008. Al-Anfal – الأنفال

8. Surah

Introduction to Surah Introduction to Surah Al-Anfal (The Spoils of War) with Sayyid Abul Ala Maududi- Tafhim al-Qur'an - The Meaning of the Qur'an

Introduction to Surah Al-Anfal (The Spoils of War)


The Surah takes its name Al-Anfal (The Bounties) from the first verse.

The Period of Revelation

It was revealed in 2 A. H. after the Battle of Badr, the first battle between Islam and kufr. As it contains a detailed and comprehensive review of the Battle, it appears that most probably it was revealed at one and the same time. But it is also possible that some of the verses concerning the problems arising as a result of this Battle might have been revealed later and incorporated at the proper places to make it a continuous whole.

Historical Background

Before reviewing the Surah, it is worthwhile to consider the events that led to the Battle of Badr.

During the first decade or so of the Prophethood at Makkah, the Message had proved its firmness, and stability. This was the result of two things. First, the Messenger, who possessed the highest qualities of character, was performing his Mission with wisdom, foresight and magnanimity. He had shown by his conduct that he had made up his mind to carry the movement to a successful end and, therefore, was ready to face all sorts of dangers and obstacles in the way.

Secondly, the Message was so charming that it attracted the minds and hearts of the people irresistibly towards itself. So much so that all obstacles of ignorance, superstition and petty prejudices failed to check, its advance. That is why the Arab upholders of the ways of “ignorance,’ who looked down upon it in its initial stages, had’ begun to reckon it as a serious menace during the last period of the stay of the Holy Prophet at Makkah, and were bent on crushing it with all the force at their command. But in spite of the above-mentioned strength, the movement still lacked certain things to lead it to victory:-

First, it had not yet been fully proved that it had gathered round it a sufficient number of such followers who not only believed in its truth, but also had such an intense devotion to its principles that they were ready to expend all their energies and all that they possessed in the struggle for its success and establishment. So much so that they were ready to sacrifice their lives in the fight against the whole world itself even though they should be their own nearest relative. It is true that the followers of Islam had endured the severest persecutions at the hands of the Quraish of Makkah and had given a good proof of the firmness of their faith and their strong relation with Islam, yet further trials were required to show that Islam had succeeded in acquiring such a band of followers which considered nothing dearer than its ideal and was ready to sacrifice life for it. Secondly, though the voice of Islam had reached’ every part of the country, its effects were yet scattered and its acquired strength was spread here and there: it had not yet gathered sufficient force essential for a decisive conflict with the old established order of “ignorance”.

Thirdly, Islam had yet no home of its own and had not established itself firmly anywhere in the land where it could consolidate its power and make it a base for further action. For the Muslims were scattered all over the country and were living among the unbelievers as aliens whom their bloodthirsty enemies wanted to uproot from their own homes.

Fourthly, the Muslims had not yet had an opportunity to demonstrate practically the blessings of the system of life based on Islam. There was neither any Islamic culture, nor any social, economic or political system; nor were there any established principles of war and peace for their guidance. Therefore the Muslims had no opportunity for demonstrating those moral principles on which they intended to build their entire system of life; nor had it been proved on the touchstone of trial that the Muslims as a community were sincere in their proclamation of the Message.

Allah created opportunities for making up these deficiencies.

During the last four years or so of the Prophet’s stay at Makkah, the voice of Islam had been proving effective at Yathrab and the people for various reasons had been accepting the message more readily than other clans of Arabia. So much so that in the twelfth year of Prophethood on the occasion of Haj a deputation of 75 people met the Holy Prophet in the darkness of night. These people not only accepted Islam, but also offered to give him and his followers a home. As this was a most epoch making opportunity provided by Allah, the Holy Prophet took advantage of it. The significance of this offer was quite clear to the people of Yathrab, and they fully realized that this was not an invitation to a mere fugitive, but to the Messenger of Allah so that he should become their leader and ruler. Likewise they knew that they were not inviting the Muslim refugees to give them shelter from persecution but to assemble them from all over the country for their integration with themselves to form an organized community. Thus the offer of the people of Yathrab was to make Yathrab the “City of Islam.” Accordingly the Holy Prophet accepted their invitation and made it the first “City of Islam” in Arabia. And the people of Yathrab were fully aware of the implications of this offer. It was indeed a declaration of war against the whole of Arabia, and an invitation to their own social and economic boycott as well. And when the Ansar from Yathrab declared their allegiance to the Holy Prophet at Aqabah, they knew fully well its consequences. During the course of the formal declaration of allegiance, Asad-bin- Zurarah, the youngest of all the delegates from Yathrab, stood up and said, “0 people of Yathrab! Just listen to me and consider the matter carefully in all its aspects. Though we have come to him, regarding him only as a Messenger of Allah, we should know that we shall be inviting the enmity of the whole of Arabia. For when we take him away to Yathrab, we shall be attacked and our children may be put to the sword. Therefore if you have the courage in your hearts to face it, then and then only, you should declare your allegiance to him and Allah will give you its reward. But if you love your lives more than him and his Message, then leave this matter and frankly excuse yourselves, for at this time Allah may accept your excuses.”

Abbas bin Ubadah bin Naalah, another member of the delegation, reiterated the same thing, saying,

Do you understand the implication of the declaration of your allegiance to this person?” (Voices, “Yes, we know it.”) “You are challenging the whole world to war by your declaration of allegiance to him. There is every likelihood of a serious menace to your lives and properties. Therefore consider it well. If you have any idea lurking in your minds that you will then hand him over to his enemies, it is much better to leave him alone now, because that conduct shall bring shame and disgrace to you in this world and the next. On the other hand, if you have sincerely resolved that you will endure all kinds of consequences that will follow as a result of this invitation, then it would be the best thing to take the oath of allegiance to him because, by God, this will surely bring good to you in this world as well as in the next world.”

At this all the members of the delegation cried with one voice, “We are ready and prepared to risk all our wealth and our noble kith and kin for his sake.”

It was then that the famous oath of allegiance, which is known as the “Second Oath of Allegiance at Aqabah” was taken.

On the other side, the people of Makkah also understood fully well the implications of this matter from their own point of view. They realized that Muhammad (Allah’s peace be upon him), who, they knew well, had a great personality and possessed extraordinary abilities, was going to gain a strong footing, by this allegiance. For this would help integrate his followers, whose constancy, determination, and unwavering fidelity to the Messenger had been tried, into a disciplined community under his wise leadership and guidance. And they knew that this would spell death for their old ways of life. They also realized the strategic importance of Al-Madinah to their trade, which was their chief means of livelihood.

Its geographical position was such that the Muslims could strike with advantage at the caravans traveling on the trade route between Yemen and Syria, and thus strike at the root of their economy and that of other pagan clans very effectively. The value of the trade done by the people of Makkah alone on this route, not to count that of raif and other places, amounted to about two hundred thousand dinars annually.

As the Quraish were fully aware of the implications of the oath of allegiance at Aqabah, they were greatly perturbed when they got wind of it the same night. At first they tried to win over the people of Al-Madinah to their side. But when they saw that the Muslims were migrating to Al- Madinah in small groups, they realized that the Holy Prophet was also going to emigrate soon from there. Then they decided to adopt an extreme measure to prevent this danger.

A few days before his migration, the Quraish held a council to consider the matter. After a good deal of argument; they decided that one person should be taken from each of the families of Quraish other than that of Banu Hashim to put an end to the life of the Holy Prophet. This was to make it difficult for the family of the Holy Prophet to fight alone with all the other families of the Quraish and thus to force them to accept blood-money for his murder-instead of taking revenge from them, but by the grace of Allah their plot against the life of the Holy Prophet failed because of his admirable foresight and full trust in Allah, and he reached Al- Madinah safe and sound. When they could not prevent his emigration, it occurred to them to exploit Abdullah bin Ub`ai who had begun to cherish a grievance against the Holy Prophet since his arrival at Al-Madinah. He was an influential chief of Al-Madinah and the people had agreed to make him their king. But when the majority of Aus and Khazraj clan became Muslims and acknowledged the Holy Prophet as their leader, guide and ruler, all his hopes of becoming a king came to an end. Therefore the Quraish wrote to him, “As you have given shelter to our enemy, we tell you plainly that you should either fight with him yourself or exile him from your city otherwise we swear by God that we will invade your city, kill your males and make your females our slave girls.” This letter added fuel to the flames of his jealousy and he was inclined to do some mischief, but the Holy Prophet took timely precautions and defeated his evil designs.

The Quraish got another opportunity to hold out a threat. When Sa’ad bin Mu’az, another chief of Al-Madinah, went to Makkah to perform `Umrah, Abu Jahl interrupted him at the very door of the Kabah, saying, “Do you think we will let you perform `Umrah in peace while you give shelter and help to renegades from us? Had you not been a guest of Ummayyah bin Khalf, you would not have gone alive from here.” Sa’ad replied, “By Allah, if you prevent me from this, I will retaliate in a worse manner and block your route near Al-Madinah.” This incident virtually led to a declaration from the people of Makkah that they would prevent the Muslims from a pilgrimage to the Kabah, and from the people of Al- Madinah that as a retaliation they would block their trade route to Syria against the opponents of Islam. As a matter of fact there was no other alternative for the Muslims than to keep a strong hold on this route so as to force the Quraish, and the other clans, whose interests were vitally bound with this route, to reconsider their inimical and antagonistic attitude towards them. That is why the Holy Prophet attached the greatest importance to this problem. As soon as he was free from making the preliminary arrangements for organizing the newly formed Muslim Community and settling peace terms with the neighboring Jewish habitations, he adopted two measures in this connection:-

First, he entered into negotiations with those clans who lived between the Red Sea and this route so as to make alliances with them or at east to persuade them to make treaties of neutrality with the Muslims. He was successful in this, and he entered into a treaty of non-alignment with Juhainah, which was a very important clan of the hilly tract near the sea coast. Then, at the end of the first year of Hijrah, he made a treaty of defensive alliance with Bani Damrah, who lived near Yanb’u and Zawal Ushairah. In 2 A. H. Bani Mudlij also joined the alliance, as they were the neighbors and allies of Bani Damrah. Then it so happened that quite a large number of these people were converted to Islam as a result of the missionary work done by the Muslims.

Secondly, he successively sent small bands of his men on this route to serve as a warning to the Quraish, and himself accompanied some of them. In the first year of Hijrah, four expeditions were sent there, that is, the expedition under Hamzah, the expedition under Ubaidah bin Harith, the expedition under Sa’ad bin Abi Waqqas and the Al-Abwa’ expedition under the Holy Prophet himself. In the first month of the second year two more incursions were made on the same route. These are known as Buwat Expedition and Zawal Ushairah Expedition. Two things about all these expeditions are noteworthy. First, no blood was shed and no caravans were plundered in any of these expeditions. This proves that the real object of these expeditions was to show to the Quraish which way the wind was blowing. Secondly, not a single man from the people of Al-Madinah was sent by the Holy Prophet on any of these incursions. All the bands consisted purely of the immigrants from Makkah so that the conflict should remain between the people of the Quraish themselves and should not further spread by the involvement of other clans. On the other side, the Quraish of Makkah tried to involve others also in the conflict. When they sent bands towards Al-Madinah, they did not hesitate to plunder the people. For instance, an expedition under the leadership of Kurz bin Jabir al-Fihrl plundered the cattle of the people of Al-Madinah from the very vicinity of the city to show what their real intentions were.

This was the state of affairs when, in Sha’aban, 2 A. H. (February or March, 623 A. D.) a big trade caravan of the Quraish, carrying goods worth $50,000 or so, with only a guard of thirty to forty men, on its way back from Syria to Makkah, reached the territory from where it could be easily attacked from Al-Madinah. As the caravan was carrying trade goods worth thousands of pounds, and was scantily guarded, naturally Abu Sufyan, who was in charge of it, from his Past experience feared an attach from the Muslims. Accordingly, as soon as he entered the dangerous territory, he dispatched a camel rider to Makkah with a frantic appeal for help. When the rider reached Makkah, he, following an old custom of Arabia, tore open the ears of his camel, cut open his nose and overturned the saddle. Then rending his shirt from front and behind, he began to cry aloud at the top of his voice, “O people of Quraish dispatch help to protect your caravan from Syria under the charge of Abu Sufyan, for Muhammad with his followers is in pursuit of it; otherwise I don’t think you will ever get your goods. Run, run for help.” This caused great excitement and anger in the whole of Makkah and all the big chiefs of the Quraish got ready for war. An army, consisting of 600 armored soldiers and cavalry of 100 riders with great pomp and show marched out for a fight. They intended not only to rescue the caravan but also to put to an end, once for all, the new menace from the Muslims who had consolidated themselves at Al-Madinah. They wanted to crush that rising power and overawe the clans surrounding the route so as to make it absolutely secure for future trade. Now the Holy Prophet, who always kept himself well informed of the state of affairs, felt that the decisive hour has come and that was the right time when he must take a bold step; otherwise the Islamic Movement would become lifeless for ever and no chance would be left for it to rise again. For if the Quraish invaded Al-Madinah, the odds would be against the Muslims. The condition of the Muslim Community was still very shaky because the immigrants (Muhajirin) had not been able to stabilize their economy during the short period (less than two years) of their stay at Al-Madinah; their helpers, (the Ansar) had not yet been tried; and the neighboring Jewish clans were antagonistic. Then there was a strong group of hypocrites andmushriks in Al- Madinah itself; above all, the surrounding clans lived in awe of the Quraish and had all their religious sympathies with them. The Holy Prophet, therefore, felt that the consequences of this possible invasion would not be favorable to the Muslims.

The second possibility was that they would not invade Al-Madinah but try only to escort their caravan safely and securely by a mere show of force. In that case, too, if the Muslim remained inactive, it would affect their reputation adversely. Obviously, this weak stand in the conflict would embolden the other Arabs also and make the position of the Muslims very insecure in the country and the surrounding clans would, at the instance of the Quraish, start hostilities against them, and the Jews, the hypocrites and the mushriks of Al- Madinah would openly rise against them and not only endanger their security of life, property and honor but make it difficult for them even to live there. The Muslims would not be able to inspire the enemy with awe so as to keep safe from them their life, property and honor. A careful study of the situation led the Holy Prophet to make up his mind to take a decisive step and go into the battle with whatever little strength he could muster, for thus and thus only could he show whether the Muslim Community had the right to survive or was doomed to perish.

When he arrived at this momentous decision, he called the Muhajirin and the Ansar together and placed the whole position before them, without any reservation. He said, “Allah has promised that you will confront one of the two, the trade caravan coming from the north or the army of the Quraish marching from the south. Now tell me which of the two you want to attack!” A large majority of the people replied that they wanted to attack the caravan. But the Holy Prophet who had something else before him, repeated the same question. At this Miqdad bin ‘Amr, a Muhajir, stood up and said, “0 Messenger of Allah! Please march to the side to which your Lord commands you; we will accompany you wherever you go. We will not say like the Israelites, ‘Go and let you and your Lord fight we will wait’. In contrast to them we say, ‘Let you and your Lord fight; we will fight by your side to our last breath’.” Even then he did not announce any decision but waited for a reply from the Ansar who had not yet taken any part in any battle of Islam. As this was the first opportunity for them to prove that they were ready to fulfill their promise of fighting for the cause of Islam, he repeated the question without directly addressing them. At this, Sa’ad bin Mu’az, an Ansar, stood up and said, “Sir, it appears that you are putting the question to us.” When the Holy Prophet said, “Yes”, the Ansar replied, “We have believed in you and confirmed that what you have brought is the Truth, and have made a solemn pledge with you that we will listen to you and obey you. Therefore, 0 Messenger of Allah, do whatever you intend to do. We swear by Allah Who has sent you with the Truth that we are ready to accompany you to the sea shore and if you enter it, we will plunge into it. We assure you that not a single one of us will remain behind or forsake you, for we will not hesitate at all to go to fight, even if you should lead us to the battlefield tomorrow. We will remain steadfast in the battle and sacrifice our lives in the fight. We do hope that by the grace of Allah our behavior will gladden your heart. So, trusting in Allah’s blessing, take us to the battlefield.”

After these speeches it was decided that they should march towards the army of the Quraish and not towards the trade caravan. But it should be noted that the decision was of an ordinary nature. For the number of people, who came forward to go to the battlefield, was only a little more than three hundred (86 Muhajirs, 62 from Aus and 170 from Khazraj). Then the little army was ill-armed and hardly equipped for battle. Only a couple of them had horses to ride and the others had to take their turn in threes and fours on the back of a camel, out of the 70 they had in all. Above all, they had not got enough weapons for the battle; only 60 of them had armors. It is, therefore, no wonder that with the exception of those who were prepared to sacrifice their lives for the cause of Islam, the majority of those who had joined the expedition, were so filled with fear that they felt as if they were knowingly going into the jaws of death. Then there were people who always looked at things from a selfish point of view. Though they had embraced Islam, they did not realize that their faith would demand the sacrifice of their lives and properties from them; they were of the opinion that it was a mad expedition prompted by irrational enthusiasm for religion.

But the Holy Prophet and the true Believers had realized the urgency of that critical hour which required the risk of life: therefore they marched straight to the south-west, wherefrom the army of the Quraish was coming. This is a clear proof of the fact that from the very beginning they had gone out to fight with the army and not to plunder the caravan. For if they had aimed at plundering the caravan they would have taken the north- westerly direction and not the south- westerly one. The two parties met in combat at Badr on the seventeenth of Ramadan. When the two armies confronted each other and the Holy Prophet noticed that the Quraish army outnumbered the Muslims by three to one and was much better equipped, he raised his hands up in supplication and made this earnest prayer with great humility: “O Allah! Here are the Quraish proud of their war material: they have come to prove that Thy Messenger is false. O Allah! now send that success that Thou hast promised to give me. O Allah! If this little army of Thy servants is destroyed, then there will be left none in the land to worship Thee.”

In this combat the emigrants from Makkah were put to the hardest test for they had to fight against their own near and dear relatives and put to the sword their fathers, their sons, their paternal and maternal uncles and their brothers. It is obvious that only such people could have come out successful in this hardest of tests as had accepted the Truth sincerely and cut off all relations with falsehood. And in another way the test to which the Ansar were put was not less hard. So far they had only alienated the powerful Quraish and their allies by giving shelter to the Muslims against their wishes but now, for the first time, they were going to give fight to them and to sow the seeds of a long and bitter war with them. This was indeed a very hard test for it meant that a small town with a population of a few thousand inhabitants was going to wage a war with the whole of Arabia. It is obvious that only such people could take this bold step who believed in the Truth of Islam so firmly that they were ready to sacrifice every personal interest for its sake. So Allah accepted the self-sacrifices of the Muhajirin and the Ansar because of their true faith, and rewarded them with His success. The proud, well- armed Quraish were routed by these ill-equipped devotees of Islam. Seventy men of their army were killed and seventy captured as prisoners and their arms and equipment came into the hands of the Muslims as spoils of war. All their big chiefs, who were their best soldiers and who had led the opposition to Islam, were killed in this Battle. No wonder that this decisive victory made Islam a power to be reckoned with. A Western research scholar says that before the Battle of Badr, Islam was merely a religion and a state but after the Battle it became the state religion, nay, the state itself.

Topics of Discussion

It is this great Battle that has been reviewed in this Surah. But let it be noted that in some respects this review is quite different from the reviews that are usually made by the worldly commanders after a great victory.

[conuter reset=yes] Instead of gloating over the victory, the moral weaknesses that had come to the surface in that expedition have been pointed out so that the Muslims should try their best to reform themselves.

1. It has been impressed upon them that the victory was due to the success of Allah rather -than to their own valor and bravery so that the Muslims should learn to rely on Him and obey Allah and His Messenger alone.

2. The moral lesson of the conflict between the Truth and falsehood has been enunciated and the qualities which lead to success in a conflict have been explained.

3. Then the Surah addresses the mushriks, the hypocrites, the Jews and the prisoners of this war in a very impressive manner that should teach them a good lesson.

4. It also gives instructions in regard to the spoils of war. The Muslims have been told not to regard these as their right but as a bounty from Allah. Therefore they should accept with gratitude the share that is granted to them out of it and willingly accede to the share which Allah sets apart for His cause and for the help of the needy.

5. Then it also gives normal instructions concerning the laws of peace and war for these were urgently needed to be explained at the stage which the Islamic Movement had entered. It enjoined that the Muslims should refrain from ways of “ignorance” in peace and war and thus should establish their moral superiority in the world. It also meant, to demonstrate to the world in actual practical life the morality which it had been preaching to the world from the very beginning of Islam and had been enjoining that practical life should be based on the same.

6. It also states some articles of the Islamic Constitution which help differentiate the status of the Muslims living within the limits of Dar-ul-Islam (the Abode of Islam) from that of the Muslims living beyond its limits.

Topics and their Interconnection

This portion deals with the problems of the “Spoils of War”. The Quran says that these are not the spoils of war but the “Bounties of Allah” and proves this by showing that the victory at Badr (and in all other battles, too,) was won by His succor and not by the efforts of the Muslims. It also declares (in v. 40) that the war aim of the Muslims should be to eliminate all unfavorable conditions for the establishment of Islam and not to gain spoils. Moreover, the spoils, being the bounties of God, belong to Allah and His Messenger and they alone are entitled to allocate them. 1 – 41

The Battle of Badr was ordained by Allah so that Islam should triumph over “ignorance”. The lesson from this is that the Muslims should trust in God and prepare themselves for war and should not be beguiled by Satan as the disbelievers were. 42 – 54

Sanctity of treaties has been enjoined and the Muslims commanded to observe them as long as the other party does not break them. 55 – 59

The Muslims should always be prepared for war on every front, but should be ready to make peace if the other party is inclined towards it. 60 – 66

In these verses, instructions about prisoners of war have been given. 67 – 71

In order to keep the Muslims joined together against their enemies, they have been taught to have cordial relations with one another. 72 – 75

Bevezetés az Al-Anfal (Hadizsákmány) szúrához Sayyid Abul Ala Maududi - Tafhim al-Qur'an - A Korán Jelentése című munkája nyomán


A Szúra elnevezését az első vers adja.

Kinyilatkoztatás ideje

A Hidzsra második évében, az Iszlám és a Hitetlenség között megvívott Badri csata után nyilatkoztatott ki. Részletes és átfogó képet ad a csatáról. Valószínűleg egy alkalommal keletkezett, de lehet, hogy a csata körül felmerült problémákkal foglalkozó versek, későbbi kinyilatkoztatás eredményei, de mivel tartalmilag ide tartoznak ezért ide kerültek.

Történelmi háttér

Mielőtt a Szúrára térnénk, nézzük át, mi vezetett a Badri ütközethez. A Prófécia első Mekkai évtizedében, az Üzenet megmutatta rendíthetetlenségét és stabilitását. Ez két dolognak volt köszönhető. Az első, a Próféta maga, aki a legkiválóbb kvalitásokkal rendelkezett. A küldetést bölcsességgel, előrelátással és nemes lelkűséggel látta el. Magatartásával kétséget sem hagyott az iránt, hogy mozgalmát sikerre viszi, ezért kész volt minden fajta veszélyt, akadályt vállalni.

A második, az Üzenet, ami vonzotta az emberek tudatát és szívét. A tudatlanságból, hiedelmekből és előítéletekből adódó nehézségen az Üzenet egyszerűsége, logikája és ellenállhatatlansága felülkerekedett. A „Tudatlanság” korszakának elöljárói komoly kihívást láttak az új eszmében és mindent elkövettek, hogy a Próféta küldetésének útjába akadályokat gördítsenek. Az előny mellet, hátrány azonban, hogy a mozgalomból hiányzott pár tényező ebben a szakaszban:

Ekkor még csak kevesen csatlakoztak a Prófétához olyanok, akik teljes odaadással viseltettek az eszme iránt. Ezek a követők a saját legközelebbi rokonaik üldöztetésének voltak kitéve és gyakran életüket áldozták. Mindenki előtt bebizonyosodott, hogy az Iszlám követői a legszörnyűbb szenvedések és kínok közepette, melyeket Qureish hozott rájuk, képesek voltak túlélni és terjeszteni hitüket. Ez mutatta rendíthetetlenségüket, odaadásukat az Iszlám iránt.

Másrészről, az Iszlám hangja ugyan mindenhova elért, de csak elszórtan, kisebb csoportokban tudott fennmaradni. A „tudatlanság” korának rendje még erősen tartotta magát. A Muszlimok a hitetlenek közé ékelődve éltek, ahol ez utóbbiak jelentős túlerőt képviseltek és mindent elkövettek, hogy elűzzék őket otthonaikból.

Ilyen körülmények között a Muszlimoknak nem volt esélyük arra, hogy az Iszlám életmódjának áldását megosszák, vagy demonstrálják. Nem alakulhatott ki még kultúrájuk, társadalmi, gazdasági, politikai rendszerük, sem a hadviselésre és békés életvitelre vonatkozó útmutatásuk, amit fel tudtak volna mutatni érvként az Iszlám mellett. Ez a szakasz csak jóval később, Medinában fog bekövetkezni és tömegeket vonzani. Mekkában semmi lehetőség nem nyílt arra, hogy azokat az erkölcsi elveket demonstrálni tudják, amin alapulva életrendjüket felépítik, nem állt módjukban bizonyítani, hogy társadalmat képező tényezővé tudnak válni, ami az Üzenet alapján rendezi önmagát. Allah nyitott utat afelé, hogy mindez ebbe az irányba fejlődjön.

A Próféta négy utolsó Mekkában töltött éve alatt az Iszlám hangja egyre hallhatóbbá vált Yathrebben, ahol az emberek sokkal inkábba elfogadták az eszmét, mit Arábia többi részén. A Prófécia tizenkettedik évében az éves zarándoklat idején egy 75 fős küldöttség Yathrebből, találkozott az egyik éjjel Mohammeddel (béke reá). Ők nem csak az Iszlámot vallották magukénak, hanem otthont, menedéket is ajánlottak a követőknek. Ezt az esélyt Allah alkotta meg, amit a Prófétának ki kellett használnia. Yathreb népe előtt világos volt, hogy nem egy szökevénynek adnak menedéket, hanem Allah Prófétáját fogadják be, tehát vezetőjüknek, kormányzójuknak hívták. Azt is felfogták, hogy a Muszlimok nem az üldöztetés elől megfutamodott menekültek lesznek városukban, hanem egy tömeg, amellyel saját magukat egybe integrálva, szervezett társadalmat hoznak létre. Ezért ajánlották maguk az elöljárók, Yathreb nevének megváltoztatását Medinára, azaz az Iszlám Városára. A Próféta elfogadta a meghívást és valóra váltotta az indítványt, Medinát az Iszlám első Városává tette Arábiában.

Yathreb népe tisztában volt az ajánlat következményeivel. Ez hadüzenet volt egész Arábiának, valamint felhívás egy maguk ellen irányuló társadalmi, gazdasági bojkottra. Az Anszárok Yathrebből (pártfogók) szövetséget kötöttek Aqabánál a Prófétával és pontosan tudták, mire számíthatnak. A szövetség formális deklarálásakor Asad bin Zurarah, a legfiatalabb küldött Yathrebből beszédet intézett: „Ó Yathreb népe! Hallgassatok meg és mérlegeljetek óvatosan! Miként mi jöttünk hozzá, őt Allah Prófétájának tartva, tudnunk kell, hogy Arábia egészét ellenségnek hívjuk ki magunk ellen. Ha magunkkal visszük őt Yathrebbe, meg fognak minket támadni és gyermekeinket kardélre hányják. Ha szíveitek elég bátrak ma, csak akkor és csakis akkor lépjetek szövetségre vele és Allah viszonozni fogja azt. De ha jobban szeretitek az életet, mint őt és Üzenetét, akkor hagyjátok és mentsétek ki magatokat, mert most Allah el fogja fogadni mentségeteket.”

Abbas bin Ubadah bin Naalah, a küldöttség másik tagja megismételte Asad bin Zurarah gondolatát: „Értitek-e, hogy kivel akartok szövetséget kötni? Igen, válaszolták, tudjuk. Az egész világot kihívjátok magatok ellen, ha e szövetséget közzéteszitek. Életeteket és tulajdonotokat komoly fenyegetés fogja érni. Gondoljátok meg jól. Ha olyan gondolat lappang bennetek, hogy majd átadjátok őt az ellenségnek, akkor ennél sokkal jobb, ha most magára hagyjátok őt, mert az a viselkedés szégyent és megaláztatást hozna ránk az Evilágon és a Túlvilágon. Ha komolyan felvállaljátok e meghívás minden következményét, akkor az a legjobb, ha hűségesküt teszünk neki, mert Allahra! Ez akkor jót hoz mindahányunknak az Evilágon és a Túlvilágon.”

Ekkor a küldöttség minden tagja egyhangúan kiáltotta: „Készen állunk és nem félünk kockára tenni vagyonunkat, nemes házaink népét, hozzátartozóinkat az ő Ügyéért.”

Ez volt a híres szövetség, melyet „második Aqabai hűségeskü” címen tartunk számon.

Mekka népe, saját szemszögéből értette a szövetség lényegét. Felismerték, hogy Mohammed (béke reá), akit jól ismertek, erős egyéniséggel és rendkívüli képességekkel rendelkezett, most szilárd talajra talált ezzel az egyezséggel. Integrálni tudja követőit, akiknek rendíthetetlensége, eltökéltsége és Prófétához való hűsége kiállta a próbát és fegyelmezett közösséget tudtak képezni az ő vezetése és útmutatása alatt. Muszlimok tudták, hogy hagyományos életformájuknak véget kell vetniük. Medina stratégiai jelentősége felértékelődött, a megélhetésük alapjául szolgáló kereskedelmet itt biztonságban folytathatták.

Földrajzi elhelyezkedése miatt a Jemen és Szíriai felé karavánok haladtak át rajta. Ez a tény gazdasági előnyökhöz juttatta a várost. Mekka ugyancsak ezen a karavánúton helyezkedett el. A Mekkaiak éves bevétele az áruforgalomból kétszáz dinár volt.

Az Aqabai hűségeskü híre aznap este Qureishez is elérkezet, akik azonnal megértették mit jelent ez számukra. Első reakcióként próbálták az embereket maguk oldalára állítani. Amikor látták, hogy a Muszlimok kis csoportokban Medinába menekülnek, ráébredtek arra, hogy a Próféta is rövid időn belül útra fog kelni. Ennek megakadályozására radikális tervet készítettek elő.

Quraish tanácsot ült, hogy áttekintsék a helyzetet. Arra az elhatározásra jutottak, hogy a Banu Hashim család kivételével minden nemzetség állítson ki egy férfit és ők közösen vessenek véget a Próféta életének. A Próféta családjának egyedül nehéz lett volna Qureish többi nemzetségével hadban állni. Egyszerűbb, ha elégtételt fizetnek meggyilkolásáért ahelyett, hogy bosszúhadjáratot indítanának. Allah kegyelme által minden összeesküvés, amit szőttek a Próféta életének kioltására, elbukott. Végül a Próféta biztonságban eljutott Medinába. Mivel nem tudták megakadályozni migrációját, felhasználták Abdullah bin Ubait Medinában, akinek érdekit sértette a Próféta megjelenése. Ő egy befolyásos főember volt Medinában, aki várta, hogy a polgárok királlyá nevezzék ki. De amikor az Aus és Khazradzs törzsek többsége Muszlim lett és a Prófétának tettek hűségesküt, reménysége a királyságra szertefoszlott. Quresh levélben fordult hozzá: „Miként ellenségünknek menedéket nyújtottatok, nyíltan kijelentjük, hogy vagy leküzdését, vagy száműzetését várjuk el a városukból, vagy ha nem, Istenre esküszünk, hogy megtámadjuk a várost, a férfiakat megöljük, az asszonyokat rabszolgasorsra hajtjuk.” Ez a levél jobban feltüzelte irigységét, ezért késztetést érzett, hogy félrevezesse a Prófétát, de ő óvatos volt és felfedte ármányait.

Quraish részérről egy újabb akció is fenyegetett. Medina egy másik főembere. Saad bin Muaz Mekkába ment, hogy elvégezze az Umrát (rövidített zarándoklatot). Abu Dzsahl a Kába kapujánál útját állta: „Azt hiszed, hogy engedünk békességben Umrát végezni, miközben menedéket adtok és befogadtok egy renegátot tőlünk? Ha nem lennél Ummayyah bin Khalf vendége, nem távoznál innen élve.” Saad válaszolt: „Allahra mondom! Ha akadályozol, én keserű elégtételt veszek és elzárom utadat Medina közelében.” Ez az incidens vezetett odáig, hogy a Mekkaiak gátolták a Kába meglátogatását Muszlimok részére, viszontválaszként pedig a Medinaiak blokkolták az Iszlám ellenségeinek Szíriával történő kereskedelmét. A Muszlimoknak nem volt más esélyük, csak ennek a kereskedelmi útvonalnak az ellenőrzésük alá vonása. Így próbálták rákényszeríteni Quresisht és a többi klánt, hogy ellenséges hozzáállásukat megváltoztassák és szabadítsák fel számukra a Szent helyek látogatását. A Próféta rendkívüli jelentőséget tulajdonított ennek a kérdésnek. Amint a túljutott a Muszlim Közösség letelepítésén és béke-megállapodásokat kötött a szomszédos Zsidó törzsekkel, a következő intézkedéseket hozta:

Először is tárgyalást kezdeményezett a Vörös tenger és a kereskedelmi útvonal közötti területen élő klánokkal. Többségükkel szövetségre lépett, de akivel ez nem sikerült, azokkal is elérte a semlegességi nyilatkozatok megkötését a Muszlimok felé. El nem kötelezettségi egyezséget kötött Dzsuhainah klánnal, akik a tengerpart hegyes vidékeit tartották ellenőrzésük alatt. A Hidzsra első évének végén védelmi szövetséget kötött Bani Damrak klánnal, akik Yanbu és Zawal Ushairah régióját felügyelték. A Hidzsra második évében Bani Mudlidzs csatlakozott ehhez a szövetséghez. Ők a Bani Damra nemzetség szomszédjai voltak. Az egyre szaporodó térítés következményeként egyre többen vették fel az Iszlámot ezekből a klánokból.

Másodsorban, embereiből folytonosan portyázókat küldött a kereskedelmi útvonalakra, akik Quraish felé figyelmeztetést intéztek. Többször maga is csatlakozott ezekhez. A Hidzsra első évében négy portyára került sor. Ezeket sorrendben Hamzah, Ubaidah bin Harith, Saad bin Waqqas és a negyediket maga a Próféta vezette. Az második év első hónapjában két további rajtaütést vittek végig ugyanezen az úton. Ezeket a feljegyzésekben Buwat és Zawal Ushairah portyák néven tartják számon. Két igen fontos dolgot kell azonban itt megjegyezni: Először is nem ontottak vért és nem fosztottak ki egy karavánt sem. Ezzel kívánták Qureish felé jelezni, hogy új szelek fújnak. Másodszor, pedig, hogy a Próféta nem vont be törzsgyökeres Medinai polgárt ezekbe a portyákba, kizárólag Mekkai származásúak vettek ezeken részt. Így akarta elkerülni azt, hogy a konfliktus tovább eszkalálódjon Quraish nemzetségeinek határán túl a többi klánra. Quraish viszont mindet megtett, hogy más klánokat is bevonjon és érdekelté tegye őket a Muszlimokkal történő leszámolásban. Amikor csapatokat küldtek Medina irányába, ezek nem vonakodtak kifosztani az embereket az úton. Például Kurz bin Dzsabir al-Fihrl által vezetett portyán elrabolták a Medinai emberek jószágait a városhoz egészen közel, amivel kimutatták igazi szándékukat.

Így állt a helyzet, amikor a Hidzsra második évének Shaaban havában (623. A. D. február, vagy március), Quraish egy nagy kereskedelmi karavánnal térte meg Szíriából nagy értékű áruval megrakodva, ami Mekka felé tartott. Elérték azt a területet, ami már a Medinaiak felügyelete alá tartozott. A karaván nagy terhet cipelt, védelmét Abu Sufyan látta el, aki ugyan sok harci tapasztalattal rendelkezett, de fegyverek hiányában nem tudta volna feladatát ellátni. Amikor belépett a veszélyes területre, előreküldött egy futárt Mekkába, hogy segítséget kérjen. A futár, az Arábiában honos szokás szerint, felhasította a teve fülét, belevágott az orrába, nyergét felborította a púpján, ingét elől és hátul megtépte, majd hangos kiáltozásban kezdett: „Ó Qureish népe! Küldjetek segítséget karavánotok védelmére Szíriából, amit Abu Sufyan vezet, mert Mohammed a követőivel ki akarja rabolni azt. Ha ez bekövetkezik, nem kapjátok meg árutokat. Fussatok, siessetek a segítséggel!”Ez nagy izgatottságot és dühöt okozott egész Mekkában. Qureish minden főembere készen állt a harcra. 600 jól fegyverzett gyalogos és 100 lovas vonult ki nagy pompával az ütközetre. Nem csak a karaván védelmét akarták biztosítani, hanem egyszer, s mindenkorra, véget akartak vetni a Muszlimok fenyegetésének, akik konszolidálták helyzetüket Medinában. Le akarták verni őket és rá akarták tenni kezüket a kereskedelmi útvonalra, hogy az ezentúl őket szolgálja a jövőben.

A Próféta informálódott a helyzetről és úgy ítélte meg, hogy eljött az idő. Tudta, ha így marad minden a továbbiakban, akkor az Iszlám mozgalma élettelen marad, elgyengül, és minden esélyét elveszti a feléledésre. Ha Quraish megtámadja Medinát, akkor a Muszlimok esélyei nagyon rosszak. A Muszlim Közösség még gyenge volt, a Migránsok (Muhadzsirin), nem tudták stabilizálni gazdaságilag magukat ezalatt a rövid idő alatt Medinában. A Pártfogók (Anszar) még nem voltak próbának kitéve, a szomszédos Zsidó törzsek pedig ellenségesen viselkedtek. A Hipokriták és bálványimádók Medinában erőt képviseltek. A szomszédos klánok körében Quraish-el éreztek együtt, vallási és gazdasági okok miatt. A Próféta nem ítélte kedvezőnek a Muszlimok szempontjából a közelgő invázió kimenetelét.

A második lehetőség nem a város védelme, hanem a karaván megtámadása lett volna. Ehhez nem kellett volna nagy erőfeszítés. Ha ezt az utat választották volna, nem mentek volna vele sokra, sőt, a nevükön is csorba esett volna. Ha annak megy híre a klánok között, hogy ők karavánokat fosztogatnak, akkor Qureish kezébe olyan érv kerül, amivel egyesíteni tudja ellenük a törzseket, belső ellenségeit Medinában, a Hipokritákat és Zsidókat, majd ellehetetlenítik, végül leszámolnak velük. A Muszlimok nem tudtak volna így biztonságban maradni, küldetésük hitele, igazságossága, méltósága elveszett volna. Végül a Próféta hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy akármilyen kis haderőt tud felvonultatni, de ki kell vonulni és eldönteni, élet, vagy halál.

Amikor elhatározásra jutott, szólította a Muhadzsirineket és az Anszárokat, majd előterjesztette javaslatát. Mondta: „Allah ígéretet tett, hogy a kettőből az egyikkel megütköztök. Kereskedelmi karaván érkezik északról, Szíriából, a másik Quraish serege, ami délről vonul erre. Mondjátok, melyiket akarjátok megtámadni a kettő közül?” A többség a karaván mellett szavazott. De a Próféta ugyanazt a kérdést még egyszer megismételte. Ekkor Miqdad bin Amr, a Menekültek közül felállt és így szólt: „Ó Allah Prófétája! Vonuljunk az ellen, akit a te Urad parancsol neked. Mi követünk, bármerre mész. Nem maradunk tétlenek, mint Izrael fiai, mikor Mózesnek mondták: Menj, küzdj meg te és Urad, mi itt várunk. Mi ezzel szemben mondjuk: Te és Urad küzdjetek, mi veletek küzdünk utolsó leheletünkig.”Még ekkor sem jelentette be döntését. Várta, hogy valaki a Pártfogók közül hozzászóljon, hiszen ők még nem néztek szembe az Iszlám megpróbáltatásaival ezelőtt. Eljött az idő, hogy beváltsák ígéretüket. Készek-e vajon az Iszlám ügyéért áldozatot hozni? Még egyszer feltette ugyanazt a kérdést, nem közvetlenül feléjük intézve, de tőlük várva választ. Saad bin Muaz, egy Pártfogó (Anszár) felállt és így szólt: „Uram, úgy tűnik, nekünk szegezted a kérdést.” Igen, válaszolta a Próféta. Majd az Anszár folytatta: „Hittünk neked és abban is, hogy amit elhoztál nekünk, az az Igazság, majd ünnepélyesen fogadalmat tettünk a hozzád való engedelmességre, szófogadásra. Ezért, ó Allah Prófétája, tégy azt, amit tenned kell. Esküszöm Allahra, Aki elküldött téged az Igazzal, hogy mi készek vagyunk elkísérni téged a tengerpartig, és ha bemész a tengerbe, akkor utánad ugrunk. Biztosítunk téged, hogy egy sem fog közülünk hátramaradni, vagy elhagyni téged. Nem tétovázunk egyáltalán, hogy harcoljunk-e, akkor sem, ha holnap kell kivonulnunk a csatatérre. Állhatatosak maradunk a harcban és feláldozzuk életünket. Reménykedünk, hogy Allah kegyelméből, hozzáállásunk örömre deríti szívedet. Bízva Allah áldásában, vezess minket a csatamezőre.”

A beszédeket követően döntés született: Quraish serege ellen vonulnak és nem a karavánt támadják meg. Ez egy erős elhatározásra utaló lépés volt. Összesen háromszáz embert tudtak kiállítani, akik közül 86 Muhadzsir, 62 Aus és 170 Khazradzs volt. A kis had rosszul volt ellátva fegyverekkel, csak néhánynak volt lova és hozzávetőleg 70 tevét tudtak összeszedni. Mindösszesen 60-nak volt páncélja. Nem csoda, hogy azok kivételével, akik készek voltak életüket áldozni az Iszlám Ügyéért, a harcba vonulók többségén félelem lett úrrá, mert úgy érezték, a halálba mennek. Mindig vannak emberek, akik saját, önös érdekeiket nézik. Bár sokan vették fel a vallást, de még nem ismerték fel magukban azt, hogy a hit megköveteli vagyonuk, életük feláldozását, ha szükséges. Ezek közül többen őrültségnek tartották ezt az ütközetet, ami szerintük a vallási lelkesedés irracionális kinyilvánítása volt.

A Próféta és igaz követői felismerték a kritikus idő eljövetelét, aminek érdekében életük sem volt drága. Ezért egyenesen délnyugat felé vonultak, ahonnan Quraish seregét várták. Nem karavánt mentek rabolni, hanem nyílt ütközetben vállalták be a csatát. Ez most mindenki számára bebizonyosodott. Ha a karaván ellen mentek volna, akkor ellenkező irányba, északnyugat felé kellett volna menetelniük. Ramadán 17-ik napján a két had Badr mezején találkozott. Amikor szembenéztek egymással, a Próféta látta, hogy Qureish serege számban háromszorosan és fegyverzetben is felülmúlta a Muszlimokat. Kezeit magasba emelte és mély alázattal imádkozni kezdett: „Ó Allah! Itt van Qureish büszkén hadára. Azért jöttek, hogy bizonyítsák: a Te Prófétád hamis! Ó Allah! Küldd el azt a sikert, amit ígértél. Ó Allah! Ha elpusztítják a Te szolgálóiból álló kis sereget, akkor nem marad, aki a Földön Hozzád imádkozna.”

Ez az összecsapás a Mekkai menekültek számára nagy próbatétellel járt, hiszen saját közeli hozzátartozóikkal, atyáikkal, fiaikkal, nagybátyjukkal, fivéreikkel szemben kellett kardot rántaniuk. Csak azok tudtak ennek megfelelni, akik elfogadták az Igazságot, ezt magukba asszimilálták és elvetették a hamis hiedelmeket. Az Anszárok esetében sem volt kisebb a tét. Eddig a hatalommal bíró Quraish szövetségesei voltak. Ezzel a kivonulással a szövetségnek vége és hosszú időre elvetették az ellenségeskedés magját velük szemben. Hatalmas próbatétel, melynek során egy pár ezres kis város háborúba indult egész Arábia ellen. Csak olyanok tudtak erre vállalkozni, akikben az Iszlám gyökeret eresztett és készek voltak ezért mindent feláldozni. Allah elfogadta a Muhadzsirinek és Anszárok áldozatát, amit hitükért tettek. A büszke Qureish serege lenézte a betegesen felfegyverzett „Iszlám követőket.” Mégis, hetvenen haltak meg Qureish hadából és egy másik hetven esett a Muszlimok fogságába. Fegyvereik felszereléseik a Muszlimok hadizsákmánya lett. Legjobb katonai vezetőik, főembereik, akik az Iszlám legvérmesebb ellenzői voltak, mind odavesztek ebben a harcban. Nem csoda, hogy ezt követően az Iszlám komoly tényezővé vált, amivel mindenkinek számolnia kellett. Egy nyugati kutató szerint, Badr előtt az Iszlám egy vallás és államforma volt. A csata után pedig államvallássá és magává az állammá lett.

Tárgyalt témák

Ez a Szúra egy nagy harcot tekint át, de itt az értékelés más, mint amit egy világi katonai vezető tenne egy győzelem után.

1. Nem kárörvendő, nem dicsőséget zeng. A Muszlimok morális hiányosságait hozza felszínre azért, hogy javítani tudjanak magukon, belső értékeiken.

2. A győzelmet Allah aratta, nem saját értékeik, felkészültségük, mert földi logikával ennek a harcnak nem így kellett volna végződnie. Ez tanulság arra, hogy mindig Allahra kell hagyatkozni dolgainkban.

3. Látható az Igaz és hamis konfliktusa és rávezet a követendő értékekre, ami sikerre vezet, ha egy ilyen konfliktus kialakul

4. Példabeszéd hangzik el a Hipokriták, bálványimádók, Zsidók és hadifoglyok felé a helyes viselkedésről, morális hozzáállásról, egyezségekkel kapcsolatos kötelezettségekről.

5. Rendelkezik a hadizsákmányról. A Muszlimok számára ez nem juss, járandóság, hanem Allahtól kapott adomány, amit alázattal kell fogadni és Allah kritériumai szerint kell elosztani, felhasználni. Ebben részt kell kapnia a szegénynek, kivetettnek, de magának Allah Ügyének is.

6. Béke és háború törvényeinek elrendelése ott, ahol ezek aktuálisak, az Iszlám Közösség Medinai példáján keresztül. Muszlimoknak el kell határolódniuk a „tudatlanságtól” mind békében, mind háborúban, így erkölcsi magasságot kell kialakítani és azt megtartani környezetünkben. Az Iszlám történelem legelejéről szóló példa az erkölcs útjának választására, még a legnehezebb helyzetben is. A gyakorlati életben is ez a rögös, de egyenes út vezet a világosság felé.

7. Az Iszlám Alkotmány néhány cikkelyének megemlítése arra az esetre, ha a Muszlimok a nem Iszlám többségű területeken, országokban élnek, tehát a Dar-ul-Iszlámon (Iszlám Otthon) kívül.

Témák és kapcsolódásuk

Az első részben a Hadizsákmányról esik szó. A Korán értelmezésében ez nem zsákmány, hanem Allah adománya, amit azzal bizonyít, hogy a Badrban és máshol aratott győzelmet nem Muszlimok aratták, hanem Ő. Ezért Ő formál jogot a zsákmány felett intézkedéseket meghozni. Ezt a jogot a Prófétára ruházza. A 40. versben a Muszlimoknak egy Iszlám Ügyéért vívott harcban el kell határolódniuk a zsákmányszerzőtől, mint céltól. 1-41

A Badri csatát Allah rendelte el azért, hogy az Iszlám győzelmet arathasson a „tudatlanság” felett. A Muszlimoknak ezért bízniuk kell Istenben és készen kell állniuk a harcra. 42-54

Az egyezségek megtörésének tilalma mindaddig, amíg a másik fél betartja azt. 55-59

A Muszlimoknak folyamatosan készen kell állniuk a harcra minden területen. Ha a szembenálló fél békére hajlik, akkor ezt a Muszlim félnek követnie kell és a béke irányába kell elmozdulnia. 60-66

Hadifoglyokra vonatkozó elrendelések. 67-71

A Muszlimok egységben tartása érdekében tanítás a szívek közti kapcsolatok kiépítésére egymás közt. 72-75


Surah 8

8. szura

Total Verses: 75Összes vers: 75
Revealed in: MedinaKinyilatkoztatva: Medina

بِسْمِ ٱللَّهِ ٱلرَّحْمَٰنِ ٱلرَّحِيمِ
(1 : 1)

In the name of God, Most Gracious, Most Merciful

A Mindenható és Könyörületes Allah nevében

يَسْـَٔلُونَكَ عَنِ ٱلْأَنفَالِ ۖ قُلِ ٱلْأَنفَالُ لِلَّهِ وَٱلرَّسُولِ ۖ فَٱتَّقُوا۟ ٱللَّهَ وَأَصْلِحُوا۟ ذَاتَ بَيْنِكُمْ ۖ وَأَطِيعُوا۟ ٱللَّهَ وَرَسُولَهُۥٓ إِن كُنتُم مُّؤْمِنِينَ
(8 : 1)
1. They ask thee concerning (things taken as) spoils of war. Say: “(such) spoils are at the disposal of Allah and the Messenger. So fear Allah, and keep straight the relations between yourselves: Obey Allah and His Messenger, if ye do believe1”> [1].”

1.Megkérdeznek (ó Mohammed) a hadizsákmányról, mondd: „A hadizsákmány Allahé és a Prófétáé. Őrizkedjetek Allahtól és tegyétek jobbá azt, mi köztetek van (kapcsolatot). Engedelmeskedjetek Allahnak és a Prófétának, ha hívők vagytok [1].”

إِنَّمَا ٱلْمُؤْمِنُونَ ٱلَّذِينَ إِذَا ذُكِرَ ٱللَّهُ وَجِلَتْ قُلُوبُهُمْ وَإِذَا تُلِيَتْ عَلَيْهِمْ ءَايَٰتُهُۥ زَادَتْهُمْ إِيمَٰنًۭا وَعَلَىٰ رَبِّهِمْ يَتَوَكَّلُونَ
(8 : 2)
2. For, Believers are those who, when Allah is mentioned, feel a tremor in their hearts, and when they hear His signs rehearsed, find their faith strengthened, and put (all) their trust in their Lord;

2.Azok az (igaz) hívők, akik ha Allahot említik, megremeg szívük, ha Áyáit olvassák nekik, az hitüket gyarapítja és Urukra hagyatkoznak.

ٱلَّذِينَ يُقِيمُونَ ٱلصَّلَوٰةَ وَمِمَّا رَزَقْنَٰهُمْ يُنفِقُونَ
(8 : 3)
3. Who establish regular prayers and spend (freely) out of the gifts We have given them for sustenance:

3.Akik megtartják az imát és áldoznak gondviselésből, mit nekik adtunk.

أُو۟لَٰٓئِكَ هُمُ ٱلْمُؤْمِنُونَ حَقًّۭا ۚ لَّهُمْ دَرَجَٰتٌ عِندَ رَبِّهِمْ وَمَغْفِرَةٌۭ وَرِزْقٌۭ كَرِيمٌۭ
(8 : 4)
4. Such in truth are the believers: they have grades of dignity with their Lord, and forgiveness, and generous sustenance [2]:

4.Ezek ők, a hívők valóban. Fokozatok (megbecsülés) járnak nekik Uruktól, megbocsájtás és nemes gondviselés [2].

كَمَآ أَخْرَجَكَ رَبُّكَ مِنۢ بَيْتِكَ بِٱلْحَقِّ وَإِنَّ فَرِيقًۭا مِّنَ ٱلْمُؤْمِنِينَ لَكَٰرِهُونَ
(8 : 5)
5. Just as thy Lord ordered thee out of thy house in truth, even though a party among the Believers disliked it,

5.Amint kiparancsolt Urad a házadból az Igazzal, de a hívők között voltak, kik idegenkedtek.

يُجَٰدِلُونَكَ فِى ٱلْحَقِّ بَعْدَمَا تَبَيَّنَ كَأَنَّمَا يُسَاقُونَ إِلَى ٱلْمَوْتِ وَهُمْ يَنظُرُونَ
(8 : 6)
6. Disputing with thee concerning the truth after it was made manifest, as if they were being driven to death and they (actually) saw it [3].

6.Vitába szállnak veled az Igazról, miután az megnyilvánult. Mintha a halálba vezetnék őket, s ők csak néztek [3].

وَإِذْ يَعِدُكُمُ ٱللَّهُ إِحْدَى ٱلطَّآئِفَتَيْنِ أَنَّهَا لَكُمْ وَتَوَدُّونَ أَنَّ غَيْرَ ذَاتِ ٱلشَّوْكَةِ تَكُونُ لَكُمْ وَيُرِيدُ ٱللَّهُ أَن يُحِقَّ ٱلْحَقَّ بِكَلِمَٰتِهِۦ وَيَقْطَعَ دَابِرَ ٱلْكَٰفِرِينَ
(8 : 7)
7. Behold! Allah promised you one of the two (enemy) parties, that it should be yours: Ye wished that the one unarmed should be yours, but Allah willed to justify the Truth according to His words and to cut off the roots of the Unbelievers [4];-

7.Allah megígérte nektek egyiket a két (ellenséges) hadból. De ti azt akartátok, hogy legyen tiétek az, amelyik fegyvertelen. Allah azt akarja, hogy jusson érvényre az Igazság az Ő Szava által és tépje ki a hitetlenek gyökerét [4].

لِيُحِقَّ ٱلْحَقَّ وَيُبْطِلَ ٱلْبَٰطِلَ وَلَوْ كَرِهَ ٱلْمُجْرِمُونَ
(8 : 8)
8. That He might justify Truth and prove Falsehood false, distasteful though it be to those in guilt.

8.(Azért), hogy érvényre juttassa az igazat és meghiúsítsa a hiábavalót, akkor is, ha iszonyodnak ettől a bűnösök.

إِذْ تَسْتَغِيثُونَ رَبَّكُمْ فَٱسْتَجَابَ لَكُمْ أَنِّى مُمِدُّكُم بِأَلْفٍۢ مِّنَ ٱلْمَلَٰٓئِكَةِ مُرْدِفِينَ
(8 : 9)
9. Remember ye implored the assistance of your Lord, and He answered you: “I will assist you with a thousand of the angels, ranks on ranks [5].”

9.Mikor Uratokhoz fordultatok megerősítésért, válaszolt nektek: „Én lenyújtok nektek ezer Angyalt sorokba rendezve [5].”

وَمَا جَعَلَهُ ٱللَّهُ إِلَّا بُشْرَىٰ وَلِتَطْمَئِنَّ بِهِۦ قُلُوبُكُمْ ۚ وَمَا ٱلنَّصْرُ إِلَّا مِنْ عِندِ ٱللَّهِ ۚ إِنَّ ٱللَّهَ عَزِيزٌ حَكِيمٌ
(8 : 10)
10. Allah made it but a message of hope, and an assurance to your hearts: (in any case) there is no help except from Allah. and Allah is Exalted in Power, Wise.

10.Ezt nem másnak szánta Allah, mint örömhírnek, hogy megnyugodjon általa szívetek, (hiszen) nincs más pártfogás, csak az, mi Allahtól jön. Mert bizony, Allah a Nagyszerű, a Bölcs.

إِذْ يُغَشِّيكُمُ ٱلنُّعَاسَ أَمَنَةًۭ مِّنْهُ وَيُنَزِّلُ عَلَيْكُم مِّنَ ٱلسَّمَآءِ مَآءًۭ لِّيُطَهِّرَكُم بِهِۦ وَيُذْهِبَ عَنكُمْ رِجْزَ ٱلشَّيْطَٰنِ وَلِيَرْبِطَ عَلَىٰ قُلُوبِكُمْ وَيُثَبِّتَ بِهِ ٱلْأَقْدَامَ
(8 : 11)
11. Remember He covered you with a sort of drowsiness, to give you calm as from Himself, and he caused rain to descend on you from heaven, to clean you therewith, to remove from you the stain of Satan, to strengthen your hearts, and to plant your feet firmly therewith [6].

11.Mikor elhomályosít titeket az álom, megnyugvást nyújt Tőle. Majd az Égből vizet bocsát le rátok, hogy megtisztítson általa és levegye rólatok a Sátán szennyét. (Hogy) megkösse szíveteket és megszilárdítsa lábaitokat [6].

إِذْ يُوحِى رَبُّكَ إِلَى ٱلْمَلَٰٓئِكَةِ أَنِّى مَعَكُمْ فَثَبِّتُوا۟ ٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ ۚ سَأُلْقِى فِى قُلُوبِ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ ٱلرُّعْبَ فَٱضْرِبُوا۟ فَوْقَ ٱلْأَعْنَاقِ وَٱضْرِبُوا۟ مِنْهُمْ كُلَّ بَنَانٍۢ
(8 : 12)
12. Remember thy Lord inspired the angels (with the message): “I am with you: give firmness to the Believers: I will instil terror into the hearts of the Unbelievers: smite ye above their necks and smite all their finger-tips off them [7].”

12.Mikor azt sugallta Urad az Angyaloknak: „Én veletek vagyok, tegyétek rendíthetetlenné azokat, kik hisznek, Én majd félelmet vetek azok szíveibe, kik tagadnak. Sújtsatok le a nyakak fölé, sújtsatok le minden ujjukra [7].”

ذَٰلِكَ بِأَنَّهُمْ شَآقُّوا۟ ٱللَّهَ وَرَسُولَهُۥ ۚ وَمَن يُشَاقِقِ ٱللَّهَ وَرَسُولَهُۥ فَإِنَّ ٱللَّهَ شَدِيدُ ٱلْعِقَابِ
(8 : 13)
13. This because they contended against Allah and His Messenger. If any contend against Allah and His Messenger, Allah is strict in punishment.

13.Ez hát, miáltal szembeszálltak Allahhal és az Ő Prófétájával. Aki szembeszáll Allahhal és az Ő Prófétájával, bizony, Allah Szigorú Büntető.

ذَٰلِكُمْ فَذُوقُوهُ وَأَنَّ لِلْكَٰفِرِينَ عَذَابَ ٱلنَّارِ
(8 : 14)
14. Thus (will it be said): “Taste ye then of the (punishment): for those who resist Allah, is the penalty of the Fire.”

14.Ezt (mondják majd): „Ízleljétek meg (a büntetést). Mert bizony, hitetleneké a Pokol szenvedése!”

يَٰٓأَيُّهَا ٱلَّذِينَ ءَامَنُوٓا۟ إِذَا لَقِيتُمُ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ زَحْفًۭا فَلَا تُوَلُّوهُمُ ٱلْأَدْبَارَ
(8 : 15)
15. O ye who believe! when ye meet the Unbelievers in hostile array, never turn your backs to them [8].

15.Ó, kik hisznek! Ha találkoztok ellenetek vonuló hitetlenekkel, ne fordítsatok nekik hátat [8].

وَمَن يُوَلِّهِمْ يَوْمَئِذٍۢ دُبُرَهُۥٓ إِلَّا مُتَحَرِّفًۭا لِّقِتَالٍ أَوْ مُتَحَيِّزًا إِلَىٰ فِئَةٍۢ فَقَدْ بَآءَ بِغَضَبٍۢ مِّنَ ٱللَّهِ وَمَأْوَىٰهُ جَهَنَّمُ ۖ وَبِئْسَ ٱلْمَصِيرُ
(8 : 16)
16. If any do turn his back to them on such a day – unless it be in a stratagem of war, or to retreat to a troop (of his own)- he draws on himself the wrath of Allah, and his abode is Hell,- an evil refuge (indeed)!

16.Aki ezen a napon hátat fordít nekik, hacsak nem harci fondorlatból, vagy, hogy csapatához zárkózzék, az kivívja Allah haragját és hajléka a Pokol, ahol sorsa nyomorú.

فَلَمْ تَقْتُلُوهُمْ وَلَٰكِنَّ ٱللَّهَ قَتَلَهُمْ ۚ وَمَا رَمَيْتَ إِذْ رَمَيْتَ وَلَٰكِنَّ ٱللَّهَ رَمَىٰ ۚ وَلِيُبْلِىَ ٱلْمُؤْمِنِينَ مِنْهُ بَلَآءً حَسَنًا ۚ إِنَّ ٱللَّهَ سَمِيعٌ عَلِيمٌۭ
(8 : 17)
17. It is not ye who slew them; it was Allah: when thou threwest (a handful of dust), it was not thy act, but Allah’s: in order that He might test the Believers by a gracious trial from Himself: for Allah is He Who heareth and knoweth (all things) [9].

17.Nem ti öltétek meg őket, hanem Allah ölte meg őket. Nem te hintettél (port szemükbe), amikor hintettél, hanem Allah hintett, hogy próbára tegye a hívőket Tőle jövő dicső megpróbáltatással. Mert bizony, Allah a Meghallgató, a Mindentudó [9].

ذَٰلِكُمْ وَأَنَّ ٱللَّهَ مُوهِنُ كَيْدِ ٱلْكَٰفِرِينَ
(8 : 18)
18. That, and also because Allah is He Who makes feeble the plans and stratagem of the Unbelievers.

18.Ez hát. Mert bizony, Allah meggyengíti a hitetlenek fondorlatát.

إِن تَسْتَفْتِحُوا۟ فَقَدْ جَآءَكُمُ ٱلْفَتْحُ ۖ وَإِن تَنتَهُوا۟ فَهُوَ خَيْرٌۭ لَّكُمْ ۖ وَإِن تَعُودُوا۟ نَعُدْ وَلَن تُغْنِىَ عَنكُمْ فِئَتُكُمْ شَيْـًۭٔا وَلَوْ كَثُرَتْ وَأَنَّ ٱللَّهَ مَعَ ٱلْمُؤْمِنِينَ
(8 : 19)
19. (O Unbelievers!) if ye prayed for victory and judgment, now hath the judgment come to you: if ye desist (from wrong), it will be best for you: if ye return (to the attack), so shall We. Not the least good will your forces be to you even if they were multiplied: for verily Allah is with those who believe [10]!

19.(Ó hitetlenek!) Ha győzelemért és Igazságért könyörögtetek, hát eljött nektek az Igazság. Ha véget vettek (a rossznak), jobb nektek. Ha visszatértek (támadni), akkor Mi is visszatérünk. Semmit nem segít rajtatok hadatok, még ha sokan is vagytok. Mert bizony, Allah a hívőkkel van [10].

يَٰٓأَيُّهَا ٱلَّذِينَ ءَامَنُوٓا۟ أَطِيعُوا۟ ٱللَّهَ وَرَسُولَهُۥ وَلَا تَوَلَّوْا۟ عَنْهُ وَأَنتُمْ تَسْمَعُونَ
(8 : 20)
20. O ye who believe! Obey Allah and His Messenger, and turn not away from him when ye hear (him speak).

20. Ó, kik hisznek! Engedelmeskedjetek Allahnak, az Ő Prófétájának és ne forduljatok el tőle, mikor halljátok (beszélni).

وَلَا تَكُونُوا۟ كَٱلَّذِينَ قَالُوا۟ سَمِعْنَا وَهُمْ لَا يَسْمَعُونَ
(8 : 21)
21. Nor be like those who say, “We hear,” but listen not:

21.Ne legyetek olyanok, kik mondják: „Hallunk,” de ők nem hallanak.

إِنَّ شَرَّ ٱلدَّوَآبِّ عِندَ ٱللَّهِ ٱلصُّمُّ ٱلْبُكْمُ ٱلَّذِينَ لَا يَعْقِلُونَ
(8 : 22)
22. For the worst of beasts in the sight of Allah are the deaf and the dumb,- those who understand not.

22.Leggyarlóbb lények Allahnál a süketek, némák, akik nem fognak fel.

وَلَوْ عَلِمَ ٱللَّهُ فِيهِمْ خَيْرًۭا لَّأَسْمَعَهُمْ ۖ وَلَوْ أَسْمَعَهُمْ لَتَوَلَّوا۟ وَّهُم مُّعْرِضُونَ
(8 : 23)
23. If Allah had found in them any good. He would indeed have made them listen: (As it is), if He had made them listen, they would but have turned back and declined (Faith).

23.Ha Allah jót találna bennük, bizony, hallásra bírná őket. Ha hallásra bírná őket, bizony elfordulnának és szembeszegülnének.

يَٰٓأَيُّهَا ٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ ٱسْتَجِيبُوا۟ لِلَّهِ وَلِلرَّسُولِ إِذَا دَعَاكُمْ لِمَا يُحْيِيكُمْ ۖ وَٱعْلَمُوٓا۟ أَنَّ ٱللَّهَ يَحُولُ بَيْنَ ٱلْمَرْءِ وَقَلْبِهِۦ وَأَنَّهُۥٓ إِلَيْهِ تُحْشَرُونَ
(8 : 24)
24. O ye who believe! give your response to Allah and His Messenger, when He calleth you to that which will give you life; and know that Allah cometh in between a man and his heart, and that it is He to Whom ye shall (all) be gathered [11].

24.Ó, kik hisznek! Válaszoljatok Allahnak és a Prófétának, mikor arra szólít titeket, ami életre kelt benneteket. Tudjátok, hogy az ember és annak szíve között Allah közvetít! Ő az, Kihez össze lesztek terelve [11].

وَٱتَّقُوا۟ فِتْنَةًۭ لَّا تُصِيبَنَّ ٱلَّذِينَ ظَلَمُوا۟ مِنكُمْ خَآصَّةًۭ ۖ وَٱعْلَمُوٓا۟ أَنَّ ٱللَّهَ شَدِيدُ ٱلْعِقَابِ
(8 : 25)
25. And fear tumult or oppression, which affecteth not in particular (only) those of you who do wrong: and know that Allah is strict in punishment [12].

25.Őrizkedjetek a kísértéstől, mely nem kizárólag azokat sújtja közületek, kik bűnösök. Tudjátok, hogy Allah Szigorú Büntető [12].

وَٱذْكُرُوٓا۟ إِذْ أَنتُمْ قَلِيلٌۭ مُّسْتَضْعَفُونَ فِى ٱلْأَرْضِ تَخَافُونَ أَن يَتَخَطَّفَكُمُ ٱلنَّاسُ فَـَٔاوَىٰكُمْ وَأَيَّدَكُم بِنَصْرِهِۦ وَرَزَقَكُم مِّنَ ٱلطَّيِّبَٰتِ لَعَلَّكُمْ تَشْكُرُونَ
(8 : 26)
26. Call to mind when ye were a small (band), despised through the land, and afraid that men might despoil and kidnap you; But He provided a safe asylum for you, strengthened you with His aid, and gave you Good things for sustenance: that ye might be grateful [13].

26.Emlékezzetek, mikor kevesek, kivetettek voltatok a Földön és féltetek, hogy az emberek elrabolnak titeket. Ő befogadott és pártfogásával támogatott titeket, gondviselést nyújtott nektek a jókból, hátha tán hálát adtok [13].

يَٰٓأَيُّهَا ٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ لَا تَخُونُوا۟ ٱللَّهَ وَٱلرَّسُولَ وَتَخُونُوٓا۟ أَمَٰنَٰتِكُمْ وَأَنتُمْ تَعْلَمُونَ
(8 : 27)
27. O ye that believe! betray not the trust of Allah and the Messenger, nor misappropriate knowingly things entrusted to you [14].

27.Ó, kik hisznek! Ne áruljátok el Allahot és a Prófétát, ne áruljátok el a rátok bízott javakat és ezt tudjátok [14].

وَٱعْلَمُوٓا۟ أَنَّمَآ أَمْوَٰلُكُمْ وَأَوْلَٰدُكُمْ فِتْنَةٌۭ وَأَنَّ ٱللَّهَ عِندَهُۥٓ أَجْرٌ عَظِيمٌۭ
(8 : 28)
28. And know ye that your possessions and your progeny are but a trial; and that it is Allah with Whom lies your highest reward [15].

28.Tudjátok, hogy vagyonotok, gyermekeitek kísértés! Mert bizony, Allah! Nála a hatalmas bér [15]!

يَٰٓأَيُّهَا ٱلَّذِينَ ءَامَنُوٓا۟ إِن تَتَّقُوا۟ ٱللَّهَ يَجْعَل لَّكُمْ فُرْقَانًۭا وَيُكَفِّرْ عَنكُمْ سَيِّـَٔاتِكُمْ وَيَغْفِرْ لَكُمْ ۗ وَٱللَّهُ ذُو ٱلْفَضْلِ ٱلْعَظِيمِ
(8 : 29)
29. O ye who believe! if ye fear Allah, He will grant you a criterion (to judge between right and wrong), remove from you (all) evil (that may afflict) you, and forgive you: for Allah is the Lord of grace unbounded [16].

29.Ó, kik hisznek! Ha őrizkedtek Allahtól, Ő megteszi nektek az Ismérveket, leveszi rólatok rossztéteményeiteket és megbocsájt nektek. Allah a Hatalmas Kiváltság Birtokosa [16]!

وَإِذْ يَمْكُرُ بِكَ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ لِيُثْبِتُوكَ أَوْ يَقْتُلُوكَ أَوْ يُخْرِجُوكَ ۚ وَيَمْكُرُونَ وَيَمْكُرُ ٱللَّهُ ۖ وَٱللَّهُ خَيْرُ ٱلْمَٰكِرِينَ
(8 : 30)
30. Remember how the Unbelievers plotted against thee, to keep thee in bonds, or slay thee, or get thee out (of thy home). They plot and plan, and Allah too plans; but the best of planners is Allah [17].

30.Ha tervet szőnek ellened azok, kik hitetlenek, hogy megbénítsanak, vagy megöljenek, vagy kiűzzenek, (akkor csak) szövögessenek. Allah is sző! Allah a Legjobb Tervszövő [17]!

وَإِذَا تُتْلَىٰ عَلَيْهِمْ ءَايَٰتُنَا قَالُوا۟ قَدْ سَمِعْنَا لَوْ نَشَآءُ لَقُلْنَا مِثْلَ هَٰذَآ ۙ إِنْ هَٰذَآ إِلَّآ أَسَٰطِيرُ ٱلْأَوَّلِينَ
(8 : 31)
31. When Our Signs are rehearsed to them, they say: “We have heard this (before): if we wished, we could say (words) like these: these are nothing but tales of the ancients.”

31.Ha felolvassák nekik Áyáinkat, mondják: „Bizony, mi hallottuk (ezt korábban). Ha akarnánk, mi is mondanánk olyat, mint ez. Ez nem más, mint az elődök meséi.”

وَإِذْ قَالُوا۟ ٱللَّهُمَّ إِن كَانَ هَٰذَا هُوَ ٱلْحَقَّ مِنْ عِندِكَ فَأَمْطِرْ عَلَيْنَا حِجَارَةًۭ مِّنَ ٱلسَّمَآءِ أَوِ ٱئْتِنَا بِعَذَابٍ أَلِيمٍۢ
(8 : 32)
32. Remember how they said: “O Allah if this is indeed the Truth from Thee, rain down on us a shower of stones form the sky, or send us a grievous penalty [18].”

32.Mikor mondták: „Ó Allah! Ha ez lenne az Igaz Tőled, akkor bocsáss le kőzáport az Égből, vagy hozz ránk fájdalmas büntetést [18]!”

وَمَا كَانَ ٱللَّهُ لِيُعَذِّبَهُمْ وَأَنتَ فِيهِمْ ۚ وَمَا كَانَ ٱللَّهُ مُعَذِّبَهُمْ وَهُمْ يَسْتَغْفِرُونَ
(8 : 33)
33. But Allah was not going to send them a penalty whilst thou wast amongst them; nor was He going to send it whilst they could ask for pardon.

33.Allah nem gyötörte meg őket, míg velük voltál, Allah nem Gyötrelmezőjük addig, míg bűnbánatért esedeznek.

وَمَا لَهُمْ أَلَّا يُعَذِّبَهُمُ ٱللَّهُ وَهُمْ يَصُدُّونَ عَنِ ٱلْمَسْجِدِ ٱلْحَرَامِ وَمَا كَانُوٓا۟ أَوْلِيَآءَهُۥٓ ۚ إِنْ أَوْلِيَآؤُهُۥٓ إِلَّا ٱلْمُتَّقُونَ وَلَٰكِنَّ أَكْثَرَهُمْ لَا يَعْلَمُونَ
(8 : 34)
34. But what plea have they that Allah should not punish them, when they keep out (men) from the sacred Mosque – and they are not its guardians? No men can be its guardians except the righteous; but most of them do not understand.

34. Miként lehet, hogy nem gyötri meg őket Allah, ha ők akadályozzák (az eljutást) a Sérthetetlen Szentélyhez és annak ők nem őrei? Annak őrei csak azok (lehetnek), kik őrizkednek, de legtöbbjük nem tudja.

وَمَا كَانَ صَلَاتُهُمْ عِندَ ٱلْبَيْتِ إِلَّا مُكَآءًۭ وَتَصْدِيَةًۭ ۚ فَذُوقُوا۟ ٱلْعَذَابَ بِمَا كُنتُمْ تَكْفُرُونَ
(8 : 35)
35. Their prayer at the House (of Allah. is nothing but whistling and clapping of hands: (Its only answer can be), “Taste ye the penalty because ye blasphemed.”

35.Nem volt imájuk a Háznál más, mint sípszó és csattogás, hát ízleljétek meg a szenvedést, miáltal tagadtatok.

إِنَّ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ يُنفِقُونَ أَمْوَٰلَهُمْ لِيَصُدُّوا۟ عَن سَبِيلِ ٱللَّهِ ۚ فَسَيُنفِقُونَهَا ثُمَّ تَكُونُ عَلَيْهِمْ حَسْرَةًۭ ثُمَّ يُغْلَبُونَ ۗ وَٱلَّذِينَ كَفَرُوٓا۟ إِلَىٰ جَهَنَّمَ يُحْشَرُونَ
(8 : 36)
36. The Unbelievers spend their wealth to hinder (man) from the path of Allah, and so will they continue to spend; but in the end they will have (only) regrets and sighs; at length they will be overcome: and the Unbelievers will be gathered together to Hell;-

36.Akik tagadnak, vagyonukat arra áldozzák, hogy akadályozzanak Allah útján és (mindig) erre fogják azt áldozni. Gyötrelem lesz rajtuk, majd legyőzik őket. Akik tagadnak, a Pokol lesz gyűjtőhelyük.

لِيَمِيزَ ٱللَّهُ ٱلْخَبِيثَ مِنَ ٱلطَّيِّبِ وَيَجْعَلَ ٱلْخَبِيثَ بَعْضَهُۥ عَلَىٰ بَعْضٍۢ فَيَرْكُمَهُۥ جَمِيعًۭا فَيَجْعَلَهُۥ فِى جَهَنَّمَ ۚ أُو۟لَٰٓئِكَ هُمُ ٱلْخَٰسِرُونَ
(8 : 37)
37. In order that Allah may separate the impure from the pure, put the impure, one on another, heap them together, and cast them into Hell. They will be the ones to have lost.

37.Hogy Allah megkülönböztesse a szennyet az üdvöstől, egy kupacba teszi a szennyet, egyiket a másikára mind, majd a Pokolra veti. Ezek ők, a vesztesek.

قُل لِّلَّذِينَ كَفَرُوٓا۟ إِن يَنتَهُوا۟ يُغْفَرْ لَهُم مَّا قَدْ سَلَفَ وَإِن يَعُودُوا۟ فَقَدْ مَضَتْ سُنَّتُ ٱلْأَوَّلِينَ
(8 : 38)
38. Say to the Unbelievers, if (now) they desist (from Unbelief), their past would be forgiven them; but if they persist, the punishment of those before them is already (a matter of warning for them).

38.Mondd a hitetleneknek, ha véget vetnek (hitetlenségüknek) bocsánatot nyernek múltbéli (dolgaik). De ha visszatérnek (a hitetlenségbe), a letűnt elődök példája (vár rájuk).

وَقَٰتِلُوهُمْ حَتَّىٰ لَا تَكُونَ فِتْنَةٌۭ وَيَكُونَ ٱلدِّينُ كُلُّهُۥ لِلَّهِ ۚ فَإِنِ ٱنتَهَوْا۟ فَإِنَّ ٱللَّهَ بِمَا يَعْمَلُونَ بَصِيرٌۭ
(8 : 39)
39. And fight them on until there is no more tumult or oppression, and there prevail justice and faith in Allah altogether and everywhere; but if they cease, verily Allah doth see all that they do.

39.Küzdj meg velük, hogy ne legyen ármány és a vallás mind, csak Allahé legyen. Ha véget vetnek, hát Allah Látója annak, mit tesznek

وَإِن تَوَلَّوْا۟ فَٱعْلَمُوٓا۟ أَنَّ ٱللَّهَ مَوْلَىٰكُمْ ۚ نِعْمَ ٱلْمَوْلَىٰ وَنِعْمَ ٱلنَّصِيرُ
(8 : 40)
40. If they refuse, be sure that Allah is your Protector – the best to protect and the best to help.

40.Ha szembeszállnak, hát tudjátok, hogy Allah a ti Oltalmazótok. Kegyes Oltalmazó és Kegyes Pártfogó!

وَٱعْلَمُوٓا۟ أَنَّمَا غَنِمْتُم مِّن شَىْءٍۢ فَأَنَّ لِلَّهِ خُمُسَهُۥ وَلِلرَّسُولِ وَلِذِى ٱلْقُرْبَىٰ وَٱلْيَتَٰمَىٰ وَٱلْمَسَٰكِينِ وَٱبْنِ ٱلسَّبِيلِ إِن كُنتُمْ ءَامَنتُم بِٱللَّهِ وَمَآ أَنزَلْنَا عَلَىٰ عَبْدِنَا يَوْمَ ٱلْفُرْقَانِ يَوْمَ ٱلْتَقَى ٱلْجَمْعَانِ ۗ وَٱللَّهُ عَلَىٰ كُلِّ شَىْءٍۢ قَدِيرٌ
(8 : 41)
41. And know that out of all the booty that ye may acquire (in war), a fifth share is assigned to Allah,- and to the Messenger, and to near relatives, orphans, the needy, and the wayfarer,- if ye do believe in Allah and in the revelation We sent down to Our servant on the Day of Testing,- the Day of the meeting of the two forces. For Allah hath power over all things [19].

41.Tudjátok, hogy bármit zsákmányoltok, annak egyötöde Allahé, a Prófétáé, közeli hozzátartozóké, az árváké, szegényeké és a vándoré, ha hisztek Allahban, s abban, mit kinyilatkoztattunk szolgálójára az Ismérvek (Furqan) Napján, a Napon, mikor a két had találkozott. Allah a Mindenre Képes [19].

إِذْ أَنتُم بِٱلْعُدْوَةِ ٱلدُّنْيَا وَهُم بِٱلْعُدْوَةِ ٱلْقُصْوَىٰ وَٱلرَّكْبُ أَسْفَلَ مِنكُمْ ۚ وَلَوْ تَوَاعَدتُّمْ لَٱخْتَلَفْتُمْ فِى ٱلْمِيعَٰدِ ۙ وَلَٰكِن لِّيَقْضِىَ ٱللَّهُ أَمْرًۭا كَانَ مَفْعُولًۭا لِّيَهْلِكَ مَنْ هَلَكَ عَنۢ بَيِّنَةٍۢ وَيَحْيَىٰ مَنْ حَىَّ عَنۢ بَيِّنَةٍۢ ۗ وَإِنَّ ٱللَّهَ لَسَمِيعٌ عَلِيمٌ
(8 : 42)
42. Remember ye were on the hither side of the valley, and they on the farther side, and the caravan on lower ground than ye. Even if ye had made a mutual appointment to meet, ye would certainly have failed in the appointment: But (thus ye met), that Allah might accomplish a matter already enacted; that those who died might die after a clear Sign (had been given), and those who lived might live after a Clear Sign (had been given). And verily Allah is He Who heareth and knoweth (all things) [20].

42.(Emlékezz), mikor az innenső parton voltatok és ők a túloldalon, a karaván alattatok volt. Ha találkozótok lett volna, bizony elvétettétek volna a találkozót, de Allah, bizony elrendeli a dolgot és az beteljesedik. A bizonyságtól való, hogy el kell pusztulnia annak, ki elpusztul és a bizonyságtól való, hogy élnie kell annak, aki él. Allah a Meghalló, a Mindentudó [20].

إِذْ يُرِيكَهُمُ ٱللَّهُ فِى مَنَامِكَ قَلِيلًۭا ۖ وَلَوْ أَرَىٰكَهُمْ كَثِيرًۭا لَّفَشِلْتُمْ وَلَتَنَٰزَعْتُمْ فِى ٱلْأَمْرِ وَلَٰكِنَّ ٱللَّهَ سَلَّمَ ۗ إِنَّهُۥ عَلِيمٌۢ بِذَاتِ ٱلصُّدُورِ
(8 : 43)
43. Remember in thy dream Allah showed them to thee as few: if He had shown them to thee as many, ye would surely have been discouraged, and ye would surely have disputed in (your) decision; but Allah saved (you): for He knoweth well the (secrets) of (all) hearts.

43.(Emlékezz), mikor láttatta veled Allah álmodban, hogy csak kevesen vannak. Ha azt láttatta volna, hogy sokan vannak, bizony elbuktatok volna és széthúztatok volna a dologban. De Allah megóvott titeket. Ő Tudója annak, mi keblekben honol.

وَإِذْ يُرِيكُمُوهُمْ إِذِ ٱلْتَقَيْتُمْ فِىٓ أَعْيُنِكُمْ قَلِيلًۭا وَيُقَلِّلُكُمْ فِىٓ أَعْيُنِهِمْ لِيَقْضِىَ ٱللَّهُ أَمْرًۭا كَانَ مَفْعُولًۭا ۗ وَإِلَى ٱللَّهِ تُرْجَعُ ٱلْأُمُورُ
(8 : 44)
44. And remember when ye met, He showed them to you as few in your eyes, and He made you appear as contemptible in their eyes: that Allah might accomplish a matter already enacted. For to Allah do all questions go back (for decision) [21].

44.(Emlékezz), mikor találkoztatok, keveseknek mutatta őket szemeitekben és keveseknek mutatott titeket az ő szemeikben, hogy elrendelje Allah a dolgot, mi bevégeztetett. Allahhoz térnek meg a dolgok [21].

يَٰٓأَيُّهَا ٱلَّذِينَ ءَامَنُوٓا۟ إِذَا لَقِيتُمْ فِئَةًۭ فَٱثْبُتُوا۟ وَٱذْكُرُوا۟ ٱللَّهَ كَثِيرًۭا لَّعَلَّكُمْ تُفْلِحُونَ
(8 : 45)
45. O ye who believe! When ye meet a force, be firm, and call Allah in remembrance much (and often); that ye may prosper:

45. Ó, kik hisznek! Ha haddal találkoztok legyetek rendíthetetlenek és emlékezzetek Allahra, hátha tán boldogultok.

وَأَطِيعُوا۟ ٱللَّهَ وَرَسُولَهُۥ وَلَا تَنَٰزَعُوا۟ فَتَفْشَلُوا۟ وَتَذْهَبَ رِيحُكُمْ ۖ وَٱصْبِرُوٓا۟ ۚ إِنَّ ٱللَّهَ مَعَ ٱلصَّٰبِرِينَ
(8 : 46)
46. And obey Allah and His Messenger. and fall into no disputes, lest ye lose heart and your power depart; and be patient and persevering: For Allah is with those who patiently persevere [22]:

46. Engedelmeskedjetek Allahnak, a Prófétának és ne húzzatok szét, mert elszáll szeletek. Legyetek állhatatosak, mert bizony Allah az állhatatosakkal tart [22].

وَلَا تَكُونُوا۟ كَٱلَّذِينَ خَرَجُوا۟ مِن دِيَٰرِهِم بَطَرًۭا وَرِئَآءَ ٱلنَّاسِ وَيَصُدُّونَ عَن سَبِيلِ ٱللَّهِ ۚ وَٱللَّهُ بِمَا يَعْمَلُونَ مُحِيطٌۭ
(8 : 47)
47. And be not like those who started from their homes insolently and to be seen of men, and to hinder (men) from the path of Allah. For Allah compasseth round about all that they do.

47.Ne legyetek olyanok, mint kik kérkedve hagyták el otthonaikat, mutogatva magukat az embereknek és akadályoztak Allah útján. Allah Körbeveszi azt, mit tesznek.

وَإِذْ زَيَّنَ لَهُمُ ٱلشَّيْطَٰنُ أَعْمَٰلَهُمْ وَقَالَ لَا غَالِبَ لَكُمُ ٱلْيَوْمَ مِنَ ٱلنَّاسِ وَإِنِّى جَارٌۭ لَّكُمْ ۖ فَلَمَّا تَرَآءَتِ ٱلْفِئَتَانِ نَكَصَ عَلَىٰ عَقِبَيْهِ وَقَالَ إِنِّى بَرِىٓءٌۭ مِّنكُمْ إِنِّىٓ أَرَىٰ مَا لَا تَرَوْنَ إِنِّىٓ أَخَافُ ٱللَّهَ ۚ وَٱللَّهُ شَدِيدُ ٱلْعِقَابِ
(8 : 48)
48. Remember Satan made their (sinful) acts seem alluring to them, and said: “No one among men can overcome you this day, while I am near to you”: But when the two forces came in sight of each other, he turned on his heels, and said: “Lo! I am clear of you; lo! I see what ye see not; Lo! I fear Allah. for Allah is strict in punishment [23].”

48.Mikor a Sátán feldíszítette nekik tetteiket és mondta: „Nincs ember, ki legyőzhetne titeket ezen a Napon, hiszen én mellettetek leszek.” Mikor a két had meglátta egymást, sarkon fordult (a Sátán) és mondta: „Semmi közöm hozzátok, látom, mit ti nem láttok és félem Allahot!” Allah Szigorú Büntető [23].

إِذْ يَقُولُ ٱلْمُنَٰفِقُونَ وَٱلَّذِينَ فِى قُلُوبِهِم مَّرَضٌ غَرَّ هَٰٓؤُلَآءِ دِينُهُمْ ۗ وَمَن يَتَوَكَّلْ عَلَى ٱللَّهِ فَإِنَّ ٱللَّهَ عَزِيزٌ حَكِيمٌۭ
(8 : 49)
49. Lo! the hypocrites say, and those in whose hearts is a disease: “These people,- their religion has misled them.” But if any trust in Allah, behold! Allah is Exalted in might, Wise.

49.Mikor a képmutatók és azok, kiknek szívükben a betegség, mondják: „Ezeket megtévesztette vallásuk.” De aki Allahra hagyatkozik, bizony Allah a Nagyszerű, a Bölcs.

وَلَوْ تَرَىٰٓ إِذْ يَتَوَفَّى ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ ۙ ٱلْمَلَٰٓئِكَةُ يَضْرِبُونَ وُجُوهَهُمْ وَأَدْبَٰرَهُمْ وَذُوقُوا۟ عَذَابَ ٱلْحَرِيقِ
(8 : 50)
50. If thou couldst see, when the angels take the souls of the Unbelievers (at death), (How) they smite their faces and their backs, (saying): “Taste the penalty of the blazing Fire-

50.Ha látnád, mikor az Angyalok elviszik lelküket (meghalnak) azoknak, ki tagadnak, (miként) ütik meg arcukat és hátukat, (mondván): „ízleljétek meg a kínzó égetést.”

ذَٰلِكَ بِمَا قَدَّمَتْ أَيْدِيكُمْ وَأَنَّ ٱللَّهَ لَيْسَ بِظَلَّٰمٍۢ لِّلْعَبِيدِ
(8 : 51)
51. “Because of (the deeds) which your (own) hands sent forth; for Allah is never unjust to His servants:

51.„Ez jár azért, mit előreküldtek kezeitek.” Allah nem méltánytalan a szolgálókhoz.

كَدَأْبِ ءَالِ فِرْعَوْنَ ۙ وَٱلَّذِينَ مِن قَبْلِهِمْ ۚ كَفَرُوا۟ بِـَٔايَٰتِ ٱللَّهِ فَأَخَذَهُمُ ٱللَّهُ بِذُنُوبِهِمْ ۗ إِنَّ ٱللَّهَ قَوِىٌّۭ شَدِيدُ ٱلْعِقَابِ
(8 : 52)
52. “(Deeds) after the manner of the people of Pharaoh and of those before them: They rejected the Signs of Allah, and Allah punished them for their crimes: for Allah is Strong, and Strict in punishment:

52.Akár a Fáraó nemzetségének falkája, és kik előttük voltak. Megtagadták Allah Áyáit, majd bűneik által vette őket Allah. Mert bizony, Allah Erős és Szigorú Büntető.

ذَٰلِكَ بِأَنَّ ٱللَّهَ لَمْ يَكُ مُغَيِّرًۭا نِّعْمَةً أَنْعَمَهَا عَلَىٰ قَوْمٍ حَتَّىٰ يُغَيِّرُوا۟ مَا بِأَنفُسِهِمْ ۙ وَأَنَّ ٱللَّهَ سَمِيعٌ عَلِيمٌۭ
(8 : 53)
53. “Because Allah will never change the grace which He hath bestowed on a people until they change what is in their (own) souls: and verily Allah is He Who heareth and knoweth (all things).”

53.Ez hát, miáltal Allah nem az, Ki megváltoztatója kegyének, mi kegyben részesítette a népet, mindaddig, míg ők meg nem változtatják saját magukat. Mert bizony, Allah a Meghalló, a Mindentudó.

كَدَأْبِ ءَالِ فِرْعَوْنَ ۙ وَٱلَّذِينَ مِن قَبْلِهِمْ ۚ كَذَّبُوا۟ بِـَٔايَٰتِ رَبِّهِمْ فَأَهْلَكْنَٰهُم بِذُنُوبِهِمْ وَأَغْرَقْنَآ ءَالَ فِرْعَوْنَ ۚ وَكُلٌّۭ كَانُوا۟ ظَٰلِمِينَ
(8 : 54)
54. (Deeds) after the manner of the people of Pharaoh and those before them”: They treated as false the Signs of their Lord: so We destroyed them for their crimes, and We drowned the people of Pharaoh: for they were all oppressors and wrong- doers.

54.Akár a Fáraó nemzetségének falkája, és kik előttük voltak. Meghazudtolták Uruk Áyáit, majd elpusztítottuk őket bűneik által és (vízbe) fojtottuk a Fáraó nemzetségét, mert mind elnyomók voltak.

إِنَّ شَرَّ ٱلدَّوَآبِّ عِندَ ٱللَّهِ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ فَهُمْ لَا يُؤْمِنُونَ
(8 : 55)
55. For the worst of beasts in the sight of Allah are those who reject Him: They will not believe.

55.A leggyarlóbb lények Allahnál azok, kik tagadnak, és ők nem hisznek.

ٱلَّذِينَ عَٰهَدتَّ مِنْهُمْ ثُمَّ يَنقُضُونَ عَهْدَهُمْ فِى كُلِّ مَرَّةٍۢ وَهُمْ لَا يَتَّقُونَ
(8 : 56)
56. They are those with whom thou didst make a covenant, but they break their covenant every time, and they have not the fear (of Allah [24]..

56.Ők azok, kikkel, ha egyezséget kötöttél, minden alkalommal megszegik egyezségüket és ők nem őrizkednek [24].

فَإِمَّا تَثْقَفَنَّهُمْ فِى ٱلْحَرْبِ فَشَرِّدْ بِهِم مَّنْ خَلْفَهُمْ لَعَلَّهُمْ يَذَّكَّرُونَ
(8 : 57)
57. If ye gain the mastery over them in war, disperse, with them, those who follow them, that they may remember.

57.Ha felülkerekedsz rajtuk a háborúban, szórd szét őket és azokat, kik őket követik, hátha tán emlékeznek.

وَإِمَّا تَخَافَنَّ مِن قَوْمٍ خِيَانَةًۭ فَٱنۢبِذْ إِلَيْهِمْ عَلَىٰ سَوَآءٍ ۚ إِنَّ ٱللَّهَ لَا يُحِبُّ ٱلْخَآئِنِينَ
(8 : 58)
58. If thou fearest treachery from any group, throw back (their covenant) to them, (so as to be) on equal terms: for Allah loveth not the treacherous.

58.Ha félsz a nép árulásától, hajítsd vissza nekik (a szövetséget), míg egyenlő feltételekre nem juttok. Mert bizony, Allah nem szereti az árulókat.

وَلَا يَحْسَبَنَّ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ سَبَقُوٓا۟ ۚ إِنَّهُمْ لَا يُعْجِزُونَ
(8 : 59)
59. Let not the unbelievers think that they can get the better (of the godly): they will never frustrate (them).

59.Ne számítsanak arra azok, kik tagadnak, hogy felül tudnak kerekedni (az Ügyön). Ők nem térhetnek ki.

وَأَعِدُّوا۟ لَهُم مَّا ٱسْتَطَعْتُم مِّن قُوَّةٍۢ وَمِن رِّبَاطِ ٱلْخَيْلِ تُرْهِبُونَ بِهِۦ عَدُوَّ ٱللَّهِ وَعَدُوَّكُمْ وَءَاخَرِينَ مِن دُونِهِمْ لَا تَعْلَمُونَهُمُ ٱللَّهُ يَعْلَمُهُمْ ۚ وَمَا تُنفِقُوا۟ مِن شَىْءٍۢ فِى سَبِيلِ ٱللَّهِ يُوَفَّ إِلَيْكُمْ وَأَنتُمْ لَا تُظْلَمُونَ
(8 : 60)
60. Against them make ready your strength to the utmost of your power, including steeds of war, to strike terror into (the hearts of) the enemies, of Allah and your enemies, and others besides, whom ye may not know, but whom Allah doth know. Whatever ye shall spend in the cause of Allah, shall be repaid unto you, and ye shall not be treated unjustly [25].

60.Készüljetek elő számukra, amivel csak tudtok erővel, harci paripával, hogy félelmet ültessetek általuk Allah ellenségébe és a ti ellenségetekbe, s másokba rajtuk kívül, kiket nem ismertek, de Allah ismeri őket. Bármit, amit Allah útján áldoztok, megtérítik nektek és nem visznek kárhozatba titeket [25].

وَإِن جَنَحُوا۟ لِلسَّلْمِ فَٱجْنَحْ لَهَا وَتَوَكَّلْ عَلَى ٱللَّهِ ۚ إِنَّهُۥ هُوَ ٱلسَّمِيعُ ٱلْعَلِيمُ
(8 : 61)
61. But if the enemy incline towards peace, do thou (also) incline towards peace, and trust in Allah. for He is One that heareth and knoweth (all things) [26].

61.Ha békére hajlanak, te is hajolj afelé és hagyatkozz Allahra, mert bizony, Ő a Meghalló, a Mindentudó [26].

وَإِن يُرِيدُوٓا۟ أَن يَخْدَعُوكَ فَإِنَّ حَسْبَكَ ٱللَّهُ ۚ هُوَ ٱلَّذِىٓ أَيَّدَكَ بِنَصْرِهِۦ وَبِٱلْمُؤْمِنِينَ
(8 : 62)
62. Should they intend to deceive thee,- verily Allah sufficeth thee: He it is That hath strengthened thee with His aid and with (the company of) the Believers [27];

62.Ha félre akarnak vezetni, Allah az, Kire számíthatsz. Ő az, Aki támogat téged pártfogásával és a hívők (hadával) [27].

وَأَلَّفَ بَيْنَ قُلُوبِهِمْ ۚ لَوْ أَنفَقْتَ مَا فِى ٱلْأَرْضِ جَمِيعًۭا مَّآ أَلَّفْتَ بَيْنَ قُلُوبِهِمْ وَلَٰكِنَّ ٱللَّهَ أَلَّفَ بَيْنَهُمْ ۚ إِنَّهُۥ عَزِيزٌ حَكِيمٌۭ
(8 : 63)
63. And (moreover) He hath put affection between their hearts: not if thou hadst spent all that is in the earth, couldst thou have produced that affection, but Allah hath done it: for He is Exalted in might, Wise [28].

63.Ő az, Ki összhangot teremtett szíveik között. Ha mindent, ami a Földön van, feláldoznál, akkor sem tudnál szíveik közt összhangot teremteni, de Allah összhangot teremt közöttük, mert bizony, Ő a Nagyszerű, a Bölcs [28].

يَٰٓأَيُّهَا ٱلنَّبِىُّ حَسْبُكَ ٱللَّهُ وَمَنِ ٱتَّبَعَكَ مِنَ ٱلْمُؤْمِنِينَ
(8 : 64)
64. O Messenger. sufficient unto thee is Allah,- (unto thee) and unto those who follow thee among the Believers.

64.Ó, Próféta! Legyen Allah az, Kire számítasz és az (is Allahra számítson), ki követ téged a hívők közül.

يَٰٓأَيُّهَا ٱلنَّبِىُّ حَرِّضِ ٱلْمُؤْمِنِينَ عَلَى ٱلْقِتَالِ ۚ إِن يَكُن مِّنكُمْ عِشْرُونَ صَٰبِرُونَ يَغْلِبُوا۟ مِا۟ئَتَيْنِ ۚ وَإِن يَكُن مِّنكُم مِّا۟ئَةٌۭ يَغْلِبُوٓا۟ أَلْفًۭا مِّنَ ٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ بِأَنَّهُمْ قَوْمٌۭ لَّا يَفْقَهُونَ
(8 : 65)
65. O Messenger. rouse the Believers to the fight. If there are twenty amongst you, patient and persevering, they will vanquish two hundred: if a hundred, they will vanquish a thousand of the Unbelievers: for these are a people without understanding.

65.Ó Próféta! Buzdítsd a hívőket a harcra. Ha van köztetek húsz állhatatos, ők legyőznek kétszázat, s ha van köztetek száz, ők legyőznek ezret azok közül, kik tagadnak, miáltal ők az a nép, kik nem érik fel.

ٱلْـَٰٔنَ خَفَّفَ ٱللَّهُ عَنكُمْ وَعَلِمَ أَنَّ فِيكُمْ ضَعْفًۭا ۚ فَإِن يَكُن مِّنكُم مِّا۟ئَةٌۭ صَابِرَةٌۭ يَغْلِبُوا۟ مِا۟ئَتَيْنِ ۚ وَإِن يَكُن مِّنكُمْ أَلْفٌۭ يَغْلِبُوٓا۟ أَلْفَيْنِ بِإِذْنِ ٱللَّهِ ۗ وَٱللَّهُ مَعَ ٱلصَّٰبِرِينَ
(8 : 66)
66. For the present, Allah hath lightened your (task), for He knoweth that there is a weak spot in you: But (even so), if there are a hundred of you, patient and persevering, they will vanquish two hundred, and if a thousand, they will vanquish two thousand, with the leave of Allah. for Allah is with those who patiently persevere [29].

66.Most enyhít Allah rajtatok, mert tudja, hogy köztetek gyengék is vannak. Legyen hát száz állhatatos köztetek, kik legyőznek kétszázat és legyen ezer köztetek, kik legyőznek kétezret Allah engedelmével. Allah az állhatatosakkal van [29].

مَا كَانَ لِنَبِىٍّ أَن يَكُونَ لَهُۥٓ أَسْرَىٰ حَتَّىٰ يُثْخِنَ فِى ٱلْأَرْضِ ۚ تُرِيدُونَ عَرَضَ ٱلدُّنْيَا وَٱللَّهُ يُرِيدُ ٱلْءَاخِرَةَ ۗ وَٱللَّهُ عَزِيزٌ حَكِيمٌۭ
(8 : 67)
67. It is not fitting for an apostle that he should have prisoners of war until he hath thoroughly subdued the land. Ye look for the temporal goods of this world; but Allah looketh to the Hereafter: And Allah is Exalted in might, Wise [30].

67.Nem illeti meg a Prófétát sem, hogy hadifoglya legyen addig, míg diadalt nem arat Földön. Az Evilág kínálatát akarjátok, de Allah a Túlvilágit akarja. Allah a Nagyszerű, a Bölcs [30].

لَّوْلَا كِتَٰبٌۭ مِّنَ ٱللَّهِ سَبَقَ لَمَسَّكُمْ فِيمَآ أَخَذْتُمْ عَذَابٌ عَظِيمٌۭ
(8 : 68)
68. Had it not been for a previous ordainment from Allah, a severe penalty would have reached you for the (ransom) that ye took [31].

68.Ha nem lett volna az előző Írás Allahtól, bizony hatalmas szenvedés sújtana le rátok azáltal, mit magatokhoz vettetek [31].

فَكُلُوا۟ مِمَّا غَنِمْتُمْ حَلَٰلًۭا طَيِّبًۭا ۚ وَٱتَّقُوا۟ ٱللَّهَ ۚ إِنَّ ٱللَّهَ غَفُورٌۭ رَّحِيمٌۭ
(8 : 69)
69. But (now) enjoy what ye took in war, lawful and good: but fear Allah. for Allah is Oft-forgiving, Most Merciful.

69.Tegyétek magatokévá üdvösként, megengedettként mindazt, mit zsákmányoltatok és őrizkedjetek Allahtól, mert bizony, Allah a Megbocsájtó, a Kegyelmes.

يَٰٓأَيُّهَا ٱلنَّبِىُّ قُل لِّمَن فِىٓ أَيْدِيكُم مِّنَ ٱلْأَسْرَىٰٓ إِن يَعْلَمِ ٱللَّهُ فِى قُلُوبِكُمْ خَيْرًۭا يُؤْتِكُمْ خَيْرًۭا مِّمَّآ أُخِذَ مِنكُمْ وَيَغْفِرْ لَكُمْ ۗ وَٱللَّهُ غَفُورٌۭ رَّحِيمٌۭ
(8 : 70)
70. O Messenger. say to those who are captives in your hands: “If Allah findeth any good in your hearts, He will give you something better than what has been taken from you, and He will forgive you: for Allah is Oft-forgiving, Most Merciful [32].”

70.Ó, Próféta! Mondd a kezetekre jutott hadifoglyoknak: „Ha Allah szíveitekben jót talál, akkor jobbat ad nektek annál, mint amit elvettek tőletek és megbocsájt nektek. Allah a Megbocsájtó, a Kegyelmes [32].”

وَإِن يُرِيدُوا۟ خِيَانَتَكَ فَقَدْ خَانُوا۟ ٱللَّهَ مِن قَبْلُ فَأَمْكَنَ مِنْهُمْ ۗ وَٱللَّهُ عَلِيمٌ حَكِيمٌ
(8 : 71)
71. But if they have treacherous designs against thee, (O Messenger.), they have already been in treason against Allah, and so hath He given (thee) power over them. And Allah so He Who hath (full) knowledge and wisdom [33].

71.Ha el akarnak árulni téged, ők már elárulták Allahot ezelőtt, ezért adta őket a kezedre. Allah a Mindentudó, a Bölcs [33].

إِنَّ ٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ وَهَاجَرُوا۟ وَجَٰهَدُوا۟ بِأَمْوَٰلِهِمْ وَأَنفُسِهِمْ فِى سَبِيلِ ٱللَّهِ وَٱلَّذِينَ ءَاوَوا۟ وَّنَصَرُوٓا۟ أُو۟لَٰٓئِكَ بَعْضُهُمْ أَوْلِيَآءُ بَعْضٍۢ ۚ وَٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ وَلَمْ يُهَاجِرُوا۟ مَا لَكُم مِّن وَلَٰيَتِهِم مِّن شَىْءٍ حَتَّىٰ يُهَاجِرُوا۟ ۚ وَإِنِ ٱسْتَنصَرُوكُمْ فِى ٱلدِّينِ فَعَلَيْكُمُ ٱلنَّصْرُ إِلَّا عَلَىٰ قَوْمٍۭ بَيْنَكُمْ وَبَيْنَهُم مِّيثَٰقٌۭ ۗ وَٱللَّهُ بِمَا تَعْمَلُونَ بَصِيرٌۭ
(8 : 72)
72. Those who believed, and adopted exile, and fought for the Faith, with their property and their persons, in the cause of Allah, as well as those who gave (them) asylum and aid,- these are (all) friends and protectors, one of another. As to those who believed but came not into exile, ye owe no duty of protection to them until they come into exile; but if they seek your aid in religion, it is your duty to help them, except against a people with whom ye have a treaty of mutual alliance. And (remember) Allah seeth all that ye do [34].

72.Akik hisznek, menekültek, Allah útján küzdöttek vagyonukkal, életükkel, s kik befogadtak, pártfogásba vettek, azok egymás oltalmazói. Akik hisznek, de nem menekültek el, nem jár nekik semmi oltalom részetekről mindaddig, míg el nem menekülnek. Ha pártfogásotokat kérik a vallásban, akkor kötelességetek, hogy segítsetek, kivéve olyan nép ellen, kikkel szövetségben álltok. Allah Látója annak, mit tesztek [34].

وَٱلَّذِينَ كَفَرُوا۟ بَعْضُهُمْ أَوْلِيَآءُ بَعْضٍ ۚ إِلَّا تَفْعَلُوهُ تَكُن فِتْنَةٌۭ فِى ٱلْأَرْضِ وَفَسَادٌۭ كَبِيرٌۭ
(8 : 73)
73. The Unbelievers are protectors, one of another: Unless ye do this, (protect each other), there would be tumult and oppression on earth, and great mischief.

73.Akik tagadnak, egymás oltalmazói. Ha nem ezt teszitek (egymás oltalmazását hívőként), akkor a Földön kísértés és rontás lesz.

وَٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ وَهَاجَرُوا۟ وَجَٰهَدُوا۟ فِى سَبِيلِ ٱللَّهِ وَٱلَّذِينَ ءَاوَوا۟ وَّنَصَرُوٓا۟ أُو۟لَٰٓئِكَ هُمُ ٱلْمُؤْمِنُونَ حَقًّۭا ۚ لَّهُم مَّغْفِرَةٌۭ وَرِزْقٌۭ كَرِيمٌۭ
(8 : 74)
74. Those who believe, and adopt exile, and fight for the Faith, in the cause of Allah as well as those who give (them) asylum and aid,- these are (all) in very truth the Believers: for them is the forgiveness of sins and a provision most generous.

74. Akik hisznek, menekültek, Allah útján küzdöttek s kik befogadtak, pártfogásba vettek, ezek ők az igaz hívők. Övék a megbocsájtás és nemes gondviselés.

وَٱلَّذِينَ ءَامَنُوا۟ مِنۢ بَعْدُ وَهَاجَرُوا۟ وَجَٰهَدُوا۟ مَعَكُمْ فَأُو۟لَٰٓئِكَ مِنكُمْ ۚ وَأُو۟لُوا۟ ٱلْأَرْحَامِ بَعْضُهُمْ أَوْلَىٰ بِبَعْضٍۢ فِى كِتَٰبِ ٱللَّهِ ۗ إِنَّ ٱللَّهَ بِكُلِّ شَىْءٍ عَلِيمٌۢ
(8 : 75)
75. And those who accept Faith subsequently, and adopt exile, and fight for the Faith in your company,- they are of you. But kindred by blood have prior rights against each other in the Book of Allah. Verily Allah is well-acquainted with all things [35].

75.Akik hisznek ezután, menekültek és veletek küzdöttek, ezek közétek valók. Allah Könyvében a vérrokonoknak előjoga van velük szemben. Mert bizony, Allah Mindent Tud [35].


[1] The occasion was the question of the division of the booty after the battle of Badr- See Introduction to this Surah. Booty taken in a lawful and just war. It belongs to the Cause, in this case the Cause of Allah, as administered by His Messenger. The chief thing is to remain staunch to the Cause of Allah, and have no differences among those who stand for the Cause.

[1] A Badri csata után felvetődött, hogyan osztozzanak a hadizsákmányon. A csata körülményeiről a bevezetőben adtunk részletes ismertetést. A hadizsákmány csak egy igazságos és jogos harc után lehet elosztás tárgya. A hadizsákmány az Ügy alá rendelt, ezért ennek jogos felhasználója Allah Prófétája, aki Allah Ügyét képviseli. Legfontosabb szempont, hogy hűségesnek kell maradni az Ügyhöz és el kell kerülni az érdekütközéseket a követők között.

[2] Sustenance: again in both the literal and the metaphorical sense. The object is to warn off from the love of booty and worldly wealth. Why do we want these? To all true Believers Allah gives generous sustenance in any case, in both senses, but especially in the spiritual sense, for it is coupled with forgiveness and grades of dignity before Allah’ in the next verse.

[2] Gondviselés: szó szerinti és metaforikus értelemben. A vers arra irányul, hogy az ilyen jellegű zsákmányok és földi örömök nem szolgálják belső békénket, ezért Allah int ezektől. Aki igaz hívő tudja, hogy Allah gondviselése az Evilágon és Túlvilágon rendelkezésre áll, főleg spirituális téren, ami kibővül az Ő megbocsájtásával és a méltóság, dicsőség fokozataival Előtte.

[3] In verse 6 we have again the word “truth”: some of the Believers disputed concerning “the truth”: they did not feel sure that the course recommended was the right course. They thought it would be certain destruction: they saw death almost staring them in the face.

[3] Az 5. és 6. vers egyaránt tartalmazza az „igaz” szót. Néhány hívő nem volt biztos a Badri csata ügyének igazáról, elbizonytalanodtak és vitatkoztak. Volt, aki végzetes pusztulásnak ítélte meg csatába vonuláskor azt, ami rájuk vár.

[4] Just before Badr there were two alternatives before the Muslims in Madinah to save themselves from being overwhelmed by the Makkan Quraish with all their resources from the rich Syrian trade. – One, which had least danger for the time being, and also promised much booty, was to fall upon the Quraish caravan returning from Syria to Makkah richly laden, and led by Abu Sufyan with only 40 men unarmed. From a worldly point of view this was the safest and most lucrative course. – The other alternative, was to leave the booty out boldly against the well-armed and well-equipped Quraish army of 1,000 men coming from Makkah. The Muslims had no more than 300 men, ill-armed, to oppose this force. But if they could defeat it, it would shake the selfish autocracy which was in possession of Makkah. By Allah’s help they won a splendid victory, and the standard of Truth was established, never to be lowered again.

[4] Badr előtt két alternatíva állt a Muszlimok előtt Medinában, hogy megvédjék magukat a Mekkai Quraish fojtogató szorításától, akik a Szíriával folytatott kereskedelem miatt kiapadhatatlan forrásokkal rendelkeztek. 1. Ami kevés veszéllyel járt volna, ugyanakkor gazdag zsákmányt ígért, ha rajtaütnek Quraish Szíriából Mekkába visszatérő karavánján, amit Abu Sufyan vezetett negyven fegyvertelen ember kíséretében. 2. A másik, hogy hagyják a zsákmányt és megütköznek Quraish 1000 jól felfegyverzett harcosával, akik Mekkából feléjük tartanak. A Muszlimok csupán 300 harcost tudtak kiállítani, akiknek rossz fegyverzetük volt. Ha vereséget mérnek Quraishre, az megrendítő erejű csapást jelentene a Mekkai autokráciára. Allah segítségével győztek, az Üzenet megalapozódott és soha többet nem vesztett erejéből.

[5] 3:123, 3:125-126. The number of angels, a thousand at Badr and three thousand and five thousand at Uhud, is equal to the strength of the enemy.

[5] 3:123. 3:125-126.  Badrnál ezer Angyal segített, Uhudnál pedig három és ötezer, amivel kiegyenlítetté vált a küzdelem az ellenséggel.

[6] 3:154 for Uhud. Calm (presence of mind) is essential in battle and in all posts of danger. If the mind is too much in a state of excitement, it cannot carry out a well-considered or well concerted plan. This spirit of calm confidence on the part of tile Muslims won against the blustering violence of the Quraysh. The rain was welcome for many reasons. – Water was scarce both for drinking and ablutions; – the Muslim band, without baggage or equipment or comforts, found that their thirst aggravated their fatigue; – the sand was loose, and the rain consolidated it and enabled them “to plant their feet firmly.”

[6] 3:154, Uhud. A megnyugvás rendkívül fontos egy minden poszton veszélyt rejtegető harcban. Ha ilyenkor a gondolatokat elborítja az izgatottság, akkor nehezen válik kivitelezhetővé az előre átgondolt terv. A megnyugvás érzése volt részben az, ami a Muszlimok számára sikert jelentett a brutális vadsággal küzdő Quraishel szemben. Az eső sok szempontból nyújtott segítséget: 1. Tudtak inni és ima előtt mosakodni. 2. A szomjazás nehezítette a fizikai fáradságot. 3. A homok laza szerkezetét az eső megkötötte és szilárd támaszt biztosított a lábaknak.

[7] The vulnerable parts of an armed man are above the neck. A blow on the neck, face or head, finishes him off. If he has armour it is difficult to get at his heart. But if his hands are put out of action, he is unable to wield his sword or lance or other weapon, and easily becomes a prisoner.

[7] Egy páncélt viselő ember sebezhető felülete a nyaka felett van. A nyakára, fejére mért ütéssel lehet ártalmatlanná tenni, mert a többi testfelületet páncél borítja. Ha a kezét, ujjait éri sérülés, az is elég ahhoz, hogy ne tudjon kardot, vagy más fegyvert használni és jó eséllyel hadifogolyként megússza.

[8] Zahfan in the text (meeting in hostile array) implies a slow and well-planned proceeding towards a hostile army. When once in combat, carry it through: there is no room for second thoughts. Death or victory should be the motto of every soldier: it may be death for himself individually, but if he has faith, there is triumph in either case for his cause.

[8] Az arab szövegben szereplő „Zahf” a csapatok harctérre vonulását jelenti, tehát mindenképpen ellenséges területen való áthaladást, veszélyes zónát jelöl. Ha eljön az összecsapás ideje, az minden mást háttérbe szorít. Halál, vagy győzelem lehet minden katona mottója. Hívő esetében a halál csupán fizikai szempontból értelmezhető, mert a spirituális térben mind az Ügyért bekövetkezett halál, mind győzelem, győzelemnek számít.

[9] When the battle began, the Holy Prophet prayed, and threw a handful of dust or sand at the enemy, which, as described in traditions, struck the eyes of the enemy. This had a great psychological effect. Every act in the battle is ascribed to Allah, as it was in His cause and it was not undertaken except by His command.

[9] Csaták kezdetén a Próféta (béke reá) imádkozott és egy marék port, homokot hintett az ellenség felé, ami a hagyomány szerint, szimbolikusan az ellenség látását akadályozta. Ennek nagy pszichikai hatása volt. Minden ütközetet Allahnak ajánlottak, hiszen az Ő Ügyéért harcoltak, az Ő parancsait teljesítették.

[10] Fath: victory, decision, judgment. The Quraish in Makkah had prayed for victory: they were confident that their superior numbers, equipment, and experience would be decisive. With a play on the word, they are told that the decision had come, and the victory not in the sense they had hoped for!

[10] „Fath” egyszerre jelent győzelmet, határozathozatalt és ítéletet. Csata előtt Quraish győzelemért imádkoztak, egyben meg voltak győződve arról, hogy megalázó vereséget fognak mérni a Muszlimokra, hiszen számuk, fegyverzetük és harci tapasztalatuk felülmúlta őket. Ez itt játék az Arab szavakkal, mert az ítélet eljött, de a győzelem nem.

[11] If the human heart is refractory and refuses to obey the call of Allah, that is not the end of the matter. Allah has to be reckoned with. The refusal may be because there was some pet human scheme which the heart of man was not willing to give up for Allah’s Cause. Will that scheme come to fruition by refusing to serve the higher Cause? By no means. Man proposes, but God disposes. If the scheme or motive was perfectly secret from men, it was not secret from Allah. The heart is the innermost seat of man’s affections and desires: but Allah intervenes between man and his heart.

[11] Ha az emberi szív elutasító és ellenáll az Allah iránti engedelmességnek, az még nem jelenti az ügy végső lezárását. Lehet, hogy csupán valami emberre jellemző előítélet okozta a szembenállást, ami csak külső megnyilvánulások szintjén mutatkozott elutasításnak. Ugyan vezethetnek-e ezek az előítéletek a lélek boldogságához és kielégüléséhez? Semmi esetre sem. Ember tervez, Isten végez. Ha az előítéletet olyan motiváció alakította ki, ami ember előtt titok, akkor Allah előtt nem az. A szív az ember legrejtettebb érzéseinek, vágyainak helye, ahol Allah közvetít az ember és saját szíve közt.

[12] This warning against internal discord or tumult was very necessary in the Civil Wars of early Islam, and was never more necessary than it is now. For it affects innocent and guilty alike.

[12] Ez a figyelmeztetés a háború előtti felfordulásban, zűrzavarban fontos volt az Iszlám korai szakaszában, de nem vesztett jelentőségéből ma sem, hiszen ártatlan és bűnös életeket érint.

[13] On the immediate occasion the Muslims were reminded that; – they were a small band in Makkah despised and rejected; – living in a state of insecurity for their persons, – their lives, their property, and those of their dependants, persecuted and exiled and how by the grace of Allah they found a safe asylum in Madinah; – how they found friends and helpers, – how their many needs were cared for, and – how at length they gathered strength and numbers enough to defeat the forces of godlessness, injustice, and oppression.

[13] A Muszlimoknak emlékezniük kell: 1. Mekkában kevesen voltak, akiket elnyomtak és szenvedéseknek voltak kitéve. 2. Egy olyan államban élnek, amely biztonsága veszélyben forog. 3. Életük, tulajdonuk, családtagjaik élete, akiket elűztek és menekülniük kellett, Allah segítségével befogadásra talált Medinában. 4. Segítőkre és barátokra leltek. 5. Nem szenvednek hiányt, életük rendeződött. 6. Magukra tudtak találni, majd elég erősekké válhattak ahhoz, hogy az istentelen, igazságtalan és elnyomó erőkkel megküzdjenek.

[14] Trusts may be of various kinds: – property, goods, credit, etc.; – plans, confidences, secrets, etc; – knowledge, talents, opportunities, etc, which we are expected to use for our fellowmen. Men may betray the trust of Allah and His Prophet by misusing property, or abusing the confidence reposed in them, or the knowledge or talents given to them. On that special occasion, when the plans for the protection of Allah’s worshippers against annihilation were of special importance, the Prophet’s trust and confidence had to be guarded with special care.

[14] A bizományba adott javak sokfélék lehetnek. Pl. tulajdon, áruk, hitelek, stb., vagy tervek, titkok, titkos dokumentumok. De lehet tudás, tehetség, lehetőség, melyet saját épülésünkre fordítunk. Az ember azzal árulhatja el a bizományt, amit Allah és az Ő Prófétája nála helyezett el, ha nem rendeltetésszerűen használja, kiadja a titkot, tudását, tehetségét rossz célra használja. Jelen esetben, mikor Allah tervének védelméről van szó a megsemmisüléssel szemben, fokozott jelentőséget kap a Prófétába vetett bizalom.

[15] A big family-many sons-was considered a source of power and strength: 3:10. Psalms 127:4-5: “As arrows are in the hands of a mighty man, so are the children of thy youth. Happy is the man that hath his quiver full of them; they shall not be ashamed, but they shall speak with the enemies in the gate.” So with property and possessions: they add to a man’s dignity, power, and influence. But both possessions and a large family are a temptation and a trial. They may turn out to be a source of spiritual downfall, if they are mishandled, or if the love of them excludes the love of Allah.

[15] Úgy gondolták, hogy a nagycsalád, sok gyerek, az erő és hatalom jelképe: 3:10. Zsoltárok 127:4-5: „ [4]Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak. Boldog ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét; nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban.” Ugyanígy a tulajdon és javak, szintén növelik az ember méltóságát és befolyását. Viszont a javak, a család egyben kísértés és próbatétel is, mert spirituális felszínesedést okozhatnak, ha nincsenek rendben, vagy ha a prioritás sorában Allah elé kerülnek.

[16] 2:53 and 2:185. The battle of Badr is called the Furqan in Muslim theology, because it was the first trial of strength by battle, in Islam, between the powers of good and evil. Evil was defeated, and those who had real faith were tested and sorted out from those who had not faith enough to follow the banner of Faith. See also 8:41

[16] 2:53, 2:185. Az Iszlám teológiában a Badri csatát a Furqan, azaz Ismérvek harcának nevezik, ahol az Iszlám történelmében először csapott össze a Jó a Rosszal. Győzelmet arattak a Rossz felett. Akik hittek, kiállták a próbát. Határ képződött közöttük és azok közt, akiknek hite gyenge volt. Lásd szintén 8:41.

[17] The plots against Al-Mustafa in Makkah aimed at three things. They were not only foiled, but Allah’s wonderful working turned the tables, and brought good out of evil in each case. – They tried to hold the Prophet in subjection in Makkah by putting pressure on his uncles, relatives, and friends. But the more they persecuted, the more the little Muslim community grew in faith and numbers. – They tried to injure or slay him. But the wonderful example of his humility, perseverance, and fearlessness furthered the cause of Islam. – They tried to get him and his followers out of their homes. But they found a new home in Madinah from which they eventually re-conquered not only Makkah but Arabia and the world.

[17] A Próféta ellen elkövetett cselszövéseknek három célja volt:
1. Ezek nem csupán elbuktak, hanem felszínre hozták a gonoszt, ami minden esetben nyilvánvalóvá vált.
2. Mekkában alávetettségnek tették ki a Prófétát, nyomást gyakoroltak nagybátyjaira, rokonaira és követőire. Minél inkább erősödött üldöztetésük, annál inkább gyarapodott a kis Muszlim közösség számban és hitben.
3. Próbálták megölni a Prófétát, vagy sérülést okozni neki. De ő csodálatos példáját adta az alázatnak, visszafogottságnak, bátorságnak, ami az Iszlám Ügyét magasba emelte. 4. Megkísérelték őt és követőit kiűzni házaikból. Ők azonban új otthonra leltek Medinában, ahonnan gyakorlatilag visszafoglalták Mekkát és egész Arábiát.

[18] This was actually a challenge thrown out by the Infidels in Makkah not seriously but as a taunt. The answer is in the two following verses. Allah punishes in His own good time, not according to the foolish and frivolous taunts of the Unbelievers. While the Holy Prophet was with them, he -the Mercy of the Worlds- conferred a certain amount of immunity to them. There were also other Muslims, just men who asked for forgiveness. And Allah keeps the door of repentance and forgiveness open to all as long as they make it possible. But let them not be puffed up with pride, or think that they have lasting immunity. What became of Abu Jahl? He and some of his greatest warriors were slain at Badr. The little autocratic clique that prevented Muslims from access to the Sacred Mosque had their punishment not long afterwards. They pretended to be its guardians. But were they? Could they be? Only the righteous could be true guardians to Allah’s places of worship, and particularly to the Central House of the Ka’bah. It was to be a place of pure worship, while their idolatrous worship was mere mummery,- whistling and clapping of hands. All false worship advertises itself by noise and unseemly riot: it is said that the Pagans used to go naked round the Ka’bah.

[18] A Mekkaiak maró gúnnyal fordultak a Próféta felé. Erre a választ a következő két vers adja meg. Allah a büntetést a Saját Maga által kiszabott időben hajtja végre, nem akkor, amikor a hitetlenek csúfolódása azt kikövetelné. Amíg a Próféta velük volt, bizonyos védettséget élveztek. Más Muszlimok is bűnbocsánatot kértek számukra. Allah a megbocsájtás kapuját mindenkinek nyitva tartja addig, amíg azt a szándékok és tettek lehetővé teszik. De nem pöffeszkedhet büszkén senki, azt gondolva, hogy a védettség örökké tart.

Mi történt Abu Dzsahl-al? Több más nagy harcossal együtt elesett Badrnál. Az a kis autokrata klikk, akik meggátolták a Muszlimokat a Sérthetetlen Szentélyhez történő eljutásban, hamar elnyerték büntetésüket. Ők azt színlelték, hogy a Szentély őrei. Azonban csak a jótét lelkek lehetnek Allah imahelyeinek őrei és ez fokozottan igaz, ha a Kábáról van szó. Ez az egyenes, tiszta ima színtere volt Ábrahám óta, de a bálványimádó istentisztelet, ami sípolásból, csattogásokból állt, ezt felszínessé tette. A hamis ima csak arra jó, hogy hangokkal saját magára hívja fel a figyelmet és Istent háttérbe szorítja. Úgy tartják, a pogány Arabok között a Kába meztelenül történő körbejárása is szokás volt.

[19] The rule is that a fifth share is set apart for the Imam (the Commander) and the rest is divided among the forces. The fifth share reserved is expressed to be for Allah and the Prophet, and for charitable purposes for those to whom charity is due. Ultimately everything is at the disposal of Allah and His Prophet: 8:1: but four-fifths are divided, and only one-fifth is retained for the special purposes. The Imam has discretion as to the mode of division. In the Prophet’s life-time a certain portion was assigned to him and his near relatives.

Testing: Furqan: Criterion between right and wrong, decision between the forces of faith and unbelief. The battle of Badr is called by this name. See 8:29

[19] Az szabály az, hogy a hadizsákmányból az imám (parancsnok) számára egyötödöt el kell különíteni, a többit a harcosok eloszthatják maguk között. Az egyötöd, ahogy itt szerepel, Allahé és a Prófétáé, tehát jótékonysági célokat kell, hogy szolgáljon. Végül minden Allah és a Próféta meghagyását szolgálja (8:1), hiszen a négyötöd is családokat, hozzátartozókat támogat, de az egyötöd speciálisan csak jótékonyság lehet. Az imám jogosult annak hasznosítására. A Próféta idejében ebből neki és családtagjainak is elkülönítettek egy részt.

Ismérvek (Furqan) napja: A Jó és Rossz megnyilvánulásának napja, amikor a hit és hitetlenség megmutatkozik. A Badri ütközetet ezen a néven is számon tartják. Lásd 8:29.

[20] The little Islamic force from Madinah went out to meet the big Makkan army, and they met on the two sides of a valley at Badr, while the Quraish caravan was on lower ground towards the sea, about 3 miles from Badr. They were all at cross purposes. The caravan was making for Makkah, but scarcely thought it could get there. The Quraish force was trying to save the caravan and then annihilate the Muslims. The Muslims had decided to attack the Quraish army from Makkah which turned out to be big, more than three times their number. Yet the two forces met, precisely at the spot and at the time when a decisive battle should take place and the Muslims dispose of the pretensions of the Makkans. If they had carefully planned a mutual appointment, they could not have carried it out more precisely. On the Muslim side the few martyrs knew that the victory was theirs and those who survived the battle enjoyed the fruits of the victory. On the pagan side, both those who died and those who lived knew fully the issue joined. Even psychologically both sides went in with full determination to decide the issue.

[20] A Medinai kis Iszlám sereg kivonult, hogy megütközzön a Mekkaiak nagy hadával. Badr völgyének két ellenkező oldalán találkoztak össze akkor, amikor a völgyben lent, kb. 5 km-re Badrtól, a karaván is megjelent. Minden cél egyszerre valósult meg. A karaván Mekkába tartott és biztos volt abban, hogy oda is ér. Quraish hada a karaván védelmére érkezett és emellett egyszer, s mindenkorra végezni akart a Muszlimokkal. A Muszlimok elhatározták, hogy a nagy erőket felvonultató Mekkaiak hadát támadják, akik háromszoros túlerőben voltak velük szemben. A két sereg pontosan azon a helyen és abban az időben találkozott, ami az ütközethez a legmegfelelőbb volt. Ha ezt előre tervezték volna, akkor sem tudták volna jobban véghezvinni. A Muszlim oldalon elesett néhány mártír tudta, hogy övék a győzelem, és akik életben maradtak élvezhették annak gyümölcseit. A pogány oldalon, akik meghaltak, és akik életben maradtak, egyaránt megtudták, hogy milyen ügyhöz csatlakoztak. Pszichikailag is mindkét fél teljes eltökéltséggel vetette bele magát a harcba, hogy végleg eldöntsék ügyük igazát.

[21] The Muslim army though they knew their worldly disadvantage, did not realise the full odds against them. The Makkans came exulting in any case, and they despised the contemptible little force, opposed to them. Even though they thought the Muslim force was twice as great as it was (3:13), still that number was contemptible, when taken with its poor equipment. Both these psychological mistakes subserved the main Plan, which was to bring the matter to a decisive issue, whether the Pagans of Makkah were to continue their arrogant oppression, or the religion of Allah was to be established in freedom and honour.

[21] A Muszlim sereg ugyan tisztában volt világi hátrányaival, mégsem fogták fel esélyeiket a Mekkaiakkal szemben. A Mekkaiak a győzelem tudatában jöttek és alábecsülték a Muszlimok kis hadát, akik velük farkasszemet néztek. Azt vélték, hogy a Muszlimok kétszer annyian lehetnek (3:13), de még ha így is lett volna, akkor sem lettek volna elegen, nem beszélve szegényes fegyverzetükről. Ezek a pszichológiai hibák mind a Fő Terv megvalósítását szolgálták, amely eldöntötte végül, hogy a pogány Arab elnyomók tudják-e folytatni eddigi üzelmeiket, vagy Allah hitvallásának győzelmével megszilárdul a becsület, tisztesség és az igazság.

[22] A fine description of the Muslim virtues which make for success and whose loss brings about humiliation and failure. “Power”: literally, “wind”, -the favourable wind for a sailing ship.

[22] A Muszlim erények finom érzékeltetése, ami a sikerhez kell. Ha pedig ez nincs, akkor megaláztatáshoz vezet. A „szél” erőt, lendületet jelent. A példa a hajózásból származik.

[23] It is the way with the leaders of evil, when they find their cause lost, that they wash their hands of their followers and leave them in the lurch. They see more clearly than their dupes. They are not simpletons: they know the consequences of the wrath of Allah.

[23] Így viselkedik a gonosz. Ha ügyét veszni látja, mossa kezeit és követőit bajban hagyja. Ilyenkor pontosan megmutatkozik, ki, kicsoda. A Sátán tudja, Ki Allah, és retteg haragjától.

[24] The immediate occasion was the repeated treachery of the Banu Quraiza after their treaties with the Muslims. But the general lesson remains, as noted in the two following verses. Treachery in war is doubly wrong, for it endangers so many lives. Such treachery should be punished in such a way that it gets no chance again. Not only the actual perpetrators but those who follow their standard should be rendered powerless. And the broken treaty should be denounced so that the innocent party can at least fight on equal terms. From actual physical warfare we can carry the same lesson to spiritual warfare. A truce or understanding is possible with those who respect definite principles, not with those who have no principles and are merely out for oppression and wickedness.

[24] Hivatkozást találunk Banu Quraiza törzsének ismételt árulására, miután szövetséget kötöttek a Muszlimokkal. Ennek általános tanulságát a következő két vers vonja le. Háborúban az árulás kétszeresen bűn, mert emberi életeket sodor veszélybe. Egy ilyen árulást úgy kell szankcionálni, hogy még egyszer ne fordulhasson elő. Nem csak az elkövetőket kell figyelembe venni, hanem azokat is, akik ezt a viselkedési normát tartják követendőnek. A szövetségszegést nyilvánosan be kell jelenteni, hogy az ártatlan és a semmiről sem tudó embereket ne érje hátrány. A fizikai hadviselés erre vonatkozó szabálya a pszichológiai összeütközésekben is alkalmazható. Csak akkor jöhet létre kölcsönösen megértés és tisztelet felek között, ha mindenki hasonló elveket, normákat vall.

[25] In every fight, physical, moral, or spiritual, arm yourself with the best weapons and the best arms against your enemy, so as to instill wholesome respect into him for you and the Cause you stand for.

[25] Akár fizikai, erkölcsi, vagy spirituális küzdelemről legyen szó, mindig a legjobb fegyverre, érvrendszerre, hitbéli eltökéltségre, tisztaságra van szükség. Az ellenfél ezeket tartja tiszteletben és ezek felelnek meg az Ügy megfelelő képviseletére is.

[26] We must always be ready for peace if there is any inclination towards peace on the other side.

[26] Mindig késznek kell mutatkozunk a békére, ha a másik fél is ezt szándékozza.

[27] In working for peace there may be a certain risk of treachery on the other side. We must take that risk: because the men of Faith have Allah’s aid to count upon and the strength of the united body of the righteous.

[27] A béke magában rejti az árulás lehetőségét azok részéről, akik a békekötést csak álcának használják. Mégis fel kell vállalnunk ezt a kockázatot. Egy hívő Allah és a többi jótét lélek segítségére mindig számíthat.

[28] At all times we must pray to Allah for this gift above all, -union, understanding, and pure and sincere affection among those who take Allah’s name. With it there is strength and success. Without it there is humiliation, slavery, and moral degradation.

[28] Imádkoznunk kell, hogy ezt az összhangot Allah mindig elérhetővé tegye. Egységre, megértésre, tiszta és komoly egymásra hatásra van szükség azok között, akik Allah Útmutatását követik. Ez vezet sikerre, e nélkül, viszont megaláztatás, kivetettség és erkölcsi leépülés vár az emberekre.

[29] Given equal conditions, Believers on account of their faith could win against odds of ten to one. But where their organization and equipment are weak, as was the case about the time of Badr, they were set a lighter task, and asked to tackle no more than odds of two to one against them. As a matter of fact at Badr they won through against odds of more than three to one.

[29] A hit erejét mutatja, hogy Isten, egy hívővel szemben, akár tíz hitetlent is állíthatna, de Badr példáját tekintve, ahol gyenge felszereléssel álltak hadba, egy hívőre két hitetlennek adott esélyt az Úr. Végül egy hívő több, mint három hitetlen felett győzedelmeskedett.

[30] An ordinary war may be for territory or trade, revenge or military glory, -all “temporal goods of this world.” Such a war is condemned. But a Jihad is fought under strict conditions laid down by Islam, and solely for the cause of Allah. All baser motives, therefore are strictly excluded. The greed of gain in the shape of ransom from captives has no place in such warfare. At the same time, if there has been heavy loss of life already, captives may be taken, and it would be for the Imam to exercise his discretion as to the time when it was safe to release them, and whether the release should be free or on parole or on a fine by way of punishment. Destruction and slaughter, however repugnant to a gentle soul like that of Muhammad, were inevitable where evil tried to suppress the good. Even Jesus, whose mission was more limited, had to say: “Think not that I am come to send peace on earth: I came not to send peace but a sword.” (Matt. 10:34). Seventy captives were taken at Badr, and it was decided to take ransom for them. While the general principle of fighting for the purpose of taking captives in order to get their ransom is condemned, the particular action in this case was approved in verses 68-71.

[30] Egy hagyományos háborút kereskedelmi, vagy katonai, stratégia célokért vívnak. Ezek mind átmeneti, ideiglenes előnyök. A Dzsihád az Iszlám szigorú feltételei mellett vívott háború és kizárólag Allah Ügye a cél. Minden egyéb motivációt ki kell szűrni. Bármilyen világi előnynek, hadifoglyokért kapott váltságdíj iránti késztetésnek nincs helye egy ilyen hadviselésben. A Dzsihádban szerzett zsákmány, hadifogoly fölött az imám rendelkezik, ő dönt arról, hogy szabadon kell-e őket engedni, vagy büntetést kell-e fizetniük, hogy magukat megváltsák. Rombolást, mészárlást az Iszlám Ügye nem tesz lehetővé. Jézus szavát is idézhetnénk Máté 10:34: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.” Hetven hadifoglyot ejtettek Badrnál és váltságdíjat követeltek értük. A váltságdíjért folytatott harcot elítéli az Iszlám, ennek az esetnek okát a 68-71. versekben olvashatjuk.

[31] Among the prisoners taken were the Prophet’s uncle ‘Abbas and Hadhrat ‘Ali’s brother, Aqil, who afterwards became Muslims. ‘Abbas was an ancestor of the founder of the celebrated ‘Abbasi Dynasty which played such a notable part in Islamic history. In his case the promise made in verse 70 was amply fulfilled. In the case of all prisoners, if there was any good in their hearts, their very fight against Islam and their capture led to their being blessed with Islam. Thus does Allah’s Plan work in a marvelous way, and evolve good out of seeming evil.

[31] A hadifoglyok közt volt a Próféta nagybátyja, Abbas és Ali bátyja, Aqil, akik később felvették az Iszlámot. Abbas lett a híres Abbászida dinasztia alapítója, ami az Iszlám történelmében meghatározó szerepet játszott. Az ő esetében Allah ígérete, amit a 70. versben tett, teljesült. Azoknak a hadifoglyoknak, akiknek egy kis jó is lakozott szívében, az Iszlám elleni harcuk, elfogatásuk végül javukra vált és áldást hozott rájuk. Ilyen csodálatosan működik Allah Terve, ami a rossznak látszó eseményből is jót farag.

[32] This is a consolation to the prisoners of war. In spite of their previous hostility, Allah will forgive them in His mercy if there was any good in their hearts, and confer upon them a far higher gift than anything they have ever lost. This gift in its highest sense would be the blessing of Islam, but even in a material sense, there was great good fortune awaiting them, e.g., in the case of Abbas

[32] Vigasz a hadifoglyoknak. Korábbi ellenséges hozzáállásuk ellenére, Allah megbocsájt azoknak, kiknek szívében jó lakozik. Majd eztán sokkal nagyobb ajándékot ad nekik, mint amit előző életükkel elvesztettek. Ez az Iszlám áldása. Abbas és több más áttért esetében a spirituális áldást földi is kísérte.

[33] If the kindness shown to them is abused by the prisoners of war when they are released, it is not a matter for discouragement to those who showed the kindness. Such persons have in their treachery shown already their treason to Allah, in that they took up arms against Allah’s Prophet, and sought to blot out the pure worship of Allah. The punishment of defeat, which opened the eyes of some of their comrades, evidently did not open their eyes. But Allah knows all, and in His wisdom will order all things for the best. The Believers have done their duty in showing such clemency as they could in the circumstances of war. For them “Allah sufficeth” (8:62).

[33] Ha a hadifoglyok iránt mutatott nemes bánásmódot szabadon engedésük után árulással viszonozzák, akkor ez nem szabad, hogy elkeserítse azokat, akik nemes lelkűen viselkedtek. Ezzel nem a személyeket, hanem Allahot árulták el, hiszen ők fogtak fegyvert Allah Prófétája ellen és ők törölték ki Allah szolgálatát szívükből. Csatavesztésük, majd fogságba esésük néhányuknak kinyitotta szemét, de voltak, akik vakok maradtak. Allah mindenről tud és Bölcsességével mindent a legjobb módon rendez el. A hívők eleget tettek kötelességüknek, annyi irgalmat gyakoroltak, amennyit háborús körülmények közt csak lehet. Allahra hárul a többi. Lásd 8:62.

[34] The reference is to the Muhajirin and the Ansar, the Emigrants and the Helpers, the people who forsook their homes and adopted voluntary exile from Makkah in company with their beloved Leader, and their good friends in Madinah, who gave them asylum and every kind of assistance, moral and material. Under the magnetic personality of the Holy Prophet these two groups became like blood-brothers, and they were so treated in matters of inheritance during the period when they were cut off from their kith and kin.

The Believers (Muslims) were entitled to all assistance in matters of religion. But if they were not strong enough to suffer voluntary exile on behalf of the Cause and make the personal sacrifices which their more ardent brethren in faith made, they could not reasonably ask for political or military assistance or protection. Religious protection and support they could get even if they were not exiles.

[34] Utalás a Muhadzsirinekre és Anszárokra, a Menekültekre és Pártfogókra. Ők azok, akik a Prófétához csatlakozva hátrahagyták házaikat és önkéntesen Medinába menekültek, ahol testvéreik, a Pártfogók befogadták őket, megosztották velük anyagi és erkölcsi javaikat. Ez a két csoport összeolvadt és a Próféta csodálatos személyiségét követve, vér szerinti testvérekké lettek. Testvérként kezelték egymást személyes, örökösödési, stb. ügyekben, abban az időben, amikor el voltak vágva vér szerinti, Mekkában maradt hozzátartozóiktól.

Vallási ügyekben minden hívő jogosult volt segítséget kapni. De ha nem volt elég erejük elhatározásra jutni, hogy hátrahagyják házaikat, testvéreikhez hasonlóan áldozatot hozzanak és elmeneküljenek az Ügyért, akkor nem kaphattak politikai, vagy katonai védelmet. Vallási segítséget akkor is kaphattak, ha nem menekültek el

[35] Those who come into the fold last are none the less brethren in the fullest acceptation of the term. But any special provisions made in the special circumstances of the first martyrs for the Cause will not of course apply to them as the special circumstances which made them necessary have ceased to exist.

The Book of Allah: i.e., the Eternal Decree, the Preserved Tablet (85:22). Blood-relationship and its rights and duties do not depend on special circumstances of a temporary nature. Any temporary rights of mutual inheritance established between the early Emigrants and Helpers would not apply to later recruits, who would come under entirely different circumstances.

[35] Bár a testvériség gyakorlati vonatkozásokban, adminisztratív területen működött az Anszárok és Muhadzsirinek között, ez nem írhatta felül a Törvényben rendelt vérrokonsági viszonyokat. Ha pl. valaki mártírhalált halt az Ügyért, az ő akaratát rokonai felé prioritásként kellett kezelni azok felett, akik egymást testvérekké fogadták, de vér szerint nem tartoztak egymáshoz.

Allah Könyve, az Örök Elrendelés, Megőrzött Táblák (85:22). Vérrokonság és az abból eredő jogok, kötelezettségek nem függenek bizonyos körülményektől, vagy átmeneti állapottól. A vérrokonság állandó. A kezdeti időszak örökösödési joggyakorlatát, amit a Menekültek és Pártfogók egymás közt folytattak, a későbbi korok nemzedékei már nem alkalmazhatták. Akkor már a családi, rokonsági szempontok játszottak prioritást.