalják, dicsőítsék. Ellátta feladatát, ami uralkodóként ennyi volt. Figyelmét Allahra veti, Aki ellátta őt és a népet mindazzal a készséggel, képességgel, ami lehetővé tette a védelmet. De mindez az emberi elővigyázatosság és építmény, csupán átmeneti, múlandó. Eljön az idő, mikor mindez por és törmelék halmazzá lesz. Ez így áll Allah kinyilatkoztatásában és Szava Igaz. Ez a harmadik epizód tanulsága: Minden elővigyázatosságra és eszközre szükség van ahhoz, hogy megvédjük magunkat a gonosztól. Egy védelem sem tökéletes azonban Allah kegyelme nélkül. Legjobb teljesítményünk, munkánk, mind porrá lesznek, ha eljön annak a napja.
[67] And so we pass on to the Last Days before the Great Summons comes from Allah. All human barriers will be swept away. There will be tumultuous rushes. The Trumpet will be blown, and the Judgment will be set on foot.
[67] Így érkezünk el a Végítélet Napjához, amikor Allah összeterel minket. Minden emberi határ megszűnik, ami eddig fennállt közöttünk. Megfújják a fanfárokat és kihirdetik az ítéletet.
[68] That is, those who prided themselves on their works in this life, and now find that those works are of no avail. Their loss is all the greater because they had a misplaced confidence in their own deeds or in the assistance of false “protectors”. Allah is the only Protector: no one else’s protection is of any use.
[68] Azokról van szó, akik földi tetteikre büszkék voltak. A Túlvilágon megértik, hogy semmi haszna nem volt annak, amit tettek. Veszteségük kettős, mert látják, hogy erőfeszítéseiket rossz helyre irányították, amikor saját terveikben, sikereikben, földi, múlandó eredményeikben bíztak. Másrészt, ezek semmivel nem segítik őket a Túlvilágon. Csak Allah segíthet, senki más.
[69] What weight can be attached to works behind which the motives are not pure, or are positively evil?
[69] Milyen súllyal eshet latba azok tette, akiket a gonosz motivál? A Túlvilágon az ő súlyuk nem becsülhető meg, azaz semmis.
[70] Firdaus in Persian means an enclosed place, a park. In technical theological language the word is used for the inner circle of Heaven.
[70] Firdaus egy Perzsa szó, zárt helyet, parkot jelent. A gyakorlatban a Paradicsom belső részét, egy emelkedett helyet értünk alatta.
[71] The Words and Signs and Mercies of Allah are in all Creation, and can never be fully set out in human language, however extended our means may be imagined to be.
[71] Allah Szavai és Kegyelme nem fejezhető ki emberi szavakkal és az emberi értelem határai között.
[72] Righteousness and true respect for Allah; which excludes the worship of anything else,
– whether idols, or deified men,
– or forces of nature,
– or faculties of man,
– or Self.
These are the criteria of true worship.
[72] Felhívás a jóravalóságra és Allah számon tartására minden körülmények között. Aminek szolgálatát el kell kerülni:
1. Bálványok, istenített személyek.
2. természeti erők, jelenségek, égitestek.
3. emberi tulajdonságok, képességek.
4. Az Ego.
Ha ezeket elkerüljük és csak Allah a cél, imánk célba ér.
