| |||||
| |||||
Name
“Nuh” is the name of this Surah as well as the title of its subject matter, for in it, from beginning to the end, the story of the Prophet Noah has been related.
Period of Revelation
This also is one of the earliest Surahs to be revealed at Makkah, but the internal evidence of its subject matter shows that it was sent down in the period when opposition to the Holy Prophet’s message of Islam by the disbelievers of Makkah had grown very strong and active.
Theme and Subject
In this surah the story of the Prophet Noah has not been related only for the sake of story telling, but its object is to warn the disbelievers of Makkah, so as to say: “You, O people of Makkah, are adopting towards Muhammad (upon whom be Allah’s peace and blessings) the same attitude as the people of the Prophet Noah had adopted towards him; if you do not change this attitude, you too would meet with the same end.” This had not been said in so many words anywhere in the Surah, but in the background of the conditions under which this story was narrated to the people of Makkah, this subject itself became obvious.
While studying this Surah one should keep in view the details of the Prophet Noah’s story which have been given in the Qur’an above. For this see Al-Araf: 59-64 Yunus: 71,73, Hud: 25-49, Al-Mu’minun: 23-31, Ash- Shua’ra: 105-122, Al-Ankabut: 14,15, As-Saaffat: 75-82, Al-Qamar: 9-16.
| |||||
h2>Elnevezés
„Núh”, Noé a Szúra címe és a témája elejétől végig
A kinyilatkoztatás ideje
Ez a Szúra is egyike a korai Mekkai kinyilatkoztatásoknak. A tartalom arra utal, hogy ekkorra már a Prófétát (béke reá) ellenzők egyre ingerültebben viszonyultak a hirdetéshez és aktívabban fordultak vele szembe.
Mondanivaló
Ebben a Szúrában Noé Próféta története nem elbeszélő jelleggel hangzik el. Az itt megjelenő gondolatok figyelmeztetés célzattal irányultak Mekka pogányai felé, mintha ezt mondaná: „Ó, Mekka népe! Éppen úgy viselkedtek Mohameddel (béke reá), mint ahogy Noé népe viselkedett Prófétájával. Ha nem változtattok, ugyanaz a sors ér titeket!” A Szúrában egyik vers sem használ sok szót, mégis minden gondolat úgy jön át, hogy Mekka népe azt magára veheti.
A Korán több helyen foglalkozik Noéval, mindig mást kiragadva az ő példaadó életéből. Ezek a következők: Al-Araf: 59-64, Yunus: 71-73, Hud: 25-49, Al –Muminoon: 23-31, Ash-Shura: 105-122, Al-Ankaboot: 14-15, As-Saffat: 75:82, Al-Qamar: 9-16.
| |||||||||||||||||||
In the name of God, Most Gracious, Most Merciful
A Mindenható és Könyörületes Allah nevében
1. Mi elküldtük Noét az ő népéhez (a Parancsolással): „Figyelmeztesd néped még azelőtt, hogy fájdalmas Büntetés jön el rájuk [1].”
2. Mondta: „Ó, nép! Én a ti megnyilvánító figyelmeztetőtök vagyok:”
3. „Hogy szolgáljátok Allahot, őrizkedjetek Tőle és engedelmeskedjetek nekem [2]:”
4. „Hogy megbocsájtsa bűneiteket és adjon nektek haladékot egy meghatározott ideig. Ha az idő, mit Allah adott lejár, azt már nem lehet késleltetni, bár tudnátok!”
5. Mondta: „Uram! Éjjel és nappal szólítottam népem,”
6. „De hívásom csak menekvésüket növelte (az Igazságtól).
7. „Ahányszor csak hívtam őket, hogy megbocsájts nekik, ujjaikat a füleikbe dugták, eltakarták magukat öltözetükkel, dacoltak és fennhéjázón gőgösködtek [3].”
8. „Majd hangosan szólítottam őket.”
9. „Majd hirdettem nekik nyilvánosan és titokban, bizalmasan,”
10. „Mondtam: „Kérjétek Uratok bűnbocsánatát, mert Ő a Megbocsájtó.”
11. „Ki majd kiadós zivatart küld nektek az Égből [4],”
12. „Vagyonnal, fiakkal gyarapít titeket, kerteket ad nektek és folyókkal lát el benneteket.”
13. „Mi van veletek, hogy nem reménykedtek kitartással Allahban?”-
14. „Aki titeket szakaszonként megteremtett [5]?”
15. „Nem látjátok tán, miként teremtette Allah rétegenként a hét Égboltot?”
16. És megtette köztük világosságnak a Holdat és a Napot megtette (Dicsőséges) Lámpásnak?”
17. „Allah a Földből bújtatott elő titeket, akár a növény [6],
18. „Majd Ő visszahoz ide (a Földbe) és (újra) előhoz abból titeket (a Feltámadásra).”
19. „Allah úgy tette meg nektek a Földet, hogy az kitárulkozzék.”
20. „Hogy átvágjátok azt utakkal, hágókkal [7].”
21. Így szólt Noé: „Uram! Engedetlenek velem és azt követik, kit se vagyona, se fiai nem gyarapítanak, csak veszteséget (hoznak rá) [8].”
22. „És ők nagy összeesküvést szőttek.”
23. „Mondták (egymás közt): ne hagyjátok el isteneiteket, ne hagyjátok el Wadd-ot, se Suwa-t, se Yaghuth-ot, se Ya’uq-ot, se Nasr-t [9],”-
24. „Ők már sokakat tévelygésbe vittek és Te nem gyarapítod másban a bűnösöket, mint tévelygésben [10].”
25. Bűneik miatt vízbe fúltak, majd bevezették őket a Pokol tüzére, s nem találtak maguknak Allahon kívül pártfogót.
26. Így szólt Noé: „Uram! Ne hagyj meg egy otthont sem a Földön a hitetleneknek [11]!”
27. „Mert ha (egyet is) meghagynál, eltérítenék szolgálóidat és nem származik tőlük más, mint bűnös és hálátlan.”
28. „Uram! Bocsájts meg nekem, szüleimnek, azoknak kik házamba hívőként térnek be és (minden) hívő férfinak, nőnek. Ne gyarapítsd mással a hitetleneket, mint elkárhozással!”
| |||||
(See 71:23)
1. From prehistoric times man has sought to worship powers of nature, or symbols representing those symbols. In vulgar minds they become debased superstitions, and seem to come into competition with the worship of the one True God.
2. The five names mentioned in 71:23 represent some of the oldest Pagan cults, before the Flood as well as after the Flood, though the names themselves are in the form in which they were worshiped by local Arab tribes. The names of the tribes have been preserved to us by the Commentators, but they are of no more than archeological interest to us now. But the names of the false gods are interesting to us from the point of view of comparative religion, as, under one form or another, such cults still exist in countries which have not accepted the Gospel of Unity, as they have always existed since man turned from his Maker and Sustainer to the worship of created things or invented fancies.
3. The names of the five false gods and the symbols under which they were represented were as follow:
[table id=2 /]It is not clear whether these names are to be connected with true Arabic verbal roots or are merely Arabicized forms of names derived from foreign cults as those of Babylonia or Assyria, the region of Noah’s Flood. The latter supposition is probable. Even in the case of Wadd (Affection, Love) and Nasr (Eagle) which are good Arabic words, it is doubtful whether they are not, in this connection, translations or corruptions of words denoting foreign cults.
4. In studying ancient comparative mythologies we must never forget the following facts.
I. Men’s ideas of God always tend to be anthropomorphic. The qualities which they admire they transfer to their godhead.
II. But fear in primitive man also leads to the transfer of anything mysterious or imagined to be injurious, to the Pantheon. Such things have to be placated in order that they may not injure man. Thus, in popular Hinduism the goddess of smallpox, which causes terror over an ignorant countryside, has to be worshipped, placated, or appeased with sacrifice.
III. This leads to the worship of animals noxious to man, such as serpent worship, which has prevailed and still prevails in many primitive areas. In ancient Egyptian mythology the Crocodile (so common in the Nile), the Dog, the Bull, and the Ibis were worshipped both literally and symbolically. See Appendix V.
IV. But as men’s knowledge grows, and they observe the wonderful heavenly bodies and their motions, they began to feel their sublimity, beauty and mystery, and they transfer their worship to the heavenly bodies. The first great astronomers in the ancient world were the Babylonians and Chaldaeans. Among them was Abraham’s homeland. The allegory of Abraham (6:74-82 and notes) points to the importance of the cult of the worship of heavenly bodies and the fallacy in them. “It is those who believe, and confuse not their beliefs with wrong-that are truly in security, for they are on right guidance” (6:82). The Sabaean worship of heavenly bodies in Arabia had probably its source in Chaldaea (see 2:62).
V. A further refined step in Paganism is to worship abstractions, to treat concrete things as symbols of abstract qualities which they represent. For example, the planet Saturn with its slow motion was treated as phlegmatic and evil. The planet Mars with its fiery red light was treated as betokening war and havoc and evil, and so on. Jupiter, with its magnificent golden light, was treated as lucky and benignant to any who came under its influence. Venus became the symbol and goddess of carnal love. The Pagan Arabs erected Time (Dahr) into a deity, existing from eternity to eternity, and dispensing good and ill fortune to man.
VI. The next step was to reincarnate as it were these qualities in beings of flesh and blood, with lives, feelings, and passions like those of ordinary men and women, and to fill up a confused Pantheon with gods and goddess that quarreled, hated, loved, were jealous, and suffered or enjoyed life like human beings. In such a Pantheon there was room for demi-gods and real human heroes that were worshipped as gods. The Greek poets and artists were past masters in carrying out this process, under cover of which they discussed profound human problems with great power. They made religion dramatic. While they gained in humanism, they lost the purer spiritual conceptions which lift the divine world far above the faculties and crimes of this life. Hierarchical Christianity has suffered from this inheritance of the Greek tradition.
VII. Where there was a commingling of people and culture, several of these ideas and processes got mixed up together. Gods and goddess of different origins were identified with one another, e.g. Artemis, the chaste virgin huntress goddess of the Greek Pantheon, was identified with Diana of the Romans, Diana of the Ephesians (representing the teeming life of nature), and Selene the cold moon-goddess. Similarly Diana was identified with the Egyptian Isis, and Diana’s twin brother Apollo (the sun) with the Egyptian Osiris. Forces of nature, animals, trees, qualities, astronomical bodies, and various other factors got mixed up together; and formed a shapeless medley of superstitions, which are all condemned by Islam.
5. To revert to the worship of the heavenly bodies. The countless fixed stars in the firmament occupied always the same relative positions in the heavens, and did not impress the imagination of the ancients life the objects which stood out vividly with mysterious laws of relative motion. A few individual stars did attract the worshippers attention; eg Sirius the Dog star, the brightness fixed star in the heavens, with a bluish tinge in its light, and algol the variable star, being Beta of the constellation Perseus, whose variation can be perceived by the naked eye in two or three nights, became connected with many legends, myths, and superstitions. It is probably Sirius that is referred to as the fixed star in the parable of Abraham (6:76). With regard to the fixed stars in their myriads, the astronomers turned their fancy to devising Groups or Constellations. But the moving “star”, or planets, each with its own individual laws of motion, stood out to them personified, each with a motion and therefore will or influence of its own. As they knew and understood them, they were seven in numbers. 1. and 2 the moon and the sun, the two objects which most closely and indubitably influence the tides, the temperature, and the life on our planet; 3. and 4 the two inner planets, Mercury and Venus, which are morning and evening stars, and never travel far from the sun; and 5, 6 and 7 Mars, Jupiter, and Saturn, the outer planets, whose elongations from the sun on the ecliptic can be as wide as possible. The number seven became itself a mystic number, as explained in 65:12.
6. Moon-worship was equally popular in various forms. I have already referred to the classical legends of Apollo and Diana, twin brother and sister, representing the sun and the moon. The Egyptian Khonsu, traversing the sky in a boat, referred to the moon, and the moon legends also got mixed up with those about the god of magic. Thoth, and the Ibis. In the Vedic, religion of India the moon-god was Soma, the lord of the planets, and the name was also applied to the juice which was the drink of the gods. It may be noted that the moon was a male divinity in ancient India; it was also a male divinity in ancient Semitic religion, and the Arabic word for the moon (qamar) is of the masculine gender. On the other hand, the Arabic word for the sun (shams) is of the feminine gender. The Pagan Arabs evidently looked upon the sun as a goddess and the moon as a god.
7. It will be noticed that the sun and the moon and the five planets got identified each with a living deity, god or goddess, with characteristics and qualities of its own. The solar myth was a myth of very fruitful vitality, and got mixed up with many other myths and ideas. In late Roman religion it appears in the story of Apollo, the sun god of light and learning and of manly beauty, twin brother to Diana the moon goddess. In ancient Egypt it appears in the myth of Horus, the falcon-eyed, or Ra or Re, the eye, which sees all things, further the eagle, or falcon, or hawk became itself identified with the sun, with its piercing light. The sun myth mixes itself up with the myth of the Nile and with the cycle of legends connected with Isis and Osiris, who were subsequently identified with the moon and the sun divinities. In Babylon the name Shamash (Arabic Shams) proclaims the glory of the sun god corresponding to the old Sumerian Utu of Babbar, while the hymns to Surya (the sun) in the Rig-Veda and the cult of Mithra in Persia proclaim the dominance of sun-worship.
8. Of the five planets, perhaps Venus as the evening star and the morning star alternately impressed itself most on the imagination of astro-mythology. This planet was in different places considered both male and female. In the Bible (Isaiah, 14:12), the words “How art thou fallen, O Lucifer, sun of morning!” are understood to refer to the Morning Star in first instance and by analogy to the King of Babylon. The Fathers of the Christian Church, on the other hand, transferred the name Lucifer to Satan, the power of evil. Mercury is a less conspicuous planet, and was looked upon as a child in the family, the father and mother being the moon and the sun, or sun or moon was the father and Venus the mother (the sexes being interchangeable in the myths). Of the three outer planets, Jupiter is the most conspicuous; indeed, after the sun and the moon, it is the most conspicuous object in the heavens, and was reputed to be beneficent and to bestow good fortune. The sun and the moon being considered in a class apart, Jupiter was considered the father of the planets, and possibly his worship got occasionally mixed up with that of the sun. Mars and Saturn, as has already been stated, were considered malevolent planets, to be feared for the mischief that they might do; for the Pagan Pantheons worshipped powers both of good and evil.
* It is remarkable that the days of the weak are named after the seven planets of geocentric astronomy, and if we take them in alternate sequence they indicate the order in which their heavens were arranged with reference to proximity to the earth. The following table represents this grouping:
[table id=3 /]This alternate sequence is carried into a circle, as the total number is seven, itself a mystic number.
10. These cross-currents and mixtures of nature-worship, astral-worship, hero-worship, worship of abstract qualities, etc., resulted in a medley of debasing superstitions which are summed up in the five names, – Wadd, – Suwa, – Yaghuth, – Yauq, and – Nasr, as noted in paragraph 3 above.
The time of Noah is taken to be the peak of superstition and false worship, and the most ancient cults may thus be symbolically brought under these heads. If Wadd and Suwa represented Man and Woman, they might well represent human self-glorification, the worship of Self as against Allah, or they might represent the worship of Manly Power and Female Beauty, or other abstract qualities of that kind. On the other hand, it is possible that the worship of Jupiter and Venus itself not mixed up with the worship of the sun-moon pair. One pair being identified with another pair in a Septet, the number seven was reduced to five, and the five (itself a mystic number) might itself represent the seven planets as then worshiped. Further, it may be that Nasr (the vulture, falcon, hawk, or eagle, the Egyptian Horus) also represents a solar myth, mixed up with the cult of the planets. These cross-currents of astro-mythological mixtures of cults are well-known to students of ancient popular religions.
11. It may be noted that the five names of deities mentioned here to a represent very ancient religious cults are well-chosen, they are not the names of the deities best known in Makkah, but rather those which survived as fragments of very ancient cults among the outlying tribes of Arabia, which were influenced by the cults of Mesopotamia (Noah’s country). The Pagan deities best known in the Ka’bah and round about Makkah were;
– Lat, – Uzza, and – Manat. Manat was also known round Yathrib, which afterwards became Medina. See 53:19-20. They were all female goddesses. Lat almost certainly represents another wave of sunworship: the sun being feminine in Arabic and in Semitic languages generally. “Lat” may be the original of the Greek “Leto”, the mother of Apollo the sun-god (Encyclopedia of Islam, I, p.380). If so, the name was brought in prehistoric times from South Arabia by the great Incense Route (34:18) to the Mediterranean. Uzza probably represents the planet Venus. The origin of Manat is not quite clear, but it would not be surprising if it also turned out to be astral. The 350 idols established by the Pagans in the Ka’bah probably represented the 360 days of an inaccurate solar year. This was the actual “modern” Pagan worship as known to the Quraysh contemporary with our Prophet. In sharp contrast to this is mentioned the ancient antediluvian worship under five heads, of which fragments persisted in out lying places, as they still persist in different forms and under different names in all parts of the world where the pure worship of Allah in unity and truth is not firmly established in the minds and hearts of men.
Reference:
The classical work on Arabian idol-worship in Ibn al Kalbi’s Kitab all asnam, of the late second century of the Hijrah. The book is not easily accessible. Our doctors of religions have evinced no interest in the study of ancient cults, or in comparative religion, and most of them had not before them the results of modern archaeology. But a modern school school of Egyptian archaeologists is 11 arising, which takes a great deal of interest in the antiquities of their own country.
For astral worship consult Hastings Encyclopedia of religion and ethics, articles on “Sun, Moon, and Stars,” as worshipped in different countries.
Consult also Sir W.A. Wallis Budge, Gods of the Egyptians, London 1904;
A.H. Sayce, religions of Ancient Egypt and Babylon.
Gifford Lectures, Edinburgh 1902:
M. Jastrow, Religion of Babylonia and Assyria, Boston 1898; E.W. Hopkins, Religions of India, London 1896; G.A. Barton, Sketches of Semitic Origins, New York 1902.
Any Classical Dictionary would give the details of Greek and Roman Mythology.
It is curious that the Indus Civilisation, which resembles the Second Prediluvian Culture of Elam and Mesopotamia, does not clearly disclose any signs of astral worship. But this study is still in its tentative stage. There is tree and animal worship, phallic worship, and worship of the great Mother-goddes. Animal worship regards strength, courage virility, or swiftness, as in the Pagan Arabian deities we have been considering. See Sir John Marshall, Mohenja Daro and the Indus Civilisation, 3 vols, London 1931.
Sir J.G. Frazer, in his Adonis, Attis, and Osiris (4 th ed. London 1914, Vol I, pp. 8-9) refers to Allatru or Etresh-Kigal as “the stern queen of the internal regions” in Babylonian religion: she was the goddess of the nether regions, of darkness and desolation, as her counterpart Ishtar was the chief goddess of the upper regions, or reproduction and fertility, associated with the planet Venus.
| |||||
(71:23)
1. Az ember az ősi időktől kezdve kifejezte hódolatát a természeti erők, vagy olyan szimbólumok felé, melyek megtestesítették ezeket az erőket. Ezek szokássá, hagyománnyá lettek, melyek kialakítottak hiedelmeket, babonákat. Ezek keltek versenyre később az Egy Igaz Istennel és Annak tiszteletével.
2. Az öt név, ami a 71:23-ban szerepel, a legősibb pogány kultikus hagyományra utal, melyek még Özönvíz előttiek és utána is követték őket. A törzsek nevei olyan formában őrződtek meg, ahogy a kommentátorok lejegyezték, de ezek számunkra csupán régészeti érdekességet jelentenek. A hamis istenek nevei azonban sokkal fontosabbak, a komparatív valláselemzés miatt. Ilyen, vagy hasonló kultuszok ma is léteznek természeti népeknél, vagy ott, ahol elutasították az Evangélium által kínált Monoteizmust. Ezek azóta vannak, mióta az ember a Teremtőjétől, Gondviselőjétől az általa kreált dolgok és kitalációk felé fordult.
3. Az öt istenség neve és az általuk megtestesített tulajdonságok, a következők:
[table id=4 responsive=scroll /]Nem világos, hogy ezek a nevek eredeti Arab szógyökökhöz tartoznak-e, vagy Babiloni, Asszír, Noé Özönvize által érintett területek neveinek Arabosított változatai. Még az Arabnak tartott Wadd (szerelem, vonzódás) és Naszr (sólyom) szavak esetében is felmerül az idegen származás lehetősége és a szavak jelentésének deformálása a használattól függően.
4. Ha ókori összehasonlító mitológiával foglalkozunk nem szabad megfeledkeznünk a következőkről:
I. Az emberek istenről alkotott elképzelése antropomorf volt, így az istenségeikbe a saját maguk által nagyra tartott emberi tulajdonságokat táplálták.
II. A természeti népek emberei félelmeiket is a misztérium világába próbálják átültetni. Ha az ártó istenek kiengesztelődnek, akkor nem okoznak fájdalmat, sérülést, kárt az embernek. A hinduizmusban ma is léteznek istenségek, melyeknek azért tesznek felajánlásokat, szentelnek áldozatokat, adnak kiengesztelő adományt, hogy ne sújtsa őket betegségekkel (pl. himlő.)
III. Ez elvezet az emberre veszélyes állatok isteni megjelenítéséhez, mint pl. a kígyó, melynek kultusza sok helyen még ma is fellelhető. Az ókori Egyiptomban ilyen volt a Nílusi krokodil, kutya, bika. Az Íbiszhez közvetlenül és szimbolikusan is imádkoztak. Lásd 7. függelék.
IV. Ahogy az ember tudása nő és felfedezi az égitestekben lévő erőt, mozgást és ragyogást, úgy érzi magát ezek alá rendelődve. A földi testektől így jutunk el az égitestek imádatáig. A babiloniak és káldeaiak híres asztronómusok voltak, Ábrahám is itt született. Ábrahám allegorikus története (6:74-82) kifejezi a kultusz jelentőségét és bemutatja letűnő égitestek imádatában rejlő hiányosságokat. „Akik hisznek, nem öltöztetik hitüket bűnbe. Ezek ők, akiké a biztonság és jó úton vannak vezetve” (6:82). A szábeusok égitest kultusza is Káldeából eredt, innen hozták magukkal Arábiába. (2:62)
V. Egy további lépés a vallási kultuszfejlődésben az elvonatoztatott, absztrakt világhoz szóló istentisztelet. Például a Szaturnuszt lassú mozgása miatt a közönnyel, rosszindulattal azonosították. A Mars, tűzvörös színe miatt a háborúk és a pusztítás jelképe lett. A Jupiter, ragyogó arany színével a szerencse, a jóság megtestesítője, befolyása alá tartozni különös kiváltság. A Vénusz a testi szerelem istennője volt. A pogány Arabok az időt is istennek szentelték (Dahr), ami az örökkévalóságtól örökkévalóságig van, az embereknek jó és rossz szerencsét oszt ki.
VI.
Egy következő fokozat a reinkarnáció. Természetes személyek, vagy tulajdonságaik jelennek meg istenségekben, hordozva a személyek jellemző karakterét. A panteon istenségei ennek megfelelően veszekednek, esnek szerelembe, gyűlölködnek egymás közt, vagy akár szenvednek, mint egy emberi teremtmény. Képződtek átmeneti, ún. félistenek, vagy emberi hősök is, akiket istenként lehetett tisztelni. A görög költők és művészek nagy mesterei voltak annak, hogy lehet emberi problémákat az istenek szintjén nagyobb erővel és hatással megjeleníteni. Így drámává írták át a vallást. Míg emberközelivé tették az istenek „drámáját”, ugyanakkor elvesztették a tiszta spiritualistást, mert az isteni világ messze túl van a földi élet bűnös karaktervilágától. A görög hagyományokat követő hierarchikus Kereszténység sokat szenvedett ettől a hibától.
VII. Ha különböző kultúrák, ideák találkoztak, ezek keveredtek. Idegen eredetű isteneket és istenségeket máshol is fel lehetett ismerni a keveredés után. Pl. Artemisz, az erényes, szűz, vadász istennőt a görög panteonból azonosítani lehetett a későbbi római Dianával, v. efezusi Dianával, aki a természet nyüzsgő életét szimbolizálta, vagy Szelénével a hideg hold istennővel. Dianát az Egyiptomi Ízisszel is kapcsolatba lehet hozni, ikerfivérét, Apollót (a nap) pedig Ozirisszel. Összekeveredtek természeti erők, állatok, fák, karakterek, égitestek és más jegyeket viselő elemek, melyek létrehozták a babonák alaktalan egyvelegét. Ez ellen szállt harcba az Iszlám.
5. Az ima visszaszáll az égitestekre. A számtalan csillag relatív állandóságot jelent az égbolton, ami az ősi képzeletet nem annyira kötötte le, mint a mozgással rendelkező jelenségek. Mégis, néhány egyedülálló csillag felkeltette az ima iránti vonzalmat. Pl. a Szíriusz, a kutya csillag, ami az égbolt egyik legfényesebb csillaga kékes árnyalattal, vagy Algol, a változékony, a Perszeusz csillagkép bétája, aminek változását szabad szemmel is követni lehet két-három éjszakán keresztül. Sok legenda, mítosz és babona születése kötődik hozzá. Az Ábrahámról szóló példabeszéd (6:76) a Szíriuszra utal, mint a tündöklő, állandó csillagra az égen. Az állandó csillagok milliárdjaiból az asztrológusok csillagképeket állítottak elő, melyekhez mondákat kötöttek. A mozgó csillagok, vagy égitestek saját törvényeik szerint mozognak, ezért saját maguk hatása alatt álnak, saját magukat személyesítik meg. Hét ilyen égitestet különböztettek meg. Az első és a második a Nap és a Hold. A két legközelibbnek látszó, legjobban észlelhető égitest, az ár-apályok, hőmérséklet befolyásolói és az élet hordozói. A harmadik és negyedik a két belső bolygó, a Merkúr és a Vénusz. Az est és a hajnal csillagai, melyek sohasem távolodnak el a Naptól. Az ötödik, hatodik és hetedik, a Mars, Jupiter és Szaturnusz, a kívül eső bolygók, melyek a legnagyobb mértékű napfogyatkozás okozói. A hetes szám a misztikában is fontosságot kap, ami a 65:12-ben szerepel.
6. A Hold kultusz több formáját követték. Már korábban említettük az ikerfivér és nővér Apollót és Dianát, akik a Nap, ill. Hold megtestesítői voltak. Az Egyiptomi Khonsu egy bárkával hajózott keresztül az égen. A Holdra utalva legendákat költött, ami őt a mágia istenségévé tette. A Védákban, India vallásában Soma a Hold isten, a bolygók ura, de ugyanezzel a névvel illették az istenek italát is. Indiában a Hold testesítette meg a férfi istenséget, ahogy az ókori sémi hagyományokban is. A Nap Arab neve (Shamsz) nőnemű. A pogány Arabok a Napra, mint istennőre, a Holdra, pedig mint istenre tekintettek.
7. A Napot, a Holdat és az öt másik égitestet a későbbiekben összekapcsolták, ahol mindegyiket a rá jellemző tulajdonságokkal ruházták fel. Ezek együtt egy családot alkottak. A szoláris mítosz népszerű volt, sokáig tartotta magát és sok más mítosszal, kultusszal keveredett. A késői Római vallásban a Nap Apolló a nap, világosság, férfiúi szépség istenének történetében bukkan fel. Apolló Diána, a hold istennő ikertestvére. Az ókori Egyiptomban, Hórusz, a sólyomszemű mítoszában szintén előjön, vagy látjuk Ra történeteiben, ahol a mindent látó szemet, ami sas, vagy sólyomszem, a Nap átható jelenségével azonosították. A Nílus kultusza tovább éltette a napistent, ami egy sor Íziszről és Oziriszről szóló legendában megjelenik. Ezeket ketten a Nappal és a Holddal azonosították. Babilonban a Nap neve Shamash (Arabul Shamsz), a napisten magasztosságát jelzi. Ez a Sumér kultúrában Babbarnak felelt meg, míg a Rig-Vega-ban említett Surya (nap), a perzsa Mithra kultuszban, szintén a nap dicsőségét hirdette.
8. Az öt égitest közül a Vénusz, esthajnalcsillag, ihlette meg legmélyebben az asztro- mitológiát. Van férfi és női alakja. Az Ézsaiás könyvének 14:12 versében ez áll: „Miként estél alá az égről fényes csillag, ó Lucifer, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál!” A sorokban hajnalcsillag szerepel, de ez egy utalás Babilon királyára. A Keresztény Egyházak alapító atyjai Lucifert Sátánra változtatták, de vannak Bibliák, ahol mindkét nevet elhagyták. A Merkúr nem szembetűnő, ezért azt a csillagcsalád gyermekének tartották. A két szülő a Nap és a Hold volt, de szerepelt olyan változatban is, hogy a Nap, ill. Hold volt az atya és Vénusz az anya. A Föld pályáján kívül eső három égitest közül a Jupiter a legfeltűnőbb. Valóban, a Nap és Hold után ez a legtündöklőbb égitest az égen. A jó szerencsét társították hozzá. Ha a Nap és Hold nem szerepelt a mítoszban, akkor a Jupitert tekintették a bolygók szülőatyjának. A hozzá intézett ima felért a Naphoz intézett imáéval, gyakran egy imában ez a kettő keveredett. A Mars és Szaturnusz két rosszindulatú égitest, ahogy erről korábban már volt szó. Féltek az ezekben rejlő gonosztól, félrevezetéstől. A pogányok panteonjában imádkoztak jóhoz és rosszhoz egyaránt, egyiket imádatból, a másikat félelemből.
9. A hét napjait az említett hét égitestről nevezték el. Ha ezeket megfelelő sorba tesszük, akkor ezek a fölhöz való távolságuk szerint illeszkednek egy rendbe, a következők szerint:
[table id=5 /]Ezt a váltakozó sorrendet egy körbe kapcsolták össze. A hét pedig önmagában is mitikus szám.
10. A természeti-, égitest-, hős-, elvont jelenségek-, stb. kultuszai és ezek keveredése hozta létre azt a hiedelem és babona világot, melyet a legősibb időkben őt bálvány képviselt. Wadd, Suwa, Yaghuth, és Naszr, amint az a 3. pontban ismertettük.
A vallási felfogásban, Noé idejében követték ezeket a hamis istenségeket és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket a legintenzívebben. Ha Wadd és Suwa férfit és nőt jelentettek, ez magában rejti az ember önimádatának tényét Allahhal szemben. Jelenthetik ugyanakkor a férfiúi erőt és női szépséget, akkor sem távolodtunk el az előző tényállástól. Annyi bizonyos, hogy a Jupiter-Vénusz párosításban előadott ima nem keveredett a Nap-Hold kettősért mondott imákkal. Egy páros elvonásával ötös csillagcsoportot kaptak, ami önmagában éppúgy mitikus szám, mint a hét és ezt az ötöt tekintették úgy, mintha a teljes csillagcsaládhoz imádkoznának. Így adaptálták a hetet arra az öt bálványra, amiknek neveit ismertettük. Naszr (keselyű, sas, sólyom, vagy Hórusz az Egyiptomi mitológiában) szintén beilleszkedhetett a szoláris mítoszba az égitestek kultuszával keveredve. Ezek az asztro- mitológiai elegyek jól ismertek azok számára, akik ókori vallásokkal foglalkoznak.
11. Az öt ősi bálványnév nem sorolódik a Mekkai bálványok közé. Ezek a nevek Arábia ősi törzsei után hátrahagyott vésetekből, agyagtáblákba karcolt feliratokból maradtak ránk, akikre hatással voltak a Mezopotámiai (Noé országa) kultuszok. A Mekkai bálványok a Kába kövének környezetében szaporodtak fel. Ezek legnagyobbjai a Lát, Uzza és Manat. Ez utóbbi kultuszát Yathribban (későbbiekben Medina) is követték. Lásd 53:19-20. Ezek mindegyike női istenség volt. Lát a nap kultuszának helyi változatát jelenítette meg, a nap szó maga is nőnemű az arab és sémi nyelvekben. „Lat” feltehetően a görög „Leto”, Apolló, a napisten anyjának neve (Encyclopedia of Islam, I, p. 380). Ha ez igaz, akkor, az ókorban került ez a név dél Arábiából a tömjén karavánút segítségével (34:18) a Mediterrán vidékére. Uzza a Vénuszt testesíti meg. A Manat eredete nem tiszta, de nem lenne csoda, ha az asztrológiával lenne kapcsolatban. A Kába köré sereglett 350 pogány bálvány pontatlanul, de a szoláris év 360 napját volt hivatott képviselni. Ez volt a „modern” pogány felfogás Quraish és a Próféta idejében. Az özönvíz előtti időkben követett öt bálvány kultusza, ha nem is ezeken a neveken, a világ számos részén tovább is fennmaradt.
Hivatkozások az angol szöveg után találhatók.
| |||||
[1] Noah’s mission is referred to in many places. See specially 11:25-49 and notes. His contemporaries had completely abandoned the moral law. A purge had to be made, and the great Flood made it.
[1] Noé küldetését több helyen olvashatjuk. Legrészletesebben itt: 11:25:49. Kortársai az erkölcsi törvények ellen fordultak, ezért egy nagy „megtisztulásra” volt szükség, amit az Özönvíz valósított meg.
[2] Three aspects of man’s duty are emphasized: • true worship with heart and soul; • God-fearing recognition that all evil must lead to self-deterioration and Judgment; • hence repentance and amendment of life, and obedience to good men’s counsels.
[2] Az ember három kötelességéről van szó: 1. Őszinte, odaadó ima. 2. Istenfélő élet. A gonosz romboló hatásának felismerése igazságérzetünkre. 3. Bűnbánat és hibák helyrehozatala, engedelmesség azoknak, akik a jó oldalon tanácsot adnak.
[3] The literal meaning would be that, just as they thrust their fingers into their ears to prevent the voice of the admonisher reaching them, so they covered their bodies with their garments that the light of truth should not penetrate to them and that they should not even be seen by the Preacher. But there is a further symbolic meaning.”Their garments” are the adoration of vanities, their evil habits, customs, and traditions, and their ephemeral interested and standards. They drew them closer round them to prevent the higher Light reaching them.
[3] A szavak első jelentése szerint a gaztevők ujjaikat a fülükbe dugják, hogy az intések, figyelmeztetések ne juthassanak el tudatukig. Az Igazság világossága, annak hirdetője elől, pedig öltözékeikbe menekülnek. Van ennek azonban további szimbolikus értelme is. Az „öltözék” alatt a hiábavalóságok, szenvedélyek, rossz szokások, múlandó érdekeik és hamis értékrendjűk értendők. Ezeket vonják maguk körül szorosabbra, nehogy a Világosság elérje őket.
[4] They had perhaps been suffering from drought or famine. If they had taken the message in the right way, the rain would have been a blessing to them. They took it in the wrong way, and the rain was a curse to them, for it flooded the country and drowned the wicked generation. In the larger Plan, it was a blessing all the same; for it purged the world, and gave it a new start, morally and spiritually.
[4] Lehet, hogy szárazság, éhínség sújtotta őket. Ha az Üzenetet jól fogadták volna, az eső áldást hozhatott volna rájuk. Rosszul fogadták, ezért az Égi csatornák átkot hoztak fejükre, országukat elöntötte az ár és a bűnös nemzedék vízbe veszett. Allah Nagy Terve szempontjából ez a megoldás volt az áldás, mert a világ megtisztult és egy más spirituális, morális alapon láthatott hozzá egy új kezdethez.
[5] Cf. 22:5, and also 23:12-17. The meaning here may be even wider. Man in his various states exhibits various wonderful qualities or capacities, mental and spiritual that may be compared with the wonderful workings of nature on the earth and in the heavens. Will he not then be grateful for these Mercies
[5] Lásd 22:5 és 23:12-17. A jelentés itt szélesebb. Az ember saját törzsfejlődése és/vagy egyedfejlődése során különféle képességekkel, tulajdonságokkal, létfenntartási és probléma megoldási készségekkel rendelkezett/rendelkezik. Mindez nem csak fizikai valójában, hanem mentális és spirituális adottságaiban is jelen van. Ezek segítik őt a fennmaradásban, túlélésben és a Földi erők uralásában. Ezek azonban, mind Allah ajándékai, amiért Neki tartozunk hálával.
[6] Cf. 3:37, where the growth of the child Mary the Mother of Jesus is described by the same word nabat, ordinarily denoting the growth of plants and trees. The simile is that of a seed sown, that germinates, grows, and dies, and goes back to the earth. In man, there is the further process of the Resurrection.
[6] Lásd 3:37, ahol Mária fia, a gyermek Jézus fejlődését írja le ugyanezzel a szóval „nabat”, azaz növény. Maga a szó a növények, fák folyamatos fejlődését is kifejezi, ahogy a magyarban is magában foglalja a „nő” tagot, azaz egy szervezet, ami állandóan növekszik. A hasonlat megjeleníti a földbe vetett magot, ami kicsírázik, növekszik, majd elhervad és visszatér a földbe. Ember esetében ugyanez a helyzet, csak kiegészül még egy további szakasszal, a Feltámadással.
[7] Fijaj implies valley-roads or passes between mountains. Though there are mountain chains on the earth, Allah’s artistry has provided even in such regions, valleys and channels by which men may go about.
[7] „Fidzsadzs” az Arab szövegben, hegyek közti átjárókat, hágókat jelent. A Földön Hegyláncok vonulnak végig, de Allah elrendezésében ezeket minden régióban völgyek, átjárók szelik át és az emberek ezeken haladhatnak.
[8] Sinners always resent it as a reproach that righteous men should speak to them for their own good. They prefer smooth flatterers, and they worship power even though the depositaries of power are selfish men, who neither profit themselves nor profit others by the wealth and manpower that they collect round themselves. They forget that mere material things may be a delusion and a snare unless the moral and spiritual factor behind them sanctifies them.
[8] A bűnösök számára sértő, ha a jóravalók szemrehányásokat tesznek nekik és útbaigazítják őket. Ők a talpnyalást, hízelgést szeretik. A hatalmat, erőt istenítik még akkor is, ha ez a hatalom despota, önző, akitől semmi hasznuk nem származik. Ha a vagyon és fiak mögött nincs spirituális és morális rend, akkor önhatalmúvá válik, eluralkodik az ember fölött és romlásba visz.
[9] For an account of how these Pagan gods and superstitions connected with them originated, and how they became adopted into the Arabian Pagan Pantheon. See Appendix at the end of this Surah.
[9] A Szúra végén található Függelékben leírást adunk azokról az istenségekről, melyek a pogány Arab hitvilágban jelen voltak.
[10] Such Pagan superstitions and cults do not add to human knowledge or human well-being. They only increase error and wrong-doing. For example, how much lewdness resulted from the Greek and Roman Saturnalia! And how much lewdness results from ribald Holi songs! This is the natural result, and Noah in his bitterness of spirit prays that Allah’s grace may be cut off from men who hug them to their hearts.
[10] A pogány babonák, kultuszok nem tesznek hozzá semmit az emberi tudáshoz és jóléthez. Ezek csak a zűrzavart növelik a fejekben és a gonosznak nyitnak lehetőséget. Emlékezzünk, hogy a Római Szaturnáliák kultusza milyen ledérséghez, bujasághoz vezetett! Mire voltak jók a parázna szent énekek? Noé fohásza ezt a jelenséget említi fel. Arra kéri Allahot, hogy mentse meg az emberiséget az ilyen kultuszoktól és azok követőitől.
[11] The Flood was sent in order to purge all sin. The prayer of Noah is not vindictive. It simply means, “Cut off all the roots of sin”.
[11] Az Özönvíz a megtisztulást szolgálta. Noé fohásza nem bosszúvágyat fejezett ki. Csupán annyit jelent „tépd ki a bűn gyökerét.”
