| |||||
| |||||
Name
The Surah takes its name from the word nasr occurring in the first verse.
Period of Revelation
Hadrat Abdullah bin Abbas states that this is the last Surah of the Quran to be revealed, i. e. no complete Surah was sent down to the Holy Prophet after it. (Muslim Nasai, Tabarani, Ibn Abi Shaibah, Ibn Marduyah).
According to Hadrat Abdullah bin Umar, this Surah was sent down on the occasion of the Farewell Pilgrimage in the middle of the Tashriq Days at Mina, and after it the Holy Prophet rode his she camel and gave his well known Sermon. (Tirmidhi, Bazzar, Baihaqi, Ibn Abi Shaibah, Abd bin Humaid, Abn Yala, Ibn Marduyah). Baihaqi in Kitab al- Hajj has related from the tradition of Hadrat Sarra bint-Nabhan the Sermon which the Holy Prophet gave on this occasion. She says:
“At the Farewell Pilgrimage I heard the Holy Prophet say: O people, do you know what day it is? They said: Allah and His Messenger have the best knowledge. He said: This is the middle day of the Tashriq Days. Then he said: Do you know what place it is? They said: Allah and His Messenger have the best knowledge. He said: This is Masharil-Haram. Then he said: I do not know, I might not meet you here again. Beware, your bloods and your honors are forbidden, until you appear before your Lord, and He questions you about your deeds. Listen: let the one who is near convey it to him who is far away. Listen: have I conveyed the message to you? Then, when we returned to Madinah, the Holy Prophet passed away not many days after that.”
If both these traditions are read together, it appears that there was an interval of three months and some days between the revelation of Surah An-Nasr and the Holy Prophet’s death, for historically the same was the interval between the Farewell Pilgrimage and the passing away of the Holy Prophet.
Ibn Abbas says that when this Surah was revealed, the Holy Prophet said that he had been informed of his death and his time had approached. (Musnad Ahmad, Ibn Jarir, Ibn al-Mundhir, Ibn Marduyah).
Mother of the Believers, Hadrat Umm Habibah, says that when this Surah was revealed the Holy Prophet said that he would leave the world that year. Hearing this Hadrat Fatimah wept. Thereat he said: “From among my family you will be the first to join me.” Hearing this she laughed. (Ibn Abi Hatim, Ibn Marduyah).
Theme and Subject Matter
As is shown by the above traditions, Allah in this Surah had informed His Messenger (upon whom be peace) that when Islam attained complete victory in Arabia and the people started entering Allah’s religion in great numbers, it would mean that the mission for which he had been sent to the world, had been fulfilled. Then, he was enjoined to busy himself in praising and glorifying Allah by Whose bounty he had been able to accomplish such a great task, and should implore Him to forgive whatever failings and frailties he might have shown in the performance of the service.
Here, by a little consideration one can easily see the great difference that there is between a Prophet and a common worldly leader. If a worldly leader in his own lifetime is able to bring about a revolution, which has the aim and objective of his struggle, this would be an occasion for exultation for him. But here we witness quite another phenomenon. The Messenger of Allah in a brief space of 23 years revolutionized an entire nation as regards its beliefs, thoughts, customs, morals, civilization, ways of living, economy, politics and fighting ability, and raising it from ignorance and barbarism enabled it to conquer the world and become leader of nations; yet when he had accomplished this unique task, he was not enjoined to celebrate it but to glorify and praise Allah and to pray for His forgiveness, and he busied himself humbly the implementation of that command.
Hadrat Aishah says: “The Holy Messenger (upon whom be peace) often used to recite Subhanak-Allahumma wa bi-hamdika astaghfiruka wa atubu ilaika (according to some other traditions, Subhan Allahi wa bi hamdi-hi as- taghfirullaha wa atubu ilaihi) before his death. I asked: O Messenger of Allah, what are these words that you have started reciting now? He replied: A sign has been appointed for me so that when I see it, I should recite these words, and it is: Idha jaa nasrullahi wal-fathu.” (Musnad Ahmad, Muslim, Ibn Jarir, lbn al-Mundhir, Ibn Marduyah).
| |||||
Elnevezés
Az elnevezésre utaló szó az első versben hangzik el
A kinyilatkoztatás ideje
Abdullah bin Abbas azt állítja, hogy ez a Korán utolsó alkalommal kinyilatkoztatott Szúrája, ezután több Szúra nem született. (Muslim, Tabarani, Nasai, Ibn Abi Shaibah, Ibn Marrduyah).
Abdullah bin Umar arról tudósít, hogy ezt a Szúrát a Próféta Búcsú Zarándoklatán kapta a Tashriq Napokon Minában. Ezt követően a Próféta tevéjével a híres szónoklatának helyszínére hajtott. (Tirmidhi, Bazzar, Baihaqi, Ibn Abi Shaibah, Abd bin Humaid, Abn Yala, Ibn Marduyah). Baihaqi a Zarándoklat Könyve (Kitab al-Hadzs) c. munkájában Nabhan lányának, Sárának mondatait idézi a Próféta híres beszédéről: „Hallottam a Prófétát a Búcsú Zarándoklatán, amint így szól: Ó nép! Tudjátok-e, hogy milyen nap ez? Felelték: Allah és az Ő Prófétája a legjobb tudói ennek. Majd folytatta: Ez a Tashriq Napok közepe. Tudjátok-e hol vagyunk? Felelték: Allah és az Ő Prófétája annak legjobb tudója. Majd folytatta: Ez a Masharil-Haram. Nem tudom, talán nem látjuk egymást többet. Vigyázzatok véreitekre, becsületetekre, mi megtiltatott nektek, míg Uratok elé nem álltok, s Ő majd elszámoltat titeket tetteitekkel. Hallgassatok: Aki közel van, adja tovább annak, ki távol van. Hallgassatok: Átadtam-e nektek az Üzenetet? Majd mikor visszatértünk Medinába, pár napra rá a Próféta eltávozott.”
Ha a két Hadiszt együtt értékeljük, láthatjuk, hogy három hónap és pár nap telt el az An-Naszr Szúra kinyilatkoztatása és a Próféta halála között. Ez egybeesik azokkal az életrajzírásokkal, melyek ugyanezt az időt tartják számon a Búcsú zarándoklat és a Próféta halála között. Ibn Abbas feljegyezte, hogy amikor ez a Szúra megszületett, a Próféta közölte: arról kapott hírt, hogy eljött halála ideje. (Ahmad, Ibn Dzsarir, Ibn al-Mundhir, Ibn Marduya).
Umm Habibah, a hívők anyja közölte, hogy amikor ez a Szúra kinyilatkoztatott, a Próféta bejelentette halálát még abban az évben. Ezt meghallva Fatima zokogni kezdett. Majd a Próféta hozzá intézte szavát: „A családomból te leszel az első, ki követsz.” Mire Fatima elmosolyodott. (Ibn Abi Hatim, Ibn Marduya)
Témakörök
Ahogy a Hadiszok írják, Allah ebben a Szúrában értesítette a Prófétát (béke reá), hogy amikor az Iszlám győzelmet arat egész Arábiában, az emberek nagy számban térnek meg a vallásra. Ez egyet jelent a feladat teljesítésével, a küldetés végével. Ettől kezdve a Próféta azzal foglalta el magát, miként magasztalja Teremtőjét azért, hogy megtehette Vele ezt az utat a kivetettségtől a győzelemig. Isten bocsánatát kérte vétkeiért, hibáiért, melyeket öntudatlanul is elkövethetett az Ő szolgálatban.
Ezen a ponton számba kell vennünk, mi az, ami különbséget tesz egy világi vezető és egy Próféta között. Egy világi vezető saját életútja alatt, képes véghezvinni talán egy forradalmat, ami küzdelmének célt, motivációt ad. Mindez alkalom arra, hogy ünnepeltesse magát. De most itt egy másik jelenséggel állunk szemben. Allah Prófétája, küldetésének rövid 23 éve alatt forradalmasította egy nép hitét, gondolkodását, szokásait, morálját, civilizációját, életmódját, gazdaságát, politikáját, katonai képességeit és a tudatlanságból, barbarizmusból átvezette őket egy korszakba, amikor világhatalommá válhattak. Amikor pedig véghezvitte küldetését, nem ünnepeltette magát, hanem Allah bűnbocsánatáért imádkozott és a találkozóra készült vele.
Aisha így szólt: „A Próféta (béke reá) gyakran recitálta halála előtt: Subhanak-Allahumma wa bi-hamdika astaghfiruka wa atubu ilaika (Légy Dicső ó, Allah! A Te áldásoddal kérem bűnbocsánatod és Hozzád fordulok bűnbánattal). Megkérdeztem: Ó, Allah Prófétája! Mik ezek a szavak, miket recitálsz? Azt felelte: Egy jelet kaptam, amit ha látok, ezeket a szavakat kell recitálnom: Idha dzsaa nasrullahi wal-fathu (Ha eljön Allah pártfogása és a győzelem…)” (Ahmad, Muslim,Ibn al-Mudhir, Ibn Maraduyah).
| |||||||||||||||||||
In the name of God, Most Gracious, Most Merciful
A Mindenható és Könyörületes Allah nevében
1. Mikor eljön Allah pártfogása és a Diadal,
2. Látod az embereket tömegével betérni Allah hitvallásába [1],
3. Zengd Urad dicséretét és fohászkodj bűnbocsánatáért: mert Ő az, Ki Feloldoz [2].
| |||||
[1] The Prophet migrated from Makkah to Madinah, a persecuted man. In Madinah all the forces of truth and righteousness rallied round him, and the efforts by the Makkans and their confederates to destroy him and his community recoiled on their own heads. Gradually all the outlying parts of Arabia ranged themselves round his standard, and the bloodless conquest of Makkah was the crown and prize of his patience and constant endeavour. After that, whole tribes and tracts of country gave their adhesion to him collectively, and before his ministry was finished, the soil was prepared for the conquest of the wide world for Islam. What was the lesson to be learnt from this little epitome of the world’s history? Not man’s self-glory, but humility; and power but service; not an appeal to man’s selfishness or selfsufficiency, but a realisation of Allah’s Grace and Mercy, and the abundant outpouring of Allah’s Praises in word and conduct.
[1] A Próféta üldözöttként menekült Mekkából Medinába. Medinában az Igazság, Egyenesség hatalmai mellé álltak és a Mekkaiak, valamint szövetségeseik minden igyekezete ellenére nem sikerült őt és közösségét eltiporni, ahogy szándékozták. Fokozatosan az Iszlám Arábia minden részébe eljutott, de Mekka vértelen bevétele koronázta meg létét és ez volt jutalma az addigi odaadó állhatatos kiállásnak. Ezt követően egész törzsek tértek meg az Iszlámra. Mielőtt még a Próféta eltávozott volna, olyan helyzetet hagyott hátra, hogy az Iszlám az egész világra kitekinthetett. Mi mindebből a tanulság? Soha nem az öndicsőítő, fellengző, zsarnoki erő előtt nyílik meg a tartós hatalom, hanem az előtt, aki félredobja az ego kihívásait és csak Allah Kegyelmének elérhetőségéért küzd. Aki így tesz, annak erőfeszítését Allah támogatja, és hatása tartós marad az emberiségre.
[2] Every man should humble himself before Allah, confess his human frailties, and seek Allah’s grace— attributing any success that he gets in his work, not to his own merits, but to the goodness and mercy of Allah. But the Prophet of Allah had also another duty and privilege— to pray for grace and forgiveness for his people in case of them had exulted in their victory or done anything that they should not have done.
[2] Mindenkinek meg kell alázkodnia Allah előtt és meg kell vallania emberi hibáit, botlásait. Az Ő megbocsájtását kell kérni, mert hibák nélkül nem létezhetünk, esendőek vagyunk. Amit elérünk Allah érdeme, Aki ehhez tehetséget és erőt adott. Hálával kell adóznunk Neki.
Allah Prófétájának kötelessége és privilégiuma van. Neki is fohászkodni kell Allah bűnbocsánatáért a hívők számára és kérni Allahot, ne engedje, hogy szolgálói átlépjék a korlátokat.